Van az úgy, hogy egy óriáscég sokadik alkalommal fut neki valamilyen webes vagy mobilos (manapság jellemzően mindkettő) csevegőprogram fejlesztésének, és sorra felsül mindegyik próbálkozásával - ilyesemi cég a Google is, melynek mobilos ökoszisztémája hiába terjed ki okostelefonok milliárdjaira, mindeddig nem sikerült chatelők milliárdjait behálóznia. Na de majd most, hiszen a hét közepe óta elérhető az Allo, a chatprogram, ami gondolkodik a felhasználó helyett ha kell, és akivel jól el lehet beszélgetni akkor is, ha az embernek nem csak a való életben, hanem a virtuális térben is elege van a saját ismerőseiből. 

A Google fejlesztői konferenciáján, májusban bejelentett alkalmazás legnagyobb dobása, hogy a gépeléssel együtt a gondolkodás terhét is leveszi az ember válláról, vagyis a chatablakokban nem szó- hanem (a virtuális klaviatúrák prediktív üzemmódjához hasonlóan) komplett válaszjavaslatokat mutat a felhasználónak. Mindezt úgy, hogy a stílust idővel ellesi az embertől, így a másik oldalon a partner ideális esetben észre sem veszi, hogy az adott választ a hús-vér chatpartnere írta, vagy a Google.

allo.jpg

Az Allo a szövegkörnyezet és a felhasználó stílusa mellett képes felismerni, analizálni bizonyos fotókat is - persze csak olyanokat, melyeken valamilyen ismert(ebb) épület vagy tájegység látható, vagy valahol valaki már nyilvánosan betagelte. A mesterséges intelligencia egyelőre csak az angol szövegeket képes analizálni, és az egész hókuszpókusz haszontalan, ha a végpontok közti titkosítást jelentő inkognitó üzemmódot bekapcsolja valamelyik fél - hiszen ilyenkor a Google sem lát bele a chatfolyamba.

A program a fentiek mellett lehetőséget ad arra is, hogy amolyan Google a barátod jelleggel a chatbottal is társalogjunk. Egyelőre ez a funkció is csak angol nyelven érhető el, és valójában sok újdonságot nem hoz az eddigi asszisztens-megoldásokhoz képest - az Allo javarészt a Google keresési találatait használja arra, hogy választ adjon a kérdéseinkre. Érdekessége a programnak, hogy a digitális személyi asszisztenst a csoportbeszélgetésekbe is meg lehet invitálni, így nem kérdés, hogy mindig lesz egy naprakész ember robot a társaságban.

A program egyelőre mondjuk úgy, hogy kísérleti fázisban üzemel, valójában már csak ezért is érdemes kipróbálni, aztán majd kiderül, hogy a Google-nek hosszabb távon hoz-e áttörést. Az Allo egyelőre csak Androidra tölthető le a Google Play Store-ból, az alábbi ikonra kattintva. A programba nem Google-fiókkal, hanem telefonszámmal lehet regisztrálni.

undefined

Sokan közületek bizonyára emlékeznek még arra az időre, amikor először felmerült komolyabban, hogy a BlackBerry androidos készüléket dobna piacra. Tavaly év közepe tájt még olyan, nem hivatalos fotókat, sőt egy-két videót is lehetett látni, melyeken Androidot futtató Passport, illetve Passport Silver Edition látszott. Azóta is megoszlanak a vélemények arról, hogy ezek a fotók és videók mennyire valósághűek, illetve voltak olyan hangok is, melyek szerint a Silver Edition változatot eleve androidos modellnek szánta a BlackBerry, csak valami hiba csúszott a számításba, és így lehetett végül a PRIV az első androidos készüléke a cégnek.

Valószínűleg valahol ezen a környéken kell keresni az igazságot, legalábbis erre utal egy tegnap árverésre bocsátott speciális BlackBerry Passport Silver Edition, melyen (állítólag) egy pontosan meg nem határozott verziójú android-kiadás fut. A tulajdonos szerint az egyébként gyári, új állapotú készüléket egy BlackBerry-alkalmazottól kapta, ám nincs rá szüksége, ezért válna meg tőle. Ezt egyébként alátámasztja az egyik képen a billentyűzet alatt látható gravírozás is, mellyel a BlackBerry a belső célú tesztkészülékeket szokta ellátni pontosan azért, hogy később jól beazonosíthatóak legyenek, illetve ne lehessen őket gyári újként értékesíteni.

A készülék felbukkanása kapcsán persze ismét szárnyra kaptak mindenféle spekulációk arról, miért is kellett a BlackBerrynek egy ilyen okostelefon, már ha tényleg létezik/létezett. A leghihetőbb teória mind közül, hogy a cég valójában soha nem akart androidos Passportot forgalomba hozni, ám még a PRIV megjelenése előtt szüksége volt egy olyan tesztplatformra, melyre a BlackBerry által átalakított, biztonsági szempontból megerősített Androidot lehetett tesztelgetni.

Ezek alapján erősen kérdéses, hogy a licitre bocsátott Passport SE - még ha teljesen valódi és működőképes darab - valójában mennyire használható napi feladatokra, illetve lehet-e rá valaha bármilyen, akár biztonsági, akár egyéb szoftverfrissítést beszerezni. Szóval valószínűleg az a pár közkézen kallódó példány inkább az igazi műgyűjtők kezébe köthet majd ki, akik szeretnének egy darabka történelmet a tulajdonukban látni.

Via CrackBerry.

Az Android operációs rendszer egyik legnagyobb előnyeként a rendkívül széles app-ökoszisztéma mellett, vagy azzal párhuzamosan a személyre szabhatóságot szokták emlegetni - például játszi könnyedtséggel cserélheted le a teljes rendszer kinézetét, illetve egyes olyan, kritikus komponenseket, mint például a virtuális billentyűzet. Utóbbiból, vagyis virtuális billentyűzetből a BlackBerry is legyártotta a magáét a saját androidos készülékeihez (egyelőre ez a DTEK50 és a PRIV), átörökítve a BlackBerry 10 kitűnő, gesztus alapú prediktív megoldását. A cég ráadásul olyan funkciókat is belerakott a saját billentyűszoftverébe, ami a BB10-ben nem érhető el.

priv_kb.jpg

Ezek egyike a statisztikai modul, mely a virtuális klaviatúráknál nem különösebb újdonság, ám a BlackBerry saját billentyűzet appja ezen a téren is egyedülálló, hiszen a fizikai billentyűzeten begépelt, megtippelt szavakról is készít statisztikát (nyilván egyetlen modellnél, a PRIV-nél). A részletes használati statisztikákat az alábbi módon érhetitek el a telefonotokon - feltéve, hogy a Play Áruházból már frissítettétek a billentyűzet appot a legújabb verzióra:

Lépj be a Beállításokba, majd a Nyelv és bevitel menüpont alatt válaszd ki a "BlackBerry billentyűzet beállításai" opciót. Az így megjelenő menüben bökj alulról a második menüpontra.

A rendszer három pontba szedve gyűjti a használati statisztikákat, így a "Gépelés" szekcióban láthatod, hogy az új billentyűszoftver telepítése óta eltelt időben hány szót gépeltél, ebből hányat ismert fel a rendszer, vagy éppen hányat javított ki gépelés közben. A következő részben megnézheted, hogy hány szót tanult meg a motor, illetve a "Billentyűbeállítás" szekcióban azt is láthatod (ha PRIV-ed van), hogy melyik billentyűzetet preferálod - a virtuálisat, vagy a fizikait.

Fontos, hogy a statisztika csak a BlackBerry saját billentyűzetével működik együtt, nem nullázható az érték, illetve csak a szeptember 8. óta elérhető új verzió telepítése után eltelt időszak adatait jeleníti meg.

Via Inside BlackBerry blog.

Hosszú ideje csend honol a BlackBerry készülékgyártó (rosszmájú vélemények szerint készülékmárkázó) részlegének háza táján - a régi szép időkben hetente, sőt naponta jöttek új, nem hivatalos infók mindenféle új mobilokról, most viszont a BlackBerry kínosan ügyel rá, hogy idő előtt minél kevesebb infó szivárogjon ki egy-egy új típusról. Így esett meg, hogy egy jövő hónapban várható újdonságról csak mostanában kezdenek félhivatalosnak tekinthető információk szivárogni. Például az, hogy DTEK60-nak hívják majd, és a legdurvább cuccok kerülnek bele, ami ma mobilba kerülhet.

Azért írtam, hogy félhivatalosnak tekinthető infók vannak a készülékről (ami egyébként Argon kódnéven fut), mert a lenti specifikációk valójában a leghitelesebb forrástól, a BlackBerry weboldaláról származnak, mintha csak valaki tévedésből tette volna ki a bejelentés előtt az adatokat (legalábbis erre utal az URL, ami most még elérhető, ki tudja, meddig). Kép amúgy itt még nincs a készülékről, de a nyakamat rá, hogy pont úgy fog kinézni, mint a DTEK50, csak nagyobban, lásd a lenti, referenciadizájnt ábrázoló képet:

tcl-950-main-0.jpg

A speckók alapján a kanadaiak nem viccelnek, szinte minden komponensből a létező legdurvább került az Argonba, amit egyébként szintén a DTEK50-et is gyártó TCL készít, azzal a lényeges különbséggel, hogy ez a referenciadizájn a kistesóval ellentétben más márkanév alatt soha nem került piacra, és valószínűleg egy darabig nem is fog. No de akkor lássuk, mit jelent a BlackBerrynél a csúcskategória 2016. végén!

BlackBerry DTEK60 tulajdonságok (nem végleges!)
Kijelző 5,5 hüvelykes, 2560x1440 pixeles felbontással (kb 534ppi)
Processzor Qualcomm Snapdragon 820 (MSM8996), 2+2 Kryo 2.15GHz / 1.6GHz maggal. GPU: Adreno 530
Memória 4 GB rendszermemória, 32 GB háttértár, microSD-kártyával bővíthető 2 TB-ig
Rádiós egységek 4G/LTE (Cat9 450/50 Mbps maximális sávszélesség), 802.11ac Wi-Fi, Bluetooth 4.2LE, NFC
Bevitel BlackBerry virtuális billentyűzet
Kamera 21 MP, autofókuszos kameraegység, képstabilizátorral, villanóval, 4k felbontású videorögzítési lehetőség (előlap: 8 MP, f2.2 fixfókuszos kamera)
Akkumulátor 3000 mAh kapacitású, nem eltávolítható Li-Ion, Qualcomm Quick Charge 3.0 kompatibilis töltőrendszerrel
Operációs rendszer Android 6.0.1 (Marshmallow)
Csatlakozás USB Type-C csatlakozó, OTG támogatással
Méretek és tömeg 153,9 x 75,4 x 7 mm, 165 gramm

Ha a fentiek önmagukban nem mondanak sokat, akkor megpróbálom kontextusba helyezni a DTEK60-at mondjuk a PRIV-hez viszonyítva: Az újdonságnak gyakorlatilag ugyanakkora és ugyanolyan felbontású kijelzője lesz, mint a PRIV-nek, de erősebb processzor, több memória és jobb kamera (mind előlapi, mind hátlapi) lesz az októberben megjelenő csúcsmodellben. Nem mellesleg a Qualcomm Snapdragon 820 a jelenleg elérhető legerősebb mobil rendszerchipek egyike, szóval igazán nem lehet majd azzal vádolni a BlackBerryt, hogy elavult technológiát pakolna a csúcskészülékbe.

Két fontos apróságra hívnám még fel a figyelmet, amiből az egyik bent sincs a táblázatban: Egyrészt a DTEK60 lehet az első BlackBerry, mely tartalmaz ujjlenyomat-azonosítót, ami továbbra is inkább kényelmi extra sokak véleménye szerint, de tény, hogy a felhasználók zömének igényeit kielégíti. Aztán - bár ez tudom, nem mindenkinél szempont - a DTEK60 átveheti az eddig készült legvékonyabb BlackBerry címet a DTEK50-től, mivel az újdonság vastagsága csupán 7 milliméter, vagyis vékonyabb, mint a múlt héten bejelentett, hasonló méretű iPhone 7 Plus.

Végül gondolom már csak annyi kérdés maradt benned, hogy a BlackBerry DTEK60-at mikor és mennyiért lehet majd megvásárolni. A mobil az eddigi információk szerint jövő hónap végén jelenhet meg, az ára pedig picivel 200 ezer forint alatt állhat majd meg. Vélemény?

Az aláírás nélküli e-mail különösen üzleti környezetben megengedhetetlen luxus, ahol akár üzletek is bukhatnak rajta, ha valakinek nem, vagy nem pontosan szerepelnek az aláírásában az elérhetőségei, pozíciói. Ma már egyre többen adnak arra is, hogy az aláírás bizonyos formai követelményeknek megfeleljen, értsd kinézzen valahogy, nem csak a PC-ről küldött leveleknél, hanem a mobilklienssel komponált üzeneteknél is.

Az immár a legtöbb androidos okostelefonon elérhető BlackBerry Hub kommunikációs platform többek között azért is a világ egyik legjobb mobilos levelezőkliense, mert olyan funkciókat is támogat, mint a legújabb verziótól elérhető HTML aláírás.

html_signature_hub.jpg

Ezzel - minimális szakértelem mellett - az unalmas text aláírások helyett bárki olyan e-mail aláírást szerkeszthet magának perceken belül, amilyent korábban csak PC-s e-mail kliensekben lehetett megvalósítani. A HTML e-mail aláírások beállításához először is szükség van a Hub(+) csomag frissítésére, majd az alábbi módon lehet megszerkeszteni az e-mailek végén megjelenő szöveget:

  • Lépj be a BlackBerry Hub-ba és a bal felső sarokban lévő, három vízszintes vonalból álló ikonra rábökve, vagy a kijelző peremétől balról jobbra simító gesztussal hívd be a bal oldali menüt.
  • Itt bökj a Beállítások menüpontra, majd választ ki azt az e-mail fiókot, melynek az aláírását módosítani szeretnéd.
  • Bökj az Aláírás opcióra, hogy megjelenjen a szerkesztőmező!

Innentől kezdve gyakorlatilag HTML-szerkesztő módban vagy, vagyis a szerkesztő bizonyos alap HTML tageket felismer a szövegben, és ennek megfelelően jeleníti meg a végleges aláírást. A tagek a következők:

  • URL beillesztéséhez használd a következő formulát: <a href=”ide jön maga az URL, vagyis például www.berryblog.blog.hu”>Ide jön a szöveg, amit "kattinthatóvá" akarsz tenni, pl. "BerryBlog"</a>
  • Kép beillesztéséhez használd ezt a kódot: <img src=”ide a kép hivatkozása jön”>. Vigyázz rá, hogy megfelelő méretű képet használj, mert az e-mail kliensek nem feltétlenül végeznek átméretezést!
  • Szöveg tipográfia változásához, kiemeléshez (kurziválás, kiemelés vastagabb betűkkel, aláhúzás) az alábbi tageket használhatod (fontos, hogy minden taget le is kell zárni a lent látható módon) :
    • Dőlt betű: <i>Kiemelni kívánt szöveg</i>
    • Félkövér betű: <b>Kiemelni kívánt szöveg</b>
    • Aláhúzott betű: <u>Kiemelni kívánt szöveg</u>

 A BlackBerry az ígéretek szerint már dolgozik egy valódi HTML szerkesztőn az aláírásokhoz, így aztán később ezeket a tageket nem feltétlenül kell majd használnod, hanem a szöveget éppúgy formázhatod majd, mintha a Wordöt használnád.

Fontos, hogy a fenti aláírások (egyelőre) csak HTML formátumban küldött levelek alatt jelennek meg, ha a levélfolyam időközben egyszerű szöveges módba váltott, nem lesznek aláírások a levélben! Szintén lényeges, hogy a beillesztett képek a komponáláskor (még) nem jelennek meg, csak miután elküldted a levelet.

süti beállítások módosítása