Sokan talán nem is tudják, mindenesetre a BlackBerry saját csevegőplatformjának, a BBM-nek van egy megerősített biztonsági szintet nyújtó változata, vagyis inkább bővítése, a BBM Protected. A program kibővített funkcióihoz külön licenc vásárlása után férhetnek hozzá a cégek és intézmények, most pedig változatlan áron, új lehetőségeket kínál az alkalmazás. Ehhez először is frissíteni kell a BlackBerry Messengert, az új verzió csütörtök óta érhető el BB10 és Android platformokra.
A BBM Protected négy új funkcióval bővül a frissítést követően, meg persze egyéb hibajavítások is belekerültek a mostani verziókba, melyeket szokás szerint nem részletez a BlackBerry. Az új funkciók konkrétan a következők:
- Csoportos chat: Mostantól a céghez vagy intézményhez tartozó különböző szervezetek vagy részegységek könnyebben tudnak közös chat-szeánszokat tartani. A csoportos chatnek mostantól tárgyat is meg lehet adni, pont mint egy e-mailnek, így könnyebben lehet eligazodni a különböző megbeszélések között.
- Prioritásos üzenetek: A BBM Protected új verziójában az üzeneteknek prioritást is lehet adni, így az igazán fontos információk kisebb eséllyel vesznek el az üzenetek sűrűjében.
- Kézbesítési- és olvasási visszajelzés a többszereplős chateknél: Mostantól egy üzenet elküldése esetén egy többszereplős chat minden egyes résztvevőjénél látható, hogy megkapták-e az üzenetet, illetve elolvasták-e.
- Kivágás/másolás tiltása házirenddel: Az új verzióban a rendszergazdának lehetősége van arra, hogy megtiltsa azt, hogy egy BBM Protected chat bármelyik résztvevője az üzenet bármely részletét a vágólapra másolja.
A BBM Protectedről minden további részlet megtalálható a BlackBerry weboldalán.
Nem éppen mai hír, már több mint egy hetes, mindenesetre egy mai sajtóközlemény apropóján most mégis úgy voltam vele, hogy érdemes foglalkozni a témával.
A mai hír az, hogy a Samsung Magyarország két díjat is nyert a "Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban" nevű üzleti versenyen.
Hogy mit gondolok erről a versenyről, most inkább nem részletezem, inkább jöjjön a másik hír:
Hollandiában egy fogyasztóvédelmi csoport azért perli a Samsungot, mert a koreai cég nem szolgáltatott elég információt az okostelefonjaira érkező szoftverfrissítéseket illetően, illetve úgy általában, nem igazán jeleskedett abban, hogy időben kiadta volna (ha egyáltalán) az ominózus frissítéseket.
Az androidos mobilok szoftverfrissítési kálváriája tavaly nyáron került mondhatni először komoly reflektorfénybe, amikor a StageFright sebezhetőség valósággal lesokkolta az iparágat. A Google nagyjából e tájt döntötte el, hogy a Microsofthoz hasonlóan havi rendszerességgel ad ki az Androidhoz biztonsági frissítéseket, melyeket minden gyártó rendelkezésére bocsát, így azok beépíthetik a saját szoftverfrissítéseikbe.
És nagyjából ezen a ponton el is hasalt az amúgy ígéretesnek tűnő kezdeményezés, ugyanis hiába tapsolt a legtöbb androidos gyártó felállva a hír hallatán, a havi rendszerfrissítéseket hogy, hogy nem a mai napig csak a Nexusokra és a PRIV-re küldik le a gyártók. Ebből lett elege a holland Consumentenbondnak, mely pert indított a Samsung helyi leányvállalata ellen, részben a frissítések hiánya, részben az aluldokumentáltság (van ilyen szó?) okán.
Azért tegyük hozzá, hogy a Samsung nem egyedüliként küzd kihívásokkal ezen a téren, másfelől az Android frissítési procedúrájának legnagyobb kerékkötői sokszor a mobilszolgáltatók, akiknek nem feltétlenül az az elsődleges érdekük, hogy a végfelhasználók biztonságos mobilokat használhassanak, hanem sokkal inkább az, hogy minden szolgáltatás hibátlanul működjön a készüléken. Vagyis az operátorok az erőforrásaikat nem igazán szeretik holmi biztonsági patchekkel való pepecselésre fordítani - kivéve persze, ha a saját biztonságukról van szó.
Másfelől a Samsungnak elképesztően széles körű az androidos kínálata, a BlackBerrynek ezzel szemben egyetlen androidos mobilja van, szóval mondhatni így könnyű a Nexusokkal egy időben leküldeni a patcheket a telefonra. Ettől függetlenül ma már hatványozottan igaz, hogy a gyártóknak fokozottan figyelniük kell a kliensoldali biztonságra, és nem feltétlenül csak az üzleti szférában. Ha erre önmaguktól nem jönnek rá, majd figyelmezteti őket a bíróság -- most még csak Hollandiában.
Via Forbes.
Tudjátok, olyasmi puzzle-hoz, amit az ember nem rak össze egy laza délutáni program keretében, helyette napokat molyol felette, hogy minden darab a helyére kerüljön. A BlackBerry tegnap bejelentette a BES12 átfogó mobilmenedzsment-platform legújabb verzióját és annak újdonságait, melyek közül kétségtelenül a legfontosabb, hogy a platformba mostantól szervesen integrálták a nemrég felvásárolt Good szolgáltatásait. A BlackBerry komplett szoftver/szolgáltatásplatformja ezzel most valahogy így néz ki:
A Good integrációjának hála mostantól (elvileg) jóval könnyebb dolguk van azoknak a cégeknek, akik BES-t és Good-ot egyaránt használnak (mondjuk kíváncsi lennék, hány ilyen van), hiszen az ügyfélkezelés és konfigurálás egy felületen zajlik a jövőben.
A változással megújult szinte az összes Good Dynamics alkalmazás, a WatchDox biztonságos felhőalapú fájlkezelő platform és a BBM Protected titkosított chatfunkció is. Utóbbi csoportkommunikációban erősít, a WatchDoxot pedig teljesen beépítették a BES12 menedzsment konzolba, valamint az app mostantól hozzáférhető a Good Marketplace-en is, illetve együttműködik a Good Dynamics konténerizációval.
A BES12 v12.4-es kiadása támogatja a Cisco ISE (Identity Services Engine) platformját, az Exchange ActiveSync proxy kapcsolatot, a felhőalapú BES12 Cloud pedig egyebek mellett Windows 10 és ActiveSync Gatekeeping támogatással egészült ki.
A BlackBerry tehát láthatóan gőzerővel dolgozik azon, hogy az elmúlt években összevásárolt szoftverkomponenseket összegyúrja a világ legrobusztusabb mobile first szoftver/szolgáltatás platformjába, ami remélhetőleg tényleg azzal jár, hogy a felhasználók, illetve az IT-adminisztrátorok munkája könnyebb lesz. A fenti ábrát elnézve ettől még azért kicsit távol áll a cég.
A BlackBerry PRIV-nek, illetve a nyomógombos BlackBerryknek úgy általában van egy olyan funkciójuk, melyről a többi okostelefon-használó legfeljebb álmodozhat: Ezek a billentyűparancsok, melyekkel bárhol, bármikor, az érintőképernyő matatása nélkül elérhetők bizonyos funkciók, vagy elindíthatók egyes alkalmazások. A PRIV-en ráadásul parancsikonok is hozzárendelhetők billentyűzetparancsokhoz, illetve megkülönbözteti a rendszer a rövid és hosszú lenyomással elérhető billentyűparancsokat.
A hosszú és rövid lenyomásokkal együttesen összesen 52 különböző billentyűkombinációt programozhatsz fel a PRIV-edre, ám csak akkor működik ez a funkció, ha a gyári BlackBerry launchert nem cserélted le, illetve értelemszerűen ha be van kapcsolva.
A billentyűparancsok beállításához érintsd meg a kijelzőt egy üres területen, bökj rá a jobb felső sarokban lévő fogaskerék gombra, majd válaszd a Billentyűparancsok menüt. Itt kiválaszthatod, hogy hosszú és rövid lenyomás esetén milyen műveletet hajtson végre a telefon (ez lehet valamilyen program indítása, egy programon belül valamilyen funkció elérése, vagy egy bizonyos kapcsolathoz, névjegyhez hozzárendelt tevékenység, pl. egy adott szám felhívása, vagy SMS-küldé). A rendszer tartalmaz néhány alapértelmezett billentyűparancsot, ezek sorrendben a következők:
A fentiek mellett egyes alkalmazásokban a fizikai gombokkal más funkciók is előhívhatók. A legtöbb lista nézetben (pl. a Hub-ban, de akár egy weboldalon) érvényesek az alábbi billentyűparancsok:
- B: görgetés az oldal aljára
- T: görgetés az oldal tetejére
- Szóköz: egy oldal léptetése, görgetése
- U: ugrás a következő olvasatlan üzenetre (csak a BlackBerry Hub-ban)
Fontos, hogy ezek a billentyűparancsok nem érhetők el minden alkalmazásban, de vannak olyan appok, melyeken belül külön billentyűparancsok működnek. Ilyen például a gyári Naptár alkalmazás, ahol az M, W, D és A gombok lenyomásával váltható havi, heti, napi és agenda nézet.
Az Inside BlackBerry blog posztja alapján.
Múlt hét végén éppen Galyatetőn próbáltam élvezni a meglehetősen hideg hegyi levegőt, amikor befutott a hír, hogy ismét megjelent a BlackBerry a Magyar Telekom webshopjában -- egész konkrétan a BlackBerry PRIV, vagyis az első androidos készüléke a kanadaiaknak (ez utóbbi tényező már eleve nem lehet véletlen egyébként). Ez már önmagában óriási hír, hiszen jó ideje nem szerepelt már a Telekom.hu -n BlackBerry, ráadásul a szolgáltatói belistázás minden esetben sokkal könnyebben hozzáférhetővé teszi az adott készüléket az érdeklődők számára.
Ha úgy döntenél, hogy a Telekom segítségével (újra) átélnéd a BlackBerry-fílinget lakossági ügyfélként, összegyűjtöttem számodra, mik a lehetőségek és esetlegesen mire kell figyelj:
- A BlackBerry PRIV bruttó 183800 forintról indul a Telekom webshopjában, ahhoz, hogy ennyiért megkapd, két év hűséget kell vállalnod a havi 19900 forintba kerülő Next XL díjcsomagra.
- Előfizetés nélkül, Dominóval vagy bármilyen díjcsomaggal, de csak 1 év hűséget vállalva a készülék ára 284990 forint. Vagyis ha hűséget vállalsz, csak 2 évben érdemes gondolkodni.
- Már csak azért is, mert a Telekom kizárólag 2 év hűségvállalással biztosít a számodra kamatmentes részletfizetési lehetőséget, ami talán a legnyomósabb érv a szolgáltatói beszerzés mellett azok számára, akik egy összegben nem tudják kifizetni a telefont.
- A PRIV egyik Telekom-üzletben sincs kiállítva, csak online rendelhető. Azaz kipróbálni sehol sem lehet, cserébe viszont jár az elállási jog, mint minden korrekt webshopnál.
- A Telekom 2 év jótállást vállal a telefonra, vagyis a hűségszerződés teljes ideje alatt védve vagy, ha a készülék netán elromlik.
A fentiek figyelembe vételével nyilván annak éri meg a leginkább a Telekomnál megvásárolni a PRIV-et, aki eleve sokat költ havonta a szolgáltatónál, és nem tervezi, hogy a következő két évben szolgáltatót és/vagy díjcsomagot vált. De ezzel gondolom senkinek nem mondtam újat, ez már jó ideje így van mindhárom operátornál.
Apropó, egyelőre úgy tűnik, itthon továbbra is csak a Telekom karolja fel úgy-ahogy a BlackBerryt, így sem a Vodafone-nál sem a Telenornál nincs sem PRIV, sem bármelyik másik modell, bár azt csiripelik a verebek, hogy kellően elszánt céges flották számára ez a két szolgáltató is beszerez bármit, ami a legális csatornákon keresztül beszerezhető.