Júliusban várhatóan a harmadik BB10-es BlackBerry kerül a boltokba, a Z10 és a Q10 után a középkategóriás újdonság, a Q5 is kapható lesz, és ezzel még korántsincs vége a dalnak idénre, legalábbis ezt sugallja a tajvani DigiTimes egy cikke, mely jól értesült gyártói forrásokra hivatkozva közöl információkat a rendelési volumen növekedéséről. Persze a cikk csalóka, az új BlackBerryk közül ugyanis egyetlen egyet sem gyártanak Tajvanon, azonban annál több készül Magyarországon, Mexikóban és Kanadában, a telefonokba azonban sok-sok tajvani cég készít alkatrészeket, például kijelzőt, burkolatot, ilyesmiket.

Szóval a DigiTimes szerint ezek a komponensgyártó cégek most jó sok megrendelést kaptak a BlackBerrytől, mely több modellhez is lekötött gyártókapacitást a következő hónapokra, míg eddig nagyon óvatosan, a kereslethez igazítva alig egy hónapos gyártási puffert foglaltak le. Mindez egyértelmű jele annak, hogy az új készülékek jól fogynak, ami azt illeti, olyannyira jól, hogy a Q10-ból és a Z10-ből havonta már egymillió darabot gyártanak (jó lenne tudni, ebből ténylegesen mennyi készül Tiszaújvárosban).
Érdekesség még, hogy az egyik tajvani bérgyártó két belépőszintű BlackBerryre is megrendelést kapott, melyekről ennél többet nem is tudni -- még azt sem, hogy BB10-es készülékek lesznek, vagy a régi BB OS fut majd rajtuk. És akkor még nem beszéltünk az Aristoról, az új csúcskategóriás óriás-BlackBerryről, mely a pletykák szerint még a karácsonyi ünnepek előtt a boltokban lesz -- legalábbis néhány országban.
Via DigiTimes.
Rövidesen újabb BB kerül a boltokba, a BlackBerry Q5-re már leadható előrendelés Nagy-Britanniában, a BlackBerry európai fellegvárában -- én is láttam hirdetést az utcán múlt héten Londonban. Az új középkategóriás készülék szerintem a fiatalok egyik nagy kedvence lesz, nem véletlenül szerepel az első reklámban több trendi fiatal is, akik a telefon különböző funkcióit (nem túl meglepő módon a multimédiás képességekre kihegyezve) méltatják.
Amint azt tudjátok, a Q5 lényegében a Q10 olcsóbb, kisebb testvére lesz, de nem a szó fizikai értelmében lesz kisebb, inkább teljesítményében, minőségében -- bár csak minimális mértékben. A telefon kijelzője ugyanakkora lesz, mint a Q10-é, a klaviatúra pedig a régi Curve-öket idézi. A készülék 1,2 GHz-es processzort kap, ami lassabb, mint a Q10-ben ketyegő 1,5 GHz-es példány, de ez csak kiélezett helyzetekben számíthat. Ja, és a Q5 akkumulátorát nem lehet cserélni.
Ahogy az egy fiataloknak szóló telefonnál illik, a készülék kezdetben legalább négy színben lesz kapható, de lehet, hogy később még tovább bővül majd a választék, a fekete, fehér, piros és pink mellett talán más színekben is feltűnik az újdonság.
Ezek a kanadaiak aztán jó szívósak, mondhatni a jég hátán is megélnek, csak nem akarják feladni a harcot az okostelefon-piacon. Persze miért is adnák, az előző negyedévben, a BlackBerry 10 első negyedévében a cég veszteségből nyereségbe fordult, a Z10-ből meg elfogyott ripsz-ropsz egymillió darab. Most éppen azt rebesgetik egyes elemzők, hogy a következő negyedév -- melynek számait június végén ismertetik -- sokkal jobb lesz a vártnál.

Nem különösebben vagyok oda az elemzők jóslataiért, de ha már annyira divat a tőzsdén is ütni a BBRY-t (nyilván jól felfogott anyagi érdekből), egy kicsit jó érzés mégis kompenzálni például olyan számokkal, melyeket a napokban közölt a Societe Generale egyik elemzője, Andy Perkins, aki nem tévesztendő össze a remek színésszel, Andy Serkinssel, aki mellesleg a Gyűrűk Ura meg a Hobbit Gollamja volt/van/lesz.
Perkins szerint a BlackBerry az első üzleti negyedévében (már a 2014-es évről beszélünk) összesen 5 millió Z10-et és Q10-et adott el, ami jóval felülmúlja az előzetes elemzői becsléseket, melyek legjobb esetben 3-4 millió darabban húzzák meg a plafont. Mindenesetre szép kövér szám lenne ez, remélem bejön Heinséknek, a Wall Street pedig tényleg elhiszi, hogy most már irányba állt a szekér, és ha eleinte kissé még döcögve is, de megindult előre.
Azt azért ettől függetlenül se feledjük, hogy még mindig nem teljes a kép az új telefonok forgalmáról, hiszen az első negyedéves számokban nincs benne a Q10 forgalma az Egyesült Államokban, hasonlóan ahhoz, ahogy a Z10 számai hiányoztak a negyedik negyedév végén ugyanebben a régióban.
Via Barrons.
Na jó, belátom ez a cím kicsit hatásvadász, de azért csak félig, de legalábbis nem áll olyan messze a valóságtól. Azzal gondolom nem árulok el túl nagy titkot, hogy a BlackBerry 10-es telefonok képesek bizonyos korlátok közepette androidos appokat futtatni, ha azt a fejlesztő úgy akarja. Az egyik ilyen korlát, hogy a rendszer jelenleg csak az Android 2.3-as környezetet tudja emulálni, vagyis néhány program egyáltalán nem kompatibilis vele, mások meg szimplán csak úgy néznek ki, mint egy béna, két évvel ezelőtti kezelőfelülettel rendelkező app.

Erre lesz megoldás a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztés alatt álló, 10.2-es verziója, melynek a fejlesztői környezetét éppen a múlt héten adta ki a kanadai gyártó. Az új rendszerbe ágyazott Android futtatókörnyezet (rutime) már a Google operációs rendszerének legfrissebb, 4.2.2-es verzióját (Jelly Bean) is támogatja majd, amiben az a szép, hogy vannak olyan nem is olyan régen megjelent androidos mobilok, melyek vélhetően soha az életben nem fogják megkapni azt a rendszerfrissítést, mely tartalmazza ezt az új Android-verziót.
További jó hír, hogy az új runtime már hardveres grafikus gyorsítást is tartalmaz majd, azaz nagy vonalakban az androidról portolt BB10-es appok jóval gyorsabban futnak majd, mint a mostani verziók, melyek teljesítményével olykor hát hmm finoman szólva is akadnak problémák.
Vagyis összefoglalva szebb és jobb androidos appokat lehet behúzni a jövőben a BlackBerry Worldbe, akár majd 3D-s játékokat is -- ehhez persze előbb a telefonra is telepíteni kell az új operációs rendszert, mely talán valamikor a nyár második felében érkezhet meg a különböző BB10-es BlackBerrykre.
Innen már csak egy lépés saját Android-szekciót nyitni a BlackBerry Worldben, vagy éppen fordítva: mit szólnátok egy BlackBerry-szekcióhoz a Google Play Store-ban?
Általában nem szoktam kiemelni itt a BerryBlogon külön készülékteszteket -- ez nem azért van, mert irigy vagyok másokra, hanem mert kevés kivételtől eltekintve ezek semmi újat nem mondanak, rosszabb esetben totális tévúton járnak bizonyos tekintetben. A magyar BB10-es tesztekben azonban egyelőre nem dúskálhatunk, a Mobilaréna ma megjelent Q10 tesztje azonban minden szempontból üdítő kivétel, annál is inkább, mivel tudom, hogy a srácok javarészt osztják a márka iránti tiszteletemet, ami ebben a szörnyű mai világban nem kis szó.

A BlackBerry Q10 egy remek készülék, egy pontot leszámítva pont az, amire a gyártónak és a felhasználók egy rétegének is szüksége volt. Egy olyan okostelefon, melynél a fizikai QWERTY billentyűzet megléte nem jár sok kompromisszummal. Jól lehet rajta gépelni, lehet intézni az ügyeket, de emellett nem kell lemondanunk a valódi okostelefonok kiváltságának számító alkalmazásokról sem; na jó, most még valamennyire igen, mert a négyzetes kijelzőn azért jóval kevesebb szoftvert találunk, mint ideális lenne, de úgy gondolom, hogy a gyártó és a fejlesztők ezt meg fogják oldani...
Szóval Bocha, a mobilaréna szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese aztán minden létező fogyasztói szempontot figyelembe véve tesztelte a telefont, amivel kapcsolatban egyedül talán a borsos árat emelte ki negatívumnak, de inkább olvassátok el magatok a nyolcoldalas tesztet.
Részletes BlackBerry Q10 teszt a Mobilarénán.
Jelentem visszatértem Londonból, ahol az idő továbbra is szar, a nők továbbra is rondák (többnyire), az egy négyzetméterre jutó BlackBerryk száma pedig lakosságparitásosan is nagyon magas. Ami azt illeti, olyannyira, hogy Londont továbbra is hivatalosan a BlackBerry európai fellegvárának tekintem, most meg aztán különösen, hiszen kis túlzással minden sarkon szembe jön egy Q10 (figyelem, nem Z10!) reklám.

Fotókat nem nagyon készítettem, mert tényleg annyira szar idő volt, hogy nem volt merszem elővenni a telefonomat, nehogy megázzon szegény, de azért itt egy snapshot, amit Jack Potata lőtt na miről? Természetesen a Q5-ről, amit nemsokára árulni kezdnek Angliában.
Az olcsóbb QWERTY-s BlackBerryt az EE mellett az összes angol mobilszolgáltató forgalomba hozza majd, nálunk is lesz, de az még kicsit odább van, jussunk előbb túl a Q10 rajtján, ami talán most már egyszer csak tényleg bekövetkezik.








