Ennyi volt, véget ért a BlackBerry januárban kezdődött promóciója, melynek az volt a lényege, hogy ha egy alkalmazásodat portolod BB10-re, akkor -- ha az megfelel a feltételeknek -- apponként 100 dollár üti a markodat. Ha pedig igazán jó az app, akkor utána természetesen ugyanúgy meggazdagodhatsz belőle, mint más platformok esetében, bár ehhez sok köze már nem lesz a BlackBerrynek.

A kanadaiak eredetileg 500 ezer dollárt szántak a különösen a kis fejlesztőknek vonzó promócióra, a többször meghosszabbított promóciós időszak teljes büdzséje azonban négymillió dollár lett, amiből kis fejszámolás után ti is kiszámolhatjátok, hogy 40 ezer portolt alkalmazás született. A BlackBerry most bejelentette, hogy június 30-án végleg vége a programnak, illetve majd folytatódik, csak máshogy, ezúttal arra fókuszálva, hogy tegye a fejlesztő még sikeresebbé az alkalmazását.
A 40 ezer portolt alkalmazás nagy része nyilvánvalóan androidos app, és hát lehet vitatkozni azon, hogy ezek most minőségi szoftverek, vagy szemetek, egy mindenesetre tény marad: a port-a-thon minden idők egyik legsikeresebb alkalmazásfejlesztési támogató-programja lett, mely hozzájárult ahhoz, hogy a BB10 ne üres alkalmazás-piactérrel induljon el. Ha pedig született egy-két használható port (márpedig biztosan született), akkor máris megérte az idő- és pénzbefektetést az egész.
Via ZDNET.
A mostani poszt megírásának az adott apropót, hogy az utóbbi napokban, hetekben egyre több olvasónk keres meg minket, hogy tudunk-e valamit arról, hogy a Vodafone Magyarország miért nem árulja a BlackBerry Z10-et. Mert hogy elvileg árulja, legalábbis árlistán ott a telefon, de az üzletekből eddig szinte mindenkit elhajtottak a szokásos "nincs és nem tudjuk, mikor lesz" frázissal, amikor az új készülék felől érdeklődött.

Szóval ez amolyan felmérés, kérlek, jelezzétek, ha a Vodafone-nál próbáltatok Z10-et venni, de nem sikerült, illetve nem volt a boltban sem kipróbálható példány, sem nem működő demo darab (vagyis dummy). Én pedig ígérem, utánajárok, hogy mi is a helyzet a Vodafone háza táján, minek köszönhető, hogy a cégnél totális fantomtermék a BlackBerry Z10 -- holott ugye emlékezetes, hogy a Voda még egy sajtóközleményt is kiadott arról, hogy árulni kezdi a telefont.
Stay tuned!
Vannak az arab világnak őrületes léptékű projektjei, ehhez szerintem már mindenki hozzászokott, de én a mai napig el tudok ámulni azon, hogy a fényűző, gazdag országokban a kellő mennyiségű pénz segítségével miket képesek megvalósítani. És most nem a sivatagi sípályára gondolok.
A helyszín viszont ugyanaz, Dubajban járunk, ahol a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja üzemel immár öt éve. A Dubai Mall névre keresztelt építményről nagy vonalakban a következőket érdemes tudni:
- Üzletkapacitás: 1200 shop
- Hasznos alapterület: 502000 m2
- Éves látogatószám: 65 millió (2012-es adat)
- Parkolóhelyek száma: 14000
- Éttermek és kávézók száma: 120
Mindezek fényében tessék a helyén kezelni azt a hírt, hogy tegnap ebben a plázában nyitott saját márkás üzletet a BlackBerry, ahol mellesleg árulni kezdte a Q5-öt, a Q10 kistesóját. Az árakról ilyen közegben illetlenség beszélni, meg nem is túl mérvadó ránk nézve, nem véletlen, hogy a világsajtóban nem is nagyon jelentek meg az árazásra vonatkozó információk.

Szóval Dubaj hamarabb jutott Q5-höz, mint Nagy-Britannia, vagy az Egyesült Államok, a nyugati világot viszont megnyugtathatja az a tudat, hogy ott most körülbelül 52 fok van -- árnyékban.
A BlackBerry Z10 lassan négy hónapja piacon van, Magyarországon pedig szintén jó ideje kapható, ahogy ilyenkor az lenni szokott, meglehetősen borsos bevezető áron. A telefon mindhárom szolgáltatónál a felsőkategóriás okostelefonok árszintjére lett pozicionálva, ami miatt lehet köpködni a szolgáltatókat meg a BlackBerryt, csak nem érdemes: a Z10 egy drága telefon, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem lesz olcsóbb.

Az egyik legnagyobb európai disztribútor például nemrég csökkentette a telefon árát, a lépést pedig rövidesen több másik viszonteladó is követheti -- az árcsökkentés oka vélhetően, hogy a készüléket nekik is olcsóbban adja már a BlackBerry. Az árcsökkentés mértéke a hírek szerint nagyjából 10 százalékos, ami önmagában nem egy bődületesen nagy diszkont, de egyrészt ennek is örüljünk, másrészt meg az iparágban elég ritka az ilyen rövid idő alatt történő árcsökkentés. Ez amúgy nem feltétlenül azt jelenti, hogy a Z10 nem fogy jól, vagyis nem egy második PlayBook-szindrómával van dolgunk.
Az árcsökkentés előbb-utóbb elérhet a mobilszolgáltatókhoz, ennek mértéke, és a csökkentés ideje azonban attól is függhet, hogy a szolgáltató mekkora raktárkészletet halmozott fel a telefonból.
Az ember csütörtökön többnyire nem keres új készülékeket a mobilszolgáltatók árlistáiban, a cégek többnyire hétfőn vagy pénteken frissítenek, éppen ezért meglepetés -- duplán is --, hogy a Telenor árlistájára a mai dátummal felkerül a BlackBerry Q10. Ezzel a szolgáltató az országban elsőként kezdheti meg a forgalmazását a telefonnak (a T-Mobile-ra még egy hetet legalább várni kell, a Voda pedig állítólag még a Z10-zel is eléggé hadilábon áll). A készülék bevezetése egyébként láthatóan még a weboldalt karbantartó kollégákat is meglephette, legalábbis eddig nem sikerült képet találniuk a telefonhoz, ami egyébként kizárólag fekete színben lesz elérhető az operátornál (időközben meglett a kép, hurrá!)

Az árlistából kiderül, hogy a telefonért a legolcsóbb tarifák mellett 175 ezer forintot kell leszurkolni, de hazavihető ingyen is a kedvencemmel, a havi 30 ezerbe kerülő SmartTarifa Extra 7-tel. Jó hír, hogy a T-Mobile után már a Telenor is kínál kamatmentes részletfizetést, a Q10 ilyen konstrukcióban is elvihető. Még jobb hír, hogy a Telenornál kapható Q10-ek jó eséllyel kártyafüggetlenek, de ha valaki kérdezi, ezt nem én mondtam.
A mától érvényes árlistát, az árakkal megtaláljátok erre a linkre kattintva, de mielőtt rohannátok a legközelebbi Telenor shopba vásárolni, azért érdeklődjetek, mert erősen kétlem, hogy az összes üzletben elérhető a készülék, sőt.
Kösz a tippet OZ-nak!
Emellett a gyöngyszem mellett majdnem elmentem, sőt igazság szerint el is mentem, ha a Cinematrix tegnap nem hívja fel a figyelmemet a Two Scoopsra, Robert Rodriguez rövidfilmjére, talán sosem nézem meg, illetve nem készül róla poszt. Nem mintha bármi bajom lenne Rodriguezzel, a Sin Citytől kezdve a Desperadóig bezárólag egytől-egyig kitűnő filmeket készített a Texasból származó rendező, aki az egyik Keep Moving projekt (aki nem tudná, ez a BlackBerry 10 promóció egy eleme) részeként kért meg BlackBerry- és Rodriguez-rajongókat, hogy segítsenek elkészíteni a filmjét.
A kellően beteg, valamivel több mint 11 perces alkotás két főszereplője Electra és Ellise Avellán, akiket egyébként rokoni szálak is fűznek Rodriguezhez (a csajok mellesleg Venezuelaiak), akik első látásra ártatlan fagylaltárusok, de a látszat persze csal -- a poént viszont nem akarom lelőni, nézd meg inkább itt nálunk!
Aki több részletet kíván megtudni a filmről, annak készítéséről, és hogy pontosan mi is volt a szerepe ebben az egészben a BlackBerrynek, meg a rajongóknak, látogasson el erre az oldalra.
Ne feledjétek, néha csak egy megfelelő kacat kell!
Kösz az ihletet a Cinematrixnak!








