Ha azt mondom BlackBerry, a többségnek elsősorban egy kanadai okostelefon-gyártó jut eszébe, mely pár éve még az okostelefon-piac tetején trónolt, sőt, gyakorlatilag feltalálta az okostelefont, most meg gyakorlatilag az életéért küzd. A helyzet azért nem ilyen fekete-fehér, a BlackBerry ma már legalább annyira szoftvercég, mint készülékgyártó, az androidos készülékekről szóló hírek, a termékfejlesztések, a felvásárlások mind-mind azt sugallják, hogy a vállalat elég komolyan veszi magát egyfajta integrált megoldásszállítóként, persze leginkább a vállalati mobilitás szegmensben.
Ennek az ügyfélkörnek jó hír, hogy a BlackBerry szoftver/szolgáltatások portfóliója november közepén jelentősen bővült, újabb funkciókkal, platformtámogatással és integrációval.
Így a BES12 vállalati mobilmenedzsment-rendszer 12.3-as verziója a BB10-et, iOS-t és Androidot futtató végpontok mellett mostantól a Windows 10-es készülékeket (bármilyen W10-es készüléket!) is kezeli. Az első ilyen mobilok még nem is kaphatók, a BlackBerry viszont tárt karokkal várja a legújabb Lumiákat, és azokat a régebbi típusokat, melyeket frissít a tulajdonosuk az új rendszerre.
Szintén integrált része lett a BES12-nek a BlackBerry Worklife, mely gyakorlatilag egy virtuális duál-SIM megoldás, ami lehetővé teszi, hogy a dolgozó privát és üzleti ügyben folytatott beszélgetéseit, vagy a küldött SMS-eket külön tudja kezelni a rendszer. Így természetesen a mobilszolgáltató két külön számlát is állíthat ki, egyet a cégnek, egyet pedig a dolgozónak. Azt hiszem, ez az egyik legmenőbb találmány a nagy BYOD-láz kitörése óta mobilfronton, kár, hogy az operátorok is kellenek hozzá, azaz néhány piacon biztos, hogy nem lesz a dologból semmi -- nyakamat rá, hogy hazánkban sem.
Továbbfejlődött a titkosított és szabályozott vállalati fájlmegosztó-kollaborációs szolgáltatás, a WatchDox is, így immár együttműködik a BlackBerry által szeptemberben felvásárolt Good Technology Dynamics rendszerével is.
Végül, de nem utolsósorban még ebben a hónapban érkezik a beszéd- és szöveges üzenet titkosításában élen járó SecuSmart (szintén BlackBerry-leányvállalat) SecuSuite for Enterprise nevű multiplatformos alkalmazása, ami 128-bites AES titkosítással kódolja a VoIP- és SMS (vagy valami annak tűnő) adatfolyamot, minden eszközön, legyen szó BB10-ről, iOS-ről vagy Androidról (a WP itt nem támogatott).
A SecuSuite for Enterprise-hoz saját, egyszerűen konfigurálható admin felület is jár, tehát alapvetően egy elérhető árú felhőalapú, szoftveres megoldásról van szó. Aki pedig hardcore titkosításra vágyik, továbbra is vásárolhat magának (és beszélgetőpartnerének) microSD-formátumú kriptográfiai chipet, darabját potom 2500-3000 euróért -- kizárólag a BB10-es telefonjába.
Ha van még jövő csütörtökön lyuk a naptáradban, íme egy kis programajánló, feltéve, ha érdeklődsz a hardcore mobilos témák iránt: Barátaim és üzletfeleim a HWSW-nél idén is megrendezik az év legjobb mobilos szakmai konferenciáját, a HWSW mobile!-t, ahol hatvan előadó fogja tolni a szakmai kontentet egész nap a megszokott helyen, a MOM Kulturális Központban. Minden részletet megtalálsz az alábbi kedvcsinálóban:
60 előadó és több száz szakmabeli a HWSW mobilfejlesztési konferenciáján
November 19-én tartja az ötödik mobiltermék-fejlesztési konferenciáját a HWSW, amely ugyan új nevet kapott az idén, de minden másban a régi: bőséges tartalommal és méretes szakmabeli közönséggel várja a látogatóit a MOM Kulturális Központban.
A HWSW mobile! teljes iparági kitekintést nyújt, így mindenkinek szól, aki közvetlenül vagy közvetve érintett a mobiltermék-fejlesztésben. A rendezvény szekciói 60 előadást vonultatnak fel, a program gerincét adó fejlesztői témák mellett pedig vállalati mobilitásról, m-kereskedelemről, mobilfizetésről, mobilhirdetésekről és UX-ről is szó esik majd.
A legjobb magyar előadók mellett több külföldi vendégelőadó is ellátogat a konferenciára, előad az IBM, a Prezi, a Skyscanner, a Testbirds és a Sanoma MDC is. Az egyik kiemelt vendég Vahid Gharaei, a Runtastic üzletfejlesztési vezetője lesz; Vahid elmondja, hogyan monetizálják a világ legnépszerűbb fitneszalkalmazását, és milyen úton jutottak el ide.
A HWSW mobile! részletes programja a rendezvény weboldalán található meg, ugyanitt lehet regisztrálni is.
Vienna, azaz Bécs. Ezt a városnevet a következő hónapokban valószínűleg sokszor fogjátok itt olvasni a BerryBlogon, csakúgy, mint előzőleg a Venice-t, melyről később kiderült, hogy a BlackBerry első androidos mobiljának, a PRIV-nek a kódneve. Nem fogjátok kitalálni, a Vienna lesz a második androidos BlackBerry, és itt vannak róla az első kiszivárgott renderek a CrackBerry jóvoltából:
A BlackBerry tehát (szerintem egyébként nagyon bölcsen) továbbra is ragaszkodik a fizikai QWERTY-billentyűzethez, hiszen a képek tanúsága szerint a Viennának is fix klaviatúrája lesz, mi több, az android menügombok is fizikai nyomógombbal lesznek megoldva, már ha a végleges változat nem tér majd el a kiszivárgott rendertől jelentős mértékben. Egyelőre semmilyen műszaki paramétert nem tudni a típusról, de alighanem ezúttal egy középkategóriás, vagy egy felső-középkategóriás, kvázi Classic-utódról lehet szó, vélhetően ehhez mért árral.
A mobil vonalvezetése egyébként leginkább a Passport Silver Edition-re hajaz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt a képarány nem 1:1-es, hanem ránézésre portrémódú 4:3-as lesz. Egyébként érdekes színekben lesz kapható az újdonság, lehetséges például, hogy az első zöld BlackBerry is napvilágot láthat záros határidőn belül.
Apropó megjelenés. A Vienna valamikor a jövő év első felében érkezhet, azaz a PRIV-vel és a már piacon lévő BB10-es készülékekkel egyetemben hozzájárulhat ahhoz, hogy meglegyen a BlackBerrynek az ötmillió eladott okostelefon jövőre, ami ugyebár a lélektani határ a hardvergyártó részleg számára.
Via CrackBerry.
A BlackBerry első androidos okostelefonja, a PRIV bizony nem gyerekjáték, bár mitagadás, a Google Play Store kínálata révén akár azzá is válhat, noha aligha ez a rendeltetésszerű használata. A telefon szoftvere nem véletlenül tartalmaz több tucatnyi, teljesen egyedi módosítást a motorháztető alatt, illetve végső soron nem véletlenül kerül annyiba, amennyibe: Ez egy professzionális munkaeszköz, hűen a BlackBerry márkához. Ha ez nem lenne elég világos mindenkinek, a BlackBerry egy globális webcast alkalmával ecseteli a részleteket a fejlesztőknek és vállalati rendszergazdáknak jövő kedden.
A webcast éppen ezért két fő témakörre koncentrál majd, az egyik, hogy a PRIV egyedi hardveres képességeit (csúszka kialakítás, kapacitív érintésérzékeny fizikai billentyűzet) hogyan és mire használhatják a fejlesztők, valamint arra, hogy hogyan lehet a készüléket integrálni BES12, illetve Android for Work környezetbe.
Az internetes előadás egyben bemutatja azt is, hogy a BlackBerry fejlesztőknek szóló oldalán, a DevZone-on milyen új eszközök, letölthető dokumentumok teszik könnyebbé a fejlesztők munkáját -- nyilván itt elsősorban azokra igyekszik elsőként gondolni a BlackBerry, akik céges környezetben építenek (androidos) appokat, és szeretnék kihasználni a BlackBerry nyújtotta extra biztonsági réteget.
Ha kíváncsi vagy a részletekre, itt regisztrálhatsz, a webcast november 17-én, keleti parti idő szerint délelőtt 11-kor, azaz magyar idő szerint délután ötkor kezdődik -- ideális levezetés munka után, nemde?
Ugye veled is előfordult már, hogy egy fárasztó, zsúfolt nap során egy chatüzenetet nem éppen annak küldtél el, akinek szeretted volna? Vagy mondjuk úgy, nem voltál egészen önmagad, amikor azt a bizonyos üzenetet elküldted (tudom, veled ez SOHA nem fordulhat elő).
Mondanom sem kell, vannak helyzetek, amikor különösen kellemetlenné tudja tenni az ember életét egy efféle ballépés. A bajt csak tetézi, ha nem (csak) szöveg, hanem fotó ment félre, na ilyenkor van az, hogy az ember kétségbeesetten keresi a módját, hogyan lehet meg nem történtté tenni a dolgokat. Például akkor, amikor ez az ártatlan nyaralási fotócska véletlenül a főnök, vagy a kollégák kezébe (telefonjára) kerül:
Szerencsére a BlackBerry saját chatplatformja, a BlackBerry Messenger bizonyos keretek közt ad esélyt a meggondolatlan, vagy véletlen téves kapcsolások visszacsinálására -- persze mindennek addig van csak értelme, míg a másik oldalon nem olvassák az üzenetet. A BBM elég régóta rendelkezik (fizetős) üzenet visszahívási funkcióval, ami most az új, már készülőben lévő verzióval jelentősen továbbfejlődik majd.
Így egyebek mellett a következő kiadástól lesz már lehetőség arra is, hogy balesetből elküldött fotót hívj vissza, valamint többszereplős chatben is engedélyezett lesz az üzenet szerkesztése és visszahívása funkció. Ezen kívül jön még a részletes keresés funkció a BBM-ben, amivel végre lehet majd a kontaktok és a megnyitott chatek közt keresgélni a megadott keresőszó alapján.
Az új funkciókkal ellátott BBM bétatesztje tegnap kezdődött, a kiadás előreláthatóan a következő hetekben várható.
Múlt héten végre a boltokba került a BlackBerry első androidos okostelefonja, a PRIV, melyre sokan úgy tekintenek, mint a BlackBerry utolsó dobására a készülékpiacon -- mert ha ha már az androiddal sem tud zöld ágra vergődni a gyártó, akkor aztán semmivel. Szerencsére azért a helyzet valójában távolról sem ilyen fekete-fehér, és a BlackBerrynél alighanem továbbra is ugyanaz a készülékstratégia marad, amit mindig is képviselt a cég, vagyis az éppen aktuális csúcsmodell mellett mindig is lesz egy olcsóbb, középkategóriás típus, hogy középvezetőtől lefelé is lehessen BlackBerryket osztogatni a cégben.
Bár erről egyelőre semmilyen konkrét, megerősített hír nem látott napvilágot, komoly összegekben mernék fogadni, hogy a Fox Business számára elejtett mondatában John Chen többek közt egy ilyen mobilra utalhatott, amikor azt mondta, hogy a PRIV-en kívül "számos új termék" lát majd napvilágot. A mikorról egyelőre szintén nem esett szó, de nyilván nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy az ember kitalálja, idén nagy valószínűséggel már nem jön újdonság a BlackBerrytől, vagyis marad a 2016, ha tippelni kellene, annak is az első fele.
Gondolom most sokak fejében ott van a nagy kérdőjel: vajon a BB10-es vonalba feccöl-e még jottányi energiát a BlackBerry (mármint azon kívül értelemszerűen, hogy a rendszer fejlesztése nem áll meg), és jön-e még valaha új BB10-es telefon, vagy innentől már mindenen csak a keményvonalas rajongók által zsigerből gyűlölt Android lesz? Én azt mondom, hogy tetszik, nem tetszik, érdemes az utóbbi gondolattal megbarátkozni, pláne ha a PRIV eladásai is a BlackBerryt igazolják majd -- márpedig egyelőre úgy tűnik, őket igazolják.
Az a helyzet ugyanis, hogy a november 6-i rajt, és a meglehetősen borsos ár dacára a PRIV mostanra gyakorlatilag mindenhol hiánycikk lett, az első szállítmányokat azonnal szétkapkodták. Persze lehet, hogy csak mesterséges hiánykeltésről van szó (vannak cégek, melyek ebben egészen profik), John Chen egy másik interjúban a hétvégén mindenesetre meglehetősen elégedettnek tűnt (lásd fenti arc), persze ehhez hozzátartozik, hogy neki ez is a munkája többek közt.
Hogy egy kis belsős információt is megosszak azért veletek, a BlackBerry PRIV előrendelése az eddigi jelek alapján Magyarországon is felülmúlja a várakozásokat, a BerryBoltban a PRIV az eddigi legkeresettebb csúcskategóriás BlackBerry mobil, legalábbis az előrendelések alapján. Jó a modell hazai fogadtatása abból a szempontból is, hogy nem csak a külföldi, hanem láthatóan a hazai szaksajtót is élénken foglalkoztatja a BlackBerry első androidos készüléke, remélhetőleg a hazai megjelenést követően itthon is olvasható lesz majd néhány szakértő cikk, vagy egyáltalán, bármilyen cikk a BlackBerry első androidos próbálkozásáról.
Fotó: Androidcentral