Az Amerikai Védelmi Minisztériumnál szeretik a BlackBerryket. Nyilván ennek történelmi hagyománya van már a Pentagonban, hiszen ha biztonságos mobilkommunikációs megoldást keres valaki, akkor a BlackBerryknél keresve sem találhatott jobbat a múltban, illetve nem találhat jobbat most sem. A "cég" most több lépcsőben izzítja be új mobilmenedzsment-rendszerét, melybe idén összesen százezer, a dolgozók által használt mobil eszközt -- tabletet, okostelefonokat -- vonnak be. Zömében BlackBerryket.

pentagon.jpg

Az első, január 31-én élesbe álló kontingens a hírek szerint összesen 80 ezer menedzselt BlackBerry készülékre terjed ki, valamint 1800 androidos és iOS-es eszközre. Hogy pontosan milyen BlackBerrykről van szó, az egyelőre nem világos, mindenesetre tavaly augusztus óta mind a Z10 mind a Q10 rendelkezik a minisztérium alá tartozó illetékes ügynökség, a Defense Information System Agency (DISA) jóváhagyásával, a teljes flottából pedig állítólag év végére nagyjából 30 ezerre volt tehető a BB10-es készülékek száma.

A 16 millió dollár értékű, 2012-ben létrehozott projekt célja, hogy a Pentagon, illetve a hozzá tartozó alintézmények összesen 300 ezer alkalmazottja a legbiztonságosabb körülmények közt használhassa a mobileszközét, bárhol is járjon éppen -- hiszen azért lássuk be, az amerikai filmekben látottak ellenére többségüknek bizonyára az irodán kívül is van élete.

A biztonságos mobilhasználathoz hozzátartoznak a biztonságos alkalmazások is, így a Pentagonnak is lesznek, illetve már vannak is saját fejlesztésű appjai, melyet az alkalmazottak használhatnak majd (vagy éppen egyenesen kötelező lesz használniuk) napi munkavégzésük során. Fontos, hogy a menedzsment-rendszer lelkét nem a BlackBerry saját mobilmenedzsment-megoldása jelenti majd. Emellett a készülékek aránya a jövőben sokat változhat, mivel a DISA csak az átállást követően kezdi meg az újabb mobilok, illetve más platformok bevizsgálását és minősítését.

Via Nextgov.

Tegnap minden hivatalos papírra aláírás és pecsét került, így most már nagyon záros határidőn belül megkezdheti az Amerikai Védelmi Minisztérium, vagyis a Pentagon a BlackBerry okostelefonokból álló flotta cseréjét, megújítását. Természetesen mi másra újítanának, mint BlackBerryre.

pentagon.jpg

A Védelmi Minisztérium alá tartozó egyik ügynökség, a Defense Information System Agency ugyanis megadta a működési engedélyt a BlackBerry Z10 és Q10 típusoknak a minisztérium informatikai hálózatán, BlackBerry Enterprise Service 10 mobilmenedzsment-támogatással. Az új BlackBerryk jóváhagyása az informatikai infrastruktúra részeként azt hiszem magáért beszél ilyen magas biztonsági szinten, és a kanadai cég termékeinek szuperbiztonságos működését dicséri (megjegyzem, ezt a működési engedélyt eddig egyetlen másik gyártó sem kapta meg a készülékeire).

Mindez azt jelenti, hogy a Pentagon flottája ez év őszén tízezer új BB10-es telefonnal bővül, idén év végére pedig harmincezresre hízik a flotta. Most már csak az a kérdés, hogy kell-e bárkivel is versenyeznie a jövőben a BlackBerrynek az Amerikai Védelmi Minisztérium falai közt, vagyis más gyártó termékei is megkapják-e a zöld lámpát.

Szerinted?

süti beállítások módosítása