A hivatalos disztribútor által kiadott, mai dátummal ellátott sajtóközlemény szerint mától kapható régiónkban a BlackBerry Mobile legújabb billentyűzetes okostelefonja, a KEYone, ami a hosszúra nyúlt várakozást valamint a felfokozott érdeklődést tekintve remek hír mind a márka, mind pedig úgy általában véve a QWERTY-s okostelefonok rajongóinak. Vagy mondjuk úgy, mindenkinek, aki a megszokott tepsifon-formátumon túl valami másra vágyik.

Az időzítést tekintve a sajtóközlemény abból a szempontból kissé pontatlan, hogy az első KEYone szállítmányok már a múlt héten megérkeztek Kelet-Európába a hivatalos csatornán keresztül, ám a beérkezett kezdeti készlet gyakorlatilag azonnal el is fogyott, az újabb készletek hazánkba érkezéséig pedig jó eséllyel még a jövő hétig kell várni.

keyone_dobozok.jpg

A sajtóközlemény Magyarországon két értékesítési partnert emel ki, az egyik az Extreme Digital, a másik a BerryBolt, a készülék bruttó végfelhasználói ára mindkét viszonteladónál 209 990 forint, két év gyári jótállással. 

A KEYone eddigi hazai teljesítményét illetően ugyan csak a BerryBolt tapasztalatairól tudok beszámolni, mindenesetre a TCL-es licenc deal az apró botladozások dacára elég ígéretes kezdetet produkált:

  • a BerryBoltban eddig soha, egyetlen BlackBerryre sem érkezett annyi előrendelés, mint a KEYone-ra
  • az első szállítmányt az előrendelés elindítását követő három órán belül szétkapkodták
  • a KEYone-nal kapcsolatos vásárlói kérdések száma és általában véve az érdeklődés soha nem látott szinten áll

A mai bejelentést egyébként egy sajtórendezvény is kísérte Pozsonyban, ahol többek közt a BlackBerry Mobile régiós vezetői, valamint a globális portfólióért felelős vezető is jelen volt és készséggel válaszolt minden, az újdonságot illető megválaszolható kérdésre.

Bár sok újdonság számomra nem hangzott el a sajtótájékoztatón, jó volt látni, hogy a TCL főszerepet szán a márkastratégiájában a BlackBerrynek, egyben olyan támogatást és figyelmet biztosítva a piacnak, melyet a kanadai anyacégtől egy-két kivételtől eltekintve soha, senki nem kapott meg. 

A TCL állítólag hét évre szóló licencszerződést kötött a márka- és szoftverhasználatra a BlackBerryvel, ennek az időszaknak még nagyon az elején járunk (ami olykor óhatatlanul érződik is), de az elmúlt pár év nihiljét követően végre motivált emberek kezében van a BlackBerryk tervezése és gyártása, ami nem kérdés, hogy jobbnál-jobb, a piaci kínálatot színesítő megoldásokat eredményez majd a következő években.

Minden perverzitása dacára (vagy éppen azért, nézőpont kérdése) nagy rajongója vagyok a JerryRigEverything Youtube-csatornának, melyről azt kell tudni, hogy tele van olyan videókkal, melyben nagy értékű elektronikai eszközöket (jellemzően okostelefonokat) írnak le pár perc alatt nullára karcolgatással, vagdosással, égetéssel és komoly fizikai nyomásgyakorlással. A videóknak szerintem kifejezetten szórakoztató stílusuk van, sőt, néhol viccesek a maguk groteszk módján, más kérdés, hogy mindig akadnak, akik a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, amit látnak.

Szóval Jerry a múlt héten módszeresen szétbrutalizált egy KEYone-t (az erről készült, fent látható videót egyébként eddig több mint 650 ezren nézték meg), aminek a lényegi összefoglalója nagyjából annyi, hogy a) a KEYone emberi erővel meg lehet hajlítani és b) mindeközben a kijelző kipattan a helyéről. Mivel a KEYone-t a BlackBerry kifejezetten strapabíró telefonnak reklámozza, és az eddigi vásárlók is (magamat is beleértve) arról számolnak be, hogy a készülék kábé olyan, mint egy tank, ezért eléggé adja magát a reakció a videóra:

OUCH!

A videó megjelenése, azaz múlt csütörtök óta tele vannak az internetes fórumok a témával, meg vannak olyan oldalak, melyek direkt reprodukálni próbálták a tesztet, végül persze sikerrel, ami csak még több fórumposztot és még nagyobb hűhót szült.

A videó kapcsán született elképesztő mennyiségű negatív reakció többnyire arra fókuszált, hogy 

  • nincs is odaragasztva a kijelző az alumíniumkerethez, nem csoda, hogy "kiesik" a helyéről
  • a BlackBerry Mobile rossz/túl puha alumíniumötvözetet használt a gyártásnál

Az ügyben még a hétvégén nyilatkozott a BlackBerry Mobile is, leszögezve, hogy a KEYone gyártása során a lehető legnagyobb gondossággal járnak el, a készülék maga pedig "tartós, prémium anyagokból" készül, és a gyártás során komoly tesztek zajlanak. Ennek ellenére tud a problémáról, és megvizsgálja, hogy a kijelző ragasztása megfelelő-e a KEYone-oknál, vagyis hogy indokolt-e bármilyen változtatás a gyártásban. Addig is, akinek ilyen problémája van, a gyártó jótállás keretén belül kicseréli a készülékét egy másikra. Már feltéve ha nem azért esett ki a kijelző a helyéről, mert valaki kettéhajlította a telefont.

Ezzel mondhatnánk, hogy end of story, meg van olyan gyártó, aki még ennyire sem képes. A témában azért még hátra van a CrackBerry tulajdonos-főszerkesztőjének a saját brutalizálós videója, aki egyébként már teaserelt annyit, hogy a megsemmisítésre kiszemelt KEYone kijelzője még akkor sem esett ki, amikor falhoz vágta a mobilt. Amikor pedig brutális erővel végül valahogy csak sikerült lepattintani a helyéről a kijelzőt, akkor egyértelműen látszott, hogy van a peremén ragasztó.

Én a magam részéről azt tudom hozzátenni a témához, hogy az én KEYone-om teljesen rendben van (bár eszem ágában nincs meghajlítani és nem is esett még le), illetve láttam már nem egy Passportot olyan problémával, hogy a kijelző ragasztása elengedett, szóval még csak gyártón belül sem feltétlenül egyedülálló a probléma.

 A címben szereplő állítást nem én találtam ki, hanem - nem fogjátok kitalálni - az egyik legnagyobb független windowsos portál, a Windows Central, mely tegnap hosszú cikkben áradozott a KEYone-ról, és hogy mennyire verhetetlen az új BlackBerry, ha a mobilos Office 365-tel, pontosabban az Office alkalmazásokkal akar komolyan dolgozni az ember. A cikk egészen odáig merészkedik, hogy kerek-perec kijelentse

bárcsak valaha készült volna Windows 10 Mobile-ra épülő okostelefon hardveres QWERTY billentyűzettel.

Ami mint tudjuk most már végképp az utópia kategória, de most nem is ez a lényeg, szóval kanyarodjunk csak vissza a cikkre, amiben a szerző dacára annak, hogy bevallottan vannak ellenérzései az Androiddal kapcsolatban, oda-vissza dicséri a KEYone-t.

word_on_keyone_wc.jpg

Többek közt leírja, hogy:

  • Az egyre fejlettebb prediktív algoritmusoknak köszönhetően az üvegen gépelés továbbra is szívás, már ha az ember nem kétszavas chatüzenetekben gondolkodik, hanem hosszabb szöveget, táblázatot akar szerkeszteni.
  • A KEYone touchpadként is funkcionáló billentyűzetével a mobilos szövegszerkesztés valóságos felüdülés. (szerk. - van ám Alt és programozható Ctrl fizikai gomb is a KEYone-on, csak szólok)
  • Ha mindehhez hozzáadjuk a programozható gyorsbillentyűket, az őrült akkus üzemidőt és a szóközben elhelyezett ujjlenyomat-szkennert, egy mobilos produktivitásra kihegyezett szörnyeteget kapunk.

Ha ez a cikk mondjuk a CrackBerryn jelent volna meg, azt mondanám -- azon kívül, hogy minden szavával egyetértek --, hogy persze-persze, az elvakult rajongók hajlamosak kicsit szemellenzősen nézni a világot, de mondom mégegyszer, a Windows Central hozta le az írást.

Mondjuk pár évvel ezelőtt sokat nem tettem volna rá, hogy valaha ilyen cikk megjelenhet az egyik legnagyobb windowsos rajongói oldalon, de az élet szolgált már ennél furcsább fordulatokkal is, nem igaz?

Via Windows Central.

Hiába volt kénytelen elhalasztani a rajtot áprilisról májusra, majd júniusra a BlackBerry okostelefon-brandet licencelő, illetve a készülékeket gyártó TCL, úgy fest, hogy állandósult a hiány a rajtra a KEYone-ból, a legújabb androidos BlackBerryből. Bár az állandó, mesterségesen gerjesztett készlethiány lehet ügyes marketingtrükk is (van olyan gyártó, amelyik rendszeresen eljátssza), egyre inkább az az érzésem, hogy jelen helyzetben inkább valamilyen, a képletbe előzetesen nem kalkulált elem okozhatja a hiányt.

bestbuy_keyone.jpg

Mert ugyan a KEYone már több régióban is kapható, a nyugati piacokról érkező hírek alapján úgy tűnik, hogy a BlackBerry Mobile gyakorlatilag heti szinten próbál tűzet oltani egyes értékesítőknél, pár tucattól néhány száz darabig terjedő készletbővítéssel. A legnagyobb amerikai műszaki kereskedelmi lánc például tegnap alig egy órával azután jelezte, hogy kifogyott a KEYone-okból, hogy kitette weblapjára az információt: újra elérhető a készülék.

A helyzet máshol sem sokkal jobb, Amerikában ráadásul a CDMA-hálózatra tervezett változatok még meg sem jelentek a boltokban, ami kapásból több mint százmillió potenciális vásárló számára elég problémássá teszi a KEYone beszerzését.

És ami minket, kelet-európaiakat illet: ne ringassa senki magát abba az illúzióba, hogy a készlethiány nem lesz kihatással a magyar piacra, így a KEYone forgalmazása várhatóan elég döcögősen indul majd itthon is -- várhatóan a következő hetekben. Amint lesz közelebbi infónk, természetesen szólunk.

Amerika még mindig a világ közepe, legalábbis ami a fogyasztói társadalom világát illeti, azaz ami Észak-Amerikában nem kapható a boltokban, az gyakorlatilag vagy a) nem létezik, vagy b) egyáltalán nem menő, irreleváns kacat. Különösen igaz ez, ha valamilyen (szórakoztató)elektronikai termékről van szó. Bár a KEYone már egy hónapja kapható Angliában, a készülék csak ma jelent meg a tengerentúlon, vagyis a fél világ mától datálja az új nyomógombos BlackBerry globális rajtját.

Ami azt illeti, elég hosszú út vezetett eddig a napig, hiszen a KEYone-t már januárban mutogatták a sajtónak, nem mellesleg éppen egy amerikai szakkiállításon, a CES-en, Barcelonában pedig beérett a hivatalos-hivatalos bemutató is, hogy aztán csak két hónappal később, április végén kerüljenek a boltokba az első példányok.

cornerstone.jpg

A május végi, észak-amerikai rajtot nem különösebben pörögte túl a BlackBerry Mobile, vagyis a TCL, aki pedig egyébként a kontinens egyik ismert és elismert gyártója, dacára kínai származásának. A KEYone így például egyelőre csak Kanadában került be a mobilszolgáltatókhoz, az USA-ban egyelőre csak az Amazonon, illetve a Best Buy (kábé helyi Media Markt) egyes üzleteiben találni a típusból. 

Valószínűnek tartom, hogy a TCL egyelőre vagy teszteli a piacot, vagy egyszerűen nem akart dollármilliókat ölni marketingtámogatásra. Az Egyesült Államokban nehezíti a helyzetet az is, hogy a szolgáltatók kétféle norma szerint működtetik a hálózatukat, vagyis eleve két KEYone típust (GSM, CDMA) kellett készítenie a TCL-nek, ha mindenkit ki akar szolgálni.

A KEYone a következő hetekben érkezhet meg a kisebb európai piacokra, így Magyarországra is. A telefon már előrendelhető a BerryBoltban, a BlackBerry megoldások legnagyobb független hazai forgalmazójánál.

Még meg sem jelent a boltokban, de már szárnyal a KEYone, legalábbis a BlackBerry (egykori) anyaországában, Kanadában, ott is konkrétan a legnagyobb mobilszolgáltatónál, a Rogers Wirelessnél. A szolgáltatótól származó adatokra hivatkozva Steve Cistulli, a BlackBerry Mobile régiós fejese legalábbis arról dicsekedett Twitteren, hogy eddig egyetlen BlackBerryre sem érkezett még annyi előrendelés, mint az arrafelé hivatalosan a napokban debütáló KEYone-ra. Ami elég nagy dolog, tekintve, hogy a Rogers 17 éve árul BlackBerry készülékeket az országban.

rogers-keyone.jpg

A helyiek tehát továbbra is úgy tekintenek a BlackBerry márkára, mint Kanada egyik nemzeti büszkeségére a juharszirup után, bár azért a visszajelzések elég vegyesek, és azt mutatják, hogy akadnak olyan shopok is az országban, ahol úgy tudja a személyzet, hogy a BlackBerry már nem is létezik (wow, mintha csak Magyarországon lennénk!).

Darabszámot persze nagyon diplomatikusan nem közölt Cistulli, és ismerve a készüléket gyártó TCL-t, jó eséllyel soha nem fog ilyen adat kikerülni a cégtől, a jelek azonban kétségtelenül biztatónak tűnnek.

Hogy egy kis magyar vonatkozása is legyen a hírnek, a legnagyobb hazai BlackBerry-viszonteladónak számító BerryBoltban is rekord számú előrendelés érkezett eddig a KEYone-ra, melyet előreláthatóan június első felében fognak megkapni az előrendelők. A KEYone itthoni szolgáltatói bevezetéséről egyelőre semmilyen hivatalosnak tekinthető, megerősített információ nem látott napvilágot.

süti beállítások módosítása