Na ez nem tartott sokáig, olyannyira nem, hogy az androidos világban számos gyártónak fél, vagy egy év kell ahhoz, amit a BlackBerry most megcsinált: a megjelenést követően nem egészen egy hónappal frissítette első androidos mobiljának, a PRIV-nek a rendszerszoftverét. Persze tudom, a BlackBerry nem engedheti meg magának azt a luxust, amit egyes versenytársak, a PRIV jóval nagyobb támadási felületet nyújt, és nem csak azért, mert szétcsúsztatva meglehetősen nagy telefon.
Mindenesetre most a cég megtette az első lépést abba az irányba, hogy ezeket a támadásokat sikeresen hárítsa, már csak azoknak a fejében kéne valahogy átbillenteni valamit, akik csúcs hardvert várnak el fillérekért, vagy könnyű telefont akarnak gránit keménységű külső borítással.
Tehát egész konkrétan tegnap indult útjára az első MR, tehát angolul maintenance release a PRIV-hez, vagyis egyelőre nincs Marshmallow, vannak viszont javítgatások szép számmal a körülbelül 475 MB-os csomagban. Többek között:
- Sokat javult a kamera. Talán nem tűnik egy üzleti telefonnál annyira lényeges funkciónak, de közben meg mégis, a PRIV kameráját az első tesztek során is érték kritikák, így most a programozók javítottak a kamera általános sebességén és gyenge fényviszonyok mellett is jobb képet tud mostantól készíteni a PRIV.
- Javult az általános teljesítmény is. Az Androidnál ezt sosem lehet tutira belőni, sőt, vannak, akik szerint nincs androidos telefon laggolás, vagyis akadozó, időnként belassuló felhasználói interfész nélkül (amit megjegyzem több esetben okoz user error, mint amennyiszer nem). A PRIV-re is érkeztek ilyen panaszok, gyaníthatóan ez az optimalizáció ezt hivatott javítani.
- Stabilabb is lett a rendszer. Nagyjából a fentiek analógiájára sikerült a stabilitáson is csiszolgatni, ami egy üzleti telefon esetében különösen kritikus szempont, de legalábbis fontosabb, mint a kamera sebessége.
- Biztonságosabb is lett a PRIV. Végül, de nem utolsó sorban a BlackBerry korábbi ígéretéhez híven beillesztette a Google havi rendszerességgel kiadott Android-tapaszait, vagyis biztonsági hibajavításait is a kódba. Ilyen frissítések minden hónapban várhatók a későbbiekben, meglátjuk, tartja-e magát a cég ehhez az ütemhez.
A BlackBerry a BB10-zel ellentétben gyökeresen más frissítési gyakorlatot követ Androidon, már csak a rendszer felépítéséből adódóan is. Így néhány alap rendszerkomponens külön alkalmazásként töltődik le (és frissül) a PRIV-re, szemben a BB10-zel, ahol ha mondjuk javítani akartak néhány hibát a Hub működésében, akkor egy komplett rendszerfrissítést kellett kiadni.
Ehhez képest december 14-én ígéri a BlackBerry a Google Play Store-ból elérhető Hub, Kamera, és Billentyűzet alkalmazások frissítését, melyek tovább javítják majd a PRIV funkcióit:
- A kamera például ettől kezdődően már 16:9-es fotókat is tud majd csinálni.
- A billentyűzetnél javul a nyelvi támogatás, remélhetőleg a magyar nyelvet is érintően.
- A Hub-ba már a Whatsapp is integrálva lesz.
- Új riasztási funkciók kerülnek a DTEK biztonsági alkalmazásba.
A PRIV tehát napról-napra jobb telefon lesz, mondhatni beérik, mint valami jó bor, ami mindenképpen jó hír annak fényében, amit fentebb is írtam: Sok androidos gyártó példát vehetne after sales tekintetében a kanadaiakról, akiknek a PRIV csak az első szárnypróbálgatásuk egy tök ismeretlen légtérben.