Tegnap megjelent a BlackBerrycentralon egy kép a BlackBerry egyik állítólagos idei újdonságáról, az Osloról, ami aztán futótűzként bejárta a netet, de legalábbis a márkával bármilyen szinten foglalkozó blogokat. Először úgy volt, hogy a Passporthoz kísértetiesen hasonlító készülék csak Kínában jelenik majd meg, mostanra ezt korrigálta a blog, ettől függetlenül az ominózus képpel, illetve a mögé képzelt koncepcióval nekem több bajom is van. Lássuk először a képet:

oslo.jpg

Szóval ez alapján úgy tűnik, hogy egy harmadik kialakítású (normál és AT&T változat után) Passportról, vagy valamiféle Passport-utódról lenne szó, amit valószínűleg nem csak én tartok tök feleslegesnek, vagy teljesen nonszensznek, legfőképpen az emlegetett nyári megjelenéssel. A Passport-családból egyedül egy Porsche Design változat hiányzik már csak, a képen látható készülék valamelyest még hasonlít is a PD-féle vonalvezetésre, bár ahhoz nekem kicsit puritánnak, és gyanúsan gagyinak tűnik. Más racionális út márpedig nincsen: A Passport még egy éve sincs piacon, egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a BlackBerry még idén nyáron utóddal jönne ki, egy olcsóbb változat kiadásával pedig teljesen szétverné a telefon amúgy sem túl rózsás eladásait.

Aztán ott van az a kínai vízjel is a képen, ami azért nem túl gyakori tartozéka a különféle, még be nem jelentett BlackBerryket ábrázoló fotóknak. Mindezek alapján nekem erősen az a gyanúm, hogy Dylan a BlackBerrycentralon kivételesen csúnyán benézett valamit, szerintem ezen a fotón egyszerűen egy olcsó kínai Passport-klón, vagy valamiféle hamisítvány szerepel, mert ennek a telefonnak így önmagában a világon semmi értelme - kivéve Shanghajban a Gucci-táskákkal és Rolexekkel egy vonalban a bazársoron.

Aztán persze lehet, hogy én tévedek, és tényleg lesz egy hasonló Passport-kiadás, de nagyon remélem, hogy azon egy Porsche Design logó díszeleg majd, és ennél azért picivel ütősebb lesz a dizájnja.

Címkék: kamu oslo passport

Az okostelefonok drága kütyük, így gondolom mondanom sem kell, hogy érdemes rájuk, és persze a rajtuk lévő privát vagy céges adatokra vigyázni, melyhez szerencsére ma már több hasznos eszköz áll a céges- és magánfelhasználók rendelkezésére egyaránt. Az egyik ilyen szolgáltatás, a BlackBerry Protect lényeges változáson esett át az éjjel, melynek előnyeit hamarosan mindenki élvezheti.

A BlackBerry Protecthez hasonló védelmi mechanizmusok más platformokon is léteznek, sőt, bizonyos szempontból még fejlettebb védelmet is kínálnak a telefonnak. A készülék helyzetének felderítése, a távoli lezárás és törlés funkció és a jelszavazás szép és jó dolgok, egészen addig, míg rá nem eresztenek a telefonra egy biztonsági adattörlést, de ez a trükk nem segít már sokáig, a BlackBerry ID-vel ellátott készülékek ugyanis egy ilyen törlés után is csak az előzőleg megadott ID jelszavának beírásával vehetők majd használatba.

bbid_protect.jpg

A Protect a BB10 operációs 10.3.2-es verziójától kezdve gyakorlatilag fixen összedrótozza a telefont a BlackBerry ID-ddel, valahogy úgy, ahogy az Apple az iPhone-oknál az iCloud accountokkal összerendeli a készüléket, a változás pedig amellett, hogy alaposan megkeseríti a tolvajok életét, a számodra is feladatot jelenthet.

Ha tudod, mi a BlackBerry ID felhasználói neved és jelszavad, nincs semmi gáz, a 10.3.2-es OS telepítését követően ugyanúgy használhatod a Protectet és a telefonodat, mint eddig. Ha nem tudod a jelszót és resetelni sem tudod, akkor bajban lehetsz a következő teljes adattörlésnél, akármilyen célból is végzed el. De még nincs veszve minden! 

A 10.3.2-es OS-verzió megjelenéséig még jó néhány hónap hátra van, azt javaslom, addig ellenőrizd le, hogy a bejelentkezéshez megadott BlackBerry ID-ddel minden rendben van-e (például próbálj meg bejelentkezni ezen az oldalon keresztül), és ha nem tudod a jelszavad, valamint helyreállítani sem tudod, inkább hozz létre egy új ID-t, mert lehet ugyan, hogy elveszted a BBM-profilodat és a letöltött alkalmazásaidat, de ez még mindig jobb, mintha kizárnád magad a saját telefonodról.

Update (nem a Norbi): A témával kapcsolatban több helyen felmerült kérdésként, hogy így hogyan adja el valaki a BlackBerryjét. Egyszerű: a Protectet ki kell kapcsolni, és utána egy biztonsági adattörlést rá kell ereszteni a készülékre - ez után bármilyen (akár teljesen új) BlackBerry ID-vel is telepíthető a telefon.

Via CrackBerry.

Mától kapható hivatalosan a BlackBerry legújabb okostelefonja, a már megjelenése előtt rendkívül megosztóvá vált Leap, vagyis kódnevén a Rio. A készülék egyelőre Nagy-Britanniában került csak hivatalosan forgalomba, ott is a Vodafone forgalmazza csupán egyedüli szolgáltatóként, meg persze a BlackBerry saját webáruháza.

A Leapről ennek megfelelően már meg is jelentek az első tesztek és kicsomagolós videók (lásd fent), amelyek nagyjából annyira lelkesek, amennyire egy kábé 80 ezer forintba kerülő okostelefonért lelkesedni lehet, nem elfelejtve, hogy a legtöbb tömegtelefon a legritkább esetben tűnik ki a sokaságból olyan nyalánkságokkal, mint például a Passport rendkívül innovatív hibrid billentyűzete.

A BlackBerry Leap ezzel együtt is remek belépő lehet az okostelefonok világába azok számára, akik androidos telefont akkor sem vennének, ha pisztollyal fenyegetnék őket, a windows szótól meg egyenesen kirázza őket a hideg, egy iPhone-ért meg hülyék lesznek kiadni annyi pénzt, amennyit kérnek érte. A gyártó szerint leginkább az amolyan lendületes, fiatal vállalkozóformák okostelefonja lehet a Leap, legalábbis a korábbi reklámban ilyen arcok tűnnek fel lépten-nyomon. Vagyis inkább Leapten-nyomon. Na jó, befejeztem a hülye szóvicceket.

A BlackBerry Leap hivatalos kelet-európai rajtjára május végéig kell várni, bár egyes webáruházakban és GSM-üzletekben már most is megrendelhető a telefon, hála az uniós szabadkereskedelem nyújtotta kreatív lehetőségeknek.

Címkék: leap unboxing

Zillió alkalommal az orrom alá dörgölték már korábban, hogy BlackBerrykre nincsenek is alkalmazások, ami egyrészt persze jó nagy marhaság, másrészt meg nem árt tudni hozzá, hogy ez az egész alkalmazás-fetisizmus még mindig meglehetősen túlértékelt szelete ennek az egész okostelefonosdinak, szóval akár úgy is fogalmazhatnók angolosan, hogy who da fuck cares?! 

appgap.png

Ahogy sok minden másra, természetesen erre is létezik statisztika, ráadásul azon kivételes alkalmak egyik ez, amikor a magyar felhasználói szokásokra vonatkozóan lehet ezt-azt következtetni. Most például azt, hogy a magyar okostelefon-felhasználók többsége (konkrétan 55%-a) magasról tesz az alkalmazásokra (pontosabban életében nem töltött még le appot a telefonjára), és ez az arány az évek múlásával nem igazán akar változni, még úgy sem, hogy egy év leforgása alatt több százezer okostelefon-felhasználóval bővül a piac.

ariosz_alk.jpg

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára készített felmérés 2017 magyar háztartást és magánszemélyt szondáztatott meg tavaly ősszel mindenféle telekommunikációval kapcsolatos dolgokról, többek közt az okostelefon-használatról is, ebből bányásztam ki a fenti statisztikát. Sajnos platformokra lebontva már nem kapunk számokat, legfeljebb az derül ki, hogy az Android és az iOS térhódítása akárcsak világszerte, úgy itthon is megállíthatatlan, tavaly a használatban lévő több mint 3,3 millió okostelefonnak csak a 3 százaléka, azaz alig több mint 100 ezer készülék tartozott az "egyéb" kategóriába, vagyis nem Android, iOS vagy Windows Phone futott rajta.

A teljes, 108 oldalas statisztikagyűjteményt megtaláljátok itt. Ha pedig van kedvetek egy kis házi statisztikagyűjtéshez, szavazzatok!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem nagy kedvenceim közé tartoznak a különböző online zenestreaming-szolgáltatások, mint például a Deezer vagy a Spotify. A plakátok nem hazudnak, ezekkel tényleg irgalmatlan mennyiségű zenét lehet elérni, ráadásul havonta mindössze egy mozijegy árát kell ehhez kifizetni, szóval ezek után tényleg csak annak érdemes CD-t vennie, aki nem tudja mivel feltölteni a könyvespolcait, vagy rabja a kis füzetecskékből áradó nyomdafesték-szagnak.

A streaming platformokhoz természetesen appok is tartoznak, ezek közül egyedül a Deezer alkalmazása érhető el BlackBerry 10-re, az is csak egy Android-porton keresztül, viszont legalább nem kell telepítőfájlokkal zsonglőrködni, meg Play Store-t, illetve más piactereket hekkelni, hiszen ott van az app a BlackBerry Worldben. Az utóbbi időben (mondhatni években) azonban mintha kicsit elhanyagolta volna a fejlesztője az appot, ami utoljára valamikor 2013 tavaszán frissült, egészen tegnapig.

deezer_quality.jpg

De aztán tegnap meglepetésszerűen új verzió került a Deezerből a BlackBerry Worldbe, ami ugyanúgy androidos port, mint a régi, viszont egy nagyon fontos, érdemi változást mindenképpen hoz a platformra: az új app a standard hangminőség mellett már támogatja a a jobb hangminőségű (320 kbps-es) streamet, A frissítést követően az összes, a telefonra letöltött zenét újra kell szinkronizálni, de a jobb hangminőség miatt szerintem ez mindenképpen megéri a fáradtságot. 

Nem árt azért tudni, hogy a jobb hangminőségű zene több tárhelyet igényel (ha letöltve hallgatod), vagy gyorsabban felemészti a mobilnet-keretet (ha mobilneten streamelsz). Szerencsére az alkalmazásban külön-külön beállíthatod, hogy mobilneten és Wi-Fi-n használva milyen minőségben akarsz zenélni.

A Deezer új verziója ingyenesen letölthető a BlackBerry Worldből.

A BerryBlog különböző közösségi fórumait számba véve azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a hazai techblogok körében eléggé a mezőny élén tanyázunk az aktivitás tekintetében. Ennek révén a különböző felületek menedzselésében mostanra én is amolyan jó autoditakta módjára kiképeztem magam, így nagyjából tudom, mi az erőssége a Facebooknak, vagy éppen a BBM-csatornáknak, hol és mire érdemes egyiket-másikat használni. Tehát azt is tudom,, hogy utóbbiak, vagyis a BBM-csatornák mindez ideáig komoly hendikeppel indultak versenybe a Facebookkal szemben.

channels.jpg

Nyilvánvalóan ennek az az elsődleges oka, hogy a Facebookkal szemben ma már szinte lehetetlen versenyezni, a menőbb céges oldalak több tíz- százezer, illetve régiótó függően akár több milliós népességét szinte képtelenség hozni máshol (hacsak nem a Twitteren). Ráadásul a BBM-csatornák adminisztrátori kezelése sajnos eddig nemigen volt alkalmas a nagyüzemi vállalati használatra, hiszen egy csatornához szigorúan egy adminisztrátor tartozhatott.

channel_admin.jpg

Mostantól azonban a webes Channel Manager felületen tetszőleges számú adminisztrátort felvehet a csatorna üzemeltetője, így akár a komplett marketing, vagy PR-csapat egyszerre posztolhat, ami egyaránt jelenthet több és jobb minőségű tartalmat a BlackBerry saját közösségi felületén. Ehhez csak be kell lépni a weben, ki kell választani a csatornát, majd a beállítások gomb melletti ki ikonra bökni. E-mail cím és felhasználói név megadását követően már mehet is a meghívó!

süti beállítások módosítása