A múlt héten a BlackBerry új szupertelefonjáról kiszivárgott első képpel zártam a hetet, most a kis olaszországi kiruccanás után pedig ugyanott folytatom, ahol abbahagytam: a BlackBerry A10-nél, vagy ahogy a kódnevén ismerik, Aristónál. A hét elején a készülék összes műszaki részletét nyilvánosságra hozták -- na nem a BlackBerry, hanem vélhetően egy hozzájuk igen közel álló illető, vagy netán illetők. Oh, várjunk csak, létezik olyan, hogy célzott kiszivárogtatás, szóval lehet, hogy mégis a BlackBerry volt! De lássuk is a mindent leleplező diát!

a10_specs.jpg

Anélkül, hogy minden sort külön magyaráznék, a BlackBerry A10 nagyon NAGY és nagyon ERŐS lesz, újdonság továbbá a beépített akkumulátor, valamint természetesen a BlackBerry 10.2-es OS. Érdekes, hogy bár a készüléknek óriási, 5 hüvelykes kijelzője lesz, a felbontás csupán 1280x720, vagyis kisebb a vízszintes sorfelbontás, mint a Z10 esetében. Cserébe viszont AMOLED-es kijelzőt kap az A10, vagyis ugyanaz a típusú, kvázi végtelen kontrasztú panel lesz benne, mint a Q10-ben.

a10_back.jpg

Az A10-nek egyébként a beépített akku ellenére állítólag levehető hátlapja lesz, ami mögé be lehet rakni a SIM-et és a microSD-kártyát -- legalábbis gyanús, hogy a telefon lepattintott hátlapjáról szintén kiszivárgott már egy-két fotó.

Én mondtam, hogy jönnek rövidesen részletek a Mega-BlackBerryről, és ezzel szerintem korántsincs vége, készüljetek az újabb adagokra!

Via CrackBerry.

Címkék: a10 leak aristo bb10

Nincs is jobb az ilyen nyári uborkaszezonban az év végén érkező BlackBerrykkel kapcsolatos kiszivárgott infókkal, képekkel foglalkozó posztok írásánál, szerencsére a BGR révén most is csurran-cseppen egy kép a kanadaiak új nagyágyújáról, az A10-ről, vagyis az Aristóról. És amikor azt mondom nagyágyú, akkor tényleg valami NAGYRA gondoljatok.

a10_leak.jpg

Az A10 Super Amoled kijelzője ugyanis 5 hüvelykes képátlójú, vagyis követi azt a divatos trendet, amit a mai csúcs-okostelefonok diktálnak, élükön a Samsunggal. A magam részéről már a Z10 4,2 hüvelykes paneljét is elég jónak találtam, az A10 esetében a gépelés biztosan könnyebb lesz a nagyobb kijelzőn, na meg jobban mutatnak rajta a fotók, videók meg weboldalak -- még akkor is, ha a BlackBerry eredetileg nem feltétlenül ezekről szól.

A képről egyébként túl sok minden nem derül ki, azon kívül, hogy formailag egy nagyobb, kevésbé szögletes Z10-ről beszélünk, aminek nem távolítható el az akkumulátora. A többi részletre az újabb fotók érkezéséig sajnos várni kell, de az már így is biztos, hogy az év végén megjelenő készülék a BlackBerry egyik igazi NAGY durranása lehet.

Via BGR.

Címkék: a10 aristo bb10

A BlackBerry 10 platform egyik legnagyobb, minket érintő hiányossága a megjelenést követő hónapokban kétségtelenül az volt, hogy a gyári térképalkalmazás nem tartalmazott Magyarországra, illetve tágabb értelemben véve a teljes "keleti blokkra" vonatkozóan térképadatokat, vagyis egy jó nagy fehér folt voltunk a térképen.

bb10_maps.jpg

Ennek mától szerencsére vége, a BlackBerry frissítette a szervereit, így itthon (meg Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában) is tudunk tájékozódni a szoftverrel, bár a hangos navigáció és a forgalomjelzés egyelőre nem működik, majd állítólag év végén oldódik meg ez a hiányosság. 

A magyar térkép megjelenéséhez nem kell az alkalmazást (újra)telepíteni, a rendszer frissítése automatikus.

Címkék: maps térkép bb10

A BlackBerry negyedéves üzleti jelentését követő konferenciahívás egyik sokkoló híre az volt, hogy a kanadai gyártó bejelentette, az előzetes tervekkel ellentétben nem készül el a több mint kétéves múltra visszatekintő PlayBook tabletre a BlackBerry 10 operációs rendszer speciális változata. Ezzel a cég nem csak azoknak a PlayBook-tulajoknak a pulzusát küldte az egekbe, akik kimondottan a BB10-es ígéretek miatt vettek BlackBerry-tabletet, hanem a régi, lojális ügyfeleinek is adott egy jó nagy pofont.

heins_bb10_2.jpg

De azért közben legalább jó szarul érezte magát, legalábbis ez derül ki Thorsten Heins nyilatkozatából, aki a CrackBerrynek így foglalta össze a döntés, illetve a bejelentés hátterét:

Nagyon kemény döntést kellett hozni a PlayBookkal kapcsolatban. Betarthattuk volna az ígéretünket, de akkor meg tele lett volna az oldalatok csupa olyan kommenttel, hogy "Hogy engedhetett ki Thorsten ilyen silány terméket a kezei közül?"...

Az egyik legnehezebb eddigi döntésem volt ez, mert tudtam, hogy ezzel megszegem egy korábbi ígéretemet, de közben meg korábban amellett is kiálltam, hogy minőségi termékeket csinálunk...

Nem tudom visszavenni a tabletet és kibővíteni a memóriáját 2 GB-ra (ennyi kell a BB10 megfelelő futtatásához -- BerryBlog). Nem tudom kicserélni a memóriachipet, ez sajnos képtelenség. Elnézést kérek minden felhasználótól, hogy nem tudtuk megoldani ezt a problémát...

Nem azt mondom, hogy ezzel minden el van intézve, de azért ilyen bocsánatkérést is ritkán látni hardvergyártó cég elnök-vezérigazgatójától -- nem egy őrületes damage control, de azért kezdetnek megteszi. Ezután meg jöhet a raktáron maradt PlayBookok még nyomottabb áron történő értékesítése, bár ez aligha vigasz azoknak, akik már jóval korábban megvették a terméket.

Via CrackBerry.

Hétfőn írtam róla, hogy a BlackBerry idén még jó eséllyel kiad egy OS 7.1-es telefont, melynek a BlackBerry 9720-as típusjelzést adja majd a gyártó -- még aznap közzé is tettek a szorgos vietnami barátaink egy-két kiszivárgott fotót a telefonról. Most más forrásból is jöttek képek ugyanarról a készülékről, annyi könnyítéssel, hogy a fotós a telefon mellé rakott egy BlackBerry 9900-at, ami a BB10-es korszakig a kanadaiak csúcstelefonja volt.

9720_9900.jpg

A szokás szerint kellőképpen életlen és alulexponált fotón (tényleg minden kiszivárgott fotót következetesen szar kamerabeállításokkal kell csinálni?) jól látható, hogy a BlackBerry 9720 szinte hajszál pontosan akkora, mint a 9900, az előlapi gombok és a QWERTY-bilentyűzet viszont teljesen más, inkább a Curve-szériát idézik, akárcsak gondolom az anyaghasználat. 

9720_9900_2.jpg

A BlackBerry emellett cselesen egy kis Q5-öt is elrejtett a telefonon, legalábbis a billentyűzet teljesen vízszintes kialakítása a BB10-es QWERTY-s modellekre volt eddig jellemző -- mondjuk a kijelző nem 1:1 képarányú, mint a Q5/Q10 esetében és itt még megvannak a híváskezelő gombok is.

A telefon többi paraméteréről egyelőre keveset tudni, állítólag 480x360 pixeles felbontású kijelzője lesz, de még azt sem tudni, hogy ez érintőkijelző, vagy sima TFT lesz. Nem lennék meglepve, ha a következő napokban/hetekben ennél lényegesen több infó derülne ki a készülékről.

Via BGR.

Címkék: q5 bold 9900 9720

A BlackBerry Q5-tel új korszak kezdődött a BlackBerry történelmében, ez ugyanis az első olyan okosteletonja  cégnek, mely a mai trendeknek megfelelően már beépített, eltávolíthatatlan akkumulátort tartalmaz. A cserélhető akkumulátor az utóbbi időben már szinte csak a BlackBerryre volt általánosan jellemző az utóbbi időben, még a cég két BB10-es újdonsága, a Z10 és a Q10 is ilyen kiszereléssel érkezett.

z10_q5.jpg

Az eltávolítható akku mellett és ellen is vannak érveim: ne feledjük, hogy az áramforrások a felépítésükből adódóan idővel "elfáradnak", már nem bírják olyan sokáig táplálni a készüléket, mint új korukban, más kérdés, hogy mire ez megtörténik, a legtöbben úgyis új telefont vesznek. Szóval a cserelehetőség ebből a szempontból előnyös lehet.

Szintén jól jön a kicserélhető akku, ha szeretnénk egy tartalék-áramforrásat tartani magunknál, hiszen előfordulhat, hogy hosszabb ideig nem jutunk töltő közelébe. A BlackBerry ráadásul szintén mondhatni tradicionálisan külső töltő-kittel együtt is árulja a tartalék akkumulátorokat szinte az összes modellhez.

A cserélhető akkuk ellen tulajdonképpen egy ellenérvet tudok felhozni, ez a mechanikus meghibásodás veszélye -- fordítva berakott akku, rosszul felpattintott hátlap, ilyesmik --, de ez legtöbbször nem a konstrukció hibája, hanem user error.

A BerryBoltban a különféle tokok, headsetek és töltők mellett eredeti, gyári akkumulátorokat is találsz, melyek garantáltan működnek a BlackBerryddel.

Te a cserelehetőség mellett, vagy ellene vagy?

süti beállítások módosítása