Ma nulla órától itthon is megvásárolható hivatalosan az Apple vadonatúj okostelefon-családja, az iPhone 6, melyet immár mindhárom mobilszolgáltató, illetve több hivatalos forgalmazó is értékesít. Annak rendje, s módja szerint idén is volt sorban állás több helyen, például az értékesítők körébe újonnan csatlakozó Telenornál is, mely frappáns módon oldotta meg, hogy a várakozás alatt gyorsabban (és hasznosabban) teljen az idő: minden vásárlót befizetett a Mammut bevásárlóközpont mozijába.

Míg a leendő iPhone 6-tulajok önfeledten szórakoztak, a sajtó képviselői és a PR-es csapat visszavonult egy kis ilyenkor szokásos networkingre, ami többnyire tetemes mennyiségű alkoholos és egyéb ital, valamint kaja elfogyasztásával jár együtt. Egyéb kötődéseimnek köszönhetően én is hivatalos voltam erre a találkára, ahol az egyik fő látványosságot a BlackBerry szolgáltatta.

Ahogy kitettem a nálam lévő Passportot az asztalra, a társaság egy emberként vetette rá magát a készülékre. "Ez az új BlackBerry?", "Úristen, ez mekkora!", "Hú, ez a billentyűzet baromi jó!", "Ez az elmúlt évek leginnovatívabb mobilja!", "De durva ez a kijelző!" - nagyjából ezekre a reakciókra emlékszem, mégegyszer mondom, egy iPhone launchon, ahol egyébként senkinél nem volt kéznél iPhone 6, és igazából nem is volt téma az Apple új mobilja.
Később fotózgattam is egy kicsit a Passporttal az üzletben, amikor a telenoros előfizetők átvették az első iPhone-okat, akkor is legalább ketten-hárman jöttek oda hozzám, azzal, hogy milyen telefon van a kezemben, illetve volt aki megjegyezte, hogy milyen szép a kijelzője és milyen jó képeket készít.
Azt meg gondolom nem fogjátok kitalálni, hogy a Telenor fogja-e forgalmazni a Passportot...
Na, ezen is túlvagyunk végre. Egy új mobil megjelenésekor két dolog biztos az internetes videós szubkultúrát tekintve: előbb-utóbb valaki szétszereli a kütyüt egy kamera előtt (a Passport esetében ez már megvolt, értő és kellően koszos körmű vietnámi kezeknek hála), illetve elkerülhetetlenül megjelennek az első drop testek, vagyis vicces srácok dobálóznak egy jót a telefonnal, ezzel egyszersmind kitűnően szemléltetve mindazt, amit nem rendeltetésszerű használatként definiál a gyártó.
A Passportot szokatlanul későn érte utol a dobálózós videók végzete, de jobb későn mint soha, pláne ha a videó egyébként azzal a megnyugtató konklúzióval zárul, hogy a telefont egyszerűen képtelenség elpusztítani. Persze ez jelentheti azt is, hogy az Egyesült Arab Emirátusokban működő Axiom mobilszolgáltató dobálgatós videójában a vakszerencsén (vagyis inkább a becsapódási szögön) múlt, hogy a telefon kijelzője nem tört ripityára.
Kíváncsian várom, hogy az extrémebb műfaj képviselőivel (vadászpuska, sósav, turmixgép) szemben hogyan állja a sarat a telefon.
A mai napot egy bizonyára sokak szívét mély fájdalommal eltöltő hírrel kezdeném: az előzetesen várt (elképzelt, spekulált, félig-meddig hivatalosan megerősített) novemberi időponthoz képest egy hónappal többet kell várni a BlackBerry BB10-es retro-telefonjára, a Classicra. Az infót maga John Chen, a kanadaiak hongkongi származású első embere kotyogta el múlt héten egy mérsékelten érdekes szakmai konferencián, pontosabban annyit mondott, hogy a BES12, vagyis az új generációs mobilmenedzsment platform november 13-án érkezik (tehát időben), a Classic pedig rá egy hónappal kerülhet a boltokba.

Nyilván ez azt fogja jelenteni a magyar vásárlók számára, hogy idén egészen minimális lesz az esélye annak, hogy hozzájussanak a telefonhoz, hacsak a BlackBerry nem gyártat le előre néhány millió példányt a készülékből, amire azért a Z10-es fiaskó után meglehetősen kevés az esély. A hírben egyébként mondhatni semmi meglepő nincs, a BlackBerrynek most fontosabb, hogy a szolgáltatási lábat erősítse, a készülékportfólió bővítése talán kevésbé sürgető, meg hát aki várt nyolc hónapot egy telefonra, az igazán tud várni kilencet is ugyebár.
Ha valami egyébként, akkor az új BES platform minden szempontból versenyképes MDM-megoldás lesz végre (teaser videót lásd fent), mely egyértelműen a cég kulcstermékévé válhat, Passport ide-, Classic oda. Tudom, hogy ez azokat a BlackBerry fanatikusokat különösebben nem hatja meg, akik kizárólag "magáncélra" használnak okostelefont, de úgy kell ezt felfogni, hogy a BES12 kell ahhoz, hogy később jó telefonokat dobhasson piacra a cég. Hogy egyáltalán bármit piacra dobhasson.
Visszatérve a Classicra, a novemberről áttett decemberi rajt valószínűleg a régebbi BB10-es készülékek tulajdonosait is érinteni fogja, hiszen így a BlackBerry 10 10.3.1-es verziója is csúszik kicsit, ez a verzió így valószínűleg csak később érkezik a Z10/Z30/Q5/Q10 típusokra.
Via N4BB.
Álmomból is fel tudnék sorolni ezer meg egy okot, amiért úgy gondolom a BlackBerrynek igenis helye van a mobilpiacon, de egyrészt állandóan ezt teszem a blogon, másrészt meg belátom, hogy nem lehet mindenkit meggyőzni az olyan érvekkel, hogy még mindig a QWERTY-s telefonokkal lehet igazán jól és gyorsan gépelni, meg a multitasking akkor is fontos egy okostelefonnál, ha a piacvezető platform a hírét sem hallotta ennek a fogalomnak. Szerencsémre itt van egy ultimate érv a BlackBerry mellett, amit mindenki ért:

Kim Kardashian, Amerika egyik két lábon járó szexszimbóluma és első számú rapper-felesége tegnap egy interjúban kijelentette, hogy ő nem is tudná mi lenne akkor, ha a BlackBerry megszűnne létezni. Sőt, szerinte igazából az lett volna a jó, ha az idő megáll valamikor a 9900-as Bold megjelenésekor, mivel máig az a kedvenc mobilja, és egyre nehezebb beszerezni, ha leamortizálja az éppen nála lévő példányt. Van egyébként egy Passportja is, de saját bevallása szerint még sosem kapcsolta be, mivel "kicsit nagy". Hahaha, jó vicc, bagoly mondja.
Kardashian ezért azzal a küldetéstudattal éli életét (többek közt), hogy megakadályozza a BlackBerry csúfos bukását, ebből a szempontból pedig szerintem ezerszer jobb reklámarc, mint Alicia Keys volt tavaly. Vagyis reklámmell. Vagy fenék.
A BlackBerrynek - mint ahogy szinte minden márkának - voltak már jól és kevésbé jól sikerült marketingakciói. Ott van például az a se füle- se farka tavalyi együttműködés Alicia Keys-szel, akiről elég hamar kiderült, hogy sok köze nincs a BlackBerryhez. Ugyanebben az évben (tavaly) létrejött azonban egy sokkal gyümölcsözőbb szponzori együttműködés a Mercedes AMG Petronas Formula 1-es csapattal is, ami nem merül ki pusztán annyiban, hogy ott virít az egyébként időközben világbajnokká lett istálló versenyautóin a BlackBerry logó.
A Mercinél ugyanis tényleg használják a BlackBerryket, van a csapatnak saját flottája, a két pilóta óriás fanatikus, nemrég pedig Toto Wolff, a csapat motorsport-igazgatója kerek-perec közölte, hogy a vadonatúj BlackBerry Passportja gyakorlatilag kiváltotta a MacBookját. Wolff - akinek természetesen nem ez az első BlackBerryje - éppúgy QWERTY-megszállott, mint a legtöbb igazi fanatikus, és állítása szerint a "világért sem váltana" más márkára.

Az igazgatón és a két pilótán kívül egyébként a csapatnál még nagyjából 200-an használnak BlackBerryt (nem biztos, hogy mindenki ráfért a fenti képre), ezúton szeretnék gratulálni a jó választáshoz, na meg a csapatvilágbajnoki sikerhez, amire a koronát alighanem valamelyik Mercedes-pilóta egyéni világbajnoki címe fogja feltenni. De vajon melyiké?
Via PhoneDog.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én mindig is kíváncsi voltam rá, mi lapul egy okostelefon belsejében, de sosem volt merszem egyet sem szétszerelni, és soha nem volt kéznél éppen egy röntgengép, amivel felnyitás nélkül is belelátni a burkolat alá. Szerencsére másokat ez utóbbi tekintetben jobban elkényeztetett a sors.

A fenti röntgenfelvétel egy BlackBerry Passportot és egy iPhone 6-ot ábrázol (ha nincsenek ott a feliratok, gondolom senki, soha nem jött volna rá erre) úgy, ahogy ritkán látni telefont. A röntgenképen jól látszik, hogy mindkét készüléknek elég tekintélyes méretű akkuja van, emellett jól felismerhető a kameramodul és a hangszórók/mikrofonok is, meg persze az is látszik, hogy az iPhone 6 teljes áramkörét az Apple-től megszokott módon nem kis mérnöki bravúrral sikerült körülbelül gyűrűsujjnyi területre összezsúfolni..
Tudom, hogy a bendgate már legalább annyira lejárt lemez, mint a Beatles Yellow Submarine-je, de egyszerűen nem tudom nem észrevenni a Passport peremén végigfutó vaskos fehér csíkot. Ez nem más, mint az a rozsdamentes acél keret, ami nagyjából úgy világít, mint egy hús-vér ember röntgenképén a titán protézis -- nem mellékesen hasonló célt is szolgál.
Via CrackBerry forum.







