Akinek anno a bejelentéskor megtetszett az eredetileg csak az indiai piacra szánt, fekete színű limitált KEYone-változat, de mindeddig képtelen volt hozzájutni egyhez, az most végre fellélegezhet: Immár hivatalos, hogy a régiónkban is piacra kerül a fekete (vagy ahogy az amerikaiaknál nevezik, space black) KEYone. Ehhez képest errefelé csak az elég uncsi "fekete változat" jelzőt kapja ez a kiadás.

keyone_black_edition_specs.jpg

Vagyis a korábbi pletykák mind igaznak bizonyultak, beleértve azokat is, melyek a két típussal kapcsolatos különbözőségeket, vagy éppen nem különbözőségeket taglalták.

Először is, a fekete KEYone az ezüsttel szemben - mily meglepő - fekete lesz.

Ezen kívül változik a memóriakonfiguráció, mind a rendszermemóriát, mind a háttértárat illetően. Előbbi 3 GB-ról 4 GB-ra nő, utóbbi a duplájára hízik, ami 32 helyett 64 GB tárhelyet jelent. A közlemény diplomatikusan hallgat az indiaiaknak járó dual SIM opcióról, nem véletlenül:

Az európai fekete KEYone ugyanis nem kap dual-SIM támogatást.

Azt hiszem ezzel a lényeget ki is veséztük, hiszen minden más aspektusból tök ugyanolyan lesz a fekete KEYone, mint az ezüst. Azaz egy lényeges szempontot kivéve, ez pedig - értelemszerűen - az ár, ami ez esetben 599 helyett 649 euró. Itthon tippre 10-20 ezer forntos többlet árat fog mindez jelenteni, majd amikor a telefon megjelenik errefelé. Vélhetően valamikor október-november tájékán.

süti beállítások módosítása