A fenti kérdést egy átlag okostelefon-felhasználó valószínűleg legalább egyszer az életben már feltette magának, vagy akár a kereskedőjének, mobilszolgáltatójának, ha a készülék valamilyen, látszólag megmagyarázhatatlan parajelenséget produkált. Az okostelefonok bonyolult lelkületű, törődést igénylő teremtmények, és bizony még egy BlackBerryvel is előfordulhat néha, hogy megmakacsolja magát, elromlik, a hiba felderítésére azonban szerencsére ma már elég fejlett eszközök állnak rendelkezésre, mint például BB10 a gyári szoftverkínálatának részét képező BlackBerry Virtual Expert (BBVE).
Hogy miért pont ez lett a neve ennek a diagnosztikai alkalmazásnak, az nem teljesen világos számomra, de felfogható úgy is, hogy ezzel minden BlackBerry 10-es készüléken ott van gyárilag egy virtuális szakértő, vagy háziorvos, aki segít kideríteni, hogy tényleg beteg-e a beteg, vagy csak egy kis kikapcsolódásra, vagy környezetváltozásra van-e szüksége.
A BBVE így amellett, hogy többek közt megmondja, milyen szoftververzió fut a készüléken, milyen az akku állapota vagy milyen vezeték nélküli kapcsolatok aktívak, számos gyári tesztet is le tud futtatni (ehhez az alkalmazáson belül az alsó sorban középen lévő ikonra kell bökni). A tesztek sorban a következők:
- Kijelzőtesztek
- Audiotesztek
- Billentyűzettesztek
- Érzékelők tesztje
- Hálózati és kapcsolódási tesztek
A különböző tesztcsoportokhoz tartozó diagnosztikai vizsgálatokat pofonegyszerű elvégezni, elég a kijelzőn megjelenő utasításokat követni, majd figyelni, hogy a telefon hogyan reagál (például szól-e a hangszóró, vagy működik-e a mikrofon, netán a QWERTY-gombsor minden billentyűjét érzékeli-e a rendszer). Van amikor még ennyi sem kell, ilyen például az érzékelőteszt (lásd a lenti képet), ahol a program azonnal kiszúrja az operációs rendszer segítségével, ha valami gáz van valamelyik szenzorral.
Ha nem találod meg a BBVE ikonját a telefonod menüjében, keresd az ingyenes appot a BlackBerry Worldben. Azért persze inkább ne legyen rá szükséged...
A BlackBerry Blend szerintem az egyik legjobb találmánya az emberiségnek a kerék és a vezetékes víz feltalálása óta, aki rendszeres olvasója a BerryBlognak, vagy maga is használja ezt az alkalmazást, az bizonyára tisztában is van vele, hogy miért mondom ezt. Ettől persze még van hová fejlődnie a programnak, vagy nevezzük inkább kommunikációs hídnak, és most fejlődött is, hiszen itt van belőle a legújabb, 1.2-es verzió számos, rég várt újdonsággal és javítással.
Az azonnal szembeötlő változások közé sorolnám a felület teljes átalakítását, vagy mondjuk úgy egyszerűsítését, ami összességében könnyebben kezelhetővé tette az egész alkalmazást. Szintúgy hasznos újdonság, hogy a BBM-üzenetek és SMS-ek esetében már az üzenet érkezését jelző felugró ablakban is lehet választ küldeni a partnernek, nagyjából úgy, ahogy a BB10 esetén a gyorsválasz funkcióval.
Számomra külön öröm - és ezért örök hálával tartozom a fejlesztőknek -, hogy az új verziótól kezdődően nem kell kötelezően minden egyes felcsatlakozáskor és lecsatlakozáskor egy tök fölösleges értesítést kapjak a rendszertől, helyette fent az értesítési ikonokra pillantva azonnal látom, hogy a Blend éppen csatlakoztatva van-e, vagy sem.
Van még néhány egyéb, kevésbé jelentőségteljes változás is a Blend 1.2-es verziójában, mint például a tabletek esetében a portré mód támogatása, a helyesírás-ellenőrző támogatása, illetve az általános teljesítményjavítás, ami azért valljuk be, az elejétől kezdődően ráfért az alkalmazásra.
Ha minden igaz, az új Blend már nem csak a gyári, BlackBerry-alkalmazásokat kezeli majd, hanem -- ha a fejlesztő ezt beépíti a funkciók közé -- külső fejlesztőktől származó appok (pl whatsapp) is megjelenhetnek a listában.
Az új Blendet letöltheted a BlackBerry Worldből, a Google Play Store-ból és az App Store-ból (a telepítés után újra kell indítanod az eszközt), a PC-s vagy Mac-es klienst pedig itt érheted el.
Tegnap végre olyasmit láttam a tévében, amit elég régóta nem: jó Formula 1-es versenyt. Mondom ezt úgy, hogy pusztán a végeredményt tekintve teljes mértékben papírforma-győzelem született, vagyis megint az a két faszi állt fel a dobogóra egy kis piros díszítéssel, akiknek egy bazi nagy BlackBerry-logó virít az overallján. Most először az évben ráadásul egy új szponzorfelirat is került a Mercikre, a pilóta nyakvédőjének két oldalára.
A BlackBerry tulajdonába tartozó QNX reklámozása mondhatni tök kézenfekvő egy F1-es autón, hiszen a többek közt a BlackBerry 10 alapjait is adó operációs rendszer mára állítólag már 60 millió gépjármű fedélzeti számítógépét is hajtja egyben -- noha arról nem szól a fáma, hogy ebbe Formula 1-es autók beletartoznak-e, de gyanítom inkább nem. Ez egyébként nem egészen a véletlen műve és még csak nem is feltétlenül a BlackBerry ügyes sales-es emberein múlt, sokkal inkább azon, hogy a QNX annyira bombabiztos rendszer, hogy az autóipar már-már túlzásnak tekinthető biztonsági sztenderdjeit teljes mértékben kiszolgálja. Végtére is ha valami biztonságosan elműködtet egy atomerőművet, akkor egy autót is el fog.
Tudom-tudom, ettől (meg úgy általában a BlackBerry-szponzorizációnak köszönhetően) még nem fog több BlackBerry fogyni, de ez az egyszerű, hárombetűs szponzori felirat jól érzékelteti a BlackBerry több lábon állását, különösen annak ismeretében, hogy pár versennyel ezelőtt még a "Passport" meg a "Classic" feliratok virítottak ugyanott a Mercedeseken.
Via @JohnChen