Elöljáróban egy találós kérdés:

-Mit kapsz, ha összekevered a szedret az almával?

Gyümölcskoktélt

A hír röviden annyi, hogy tegnap a BlackBerry részvényeinek árfolyama hirtelen 6%-ot emelkedett, miután elkezdett terjengeni az interneten, hogy az Apple esetleg érdekelt lehet a cég felvásárlásában, netán vegyesvállalat létrehozásában. Az információt egyelőre egyik fél sem cáfolta vagy erősítette meg, bár nyakamat rá, hogy ez hamarosan meg fog történni (mármint a cáfolat), de addig is érdemes eljátszani a gondolattal, miért és kinek lenne jó ez az egész, és mennyire légből kapott a sztori.

Mindjárt érdemes egy kis történelemleckével kezdeni, nem is kell olyan régmúltba visszamenni, konkrétan idén januárban röppent fel a hír, hogy a BlackBerryt felvásárolhatja a Samsung, ami hát hogy mondjam, azóta sem igazán látszik beigazolódni. Mindenesetre arra azért jók voltak a híresztelések, hogy a BlackBerry részvényeinek árfolyamát hipp-hopp 30%-kal meglökje, még mielőtt bármelyik illetékes annyit tudott volna mondani, hogy pekingi kacsa.

apple_q10.jpg

Az efféle pletykáknak időről-időre az az egyik legfőbb támpillére, hogy a BlackBerry elképesztően nagy szabadalmi portfólióval rendelkezik, ami bármely nagy mobilgyártó számára komoly értéket képviselhet, különösen most, amikor a nagy iparági szereplők kedvenc időtöltése egymás beperlése mindenféle vélt vagy valós szabadalomsértés miatt. Az Apple-nek is van ilyen ügye folyamatban, legutóbb a svéd Ericsson ment neki a cégnek, tehát látszólag elmúlt már az a kétségtelenül szórakoztató időszak, mely alatt a Samsung volt az első számú közellenség (ettől még persze most is az, de a csata már nem az előre tolt harcállásokon zajlik elsősorban).

A BlackBerry részéről túl sok rációt én nem látok egy Apple-féle üzletben. Legfeljebb azt tudom elképzelni, hogy jó pénzért minden eladó alapon Chen és csapata annak dacára kész kiszállni az üzletből, hogy az elmúlt évben azért jó pár olyan mérföldkő volt a BlackBerry életében, mely nem azt mutatja, hogy egy tetszhalott, kiárusításra váró cégről lenne szó (ellenben a végstádiumú Nokiával).

Szabadalmi portfólió ide- szabadalmi portfólió oda, Dagobert bácsit megszégyenítő pénzhalom amoda, az Apple valahogy mégsem az a játékos, mely kisebb piaci szereplők hátán, azokat bekebelezve tornássza feljebb magát a ranglétrán. Röviden az Apple-nek a világon semmi szüksége a BlackBerryre, pláne mivel van már egy meglehetősen noname üzleti partnere a B2B-szemgensben, úgy hívják, hogy IBM.

Ettől függetlenül jó volt eljátszani a gondolattal így szerda reggel, ezúton is kösz a Yahoo Finance-nek, és most már tényleg nincs más hátra, mint kideríteni, hogy ha rajtatok állna, hogyan folytatódna a sztori.

Ahány ember, annyiféle zenei ízlés, amihez persze a zenehallgatáshoz használt eszközöknek is idomulniuk kell. Van, aki a tiszta középtónusú hangoktól jön lázba és van aki szerint az igazán értékes hanghullám 10 Hz-nél kezdődik és nagyjából 100-nál véget is ér -- lejátszó, vagy a fülhallgató/hangszóró legyen a talpán, ami ezt követni tudja. Szerencsére manapság már nem olyan bonyolult az egyéni igények alapján alakítani, hogy mi szóljon a fülesből vagy a hangszóróból, erre való többek közt a hangszínszabályzó.

A BlackBerry 10 operációs rendszer médialejátszójából sokáig hiányzott ez a funkció, a 10.3.1-es frissítést követően azonban már nem kevesebb, mint 17 profil közül lehet választani a lejátszás során -- ezek többnyire különféle zenei irányzatokhoz belőtt hangszín-módosítások (pl Rock, Jazz), de lehet bizonyos hangmagasságokat erősíteni és gyengíteni is.

eq.jpg

Amit nem lehet, az az egyedi profilbeállítás, tehát arra ne számíts, hogy mindenféle csúszkákkal állíthatod a basszust vagy a közepet, bár a tapasztalataim szerint erre nincs is szükség, mert a 17 profilból valamelyik szinte minden körülmények közt megfelelő lehet (de legalábbis a semminél több).

A hangszínek beállításához indítsd el a médialejátszót (a hangszínszabályzó a zenelejátszóval és a videolejátszóval is működik), és lejátszás közben a jobb alsó sarokban lévő beállítás-panelt hívd elő. A hangszínszabályzó alulról a harmadik lehetőség, belépve kiválaszthatod a kedvedre való profilt, vagy hagyhatod az egészet kikapcsolva, ha a szűz hangokat jobban élvezed.

"Mindenkinek boldog anyák napját! Üdv minden mamának" 

Ez volt John Chennek, a BlackBerry elnök-vezérigazgatójának harmadik twitter-üzenete, közvetlenül az után, hogy gratulált David Cameron brit miniszterelnök újraválasztásához (aki nem mellesleg BlackBerry-felhasználó), illetve megköszönte a neki küldött magenta színű pólót a T-Mobile vezérigazgatójának. Az időzítés ne tévesszen meg senkit, az angolszász országokban az anyákat nem május első, hanem második hétvégéjén ünneplik, de Chen aligha ezért csatlakozott a nagy közösségi csiviteléshez.

chen_defibrillator.jpg

A BlackBerry elnök-vezérigazgatóját már tavaly elkezdték kóstolgatni a twitteren, konkrétan ugyanaz az ember, aki most újra megtalálta: John Legere, az amerikai T-Mobile vezérigazgatója tavaly februárban tette közzé az alábbi üzenetet az oldalon:

 Vagyis nagyjából: 

"El akartam érni John Chent Twitteren, de kiderült, hogy nincs itt. Megpróbálom a MySpace-en..."

Miint ahogy a múlt héten kiderült, Chen és Legere szerencsére békét kötöttek és hasonlóan paraszt beszólások helyett inkább együtt mennek előre azon a bizonyos (magenta) úton. A békének pedig mint tudjuk, mindig ára van, szerintem John Chen twitteres jelenlétét tudjuk be ennek, és ezzel együtt persze senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy valóban a BlackBerry első embere van-e a posztok mögött, vagy egy PR-csapat.

Aki kíváncsi John Chen (vagy az említett PR-csapat) rövid bölcsességeire, itt találja meg őket csokorba szedve. És ha már ott vagy a Twitteren, nézd meg a BerryBlog feedjét is, hátha velünk könnyebben tudsz majd kommunikálni, mint Chennel.

Címkék: twitter john chen

Bár Lewis Hamiltonról köztudott, hogy rappereket megszégyenítő lazasággal éli olykor az életét, az utóbbi időben kissé feszültebbnek tűnő csapattársát, Nico Rosberget sem kell azért nagyon félteni. Mondjuk Rosberg mostani, kisimult ráncaihoz kétségtelenül hozzájárulhatott, hogy Szujói kifejezéssel élve senkitől sem zavartatva megnyerte a hétvégi Formula 1-es versenyt Barcelonában, ez pedig saját bevallása szerint a jövőre nézve is sok pozitív energiát biztosít neki.

A fenti rövid twitteres videoüzenetében mindezt kényelmes henyélés közepette mondja el a német, miközben a fehér BlackBerry Passportján böngészgeti a megválaszolandó üzeneteket. Az üzenetből még az is kiderül, hogy ő tulajdonképpen nem csinált semmit máshogy, mint szokott, csak nyomta a gázt meg tekerte a kormányt jobbra-balra. Pofonegyszerű, nem?

Május 21-24-én meglátjuk, kitart-e a pozitív energia, hiszen jön a monacói nagydíj, ahol egyébként tavaly éppen Rosberg vehette át a győzelmi trófeát II. Albert monacói hercegtől.

A hét közepétől végre nem másodrendű állampolgárok a Windows Phone telefonokkal rendelkező felhasználók a szupernóvaként táguló BBM-univerzumban, megjelent ugyanis az ablakos (vagy csempés? én már teljesen össze vagyok zavarodva!) platformhoz a BlackBerry Messenger legújabb változata, mely immár a BBM-csatornákat is kezeli.

windows-phone-channels.jpg

A funkció fejlesztésével mondhatni nem siettek a srácok, a BlackBerry saját közösségi platformjának Twitter- szerű megoldása már 2013 év végétől elérhető a BB10-felhasználók számára, Androidon és iOS-en pedig több mint egy éve böngészhetők a csatornák. Időközben azért a rendszer is sokat fejlődött persze, elsősorban az adminok dolga lett könnyebb, pontosabban nemrég végre lehetővé vált, hogy több adminisztrátora is legyen egy csatornának, pont úgy, mint a Facebook-oldalaknál, ez pedig céges környezetben úgy kellett már, mint egy falat pizza az éhező rendszergazdának.

Nemrég pedig megjelent a posztok targetálási, vagyis célzási lehetősége, amivel mindenféle demográfiai szempontok szerint lehet megjeleníteni a tartalmakat, illetve a felhasználó által használt telefon operációs rendszerére is lehet targetálni -- vagyis mostantól akár kizárólag a Windows Phone-os feliratkozóknak is meg lehet jeleníteni posztokat.

A BlackBerry Messenger Windows Phone-ra fejlesztett változata ingyenesen letölthető a Windows Piactérről. Ha pedig letöltöttékek, ne felejtsetek feliratkozni a BerryBlog BBM-csatornájára, mely több mint ezer tagjával a legnagyobb hazai BBM-es közösség! PIN: C000190A7

Mármint az amerikai T-Mobile-nál válhat újra elérhetővé a BlackBerry, egészen konkrétan egyetlen modell, a QWERTY-s BlackBerry Classic. A szolgáltató rocksztárokat megszégyenítő lazaságú első embere, John Legere (Lezser - nomen est omen?) maga jelentette be a hírt Twitter-csatornáján pár órával ezelőtt, nagyjából így:

A bejelentés abból a szempontból mindenképpen örömtelinek tekinthető, hogy a BlackBerry és a T-Mobile majdnem pontosan egy éve elég csúnyán összevesztek. A dolog azzal kezdődött, hogy a szolgáltató először is levette a boltok kínálatából a BlackBerryket, majd tavaly februárban egy elég sajátos promócióval próbálta a BlackBerryvel rendelkező ügyfeleket iPhone-vásárlásra buzdítani. Erre még a zen-állapotból abszolút kizökkenthetetlennek tűnő BlackBerry-vezér, John Chen is bepöccent, ment az adok-kapok a céges blogon, majd a kapcsolat véget ért, a T-Mobile egyébként elég durva vevőcsalogató ajánlataival pedig nem tudtak élni azok, akik BlackBerryt szerettek volna használni.

Ez május 13-tól a múltté, mind az online shopban, mind az üzletekben megjelenik újra a márka, első körben egy típussal, aztán remélem ez egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lehet (nem pedig felmelegítése). 

Eközben a magyar T-Mobile-nál (pardon, Telekomnál)...

telekom_kereso.jpg

süti beállítások módosítása