Ha már többször tövig rágtad az összes körmödet azon izgulva, hogy mi lesz a Viberrel BB10-en, és hogyan fogsz chatelni az ismikkel, barinőkkel, barikkal meg tök ismeretlenekkel, akkor itt az ideje mély levegőt venni és hátradőlni, valamint izzítani az ujjaidat: most már NAGYON HAMAR megérkezhet a Viber BlackBerry 10-re is, ráadásul nem csak chatelni fogsz tudni vele, hanem telefonálni is, mint minden rendes okostelefonos platformon!

viber_z10.png

A Viberre a BlackBerry 10 operációs rendszer megjelenése óta, tehát nagyon régóta nagyon sokan várnak, és bár tavaly októberben úgy tűnt, minden remény tovaszállt, idén márciusban a Viber üzemeltetőinek nyilatkozatából már arra lehetett következtetni, hogy meggondolta magát a cég, ki tudja, talán egyfajta válaszként a BlackBerry Messenger elég erőteljes -- bár nem minden régióra kiterjedő -- térnyerésére.

Most pedig maga a vezérigazgató nyilatkozta, hogy már tényleg csak napok (talán órák?) kérdése, és jön a Viber BB10-es verziója, hogy androidos portként, vagy natív appként, azt egyelőre nem tudni, de nem lennék azon sem meglepve, ha az utóbbi helyzet állna elő. Ami a funkciókat illeti: a BB10-es Viberrel mindent el lehet érni, amit az androidos és iOS-es verzióval, lesz tehát szöveges chat, HD-s hanghívás, matricák, megosztások és egyéb nyalánkságok, ráadásul mindez 34 nyelven, amelyek közt jó eséllyel ott lesz a magyar is.

Figyeljétek a BlackBerry Worldöt, és persze a BerryBlog különböző csatornáit, azonnal szólunk, amint elérhetővé vált az alkalmazás!

Via CrackBerry. 

Címkék: viber bb10

Pár hete indított sorozatomban azt a célt tűztem ki magam elé, hogy megmutatom nektek mi mindenben hatékonyabb egy BlackBerry, mint a konkurens készülékek többsége.

Tudsz telefonálni és mobilinternetezni egyszerre?

Erre a kérdésre minden okostelefon-tulaj zsigerből rávágja: persze! Biztos ez? Azért tegyél egy próbát, amikor nem az otthoni vagy munkahelyi Wi-Fi hálózaton lógsz éppen!

Az általam megkért iPhone tulajok egyikének sem sikerült a feladat. Mint kiderült nem véletlenül, hiszen még a „forradalmi” 5S sem képes rá.
Androidos telefonoknál kicsit árnyaltabb a kép, mert néhány készülék tényleg tudja, de sok esetében teljesíthetetlen a feladat. Az LG G2 volt, ami felhívta a figyelmem a problémára, ugyanis ismerősöm út közben kihangosítva próbálta megbeszélni a webszerkesztőjével a honlapon történt változásokat, amire esélye sem volt, mert beszélgetés közben egyszerűen nincs net a telefonján, így nem látta a produktumot. Első meglepetésem után kipróbáltam egy régebbi Motorolát, HTC one X-et és HTC Desire-t, azokon szintén nem volt net beszélgetés közben. A Nexus 3 és a Nexus 5 + Cyanogen mod esetében, tapasztalatom szerint semmi problémát nem okozott a párhuzamos használat.

A BlackBerry készülékeknél már-már unalmas a helyzet, ugyanis minden kezem ügyébe kerülő modellt teszteltem OS6-tól felfelé és természetesen hiba nélkül vették az akadályt. A BlackBerryk esetében, viszont nem elégedtem meg azzal, hogy hozzák a minimumot és egyből magasabbra tettem a lécet.:

Legyen egy hívás
és legyen, még egy
legyen, konferencia is
és legyen egy kis mobilnet
legyen egyszerre
és legyen kapcsolgatva, össze-vissza

És természetesen ne a Z30-as zászlóshajó, hanem a BlackBerry jelenlegi alapmodellje, a Q5 szenvedje el mindezt. A tesztről csináltam is egy kis összefoglaló videót.:

Zárszóként szeretném nyomatékosítani, hogy nem tartom csodának, vagy hatalmas teljesítménynek a Q5 videón látott produkcióját, sőt, szerintem ezt minden telefonnak minimum kellene hoznia. Egyszóval a BlackBerry, ebben az esetben, nem azért jobb a többieknél, mert nagyot alkotott ezzel a funkcióval, hanem, mert a konkurencia teljesít mélyen BlackBerry és az elvárható szint alatt!

Címkék: teszt video q5 bb10

Classic.

Jobb lesz, ha ízlelgetitek magatokban kicsit ezt a nevet, nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy így fogják hívni azt a BB10-es BlackBerryt, ami amolyan most vagy soha alapon kirángathatja a kátyúból a kanadai gyártót. A készülék rászolgálva a nevére igazi klasszikus BlackBerry-jegyeket hordoz majd magán, lesz rajta bitang jó QWERTY-billentyűzet, érintőkijelző és fizikai hívásgombok, no meg trackapd. Ez lesz kvázi az új Bold, a QWERTY-s okostelefonok koronázott királya. Csak az a kár, hogy november előtt nem kerül a boltokba.

classic_koncepcio.jpgA fotó csak illusztráció!

Pedig a Classic története olyan jól indult, a telefont február 25-én jelentette be a BlackBerry Barcelonában, a Mobile World Congress alkalmával, a Z3-mal egyetemben. Akkor még Q20 néven futott az újdonság, ma már szinte bizonyos, hogy nem így fogja a világ megismerni a telefont, hiszen John Chen, a BlackBerry első embere többször is kijavította a vele interjút készítő újságírókat, amikor a QWERTY-s nagyágyúról kérdezték, hiába van a BlackBerry sajtóközleményében feketén-fehéren ott, hogy Q20-nak hívják a telefont (a Classic név itt még fel sem merült).

Akárhogyan is szépítjük, ez azért nem feltétlenül jó előjel. Pontosabban azt jelenti, hogy a Classic februárban egy sajtóközleményt leszámítva gyakorlatilag nem létezett, sem a neve nem volt még fix akkor, sem pedig az, hogy fog pontosan kinézni (a telefonról máig nem láthattunk nemhogy fotót, de még egy renderelt képet sem). A szaknyelv ezt hívja egyébként paper launchnak, de a Classic februári bejelentése még ennek is harmatos. A novemberi megjelenés pedig a Classicot gyártó cég, a Foxconn irgalmatlan gyártási és tervezési kapacitásait ismerve csak megerősít ebben.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a BlackBerry Classic nem üthet nagyot, sőt, a BES12 szintén novemberre várható megjelenésével kifejezetten ütőképes csomagot rakhat össze a BlackBerry, most más kérdés, hogy a BES12-vel vígan lehet majd üzemeltetni Androidos és iOS-es, illetve akkor már Windows Phone-os készülékekből álló flottát is.

Ami az árat és az itthoni megjelenést illeti, én nem tennék rá komolyabb tétet, hogy a Classic még idén a boltokba kerül itthon, ami nagy kár, hiszen remek karácsonyi ajándék lehetne belőle mondjuk egy céges fenyőfa alatt. Az ár kapcsán pedig egyelőre a dolláros összeget sem ismerjük, tippelni meg nem akarnék, de a korábbi mondások alapján a Classic prémiumkategóriás készülék lesz, szóval senki ne számítson dömpingárra.

Via USA Today.

Tavasszal sok változást ígértünk a BerryBlog édestestvéreként kezelt webshopban, a BerryBoltban, mely a kezdeti hobbiprojektet követően mostanra a legnagyobb választékot kínáló, gyári BlackBerry tartozékokat árusító bolttá nőtte ki magát Magyarországon. Ahogy arról korábban már írtunk, igazi mérföldkőként tekintünk arra, hogy áprilistól immár nem csak tartozékokat, hanem gyártói forrásból származó szolgáltatófüggetlen BlackBerryket is kínálunk nektek, mostantól pedig -- a húsvéti ünnepeket követően -- a BerryBolt ismét megújult, mondhatni újjászületett.

Az új BerryBolt először is szebb és modernebb lett, mint a régi, és ami a legfontosabb, a tervezése során mindvégig az lebegett a szemünk előtt, hogy könnyebben használhassátok a webshopot. Ennek érdekében egyebek mellett egyszerűsítettünk a menüstruktúrán, így mostantól minden terméket a fejlécből kiindulva érhettek el, ahol típusok szerint és a termékek jellege szerint is tudtok csemegézni. Szintén fontos változás, hogy az új BerryBoltban a vásárláshoz már nem kötelező regisztrálnod (bár ez ha a későbbiekben is szeretnél nálunk vásárolni, akkor még mindig nagyban megkönnyíti a dolgodat), a vásárlásnál elég egyszer megadni a megrendelő nevét és a szállítási paramétereket.

berrybolt_new.jpg

Az új webshop emellett bevallottan nem csak eladni akar, hanem tevékenyen hozzá is járul ahhoz, hogy a nálunk vásárolt termékeket (elsősorban a telefonokat) minél könnyebben használatba vehesd, így a rövid beállítási útmutatók, tippek-trükkök rendszeresen megjelennek majd a weboldalon. Szintén fontosnak tartottuk, hogy a "BlackBerry-életérzésből" egy kicsit többet mutassunk a vásárlóinknak, ezért megjelentek a folyamatosan frissülő blogposztok, melyek egyébként javarészt innen, a BerryBlogról kerülnek át a BerryBoltba.

Újdonság továbbá a "Tárlat" rovat, melyben a BerryBlogon korábban többször is megjelent fotós, Horváth László fotóit nézhetitek meg -- ezek különlegessége amellett, hogy mindegyik művészi értékkel bír, hogy a fotók egytől egyig Laci BlackBerry Q10-esével készültek. Nem titkolt célunk, hogy a Tárlat rovatot rendszeressé tegyük, emellett lehetőséget szeretnénk biztosítani Nektek arra, hogy a számotokra kedves képeket a falaitokon is viszont láthassátok, erről azonban majd később.

A BerryBolt fejlesztése a mostani megújulást követően természetesen nem áll le, még a tavasszal várhatók további újdonságok, érdekességek, melyek révén remélhetőleg a webshopunk méginkább kiemelkedhet majd a szürkeségből, és tényleg nem csak a vásárlás miatt látogattok majd el az oldalra, hanem mert éppúgy az otthonotoknak érzitek majd, mint a BerryBlogot.

Ezúton átadjuk tehát nektek az új webshopot, és mivel ilyenkor illik valamivel ünnepelni is, ezért mi azzal ünnepeljük meg az új BerryBoltot, hogy a hét hátralévő részében (péntek éjfélig) minden, 1000 forintot meghaladó rendelés esetén elengedjük a szállítási díjat. 

Jó böngészést, kellemes(ebb) vásárlást mindenkinek! Találkozunk a BerryBoltban!

A BlackBerry Hub a létező leghatékonyabb mobilos üzenetközpont, mely egy helyre közvetít minden, minket érintő vagy érdeklő e-mailt, SMS-t, értesítést vagy más üzenetet. Az intuitív, gesztusvezérelt használat dacára többször is kritika érte már ezt a felületet a kissé avittas dizájn miatt, amire frappáns megoldást adhat az alábbi koncepció, hangsúlyozom koncepció -- vagyis a lenti képekből senki ne vonjon le olyan következtetést, hogy a BlackBerry OS 10.3-tól kezdődően tényleg ilyen elképzelhetetlenül szexi lesz a Hub.

1_cr.jpg

Mindenekelőtt azonban az "alkotókról" pár szó: A Behance egy New York-i székhelyű design cég, amely létrehozta a behance.net weboldalt, azért hogy ott egymásra találjanak a kreatív emberek és, hogy ezáltal támogassa a kreatív karriereket. Gondolom, ők maguk is profitálnak az oldalon megjelenő alkotásokból, és nincs is ezzel semmi baj, mert ez az alkotóknak is jó dolog.

Számunkra ez azért izgalmas, mert egy magát "Vladi 013"-nak nevező designer egy borzasztóan intuitív, újragondolt BlackBerry 10.3 OS felületet álmodott meg és tett közzé a behancén.

2.jpg

Az új felületet főként a HUB-ot érinti. Nekem alapból nagyon tetszik a cucc, például az, hogy az új üzeneteket a hagyományos BlackBerry csillaggal jelöli és az emailfiókok színkiemelése nem csak egy vékonyka csík, hanem színes ikon lett. Vagy például, hogy a chat-üzeneteknél van státusjelző piktogram és a keresési szűrök is nagyon ügyesen meg lettek oldva.

search2.gif

search1.gif

Mégis a kedvencem az a remek funkció, amit már a régi BlackBerry OS6 is tudott, így minden szoftverfrissítésnél az egyik első dolgom, hogy kipróbáljam, de sajnos eddig mindig csalódnom kellett. Ez a multi touch kijelölés.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy programozó két nap alatt ne tudná rendszerszinten egyszer és mindenkorra megszabadítani a BB10 rendszert a legósdibb és a legbénább összetevőjétől, a "több kijelölése" menüpont nyomorúságtól. Ezért remélem, ha a terv többi része nem is, legalább ez benne lesz a következő update-ben.

ms1.gif

ms2.gif

Reménykedem benne, hogy ez a design nem csak terv és talán már a BlackBerry döntéshozóinak asztalán hever épp, vagy legalább eljut hozzájuk és új gondolatokat ébreszt bennük a BB10 fejlődési irányával kapcsolatban.

A BlackBerry új, alsó-középkategóriás érintőkijelzős készüléke, a Z3 hamarosan (talán még ebben a hónapban, de legkésőbb május első felében) megjelenhet a boltokban, először a tervek szerint a kelet-ázsiai piacokon, de később várhatóan nálunk is. A telefont, melyet az a Foxconn gyárt majd, amely az iPhone-t is gyártja, a BlackBerry bevallottan egyfajta ugródeszkának szánja, és valószínűleg hajlandó is mindent megtenni annak érdekében, hogy tonnaszámra vigyék a népek az újdonságot.

z3_angled.jpg

A mindenben benne van az is, hogy a kanadaiak a telefon árréséről is lemondanak, csak minél több BB10-es készülék legyen forgalomban (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól minden BlackBerry ára jelentősen csökkenne), a Z3 így például a cég korábbi kommunikációja szerint 200 dollár körüli áron fog debütálni kártyafüggetlenül. A BerryFlow BBM-csatornáján (C00035FB2) felreppent a hír, hogy a Z3 fogyasztói ára még ennél is kevesebb lehet, és elképzelhető, hogy a készülék árcímkéjén szereplő összeg közelebb lesz a 100 dollárhoz, mint a 200-hoz. Ez  a 100 dollár egyébként napi árfolyamon számolva körülbelül 22.500 forintnak felelne meg, plusz az adó. Pestiesen szólva ez már eléggé killer ár (lenne).

Vagyis a BlackBerry Z3, hacsak nem jön közbe valami tragikus esemény (elszálló dollár/euró, okostelefon-adó stb), akkor várhatóan a Nokia Lumia 625-tel versenyezhet majd, ami egyébként listaáron most 61 ezer forintba kerül a Telekomnál. Ha ennél lényegesen (értsd 15-20 ezer forinttal) olcsóbb lesz a telefon, arra talán már itthon is fel fogják kapni néhányan a fejüket, persze előbb a gyártónak el kell oszlatnia valahogy azt a tévhitet, hogy a BlackBerry drága és ósdi készülékeket gyárt. 

Címkék: árazás jakarta z3
süti beállítások módosítása