Amerika még mindig a világ közepe, legalábbis ami a fogyasztói társadalom világát illeti, azaz ami Észak-Amerikában nem kapható a boltokban, az gyakorlatilag vagy a) nem létezik, vagy b) egyáltalán nem menő, irreleváns kacat. Különösen igaz ez, ha valamilyen (szórakoztató)elektronikai termékről van szó. Bár a KEYone már egy hónapja kapható Angliában, a készülék csak ma jelent meg a tengerentúlon, vagyis a fél világ mától datálja az új nyomógombos BlackBerry globális rajtját.

Ami azt illeti, elég hosszú út vezetett eddig a napig, hiszen a KEYone-t már januárban mutogatták a sajtónak, nem mellesleg éppen egy amerikai szakkiállításon, a CES-en, Barcelonában pedig beérett a hivatalos-hivatalos bemutató is, hogy aztán csak két hónappal később, április végén kerüljenek a boltokba az első példányok.

cornerstone.jpg

A május végi, észak-amerikai rajtot nem különösebben pörögte túl a BlackBerry Mobile, vagyis a TCL, aki pedig egyébként a kontinens egyik ismert és elismert gyártója, dacára kínai származásának. A KEYone így például egyelőre csak Kanadában került be a mobilszolgáltatókhoz, az USA-ban egyelőre csak az Amazonon, illetve a Best Buy (kábé helyi Media Markt) egyes üzleteiben találni a típusból. 

Valószínűnek tartom, hogy a TCL egyelőre vagy teszteli a piacot, vagy egyszerűen nem akart dollármilliókat ölni marketingtámogatásra. Az Egyesült Államokban nehezíti a helyzetet az is, hogy a szolgáltatók kétféle norma szerint működtetik a hálózatukat, vagyis eleve két KEYone típust (GSM, CDMA) kellett készítenie a TCL-nek, ha mindenkit ki akar szolgálni.

A KEYone a következő hetekben érkezhet meg a kisebb európai piacokra, így Magyarországra is. A telefon már előrendelhető a BerryBoltban, a BlackBerry megoldások legnagyobb független hazai forgalmazójánál.

Ma, magyar idő szerint este hat óra tájban beiktatják az Egyesült Államok soron következő, 45. elnökét, Donald Trumpot, akinek a terveivel, politikájával kapcsolatban már a beiktatása előtt elképesztő nagyságú médiavisszhang volt tapasztalható, köszönhetően többek közt a megválasztott elnök (president-elect ugyebár) szokatlan "őszinteségének", melyet például Trump Twitterét követők is tapasztalhattak lépten-nyomon. Persze az azért elég valószínű, hogy miután beiktatják a hivatalába, mindenki Donaldja kénytelen lesz bizonyos szabályokat betartani, többek közt a Twitterre vonatkozóan, és persze egy új okostelefont is kap majd az elnök -- amit már most utál.

trump_telefon.jpg

Trump vadiúj telefonjáról persze sok konkrét infót nem tudni, legfeljebb csak sejthető, hogy az új elnök egy ugyanolyan, végletekig lekorlátozott, teljesen egyedi szoftverrel rendelkező készüléket kap majd, mint a leköszönő elnök, Barack Obama. Aki egyébként a nyolc hivatali évének jelentős részében egy BlackBerryt használt, ezzel - ha nem is feltétlenül önszántából - ő volt a márka egyik legnagyobb, legismertebb nagykövete. A nagy szerelem tavaly nyáron ért véget, amikor Obama végül kapott egy Samsung Galaxy S4-et, amin a híresztelések szerint nem is Android fut, vagy ha igen, az aligha emlékeztet arra a rendszerre, ami a boltokba került típusokon található.

Úgy hírlik, hogy az elnöki telefonnal nem lehet akárkit felhívni, csak néhány, a szupertitkosított névjegyzékben szereplő számot, és persze nem hagyományos GSM-hívással, hanem szupertitkosított hangcsatornán. A telefonnal nem lehet fotót készíteni, SMS-ezni, illetve csak úgy appokat telepítgetni és használni, valamint a készülék nem csatlakozik az internetre sem, helyette a Védelmi Minisztérium által kialakított, rommá titkosított "belső internetet" a SIPRnet-et használja (ha egyáltalán).

Trump számára az elnöki beiktatás a telefonálási szokások drasztikus szigorítását hozhatja, nem csak azért, mert a készülék, amit kap, a fentiek szerint erősen le lesz korlátozva. Így például tudni vélik, hogy Trump korábban szinte mindenkinek felvette a telefont, akkor is, ha ismeretlenek hívták, vagy ha nem tudta felvenni éppen, szinte mindenkit visszahívott. Az új elnök korábban úgy általában véve rengeteget telefonált, valamint az ominózus Twitter-bejegyzéseket is előszeretettel írta okostelefonján (amit viszont ugyanakkor nem használt e-mailezésre).

Via Associated Press.

Mármint az amerikai T-Mobile-nál válhat újra elérhetővé a BlackBerry, egészen konkrétan egyetlen modell, a QWERTY-s BlackBerry Classic. A szolgáltató rocksztárokat megszégyenítő lazaságú első embere, John Legere (Lezser - nomen est omen?) maga jelentette be a hírt Twitter-csatornáján pár órával ezelőtt, nagyjából így:

A bejelentés abból a szempontból mindenképpen örömtelinek tekinthető, hogy a BlackBerry és a T-Mobile majdnem pontosan egy éve elég csúnyán összevesztek. A dolog azzal kezdődött, hogy a szolgáltató először is levette a boltok kínálatából a BlackBerryket, majd tavaly februárban egy elég sajátos promócióval próbálta a BlackBerryvel rendelkező ügyfeleket iPhone-vásárlásra buzdítani. Erre még a zen-állapotból abszolút kizökkenthetetlennek tűnő BlackBerry-vezér, John Chen is bepöccent, ment az adok-kapok a céges blogon, majd a kapcsolat véget ért, a T-Mobile egyébként elég durva vevőcsalogató ajánlataival pedig nem tudtak élni azok, akik BlackBerryt szerettek volna használni.

Ez május 13-tól a múltté, mind az online shopban, mind az üzletekben megjelenik újra a márka, első körben egy típussal, aztán remélem ez egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lehet (nem pedig felmelegítése). 

Eközben a magyar T-Mobile-nál (pardon, Telekomnál)...

telekom_kereso.jpg

Az Amerikai Védelmi Minisztériumnál szeretik a BlackBerryket. Nyilván ennek történelmi hagyománya van már a Pentagonban, hiszen ha biztonságos mobilkommunikációs megoldást keres valaki, akkor a BlackBerryknél keresve sem találhatott jobbat a múltban, illetve nem találhat jobbat most sem. A "cég" most több lépcsőben izzítja be új mobilmenedzsment-rendszerét, melybe idén összesen százezer, a dolgozók által használt mobil eszközt -- tabletet, okostelefonokat -- vonnak be. Zömében BlackBerryket.

pentagon.jpg

Az első, január 31-én élesbe álló kontingens a hírek szerint összesen 80 ezer menedzselt BlackBerry készülékre terjed ki, valamint 1800 androidos és iOS-es eszközre. Hogy pontosan milyen BlackBerrykről van szó, az egyelőre nem világos, mindenesetre tavaly augusztus óta mind a Z10 mind a Q10 rendelkezik a minisztérium alá tartozó illetékes ügynökség, a Defense Information System Agency (DISA) jóváhagyásával, a teljes flottából pedig állítólag év végére nagyjából 30 ezerre volt tehető a BB10-es készülékek száma.

A 16 millió dollár értékű, 2012-ben létrehozott projekt célja, hogy a Pentagon, illetve a hozzá tartozó alintézmények összesen 300 ezer alkalmazottja a legbiztonságosabb körülmények közt használhassa a mobileszközét, bárhol is járjon éppen -- hiszen azért lássuk be, az amerikai filmekben látottak ellenére többségüknek bizonyára az irodán kívül is van élete.

A biztonságos mobilhasználathoz hozzátartoznak a biztonságos alkalmazások is, így a Pentagonnak is lesznek, illetve már vannak is saját fejlesztésű appjai, melyet az alkalmazottak használhatnak majd (vagy éppen egyenesen kötelező lesz használniuk) napi munkavégzésük során. Fontos, hogy a menedzsment-rendszer lelkét nem a BlackBerry saját mobilmenedzsment-megoldása jelenti majd. Emellett a készülékek aránya a jövőben sokat változhat, mivel a DISA csak az átállást követően kezdi meg az újabb mobilok, illetve más platformok bevizsgálását és minősítését.

Via Nextgov.

A T-Mobile USA,  az amerikai piac negyedik legnagyobb szolgáltatója, mától forgalmazza a Z10-et az üzleti előfizetőknek. A Verizon és AT&T a következő 2 hétben fogja követni - utóbbi piacvezetőként 22-én fog beállni a Z10 mögé, 2 éves szerződés mellett 200 dolláros áron. A Sprint úgy döntött, ők megvárják a Q10-et. Valószínűleg a rajt körüli fokozódó pozitív médiavisszhang miatt a tőzsde elkezdte felfelé hajtani a cég papírjait a short nyomás ellenére, alig nyitott ki a NASDAQ, már 6% fölött járunk -- robog a hullámvasút!

t-mobile_z10.png

süti beállítások módosítása