Tegnaptól egy kicsit megint jobb az élete a vodásoknak, már ha attól bárkinek is jobb lesz az élete, ha újabb kényelmi szolgáltatásokat vehet igénybe kvázi ingyen a mobiltelefonja segítségével. Az ominózus új szolgáltatás - a Vodafone Wallett (vagyis pénztárca) - mondjuk pont azt segíti elő, hogy minél könnyebben költsük a pénzt, egyszersmind azonban a létező legmenőbb pénzügyi szolgáltatás a bank- és mobilszakmában. Olyan szolgáltatás, amivel bármilyen pénztárost ámulatba ejthetsz és még a leghűvösebb mekis eladólányok szívét is felmelegítheted.
A rendszer működéséről korábban már többször volt itt szó, a lényeg nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy a mobilszolgáltató egy bankkal közreműködve tulajdonképpen egy PayPass-bankkártyát varázsol az arra alkalmas mobilokból. Vagyis odaérinted az elfogadóterminálhoz a telefonodat (igazából oda sem kell érinteni), és már fizettél is. Ehhez egy speciális SIM-re is szükség van, amit ingyen biztosít a Vodafone, na meg egy alkalmazásra, ez maga a Vodafone Wallet -- mely kizárólag Androidra érhető el jelenleg. Ja, meg egy OTP-s virtuális bankkártyára.
A Telekomnál amúgy tavaly év vége óta működik élesben dettó ugyanez a rendszer, csak azt MobilTárcának hívják, és bár az is Android-exkluzív, én minden további nélkül fizetek a BlackBerrymmel a PayPass-elfogadóhelyeken, miután egy androidos telefonban felkonfiguráltam a kártya működését.
Azt sajnos nem tudom, hogy a Vodafone Walletet ugyanilyen könnyen lehet-e platformoktól függetlenné tenni, de ha esetleg neked már van, és be tudtad üzemelni BlackBerryn, dobj egy e-mailt az info@berryblog.hu -ra, vagy tolj egy kommentet ide a poszthoz. Addig is itt a Vodafone tegnap kiadott sajtóközleménye a témában:
Elindult a Vodafone Wallet szolgáltatás
A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította gyors, kényelmes és biztonságos mobiltárca alkalmazását a Vodafone Wallet szolgáltatást, amellyel már az induláskor közel 45 ezer terminálnál lehet fizetni Magyarországon[1] a mobiltelefon odaérintésével – jelentette be Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország lakossági szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette, hogy a Vodafone szolgáltatáscsomagjai a Red Mozi, az EU roaming, vagy az Amerikában, Afrikában és Ázsiában is használható Világjegy után a Vodafone Wallet bevezetésével egy újabb, az ügyfelek még tökéletesebb kiszolgálását lehetővé tevő elemmel bővülnek ki.
A már az induláskor is az összes hazai bankkártya elfogadói terminál több mint 40 százalékánál[2] fizetési lehetőséget kínáló Vodafone Wallet a közeljövőben olyan szolgáltatásokkal fog kiegészülni, mint hűség- és kuponkártyák kezelése, belépők, jegyek tárolása és érvényesítése. A Wallet szolgáltatással a mindig kéznél lévő mobiltelefonok fokozatosan felválthatják a hagyományos pénztárcákat, éppúgy, ahogy a mobiltelefon a beépített fényképezőgépekkel majd a mobilinternet elterjedésével forradalmi változásokat hozott – mondta Alexandre Froment-Curtil.
A Vodafone Wallet egy olyan digitális pénztárca, amellyel – a megfelelő mobiltelefonnal és annak NFC-képes SIM kártyájával – a kívánt fizetési tranzakciót a mobiltelefonnak az NFC-s terminálhoz való érintésével lehet végrehajtani.
„A mobiltárca jellegű alkalmazások fő értékét az jelenti, hogy az egyérintéses fizetés előnyeit és élményét mobiltelefonos környezetben valósítja meg” – mondta el Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. „Az OTP Bank mindig is élen járt a hazai elektronikus fizetési iparág fejlesztésében. Fontosnak tartjuk, hogy olyan innovatív megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek jól illeszkednek az ügyfeleink felhasználói szokásaihoz. Azt gondolom, hogy ezt a törekvésünket jól mutatja, hogy jelenleg mi vagyunk az egyetlen bank, amely részt vesz a mobiltárca alkalmazás bevezetésében.”
A mobiltelefonos fizetéshez négy dologra van szükség: egy NFC/wallet képes mobiltelefonra és SIM kártyára, a telefonhoz tartozó előfizetésre, valamint az OTP Banktól igényelhető OTP MasterCard© Mobil PayPass™ kártyára. A bankkártya igénylésének folyamata rendkívül gyors és egyszerű: ügyfeleink az OTP internetbankján, az OTPdirekten keresztül igényelhetik, ezt követően a mobil bankkártya automatikusan megjelenik a Vodafone Wallet alkalmazásban” – tette hozzá Kovács Antal.
„Nagy öröm számunkra, hogy egy újabb, MasterCard egyérintéses technológián alapuló NFC szolgáltatás jelent meg a magyar piacon, hiszen így számos régi és új MasterCard kártyabirtokos férhet hozzá a hazánkban még újdonságnak számító mobilfizetéshez. Meggyőződésünk, hogy a mobiltárca gyors ütemben elterjed majd, így volt ez a technológia alapját adó egyérintéses fizetéssel is, amely rövid idő alatt teljesen általánossá vált Magyarországon, ezáltal az ország világszinten is az egyérintéses fizetés élvonalába került. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ma már a kibocsátott fizetési kártyáknak több mint 40 százaléka érintőkártya, és számuk folyamatosan növekszik. Az érintőkártyákhoz hasonlóan a mobilfizetés elterjedését is segíti, hogy a technológiai feltételek országszerte adottak, a vásárlók ugyanis már 45 ezer terminálnál fizethetnek egy érintéssel” – mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A Vodafone Wallet alkalmazás letölthető a legalább Android 2.3-as verziót futtató NFC-képes okostelefonokra.
A Vodafone Magyarország kínálatában jelenleg 30 féle NFC/wallet-képes telefon található meg a belépő szinttől egészen a legújabb csúcsmodellekig. A Vodafone 2014 augusztusa óta minden NFC-képes okostelefont NFC-képes SIM-kártyával értékesít. Azoknak az ügyfeleknek pedig, akik szeretnék használni a Vodafone Wallet szolgáltatást, de a jelenlegi SIM-kártyájuk erre nem alkalmas, ügyfélszolgálati pontjain díjmentes csere lehetőséget biztosít.
Nem akarja feladni a telefongyártást a BlackBerry, de legalábbis még egy évig jönnek majd új telefonok a kanadai cégtől -- erről biztosította legalábbis a hallgatóságot egy tegnapi konferencián John Chen, a cég elnök-vezérigazgatója. A kanadaiak tehát elképesztően szívósan ragaszkodnak a telefonokhoz, akkor is, ha a havi értékesítési volumen globális viszonylatban lassan a hibahatárt közelíti, mégis, a vezetés szerint a portfóliónak éppúgy nélkülözhetetlen eleme a mobileszköz, mint a szoftverszolgáltatás. Legalábbis még ebben az üzleti évben biztosan.
Chen azt is elkotyogta, hogy a BlackBerry 2016-os üzleti évének végéig (ez egyébként jövő márciust jelent) négy új BlackBerry készülék láthat majd napvilágot, ebből kettőről már lerántották a leplet, a másik kettő kiléte egyelőre titok. Az első idei újdonság, a BlackBerry Leap a szerencsésebb országokban már piacon van április óta, hozzánk pedig valamikor május végén érkezik, míg a Mobile World Congress alkalmával bemutatott, eszméletlenül menő csúszka (amiről egyelőre csak annyit tudni, hogy Venice kódnéven fut) állítólag valamikor a naptár év vége felé kerülhet a boltokba.
Talán így fog kinézni a PD-féle Passport, talán nem
Maradt tehát két további újdonság, melyekről eddig nem nyilatkozott hivatalosan a gyártó, de elég komoly pénzt mernék tenni rá, hogy az egyik a Passport Porsche Design-féle luxuskiadása lesz, a másik pedig a rejtélyes Oslo, ami a pletykák szerint szintén egy Passport-változat lehet, jóllehet ennek szerintem maximum akkor van értelme, ha az eredeti Passport premierjét legalább egy évvel követi.
Megannyi talány továbbra is, de lássuk, hogy te hogyan tennél pontot az ügy végére!
Via N4BB.
Az előző néhány posztban talán túlontúl is könnyed vizekre evezett a BerryBlog, legalábbis ahhoz képest, hogy a BlackBerryk milyen komoly munkaeszközök tudnak lenni, irgalmatlanul komoly emberek kezében. Egy rakás politikus és kormányzati tisztviselő használja ezeket a készülékeket, ám végeredményben ők is csak emberek, akik valószínűleg a legkevésbé sem akarják bezárva érezni magukat a saját telefonjukba. Természetesen a BlackBerrynek erre is van megoldása, amit ki más vázolhatna, mint a cég legkomolyabb arca, John Sims, a globális értékesítésért felelős elnökhelyettes.
Sims a Fedscoopnak adott interjújában (lásd fent) gyakorlatilag kitűnő kórképet fest a BlackBerry korábbi súlyos betegségéről, melyből éppen gyógyulófélben van a vállalat. Nevezetesen még a kormányzati szektorban dolgozók is rühellik, ha az okostelefonjukon semmi nem működik a "céges" (érted, céges!) levelezésen kívül, és még ott is meg van kötve, hogy kinek lehet leveleket küldeni. A BlackBerry korábbi menedzsment-megoldásai annyira jól alárendeltek mindent a biztonságnak, hogy a cég majdnem belepusztult, mivel a vezetők évekig nem jöttek rá, hogy a kormányzatban is csak emberek dolgoznak, akik ad abszurdum szeretnék a privát életét is valamennyire kiterjeszteni az okostelefonjukra.
Itt most nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy mondjuk az amerikai védelmi miniszter helyettesének minden vágya, hogy két kormányzati értekezlet közt lenyomjon egy Angry Birds pályát - de ha csak azért kell második készüléket magánál hordania, hogy teszemazt egy mobilbank-appot tudjon használni, akkor nem csoda, hogy idővel zabos lesz, a többi néhány tíz- százezer közhivatalnokkal egyetemben.
A BlackBerrynek szerencsére az új mobileszköz-menedzsment rendszerei révén már van megoldása a fentebb felvázolt problémára, úgy hívják, hogy Balance, és a segítségével egy gombnyomással lehet váltogatni az egymástól teljesen elszeparált munka- és privát környezet közt - ami a lényeg, ugyanazon az okostelefonon.
Hát nagyjából erről szól ez a komoly interjú a nagyon komoly emberrel, ha van kedved nézd meg, alig 6 perc az egész (angolul tudók előnyben!).
Via Fedscoop.com
Tegnap volt a nagy nemzetközi Star Wars nap, mely az egyik legnagyobb internetes mém-ünnep, így természetesen utolérte a BlackBerryt is, illetve a BlackBerryvel foglalkozó blogokat. A BerryBlog az alábbi, a twoBB.net-től kölcsönzött galériával ünnepli meg Leia-t, Luke-ot, Darth Vadert és a bilifejű birodalmi rohamosztagosokat.
May the 4th be with you!
Via twoBB.net
*
- Ha a létező legdrágább, Next XL díjcsomagod van (havi 20 rongy, esetleg 16, ha van másik előfizetésed is a Telekomnál),
- akkor is csak a beszédre és SMS-ekre vonatkozik a korlátlanság,
- egyébként 300 MB-nyi adatkeretet forgalmazhatsz le havonta az EU-n belül, akkor is, ha belföldön egyébként 3 gigád van,
- ha Next M díjcsomagod van (ez mellesleg havi tíz rongyba kerül), akkor havi 590 forintért kapod meg ugyanezt, egy év hűséggel,
- egyébként 9990 forintot perkálhatsz (!) egyszeri igénybe vétel esetén,
- BlackBerry adatra természetesen nem vonatkozik,
- viszont 4G-n nyomathatod a nyártól legalább 30 partnerhálózaton.
És akkor jöjjön a sajtóközlemény, vágatlan verzióban:
2015 május 4.
Díjmentes hívások nemcsak hazai irányba: itt az új roaming ajánlat a Telekomtól!
A Telekom új roamingkedvezményeket vezet be:
díjmentes hívások az EU-ból nemcsak hazai irányba, hanem azon külföldi országba is, ahol éppen tartózkodunk!
A Telekom 2015. május 1-jétől új roaming-kedvezményeket és -ajánlatokat vezet be, hogy az EU zónán belül* külföldi utazás esetén is biztosítsa ügyfelei számára a gondtalan telefonálást és internetezést.
A lakossági ügyfelek számára kínált legnagyobb Next XL (és Next XL Aranytárskártya) korlátlan belföldi beszélgetést kínáló díjcsomag mellé díjmentesen választható EU Plusz roaming kedvezmény díjmentes roaming telefonálást (hívásindítást és fogadást) és üzenetküldést biztosít mind a hazai, mind pedig azon EU országok* hívószámainak irányába, ahol az ügyfél éppen tartózkodik, roamingol, mindezt hűségidő vállalása nélkül.
A szintén lakossági Next M, Next M Aranytárskártya és Music M korlátlan díjcsomagokhoz hűségidő vállalása mellett alacsony havidíjért választható hazai irányba és az adott ország hálózatára nézve korlátlan telefonálást és üzenetküldési lehetőséget kínáló roaming csomag. Mindkét verzió tartalmaz az EU-ban* díjmentesen leforgalmazható meghatározott adatmennyiséget is.
De a legkisebb, hálózaton belül korlátlan díjcsomagok (Next S, Next S Aranytárskártya és Music S) használói is élvezhetik az új kedvezményeket, hisz azokhoz is igényelhető egy új, hétnapos, kedvező árú roaming csomag, az „EU 100 roaming” opció, fix mennyiségű lebeszélhető perccel és adattal.
A Telekom a kis- és középvállalati ügyfelei számára is kínál kedvezőbb roaming megoldásokat 2015. május 1-jétől, mégpedig az új, díjmentes roamingot tartalmazó Next Business M EU és a Next Business XL EU díjcsomagokkal. Az említett díjcsomagokra előfizető ügyfelek díjmentesen indíthatnak hívást és SMS-ezhetnek mind belföldről belföldi irányba, mind az EU országokból* Magyarországra és a roamingolás helye szerinti ország hálózataiba. Mindkét csomag tartalmaz belföldön és az EU zónában is leforgalmazható fix adatmennyiséget. További kis és középvállalati ügyfeleket célzó újdonság az Üzleti Netbővítő opció, amely a Next Business díjcsomagok mellé az EU zónán belül, valamint belföldön is felhasználható plusz adatmennyiséget biztosít.
A Telekom a nagyvállalati ügyfelei részére továbbra is egyedi megállapodások keretén belül nyújt kedvezményes roaming szolgáltatásokat.
Az új, szabad roamingolást lehetővé tévő lakossági és üzleti ajánlatok mellett a Telekom ügyfeleinek a villámgyors 4G mobilinternet előnyeiről külföldön sem kell lemondaniuk, mivel a szolgáltató 2015 folyamán 30 fölé bővíti 4G roaming partnereinek számát.
A BlackBerry 10 és a Microsoft-féle Windows Phone közt meglehetősen kevés kapocs található (személyes véleményem szerint szerencsére), a két platform sorsa mégis mutat némi hasonlóságot. Mindkét platform szenved a mind gyártói szegmentációt, mind pedig platformszegmentációt tekintve szinte teljes egészében kétpólusúvá avanzsált piacon, ahol a Windows Phone meggyőződésem szerint csak azért áll jobban a BlackBerrynél, mert a Microsoft összehasonlíthatatlanul nagyobb büdzsével próbálja a vevők torkán lenyomni a saját rendszerét. De most felgyúlt a fény a redmondi alagút végén, itt van ugyanis az újítónak szánt Universal Windows Platform. De mire is jó ez amellett, hogy mire leírom, eltelik a nap?
A Microsoftnál úgy tűnik, végre belátták, hogy a 2010-ben létrehozott Windows Phone platformra -- hozzáteszem, akárcsak a BlackBerry 10-re -- kis túlzással a kutya nem akar alkalmazásokat fejleszteni, akárhogy próbálja pusholni a lusta disznaj fejlesztőket a redmondi óriás. Ezért a cég a lusta disznaj fejlesztőknek nemsoká ad a kezébe egy eszközt, amivel a már megírt androidos és iOS-es alkalmazásaikat pár kattintással át tudják konvertálni WP-s appá. Varázslat!
A Microsoft-féle megvalósítás még azért itt-ott hagy kérdőjeleket maga után, mindenesetre nem tudom nem felidézni magamban, hogy az Androidos futtatókörnyezetet a BlackBerry már 2011-ben berakta a PlayBookba, ráadásul az időközben a PlayBook OS-sel egyező alapokra épülő BlackBerry 10-be is átkerült ez a modul, ami az elmúlt négy évben elég sokat is fejlődött. Olyannyira, hogy most már ott van minden, 10.3.1-es rendszerrel ellátott BB10-es BlackBerryn az Amazon App Store, egy tetszőleges androidos appot pedig szinte csak a hülye nem tud rátolni a BlackBerryjére (más kérdés, hogy utána működik-e).
A redmondiak ehhez képest a hírek szerint nem terveznek teljes Android-emulációt a Windows 10-be (mert hogy ugye így hívják majd a Windows Phone-t is), vagyis a windowsos telefonon futtatott appok windowsos appok lesznek, ellenben a BB10-en futtatott androidos appokkal, melyek többnyire bitre megegyeznek az eredeti, Android OS-re fejlesztett változatokkal. Hogy a két megoldás közül melyik a jobb, azt a windowsos megvalósítások ismerete híján kissé nehéz megtippelni, de a nyakamat tenném rá, hogy a BlackBerry-féle Google-emuláció tartogat még további meglepetéseket, melyekre NAGYON HAMAROSAN fény derülhet. Úgy korrekt persze, ha hozzáteszem, hogy a Windows 10-re könnyen lehet majd iOS-es appokat is portolni, márpedig ezen a téren jelenleg nincs semmilyen alternatívája a BlackBerrynek.
Aztán persze hogy ebből az egész mindenki mindenkivel orgiából ki milyen nemi betegségekkel keveredik a végén haza, azt még a legrátermedtebb jövőbe látók sem merik megtippelni.
Via HWSW.