Az eredetileg tervezett, vagy inkább várt időponthoz képest ugyan kissé később, de most már minden jel szerint rövidesen bekerülnek a magyarországi szolgáltatók kínálatába az új, OS7-es BlackBerryk. Hurrá!

A Vodafone weboldalán szereplő infók alapján látható, hogy a piros logós szolgáltató a Bold 9900-at, és a Torch 9810-es fogja árulni - információink szerint előbbi jelenik meg hamarabb, valamikor november közepén, utóbbi pedig pár héttel később érkezhet.

A T-Mobile weboldala éppen ma frissült, és a hamarosan kapható készülékek listájában végre feltűnt a Bold 9900 és a Curve 9360. Itt megjelenési időpontot egyelőre nem tudunk, de tippünk szerint egy-két héten belül a magentánál is bővülni fog a kínálat. 

Az árakra nagyon kíváncsiak vagyunk, erről majd később, az árlista bővítése során értekezünk.

A BerryBlog közösségére mindig is büszkék voltunk, vagyunk és leszünk, a Facebook-oldal követőinek száma éppen a napokban lépte át a 700-at, az aktivitás pedig mondhatni szokás szerint bámulatos mértékű. Tök jó, hogy egyre több felhasználó jár beszélgetni az oldalra a BlackBerrykről, mindenféle ügyes-bajos dolgokról, és jó páran vannak, akiket már személyesen is megismerhettünk közületek!

A blog most új közösségi szolgáltatást hódít meg, na nem mintha bármi problémánk lenne a Facebookkal, de ha már egyszer megvan rá a lehetőség, miért ne hozzuk létre a BerryBlog Google+ profilját? A Google közösségi oldala nem olyan rég indult, szolgáltatásait tekintve pedig nagyon hasonló a Facebookhoz, csak egyelőre jóval kevesebb felhasználója van. Akinek már van Google+ profilja, mostantól felveheti a köreibe a BerryBlogot, így mindig értesülhet az új bejegyzésekről, és hasonló érdeklődésű felhasználókkal cseveghet!

A BerryBlog Google+ oldalát az alábbi közvetlen linken találjátok, illetve hamarosan elérhetitek a "Közösség" oldaldobozban elhelyezett felületen keresztül is.

Jó plusszolást!

A szoftveripar (és hardveripar) sajnos néha kénytelen kompromisszumokra késztetni a felhasználókat annak érdekében, hogy valami új, használhatóbb produktumot adhassanak ki a programozók a kezeik közül - így tesz most az e-bookokban utazó Kobo is, mely bejelentette, az új olvasószoftvere már csak az OS6-os és OS7-es készülékekkel kompatibilis.

A több millió könyvből álló adatbázissal rendelkező Kobo részéről a visszamenőleges kompatibilitás ilyen hirtelen megszüntetése nem túl barátságos húzás, ez tény, ugyanakkor senkinek nem kell tartania attól, hogy az eddig megvásárolt könyveit nem tudja többet olvasni. Ami azt illeti, az OS5-ös, vagy annál régebbi oprendszerre épülő BlackBerryk tulajdonosai számára nem marad más választás, mint a PC képernyője, netán egy PlayBook, amire egyébként szintén készül Kobo reader, mi több, saját tapasztalataink alapján a legjobban használható e-reader app a Kobo a RIM tabletjére.

A magunk részéről amúgy elég nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaki éppen egy BlackBerryn olvasson e-könyveket, bár nem vagyunk egyformák ugye: van, akinek az aprócska,480x360 pixeles felbontású kijelző bőven elég a hosszabb olvasgatáshoz is, bár azért így is megnéznénk azt a felhasználót, aki a Háború és békét egy ültében elolvassa a telefonján...

Éppen elég szörnyű élmény nyomtatásban.

Ami elromolhat, az el is romlik, mondja Murphy, a nagy gondolkodó, és természetesen igaz ez az okostelefonokra is, mint minden más kütyüre. Csakhogy nem mindegy, mikor romlik el egy telefon, és az éppen a mi zsebünkben, vagy egy kollégánk, barátunk, vagy éppen egy a buszmegállóban mellettünk álló vadidegen ember zsebében lapul.

Egy 12 hónapon át tartó, összesen 600 ezer ügyfélszolgálati hívást monitorozó felmérés szerint szerencsére a BlackBerry-tulajok vannak a legkevésbé kitéve mindannak a kellemetlenségnek, mely egy készülék meghibásodásával jár. A 600 ezer hívásból ugyanis 14 százalék kötődött valamilyen androidos hardverhez, 11 százalék Windows Phone-t futtató készülékhez, 7 iOS-eszközhöz és mindössze 6 százalék BlackBerrykhez.

Az Androidot itt kapásból ki is húzhatjuk a listáról, hiszen a Google operációs rendszerére ma már boldog-boldogtalan épít telefont, aminek meg is van az eredménye, többek közt elég ránézni a meghibásodási rátára, másfelől pedig igaz az a megállapítás, hogy az olcsóbb okosmobilok hajlamosabbak meghülyülni, mint a drágábbak.

Ettől függetlenül a BlackBerry platform a drága készülékek mezőnyében is derekasan helytáll, ami persze nem jelenti azt, hogy egy BlackBerry nem mehet tönkre - én is ismerek olyanokat, akik már a sokadik telefonjukat viszik vissza a szolgáltatóhoz, mentségükre legyen mondva az operátoroknak, hogy nem szarakodnak javítással, többnyire némi átfutási idővel újra cserélik a készüléket.

Ladies welcome, tudom, hogy a foci nem az erősségetek, de én eddig valamiért egyetlen élő nőt sem láttam még, aki ne tudná, kicsoda David Beckham, vagy éppen Carlos Tevez, netán Gerard Pique. Utóbbi két úriemberről két dolgot kell tudni: egyrészt előbbi a Manchester United játékosa, utóbbi pedig egy nem kevésbé híres gárdát, az FC Barcelonát erősíti. És mindketten BlackBerryt használnak.

Tevez már a legújabb Boldot nyúzza, ezzel megcáfolva minden olyan szemenszedett sztereotípiát, miszerint a futballistáknak nincs ízlésük.

Pique pedig a kép tanúsága szerint két félidő közt a fehér Bold 9780-asát nyomogatja - talán éppen Messivel vagy Fábregas-szal beszélik át a taktikát BBM-en.

Címkék: celeb foci bb tevez pique

Ez a poszt arról fog szólni, hogy a PlayBook, legyen a piaci szereplése bármekkora csalódás is, egyáltalán nem elvetélt dolog. Nem, nem arról van szó, hogy a berryblogos srácoknak sikerült időgépet vagy kristálygömböt szerezniük, vagy hogy többet tudnának a RIM terveiről, mint amennnyi nyilvános: az pedig nem túl sok.

Abban viszont hiszünk, de legalábbis jelenleg erős racionális meggyőződésünk, hogy a PlayBook gyenge fogadtatását nem a készülék technikiai képességei magyarázzák, hanem leginkább RIM marketing bénázásának: valójában a cégen belül nem volt összhang abban, hogy valójában kinek és hogyan pozicionálják a készüléket, aminek eredményeként nagyjából senkinek és sehogyan nem sikerült. A RIM-nek azt a nyilvánvaló design döntést is sikerült félrekommunikálnia, hogy valójában a BlackBerry telefonok mellé, kiegészítőként kínálja tabletjét. Ebből következik, hogy az önálló levelezőképesség hiánya nem bug hanem feature. A 3G modell hiánya sem egy tévedés, hiszen mindig is úgy tervezte a RIM, hogy a tablet a BlackBerry-n keresztül fog kommunikálni. 

Persze mindez csak siránkozás, a bizonyítvány magyarázása. A tény az, hogy az Apple és az iPad elrohant a tablet piaccal. Mégis miért venne a jövőben bárki PlayBookot iPad helyett? Esetleg ezért:

  1. Full Flash. Kurvára unalmas, tudom. Az összes vitában előjön, lerágott csont, maga Steve Jobs is kirohant a Flash ellen. Rövidre fogom: ez nem védhető, ez nem lehet vitatéma. Amely készülék nem támogatja a Flash-t, az a készülék béna, mint böngészőeszköz. Ó igen, hát mindenre van app. My ass. Meg tudsz nézni egy YouTube HD videót iPaden? Vimeo HD? Milliónyi erősen grafikus honlapot? Nem. Pont. Aki szerint a Flash nem alapvető, az próbálja megkeresni magának az Apple valóságtorzító mező kikapcsolódgombját. A PlayBookon olyan tartalmakat nézünk meg, amilyeneket mi akarunk, iPaden amit az Apple enged nekünk. 
  2. Multitasking. Valódi, nem Jobs-féle. A QNX minden ízében hatékony multitasking operációs rendszer, aminek az a csoda az eredménye, hogy ugyanúgy tudunk több alkalmazást párhuzamosan futtatni, ahogyan azt a PC-nken is természetes. Nem alvó állapotba mennek le az appok, nem csak egy lehet az előtérben, hanem lehetőség van teljesértékű egyidejű futtatásra, több élő előnézeti képre, sokkal folyékonyabb appváltásokra. A QNX rendszermagja és ütemezője megoldja, hogy mindez ne jelentsen akadozást, amitől Jobs úgy irtózott, és ami miatt megtiltotta a valódi multitaszkingot az iOS-ben. Ennek eredményeként az ember akkor is értesül arról, hogy levelet vagy más üzenetet kapott, amikor például elmerül valaminek az olvasásában, nézésében.
  3. Hordozható méret. A 10 hüvelykes tabletek túl nagyok valódi hordozáshoz, út közben történő használathoz. A 7 hüvelyk ezzel szemben bármikor kényelmesen előkapható, akár egy boltban, vásárlás közben, anélkül, hogy béna volna, ugyanígy utazás közben akár álldogálva is lehet rajta olvasgatni, nézni valamit. Ugyanez a mutatvány, bár megpróbálkoznak vele néhányan, erőltetett és béna egy iPaddel.
  4. Android appok, Adobe AIR appok: A következő QNX kiadással a PlayBook apptámogatása technikailag drasztikusan kibővül, ahogyan minimális vagy zéró fejlesztői erőfeszítéssel fogja tudni futtatni a már létező Android és AIR alkalmazások tízezreit, túl a saját natív alkalmazásain. A legtöbb feladat Androidon olcsóbban vagy ingyenesen kiszolgálható, szemben az iOS-szel.
  5. Biztonság. A QNX számos igen magas szintű biztonsági minősítéssel rendelkezik, vagyis maga a szoftver kódja és videlkedése auditált érzékeny környezetekre is -- kevesebb a rés, kisebb a kockázat, hogy valaki beférkőzik a tabletre. Ezen kívül ha megszüntetjük a BlackBerrynk és a tablet közti kapcsolatot, eltűnnek a tabletről a levelek, üzenetek, megtekintett fájlok amelyek a telefonon voltak.
  6. BlackBerry integráció: Jövőre a BlackBerryk is QNX-re térnek át, így egységes lesz a szoftverplatform, ahogyan az Android és az iOS esetében is. A különbség az, hogy a RIM-et láthatóan jobban foglalkoztatja a tablet és az okostelefon szorosabb integrációja, ahol lényegében teljesen ugyanazt a környezetet használhatjuk, elérhetjük oda-vissza az eltárolt fájlokat, a szoftverek beállításai megegyeznek.

Összefoglalva, minden lehetőség adott arra, hogy a BlackBerry tulajok számára a PlayBook egy vonzó választás legyen jövőre, ahogyan talán azoknak is érdemes lesz megfontolni, akik gyakran váltogatnak okostelefon és tablet közt, miközben sokat mozognak. Ehhez persze kell a PlayBook OS új kiadása és új tabletek. Hogy ebből mi valósul meg, persze nem tudhatjuk.

süti beállítások módosítása