Az iménti posztban a BlackBerry új belépőszintű készülékéről, a BlackBerry 9720-ról mutattam nektek két videót, úgyhogy úgy illik, hogy az új csúcs-BlackBerryre vágyó olvasókat is felcsigázzam valamivel, aminek természetesen köze van a BlackBerry phabletjéhez, vagy megafonjához (ja, az más), az Aristóhoz, típusnevén A10-hez. Tekintve, hogy egyre több ilyen készülék van tesztelés alatt a szolgáltatóknál, ezért egyre több embernek jár el a szája, vagyis inkább a keze, és fotózza le vele a várhatóan év végén érkező újdonságot.


Egyelőre sokkal több dolog nem derült ki az Aristóról ezek alapján a képek alapján, mint amit eddig is tudtunk, vagyis egy jó nagy telefon lesz, mely nyomokban a Z10-et idézi, de mégsem teljesen ugyanaz a két telefon külseje (kár, szerintem a Z10 jól nézett volna ki nagyobban is).

Szerintem most már nem fog eltelni hét az A10 nélkül itt a BerryBlogon, legfeljebb amikor szabadságra megyünk, de utána cserébe mindent bepótolok, ígérem!
Közben egy hands-on videó is befutott a telefonról, lám csak honnan, hát nem Vietnamból?
Via Twitter. Tinhthe.vn
Azt gondolná az ember, hogy a BlackBerry 10-re épülő okostelefonok idején semmi keresnivalója nincs a boltokban egy olyan új készüléknek, mely a régi BlackBerry OS platformra épül. A BlackBerry viszont máshogy gondolja, de legalábbis egyre több jel utal arra, hogy a BlackBerry 9720 megjelenése nem kamu. Ráadásul a telefon nem csak külsőre hasonlít eléggé a Q5-höz (leszámítva a híváskezelő gombokat), hanem van egy-két elem az operációs rendszerben, melyet a BlackBerry 10-től lopott a gyártó -- már ha valaki tud saját magától lopni.
Ilyen a fenti videón látható zárolási képernyő, melyet éppúgy felfelé mutató gesztussal lehet "nyitni", mint az új készülékeknél, más kérdés, hogy itt előtte meg kell nyomni egy gombot, legalábbis a videón a feloldás előtt láthatóan megnyomja a felvétel készítője a menügombot. A zárolási képernyőről ráadásul elindítható a kamera alkalmazás, amiben új funkció a megosztás gomb (legalábbis én nem emlékszem ilyenre a 9900-ról), ami az exponálógomb mellett található közvetlenül.
Aki tovább akarja nézegetni a BlackBerry 9720-at, az megteheti a lenti videó elindításával, már ha nem zavarja az orosz narráció. Ha a videókat időközben nem lehet lejátszani, akkor sajnos a BlackBerry éber jogi osztaga eltávolíttatta a YouTube-ról őket.
Meg itt van közben egy vietnami videó is:
Via CrackBerry.
A BlackBerrykhez járó aktív tokokban többek közt az a jó, hogy egy bennük lévő aprócska kis mágnes és a telefonban lévő érzékelő segítségével a mobil pontosan tudja, mikor helyeztük a tokba és mikor vettük ki belőle. Ez a funkció számtalan hasznos és kevésbé hasznos dologra felhasználható, ezek közül azonban sajnos éppen az egyik legfontosabbat nem támogatja -- egyelőre -- a BlackBerry 10 operációs rendszer.

A korábbi BlackBerry telefonoknál minden további nélkül megoldott volt, hogy a készülék a tokba téve automatikusan profilt tudott váltani, vagyis például be lehetett úgy állítani a telefont, hogy a tokba téve csak rezgett, a tokból kivéve pedig csak hangot játszott le bejövő hívások vagy SMS-et, illetve bármilyen más üzenet esetén. Mondanom sem kell, hogy ez a régi BlackBerryk egyik legmenőbb és legjobban kitalált kényelmi extrája, hiszen ha a tokban van a telefon, feltétezhetően a zsebünkben vagy a táskánkban hordjuk, ahol a rezgésen kívül mást úgysem érzékelünk, míg ha kivesszük belőle, akkor meg jó eséllyel úgyis ott van vagy előttünk az asztalon, vagy a kezünkben, szóval minek rezegjen?
A BB10-es telefonoknál ez a funkció a profilkezelésnél sajnos teljesen kimaradt, pedig az összes bőrtok és mikroszálas tok a Z10-hez és a Q10-hez aktív tok, szóval támogatja a mágneses érzékelőrendszert. A magam részéről nagyon hiányolom ezt a képességet a Z10-emnél (a Q10-et tok nélkül használom), szóval kedves BlackBerry, a magam, és más BB-hívők nevében hadd kérjem meg, hogy a 10.2-es OS-től ténylegesen lepjetek meg minket az aktív profillal (újra!). Köszi!
Emlékszem azokra az időkre, amikor egy mobiltelefon akkor számított igazán menőnek, ha ismert a Bluetooth kommunikációs szabványt -- bár használni akkortájt többnyire csak az elhíresül, mára kissé cikinek számító "James Bond" headsettel, netán autós kihangosítóval lehetett.
A Bluetooth mára sikeresen túllépett önmagán, olyannyira, hogy ma már egyáltalán nem számít extrának, ha egy telefonba beépítik ezt a képességet. A technológia fejlődése ráadásul nem állt meg az idők során, a BlackBerry és a Bluetooth szabvány gondozásáért felelős Bluetooth Special Interest Grop (SIG) például éppen tegnap jelentette be, hogy a BB10-es BlackBerryk támogatják a Bluetooth Smart funkciót.
Bluetooth-szos külső hangszóró BlackBerryhez
Ez a bejelentés ha nem is komoly mérföldkő, mindenesetre a Bluetooth-eszközöket gyakorta használók számára kifejezetten jó hír lehet, különösen mivel a technológia manapság a reneszánszát éli. Mindez elsősorban az olyan, energiatakarékossági funkciók megjelenésének köszönhető, melyeket az idők során szedett magára a szabvány, mely most már a 4.0-s verziónál tart.
A Smart Ready támogatásnak köszönhetően a BlackBerry 10-es telefonok mindenféle okos eszközökkel képesek kommunikálni, melyek szintén ismerik ezt a szabványt -- például fitneszezközökkel, netán autók fedélzeti számítógépeivel. Mindezt tehetik úgy, hogy közben alig fogyasztanak áramot. A fejlesztők számára pedig mindezen funkciók kihasználásához lehetőséget biztosít a BlackBerry Native Development Kit, vagyis a fejlesztői készlet.
Úgyhogy nincs más hátra, mint előre egy szebb és jobb vezeték nélküli világért!
Nemrég bemutattam nektek egy egyszerű kis appot, az EasyTune-t -- az alkalmazást online zenehallgatásra használhatjátok a BlackBerry 10-es készüléketeken, pont mint a nálunk a Telenor révén eléggé ismertté vált Deezert. Most itt egy az EasyTune-hoz kísértetiesen hasonló, de még jobb kezelőfelülettel rendelkező, ugyanarra a célra használható natív app, a Skooday.

A Skooday-jel szintén hatalmas zenekatalógusból, több millió zeneszám csemegézhetsz, ráadásul ezért egy fillért sem kell fizetned, cserébe viszont csak az interneten keresztül hallgathatod meg a zenéket, letölteni nem tudod őket a BlackBerrydre. Úgyhogy azt javaslom, inkább csak Wi-Fi lefedettség esetén használd a szolgáltatást, ha nem akarod a havi adatforgalmi keretedet két Rhiannára vagy Muse-ra beváltani (kinek mi jön be, ugye).
A Skoodayt megtalálod a BlackBerry Worldben az alábbi linken keresztül -- mondtam már, hogy az alkalmazás letöltése és használata teljesen ingyenes?
Néha a negatív reklám a legjobb reklám, de a lent látható videó hétszentség, hogy nem a BlackBerry megrendelésére készült, viszont nagyon vicces és a címével ellentétben jó reklám a telefonnak. Az egyébként nem mai klipet mindenkinek ajánlom sok szeretettel, fanboyoknak és hatereknek, vidám hétfőt mindenkinek!
*Nyugi mindenki, CLoDuction természetesen imádja a BlackBerryjét.
Via CrackBerry.







