Alighanem véletlen, hogy éppen az év kétségtelenül legnyálasabb napját választotta a BlackBerry egy újabb jogi csata elindítására a szabadalomháborúk végtelen láncolatában. A cég ezúttal a Nokiát perelte be, és nem, nem a nyomógombok miatt, hanem azért, mert a kanadaiak szerint a finnek összesen 11 szabadalmat az engedélyük nélkül használtak fel különböző hálózati berendezéseikben. Ennyit az északi népek barátságáról.

blackberry_office.jpg

A BlackBerrynek egyébként nem ez az első szabadalmi pere, a cég korábban többek között az Avayát is beperelte már, hasonló okokból, de ha már említettem a billentyűzetet, korábban az ominózus, iPhone-okhoz készült Typo billentyűzet kapcsán is indított hasonló pert. A mostani keresettel egyébként nem azt kéri, hogy a Nokia fejezze be a jogszabálysértő tevékenységet, hanem kártérítésért folyamodott az illetékes bírósághoz (ha valaki tudni akarja, ez a szabadalmi ügyek valóságos Mekkájának tekinthető Delawere egyik kerületi bírósága), de hogy számszerűen mit követel a cég, azt nem tudni.

Az ügyről egyébként még annyit tudni, hogy a szabadalomsértő hálózati megoldásokat (Flexi Multiradio bázisállomások, rádiós hálózati elemek, valamint a Liquid Radio szoftver) több amerikai szolgáltatónál is bevetették, így részben a Nokia technológiáját használják az AT&T-nél, illetve a T-Mobile USA-nál.

Via Bloomberg.

süti beállítások módosítása