Valószínűleg ezek olyan háttérinfók, melyek a nagyközönség számára kevéssé érdekesek, mindenesetre talán érdemes megemlíteni, hogy Magyarországra jelenleg egyféle hivatalos úton érkeznek BlackBerryk a kereskedelmi csatornába.
Az egykoron amerikai, most viszont már kínai tulajdonú disztribútor-óriás, az Ingram Micro magyarországi leányvállalata importálja az országba tömegesen a készülékeket, és ők adják tovább a velük kapcsolatban álló kereskedők, vagy éppen mobilszolgáltatók számára, akik végül eladják a vevőknek (vagyis neked) a mobilt. Minden más a magánimport kategória, vagy legjobb esetben is szürkezóna.
Na ennek a cégnek, vagyis az Ingram Micrónak a BlackBerry-termékmenedzserével, Varga Péterrel beszélgetett Bog és Bocha a Trend.fm Szenzor című adásában.
Az adást ide kattintva hallgathatjátok meg.
Az adásban Bogék elsősorban azt próbálták kiszedni a termékmanagerből, hogy miért különleges a KEYone és milyen igényeknek felelhet meg, de Péter többek közt beszélt arról is, hogy a TCL hosszútávú licencmegállapodást írt alá a BlackBerryvel, illetve még idén (várhatóan az év végén) jönnek majd új BlackBerryk a BlackBerry Mobile-tól -- ahogy arra korábban már több, TCL-es nyilatkozat is utalt.
Az interjúban röviden szóba kerülnek még a magyar, illetve a kelet-európai piac sajátosságai is. Ez az a pont, ahol én még szívesen hallgattam volna egy-két kiadható belsős infót, hiszen ha valahol, akkor itthon aztán vannak vicces "sajátosságok", de nem akarok telhetetlen lenni, ez az adás elsősorban a KEYone-ról szólt, és ha meghallgatod, valószínűleg számodra is tartogat néhány érdekességet.
Via Trend.fm
A KEYone aztán nem mindennapi okostelefon, amit esetleg olyan potenciális felhasználók is megvásárolhatnak, akik soha nem használtak korábban Androidot, vagy éppenséggel soha nem volt még BlackBerryjük. De még ha használtak is, egyrészt az új BlackBerry a legújabb Androiddal, a Nougattal érkezik, amivel a többség még nem ismerkedhetett meg, másrészt meg a speciális kialakítás révén számos olyan extra beállítás, vagy trükk került a rendszerbe, amiről még a legavatottabb szakik sem biztos, hogy hallottak.
Ezeket a beállításokat, illetve trükköket veszi szép sorjában terítékre a BlackBerry Mobile maratoni videosorozatában, mely éppen most bővült újabb tagokkal, így immáron 21, rövid, zömében 1 percnyi hosszúságú szpotban tér ki olyan témákra, mint a billentyűzetbe épített ujjlenyomat-azonosító, a képjelszó, vagy éppen gyári reset elvégzése. Pont olyan tömören és lényegre törően, mint egy egyperces novella.
Ugyanitt ad hasznos tippeket, például hogyan sajtolható ki hosszabb üzemidő a telefonból (ez mellesleg elég cinikus téma ismerve a KEYone brutális üzemidejét), vagy éppen hogyan lehet egy másik androidos mobilról a KEYone-ra váltani.
A videók többségében elég egyértelműek, viszont mindegyik angol menübeállításokat használ, ami azért néhány megnézés után a magyar menüre is levetíthető.
A lejátszási listát a fenti videóra kattintva indíthatjátok, de elérhető közvetlenül is erről a hivatkozásról.
Jó ismerkedést!
Érdekes kérdezz-felelek interjút tett közzé a svájci Digitech tegnapelőtt a BlackBerry Mobile európai és közel-keleti régióért felelős vezetőjével, Francois Mahieu-val, aki többek közt arról beszélt, hogy a KEYone miben különbözik más piaci megoldásoktól, mitől egyedi és érdekes (ha még valaki nem tudná), és miért éppen azokat a komponenseket tartalmazza a készülék, amelyeket.
"Sosem úgy tekintettünk egy BlackBerryre, mint vadonatúj technológiák és műszaki részletek tárházára. A BlackBerry az élményről szól. Azért választottuk ezt a chipet /Snapdragon 625 - BerryBlog/ a KEYone-hoz, mert a hosszú üzemidő élményét kívántuk garantálni a felhasználóinknak."
Ilyen és ehhez hasonló szép mondatokkal van tele az interjú, a lényeg azonban valahol 3:50 környékén hangzik el, szó szerint így:
"Jönnek még új BlackBerryk, lesznek köztük billentyűzetes modellek is, ebben egészen biztosak lehetnek."
Mit is mondjak, Francois szavai azt hiszem számos márkarajongó fülében zeneként csendülnek, most más kérdés, hogy a BlackBerry Mobile számára elég triviális megkülönböztető jegy a billentyűzet, amit jelenleg egyetlen másik gyártó sem rak rá az okostelefonjaira.
Már csak az a kérdés, hogy meddig kell várni az újabb modellekre, de óvva intenék minenkit a türelmetlenségtől, a KEYone is csak mostanában jelenik meg, és bár a premier némileg elhúzódott, megérte várni rá. Nem kizárt, (sőt, szinte biztos) hogy az újabb kínálattal a BlackBerry árban is szegmentálja majd a billentyűzetes modelleket, így a régi szép idők egyik legnépszerűbb szériája, a Curve új köntöst (meg nevet) kaphat.
...Csak éppen nem Magyarországon, hanem a szomszédos Romániában, ami persze adhat némi okot a bizakodásra itthon is, vagyis előbb-utóbb várható, hogy a legújabb nyomógombos BlackBerry bekerül a piros szolgáltató kínálatába nálunk is. Vagy ha más nem, a magentásokhoz.
A KEYone (illetve úgy általában véve minden okostelefon) sikerének egyik sarokköve, hogy a mobilszolgáltatókkal sikerül-e zöld ágra vergődnie a gyártónak, amire a TCL hátterével nyomuló BlackBerry Mobile-nak lényegesen jobb sanszai vannak, mint az utóbbi években bármikor voltak a BlackBerrynek. Persze ez ez iszonyú kemény üzlet, ahol senki nem szeret sokat engedni, talán ennek is köszönhető, hogy a KEYone szolgáltatói ára Romániában annyi lett, amennyi.
Vagyis egy összegben 169 euró, plusz havi 50 euró a szolgáltatásért két évig.
Ez átszámítva nagyjából annyit tesz, hogy a kasszánál cirka 53 ezer forintot kell kifizetni, míg a havi díj uszkve 15 ezer forint -- ezért egyébként korlátlan beszéd jár belföldön és az EU-ban, valamint 8 GB-nyi adatkeret. Nyilván ennél olcsóbb tarifával is megvehető majd a telefon, csak akkor az egyszeri költség emelkedhet meg jelentősen.
A KEYone forgalmazása június 6-án kezdődik a román Vodafone-nál.