Lassan de biztosan végleg véget ér egy korszak a BlackBerry történelmében, a kanadaiak legalábbis nagyon jó úton haladnak abba az irányba, hogy szoftvercéggé váljanak. Mindezt a kínai TCL-lel nemrég megkötött licencelési megállapodással tehetik úgy, hogy valójában ott maradnak a BlackBerry márkanevű okostelefonok a piacon, a hangsúly azonban már ezeknél a készülékeknél is elsősorban a BlackBerry által fejlesztett (biztonságos) szoftverháttéren van.

bbry_hq3.jpg

A cég tegnap tette közzé harmadik üzleti negyedéves eredményeit, mely nagyon hangsúlyosan mutatja a BlackBerry átalakulását. A negyedév teljes, 289 millió dolláros árbevételének jelentős része, 160 millió dollár származott a szoftverekből és szolgáltatásokból, míg a hardverek eladása révén csupán 62 millió dollárt sikerült beszednie a cégnek. A változást jól érzékelteti, hogy egy évvel ezelőtt még cirka 220 millió dollár folyt be a készülékek után, most pedig már eladott darabszámot sem közöl a BlackBerry - a TCL-megállapodás révén pedig idővel valószínűleg teljesen eltűnnek majd a hardverekre vonatkozó számok a kanadaiak üzleti jelentéséből.

Bár a fenti tény, tetézve azzal, hogy a negyedév ismét veszteséges volt, a teljes árbevétel pedig esett, első látásra elég gyászosnak hathat, az összképet jelentősen javítja, hogy a szotfver-szolgáltatás üzletág erősödésével párhuzamosan soha nem látott magasságokba (66,8%) ért a BlackBerry bruttó nyereségességi mutatója. A céget vezető üzleti stratéga, John Chen transzformációs törekvései üzleti szempontból itt látszanak igazán megtérülőnek, hiszen okostelefonok gyártásával ekkora nyereséghányadot soha nem tudna elérni a társaság. 

A BlackBerry átalakulását az olyan, közelmúltbéli történések, mint a már említett licencmegállapodás, vagy éppen a QNX fejlesztőközpont megnyitása és az új szoftverportfólió bevezetése hatékonyan támogatják, így Chenék az üzleti év végére pozitív pénzügyi mérleget várnak, javítva a vállalat korábbi előrejelzésén.

süti beállítások módosítása