Az egész mobilos alkalmazás-kupac talán egyik legtúlértékeltebb appja az Instagram, ahol mindenkiből lehet fotóművész, vagy most már legújabban rövidfilm-rendező is. A korábban csak iOS-en elérhető alkalmazás megjelenésére az Android-tábornak is jó sokáig kellett várnia, és most a jelek szerint a Blackberry 10-es és WIndows Phone-os telefonokkal rendelkező felhasználókra is hasonló sors vár.

Kevin Systrom, az Instagram ügyvezetője egy tegnapi interjúban szólta el magát a távolabbi terveket illetően: a tag a Google Glassra fejlesztett alkalmazás kapcsán közölte, előbb szinte biztosan el kell készülnie a BB10-es és WP-s kiadásoknak, utána lehet szó csak a Google futurisztikus szemüvegének a támogatásáról. Systrom tehát alapvetően deklarálta, hogy jön az Instagram BB10-re, de mielőtt nagyon lelkessé válnátok, muszáj hozzátennem, hogy a cégvezető leszögezte: ez nem fog egyhamar bekövetkezni.
Még szerencse, hogy aki nagyon akarja, felhackelheti a telefonjára az androidos Instagramot, illetve aki művészkedni akar, az a Q10-zel és a Q5-tel például addig is készíthet gyárilag 1:1 arányú fotókat, amit a szintén gyári fényképszerkesztő alkalmazással széteffektezve könnyedén felrakhat például a Facebookra.
Tulajdonképpen minek is akkor valójában az Instagram?
A BlackBerry 10-alapú okostelefonok, legyen szó bármelyik típusról, nagy teljesítményű, modern készülékek, a modernség minden előnyével és a legtöbb hátrányával együtt. Utóbbiak, vagyis a hátrányok közé tartozik, hogy a Z10 és a Q10, de különösen előbbi akkumulátora már nem bírja olyan sokáig táplálni a telefont, mint a régi BlackBerryknél -- a többnapos, akár egy hetes akkus üzemidő már csak szép emlék, az új típusokat bizony nem árt naponta töltőre rakni, akár többször is.
Kis odafigyeléssel és a helyes beállításokkal azért sok energia megspórolható, következzenek a BerryBlog ezzel kapcsolatos tippjei-trükkjei!
- A kijelző helyes beállítása
A kijelző egy modern okostelefon egyik legnagyobb áramfogyasztója, így sokat lehet spórolni azzal, ha nem világít feleslegesen sokáig és feleslegesen nagy fényerővel. A BBB10-es BlackBerryk kijelzői elvileg automatikusan a háttérfényekhez igazítják a kijelző fényerejét, de a felhasználó így is meghatározhatja, hogy ezt milyen keretek közt tegye a telefon, vagy milyen szintről induljon a szabályozás.

A kijelző fényerejét a Rendszerbeállítások/Kijelző menüpontban tudod állítani, ugyanitt tudod meghatározni, hogy mekkora inaktív időszak után kapcsoljon ki a telefonod kijelzője. Ajánlott ezt minél kisebb értékre állítani (ami még azért kényelmesen használható).
Ugyanitt ha kikapcsolod a "Mozdulatok engedélyezése zárolás esetén" opciót, szintén megspórolhatsz valamicske energiát, ha ugyanis be van kapcsolva ez a képesség, az érintőkijelző érintésérzékeny része akkor is működik, ha a kijelző maga ki van kapcsolva (ezért tudod gesztussal "felébreszteni" a telefont).
Hasznos megoldás lehet valamilyen gyári aktív tok beszerzése, ez ugyanis a készülék fizikai védelme mellett abban pillanatban lekapcsolja a kijelzőt, ahogy belehelyezed (ezért hívják aktív toknak). Ha még nincs ilyen tokod, de szeretnél egyet a telefonodhoz, nézz szét a BerryBoltban, hátha találsz kedvedre valót.
- Fiókok és alkalmazások szinkronizálásának beállítása
Nem biztos, hogy minden e-mail fiókodnál, naptárfiókodnál és partnerfiókodnál szükség van arra, hogy a telefon ötpercenként szinkronizáljon a szerverrel. Ugyanez igaz azokra az alkalmazásokra, melyek bizonyos időközönként frissítik magukat, illetve tartalmukat. Tekintve, hogy ez az extra energiafogyasztás mellett az adatforgalmat is megcsapolja csekély mértékben, ezért ajánlott átgondolni, mit milyen időközönként frissüljön.
- Médiamegosztás kikapcsolása
A Médiamegosztás hasznos funkció, ha a hálózatba kötött számítógépeddel, vagy bármilyen arra alkalmas médialejátszóval le szeretnéd játszani a BlackBerryden tárolt tartalmakat. Tudnod kell azonban, hogy ez kis mértékben hatással lehet az áramfogyasztásra is, úgyhogy ha nem használod ezt a funkciót (megtalálod a Rendszerbeállítások alatt), akkor inkább kapcsold ki.
- Ahol lehet, használj Wi-Fi-t!
A legtöbb témával foglalkozó írás általában azt tanácsolja elsőként, hogy ha nem használod, kapcsold ki az összes felesleges rádiós funkciót, azaz a Wi-Fi-t, a Bluetooth-szot és az NFC-t. A BlackBerry 10-es telefonok modern felépítéséből adódóan ezek a funkciók nem fogyasztanak áramot ha nincs rájuk szükség, még akkor sem, ha egyébként be vannak kapcsolva -- tehát csak spórolásból nem érdemes őket kikapcsolni. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Wi-Fi-n keresztül történő adatforgalmazás sok esetben kevesebb áramfelvétellel jár, mint a mobilnetes forgalmazás, úgyhogy ahol csak teheted, csatlakozz Wi-Fi hálózatra a telefonoddal -- ezzel nem csak az adatforgalommal, hanem az akkumulátor energiájával is spórolhatsz.
Tegnapelőtt született itt egy poszt arra válaszul, hogy számtalan megkeresést kaptam olyan érdeklődőktől, akik a Vodafone-nál szándékoznának BlackBerry Z10-et vásárolni, de valahogy nem sikerült nekik, mert éppen nem volt az üzletben, holott árlistán már régóta szerepel a telefon. Azért ne legyünk igazságtalanok, lássuk be, a Z10 valószínűleg nem a legkeresettebb készülék lehet a Voda választékában, de azért ettől még illene tartani belőle legalább mutatóba, vagy kérésre gyorsan beszerezni.

A szolgáltató védelmében legyen mondva, hogy jelentkeztek a tegnapelőtti poszt után olyanok, akiknek sikerült a Vodafone Magyarországnál Z10-hez jutniuk, úgyhogy nem lehetetlen a küldetés, bár kétségtelenül nem egyszerű, ahogy az kiderül szucsitg történetéből. Az ő olvasói levele következik:
Az én sztorim úgy kezdődött, hogy nem túl boldog BIS user voltam a 9700-ammal a Telenornál, majd az első túlszámlázásnál, kerestem kiegészítő megoldást a 150 megás korlátjukra. Aztán “hagytam” végül egy hónapig, következő hónap végén lekapcsolták a BIS-t. Felhívtam őket, hogy azonnal kapcsolják vissza. Sikerült, és a nem létező lakossági ajánlatok mellett (3* jeleztem nekik, hetek múlva is ott volt a telefonos menüben) végül megegyeztünk némi vita után, hogy kötök egy túlforgalmazásos kiegészítő csomagot. Sikerült nekik bekapcsolni egy rosszat, amit amúgy nem is lehet BIS mellé, mivel nem túlforgalmazásos. Amint jött az SMS, hogy mit műveltek, telefonáltam, hogy én ezért nem vagyok hajlandó egy Ft-ot sem fizetni, kapcsolják ki azonnal, a kiszámlázás pedig fel se merüljön bennük. Erre a hölgy, azt mondta, hogy jó, kikapcsolja a BIS-szel együtt. Mondtam, hogy ugye viccel, “de hát a rendszer…”. Finoman a tudtukra adtam, hogy oldják meg, nem érdekel, fizetni nem fogok olyanért, amit nem kértem. Végül semmilyen SMS-t nem kaptam hó közepéig, mikor is jött, hogy magasforgalmi keretemet elértem 90%-ban. Reggel fél 6-kor. Aznap egész nap otthon voltam WiFi-n, csak boltba szaladtam el max fél órára. Estére letiltották a SIM-et. Január vége volt, február elején bementem a Vodafone-hoz, kötöttem egy RED Standardot, 2 giga BIS net +990 Ft-ért, kedves kiszolgás, de mondták hogy 3 hónapig nem tudok majd telefont venni. Gondoltam, hogy nagyjából addigra érhet ide a Z10 is, pont jó. (Időközben szegény 9700 kijelzője meghalt.)
Május 6-án, amikor már hetek óta csak vártam a Vodafone honlapjának frissítését, és végre telefont is tudtam venni, gyanús lett, hogy mintha megváltozott volna a szöveg. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, kérdeztem, hogy kapható-e a Z10. Mondta a kedves úriember, hogy igen, a hol kérdésre, pedig a vasárnapi zárókészlet alapján azt mondta, hogy a Smart Store-ban biztos nincs, de az Árkádban jó eséllyel. Másnap reggel munkába menet felhívtam őket megint, hogy van-e még. Volt. Amint kinyitott az üzletet, telefonáltam, hogy szeretnék egyet. Kikérdeztek, hogy s mint lesz, milyen előfizetésem van… Ebédszünetben elszaladtam, amikor is kiderült, hogy előbb fel kell oldani a hűségidőt. 72 óra. Nem kicsit eldurrant az agyam azon a flegma stíluson, amit a szőke kolleganőjük megengedett magának (hozzáteszem, partnerüzlet), főleg hogy 35 percet utaztam ezért csak oda. Felhívtam az ügyfélszolgálatot megerősítés gyanánt, a hölgy megértő volt, és mondta, hogy csak 48 óra. Másnap telefonálok, hogy mi a helyzet, kiderült feloldották, de erről nem küldtek semmit sem. Megkértem, hogy keressen nekem másik üzletet (nem mindegy, hogy hol hagyok ott egy kisebb összeget egy telefonért és cserébe milyen kiszolgálást kapok), a Duna Plaza és az Europark tűnt nyerőnek. Nem sikerült őket utólérnem, kértem a központot, ők küldtek SMS-t, majd felhívtak.
Az europarkos eladó nagyon kedves volt, megnézte a rendszerben, hogy tudok-e telefont venni, és bár a hűség időt feloldották, de 72 órát várnom kell mindenképp. Mondta, hogy bár pénteken nem lesz, szombaton nagyon szívesen soron kívül fogad. Így is terveztem, megnyugodott a lelkem. Pénteken kapok egy telefon hívást az Árkádból, hogy mehetek a telefonért. Elmeséltem nekik, hogy mennyire elégedetten távoztam tőlük, és nem kívánok visszatérő vevő lenni. Ekkor gyakorlatilag megzsarolt, hogy jó, akkor visszamondja a hűségidőm feloldását, és kezdhetem előlről. Végül náluk vettem meg a telefont, mintapéldány nem volt, a szőke eladónak pedig az volt a szerencséje, hogy 2 perccel azelőtt ment szünetre, hogy odaértem volna (szembejött velem). Kifogtam egy sokkal kedvesebb (és csinosabbat), aki számtalanszor kért elnézést, hogy elhúzodik a dolog (25-30 perc volt minden papírral). Így lettem boldog Z10 tulajdonos, imádom a virtuális billentyűzetet, és már megjártam a 10.2-t is. Sajnos a Vodafone is STL100-1-et árusít, bár nekik nincs is LTE-jük sem, de dícséretükre szóljon, a 10.1 hivatalos rajtja után másfél héttel elérhetővé vált náluk is a frissítés, habár elég bugos volt. Most 10.1.0.2062-n vagyok, kíváló akkuidővel.
Tanulság: telefonálni kell és lesz egy Z10 valahol valamelyik üzletben.
Közeleg a BlackBerry legutóbbi üzleti negyedévéről szóló beszámoló (pénteken lesz, ha valakit érdekel, de mi is tudósítunk róla), ilyenkor rendszerint elkezdődnek a vadabbnál vadabb találgatások a cég forgalmából, üzleti eredményeiről és persze a jövőbeli terveiről. A BlackBerry kapcsán időről-időre előtérbe kerül a téma, hogy a kanadaiak a végén úgyis licencelni fogják majd a BlackBerry 10-et, vagyis pénzért odaadják más gyártónak az operációs rendszert, hogy tegye fel a telefonjára, ezzel különböztetve meg magát a versenytársaktól.
Amellett, hogy ez egyet jelentene a BlackBerry termékstratégia alighanem szinte teljes átalakulásával, egy ilyen lépésben azért lehet ráció, feltéve, hogy megfelelően előnyös megállapodást sikerül kötni a partnerekkel. Legalábbis így látja a Scotiabank elemzője, Gus Papageorgiou, aki szerint a licencelés már csak azért sem kizárható, mert a BlackBerry vezetése eddig sem zárkózott el kategorikusan egy ilyen stratégiaváltástól. De ki lehetne az a partner, mellyel a kanadaiak összeállhatnának egy sikeres üzlet reményében?

A Scotia szerint ha egyáltalán létrejön ilyen licencmegállapodás, a legvalószínűbb partner a Sony lehet, több okból is. Egyrészt a BlackBerry igazgatótanácsában most ott ül az a Bert Nordberg, aki hajdanán a ma már csak szép emlékű Sony-Ericsson vezérigazgatója volt, másrészt a Sony jelenlegi vezetése korábban tett rá homályos utalásokat, hogy három mobilos ökoszisztémát támogatna a készülékein (és ebben nyilván nincs benne az iOS), végül pedig a BlackBerry jelenleg nem árul egyetlen BB10-es készüléket sem Japánban.
Utóbbi nem biztos, hogy a potenciális licencelési konstrukcióval bármilyen szinten összefüggésbe hozható tény, de azt azért lássuk be, hogy a többi érvnek van valamennyi létjogosultsága. A Sony mindenesetre jelenleg éppen csak elvegetál az Androiddal, akár csak a többi androidos gyártó (mínusz a Samsung), és hiába készít versenyképes hardvereket, nem tudja magát kellőképpen megkülönböztetni ahhoz, hogy komoly áttörést érjen el a piacon.
Aztán az sem biztos, hogy ezt az áttörést a BB10 licencelése meghozná a japánoknak, meg egyébként is, tessék az egész teóriát nagyon elméleti síkon kezelni -- de azért eljátszva a gondolattal, te vennél olyan Sony okostelefont, amin BlackBerry 10 operációs rendszer fut?
Via CrackBerry.
Az alant következő írás vendégposzt, egy régi BerryBlog-olvasó, illetve megrögzött BlackBerry-tulaj, Maróti Tomi tollából, vagy billentyűzetéből. A srác arra a nem éppen triviális feladatra vállalkozott, hogy a Z10-ére hegesszen egy működő Vibert, addig is, míg a hivatalos verzió nem lát napvilágot (a legutóbbi ígéret szerint a 10.2-es BlackBerry 10-verzió megjelenését követően). Viber-függő Z10-tulajoknak kötelező olvasmány, aki kedvet érez a hackeléshez, ki is próbálhatja, nem árt a szépségnek és egészségnek. Még így elöljáróban annyit, hogy eddig abban a tudatban éltem, hogy a legnagyobb hackeléseket Androiddal lehet csinálni, de most nem kizárt, hogy a jövőben át kell gondolnom ezt az álláspontomat...
Bizonyára minden Viber felhasználót frusztrál, hogy a korábbi generációs Blackberry OS-re is hónapokig kellett várniuk amíg megjelent rá kedvelt szoftverük. Pláne a teljes értékű kliens, amivel már a hanghívás is működött.
Mikor pedig végre megérkezett, akkor már inkább a BB10-ről szólt minden; és a Viber ismét sehol. Csak a homályba burkolózó ígéretek meg tervezett dátumok...
Nos, ez egyébként nem feltétlenül a fejlesztők hibája, ugyanis az aktuális BB10.1 oprendszer még nem kezeli az ún. headless futási módot, amikor ténylegesen a háttérben fut az alkalmazás, nem pedig "csempeként" (nem biztos, hogy pont így kellene hívnom, de nem jutott jobb eszembe :)), az Active Frame képernyőn.

A háttérben futó működést igénylő fejlesztések tehát egyrészt emiatt csúsznak, mivel ezt a funkciót majd a 10.2 verzióban fogják implementálni; azt pedig csak ősz elejére ígérik (https://developer.blackberry.com/native/downloads/roadmap/).
Vannak persze olyan fejlesztők, akik ennek ellenére elkészítették így is az appjukat; mint pl. Tom és Berry egyik kedvenc alkalmazását, a BeBuzz Pro-t, amit ezért jelenleg csak úgy tudunk használni, hogy nem szabad teljesen bezárnunk ahhoz, hogy működjön. Ez persze nem a legkényelmesebb így, dehát a kenyeret és a vizet is meg lehet szokni, ha nincs más.
No de rátérve a Viber problémára. A probléma, mint tudjuk, nem csak az, hogy nem működik headless módban, hanem hogy konkrétan egyáltalán nincs még natív app BB10-re; és ez sajnos sok más népszerű alkalmazásra is igaz. Az Internet népének kreatívabb része nem esik kétségbe ilyenkor, gyorsan elterjedt az ún. sideloaded appok használata BB10-en, ami gyakorlatilag az Androidos alkalmazások egy az egyben történő átkonvertálását és telepítését takarja. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a végeredmény egy BB10-re optimalizált verzió amit az eredeti fejlesztő készített el számunkra, hanem nagyjából az történik, hogy az eredeti Androiodos .apk fájlból BB10-re telepíthető .bar fájlt generálunk, indítás előtt elmondunk néhány imát, és bízunk benne, hogy elindul, és működik is valahogy az adott program. A lelkes Blackberry fanok már külön oldalakat is indítottak az ilyen .bar fájlok megosztására. Ilyen például a www.bb10bars.net.
A helyzet azonban az, hogy sideload ide vagy oda; alkalmazása válogatja, hogy mennyire sikeres ez a módszer. Van, ahol gyakorlatilag tökéletesen, van, ahol bizony kevésbé. A Viber egyike - volt - azoknak az appoknak, amiket eddig az Istenért se lehetett ráhackelni BB10-re úgy, hogy az működjön is. Az Interneten "forgalomban lévő" .bar fájlok már az induláskor összeesnek.
A megoldás szerencsére megérkezett, de nem állítom, hogy egy egyszerű "next, next, next, finish" lesz az egész... :) Vágjunk is bele!
Az a szép a mobilos alkalmazás-piacterekben, hogy a tartalmat mindenhol kontrollálják ugyan, de nincs olyan hét, hogy ennek ellenére ne hallanánk bődületes átverésekről, vagy visszaélésekről a feltöltött programok kapcsán. A hét, ha nem a hónap sztorija alighanem az lesz, hogy a hétvégén megjelent egy kamu BBM app a Google saját, androidos alkalmazás-piacterén, a Google Play Store-ban, amit pár óra leforgása alatt több százezren le is töltöttek.
A "blackberry messenger bbm" névre keresztelt app azért is ejthetett át egy csomó felhasználót, mert a fejlesztőjét RIM-nek hívják, pontosabban hívták, ami még akkor is megtévesztő, ha a cég közben átnevezte magát BlackBerrynek.
A kamu BBM szerencsére nem tartalmaz semmiféle rosszindulatú kódot (vagy még nem jöttek rá), viszont természetesen nem csinál (pontosabban csinált) semmit, azt leszámítva, hogy teleszemeteli a telefont mindenféle spamekkel, ikonokkal és böngészőkönyvjelzőkkel.
Az esetnek mindjárt két tanulsága is van. Egyrészt látszik, hogy az android-felhasználók közül jó néhányan várják a BBM androidos verzióját -- feltételezhetően azok, akik korábban BlackBerryről váltottak droidra. Másrészt pedig arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a Google ellenőrzési politikája (majd a felhasználó szűr) nem minden esetben olyan felhasználóbarát.
Persze a BlackBerry háza táján is voltak ilyen problémák szép számmal, a tegnap említett port-a-thonok például több embert is arra csábítottak, hogy a 100 dolláros díjért cserébe valaki másnak az alkalmazását portolják át BlackBerry 10-re, és tüntessék azt fel úgy, mintha a sajátjuk lenne. A BlackBerry azonnal leszedte a BlackBerry Worldből azokat az appokat, melyekről kiderült, hogy nem a szerzőjük portolta át és töltötte fel őket.








