Nem egyszerű manapság olyan mobilt készíteni, mely minden régióban, minden országban, minden hálózaton működik, a szolgáltatók által használt különböző rádiós hálózatok komoly kihívások elé állítják a mérnököket. Ahogy a Z10/Q10/Q5 modellekből, úgy a Z30-ból éppen ezért több, konkrétan hat típus is napvilágot lát, aminek abból a szempontból mindenképpen komoly jelentősége lehet, hogy a hazai hálózatokon ezek közül nem mindegyik működik teljes erőbedobással.

z30_angled.jpg

Konkrétan az LTE, vagy 4G-s hálózatok támogatottságában van komoly különbség az egyes modellek közt, amiket ezúttal is egy kódsorral (STA100) és egy további számjellel illetnek. Fontos, hogy a magyarországi hálózatokkal jelenleg csak egy típus, az STA100-2-es jelzésű kompatibilis -- szerencsére a legtöbb európai hálózattal ugyanez a helyzet, szóval nyugat-európai importból jó eséllyel ezt a típust lehet majd beszerezni. Például akár már a jövő héttől Angliából, ott kerül ugyanis elsőként forgalomba a Z30.

Ha tehát netán olcsón kínálnak amerikai import Z30-at, vagy látsz az interneten egy olcsó külföldi webáruházat, próbálj meg utánanézni a típusjelzésnek, és csak akkor vedd meg a telefont, ha biztos vagy benne, hogy a típusjelzése megegyezik a fenti jelöléssel! Mi szóltunk!

Via BBin

Kiderült végre, hogy mit tervezett ma reggelre Malajziában a BlackBerry: a kanadaiak végre bejelentették a BlackBerry Z30-at, melyet eredetileg Aristo kódnéven ismerhetett meg a nagyérdemű néhány szorgos vietnami fiatalembernek köszönhetően, akik időben hozzájutottak egy-egy prototípushoz. A Z30 sok szempontból a legek BlackBerryje lett, külsőre azonban mégsem különbözik jelentősen az aktuális nagyágyúktól, így például a Samsung Galaxy S 4-től, vagy éppen a Sony Xperia Z1-től.

A BlackBerry Z30 mindenképpen az eddigi legnagyobb készüléke a gyártónak, az 5 hüvelykes, 1280x720 pixeles képátlójú Super AMOLED kijelzővel ellátott mobil 140x72x9,4 milliméteres házba lett beapplikálva, a tömege pedig eléri a 170 grammot, szóval egy szép nagy tepsifonnal van dolgunk. Akit érdekelnek a további műszaki részletek, annak elárulom, hogy a Z30-ba a Qualcomm Snapdragon S4 Pro lapkája került, mely 1,7 GHz-es órajelen jár és két processzormagot tartalmaz, valamint négy grafikus mag társul hozzá, a rendszermemória 2 GB, a háttértár mérete pedig 16 GB. 

Lehet erre legyinteni, hiszen ma már vannak ennél jóval erősebb okosmobilok is a piacon, csakhogy egy fontos különbség van azok közt és a Z30 közt: a BlackBerry új zászlóshajója BlackBerry 10 operációs rendszert futtat (annak is a legfrissebb, 10.2-es verzióját). Mivel a BB10 futtatásához nem kell atomreaktor (éppen ellenkezőleg, az atomreaktor futtatásához kell több helyen a BB10, vagyis az alapjául szolgáló QNX), ezért akkora nyers erőt sem kellett belezsúfolni az újdonságba.

Z30_RightAngle.jpg

Ez, meg a 2880 mAh-s akkumulátor a BlackBerry szerint különösen hosszú akkus üzemidőt szavatol, ami kicsit olyan hiszem ha látom érzést vált ki belőlem, a magam részéről egyébként úgy vagyok vele, hogy olyan mindegy, hogy a rendelkezésre állási idő 20 vagy 25 óra, így is, úgy is töltőre kell tenni naponta a telefont. A Z30-ról egyébként még tudni érdemes azt is, hogy minden LTE-hálózattal kompatibilis és egy speciális antennatechnológiának köszönhetően rosszabb vételi körülmények közt sem szakad meg annyiszor a hívás és stabilan gyors marad az adatkapcsolat.

Majd elfelejtettem, a Z30 sztereó hangszórókkal rendelkezik, ami a BlackBerry szerint állati jól szól, emellett van benne egy 8 és egy 2 megapixeles kamera, NFC, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 4.0 és egyéb nyalánkságok.

Megjelenés még ebben a hónapban Angliában és a Közel-Keleten, itthon várhatóan októberben. A telefonról a következő napokban minden további részletet elolvashatsz itt a BerryBlogon!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én elég sok mindent igyekszem fejben tartani, de olykor bizony jól jön a BlackBerrym, amit időnként igyekszem memóriahelyettesítőként, egyfajta jegyzetfüzetként használni. Erre a célra jól használható, alapfunkciókat kínáló alkalmazás a BB10 platform gyári jegyzetelője, a Remember, ami a régi telefonokon futó Tasks és MemoPad alkalmazásokat egyszerre váltja fel. Most pedig végre itt az Evernote natív BB10-es változata, mely sokkal gazdagabb funkcióválasztékot kínál.

evernote.png

Az Evernote fiókokat eddig is be lehetett integrálni a Remember alá, de hiába volt ott az app a régi BlackBerryken, vagy éppen a PlayBookon, a Z10/Q10/Q5 triásznál se híre, se hamva nem volt. Pedig az Evernote tényleg egyszerű programocska, túl sok munkát azért láthatóan nem igényelt a megírása. 

Na de a lényeg, hogy végül csak kész lett, és elérhetővé vált a BlackBerry Worldben, méghozzá ingyenesen. A program használatához legalább BB10 v10.1 szükséges. A letöltéshez kattints a következő linkre:

Evernote BlackBerry 10-re.

Mindannyian a gombok rabjai vagyunk, napi szinten ki több, ki kevesebb időt tölt gombok nyomogatásával, van aki a számítógépén, van aki a mobilján is, virtuális, vagy valódi gombokat nyomogat. Pedig ma már diktálni is lehetne ezeknek a kütyüknek, a gombokról mégsem akarunk lemondani. 

A BlackBerry a mai napig a mobilos nyomógomb-kultusz legnagyobb zászlóvivője, a cég pedig most egy a  klaviatúrának szentelt tumblr-oldallal állít emléket a mindenkiben ott szunnyadó gyors- és gépírónak. A mobilokon elhelyezett QWERTY-billentyűzet az évek során hozzájárult az okostelefonok fejlődéséhez, új kommunikációs szokásokat és új függőségeket teremtett: a gombfüggőséget. 

q10_billentyuzet.jpg

Ha te is függő vagy, látogasd meg a Keyboard Love oldalt, ahová te is feltöltheted kedvenc fotódat azokról az apró kis alkatrészekről, melyeket nap mint nap használsz szövegbevitelhez.

Múlt hét végén kicsit felpezsdült az élet a BlackBerry háza táján, na nem az átszervezések további folytatására gondolok, ami -- súlyához mérten legalábbis -- kellően nagy port kavart ügy lett. A kanadai cég világszerte kiküldött több lapnak és blognak egy meghívót egy titokzatos, szerdai rendezvényre, amit egyszerre tartanak több országban is -- alighanem olyasmi módon, ahogy a BB10 bejelentés is zajlott, vagyis egy helyen lesz valami esemény, amit közvetítenek több helyszínre is.

A pletykagyárnak több se kellett, azonnal elkezdtek záporozni a találgatások, van aki esküszik rá, hogy a Z30-at fogják leleplezni Heinsék, de a legvalószínűbb verzió mégis az, hogy a multiplatformos BlackBerry Messenger startol el, alighanem először Androidon, aztán rövidesen azt követően iOS-en. Ezt támasztja alá legalábbis, hogy a Samsung meglehetősen abszurd módon egyre aktívabban reklámozza a BBM-et, egyelőre Dél-Afrikában. Meg aztán az egész multiplatformos BBM-varázslást nyárra ígérték, a nyárból pedig a maival együtt már csak hat nap van hátra.

bbm_samu.jpg

Aztán az is lehet, hogy valami teljesen más, ennél sokkal lagymatagabb bejelentés várható, remélhetőleg azért ettől függetlenül, vagy ezzel együtt is izgalmasnak ígérkezik majd ez a hét, illetve hónap, hiszen elég sok mindennel adós a BlackBerry az őszre.

Címkék: samsung bbm z30

Na erről is sikerült jól lemaradni, mindenesetre örömteli hír a BlackBerry-hívő, vagy a BB10-es BlackBerryk valamelyikéra váltani szándékozó Vodásoknak, hogy immár a piros szolgáltatónál is kapható a kanadaiak legolcsóbb új generációs készüléke, a Q5.

voda_q5.jpg

Az egyelőre csak fekete színben kapható telefont ráadásul kicsit jobb áron méri a cég, mint a Telekom, mely elsőként kezdte árulni a készüléket: a Q5 a legolcsóbb all-in tarifával, a havi 3500 forintba kerülő Matrix 1-gyel 79990 forintért elvihető a Red Superrel pedig elég egy forintot leperkálni a kasszáknál a telefonért -- aztán két évig havonta 22 ezret a szolgáltatásért (a Telekomnál jelenlegi állapot szerint nincs nulla forintos ajánlat, csak részletfizetéssel).

Nincs más tehát hátra, vegyétek-vigyétek, aztán remélhetőleg majd a Telenor is csatlakozik valamikor a forgalmazók körébe, így szekértábortól függetlenül mindenki beszerezheti álmai (és lehetőségei) BlackBerryjét.

süti beállítások módosítása