A BlackBerry a kezdetek óta elég bőkezűen bánt a vásárlókkal, már ami a gyári tartozékválasztékot illeti: a készülékekhez bőrtokok, szilikon tokok, dokkolók voltak elérhetők több színben és kialakításban is. A BlackBerry KEY2 esetében azonban senkit nem fog fenyegetni a bőség zavara.

athena_flipcase_b_nobg_v01.png

Talán azért, mert a KEY2 tok nélkül is igazán masszív és formás, talán azért, mert nem tapasztalható akkora igény manapság a védőtokokra, mindenesetre úgy fest, hogy -- legalábbis kezdetben -- mindössze két gyári tartozék lesz elérhető ehhez a típushoz, igaz, azok legalább eltérő igényeket szolgálnak ki.

athena_soft-shell_e_noreflectbg_v01_1.png

Így a KEY2-höz is lehet majd vásárolni puha felületű kemény tokot, vagy hátlapot, amit a készülék oldalaira/hátlapjára lehet majd rápattintani, így extra védelmet kaphatnak a sarkok és az alumínium keret. A gyártó szerint a tok nem tesz hozzá lényegesen a készülék vastagságához (ez a hasonló megoldásoknál rendszerint probléma szokott lenni), kitűnő a fogása és az NFC antennát sem árnyékolja le. Még szép. Egyedül sötétszürke színben lesz elérhető.

athena_flipcase_e_noreflectbg_v01.png

A fliptok-híveknek is tartogat tokot a BlackBerry Mobile, a gyári KEY2 flip bőrtok a kemény tokkal ellentétben a hátlap mellett az előlapot is védi, illetve bőr bevonatot kap, vagyis szokás szerint ez egy elegánsabb outfithez passzoló kiegészítő lesz. Az összképet kicsit lerontja az irgalmatlanul gagyi BlackBerry-logó a tok előlapján, viszont a tok belsejében cserébe egy kártyatartó is lesz, ahová bankkártyát vagy igazolványt lehet tenni. Szintén csak fekete színben lesz kapható.

A két tok már megtalálható a BlackBerry Mobile weboldalán, igaz, árakat még nem tett közzé hozzájuk a gyártó, ahogy az elérhetőségről sincs információ. Ahogy a KEY2 is, úgy a gyári tartozékok is elérhetők lesznek majd itthon a BerryBolt választékában, ha érdekelnek a részletek a megjelenéssel kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevélre ezen az oldalon.

A BlackBerrynek mondjuk úgy soha nem volt erőssége a marketing, illetve úgy általában nem állt jól neki a reklámműfaj, de szerencsére mióta a TCL vette kézbe a készülékek gyártását, ez is változni látszik. A KEY2 múlt heti premierjén bemutatott reklámfilm némi öniróniával fűszerezve tart görbe tükröt az egész iparág elé. Nézzétek csak:

A szpot nagyjából azt vetíti elő, hogy mire számíthatsz, ha társaságban előveszed a vadonatúj BlackBerry KEY2-det (vagy akár egy KEYone-t). Például:

Ez az, amire gondolok?

Öööö, ez egy billentyűzet?

Dehát ez egy BlackBerry! Azt hittem már rég...

Régen imádtam a BlackBerrymet.

Én most is imádom. 

- vágja rá elégedett fejjel a csaj a reklám végén. Közben ügyesen előkerül két szó erejéig a biztonság kérdése, az akku kapacitása sőt még a Speed Key is. Termékpozicionálás at its best. Veled előfordult már, hogy hasonló szituációba kerültél?

A BlackBerry Mobile tegnap délután New Yorkban bejelentette a legújabb, egyben legjobb QWERTY-s BlackBerryt, a KEY2-t, ami a tegnap elhangzottak szerint valamikor július tájékán lesz elérhető hazánkban. A BerryBolt -- mint a legnagyobb független hazai BlackBerry-forgalmazó -- természetesen felveszi a kínálatába a típust, mindkét színvariációban, azaz előreláthatóan júliustól mind a fekete, mind az ezüst változat kapható lesz a webshopban.

key2_eb_2.jpg

Ha érdekelnek a további részletek, vagyis hogy pontosan mikor indul az előrendelés és mennyibe fog kerülni a telefon, netán milyen tartozékok érkeznek hozzá, ugorj el erre az oldalra és iratkozz fel a hírlevélre:

BlackBerry KEY2 - az ikon újjászületett - előregisztráció

Meg persze kövesd a BerryBlogot is, hiszen mindenről be fogunk itt is számolni időben.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Ma magyar idő szerint délután négykor (na jó, kicsit később) leleplezték a KEY2-t, a harmadik "igazi" BlackBerry Mobile okostelefont a KEYone és a Motion után. Az utód számos ponton előrelépést nyújt a KEYone-hoz képest, a gyártó szerényen csak a valaha volt legjobb BlackBerryként emlegeti. De jöjjön itt kiadott a sajtóközlemény, mely Magyarországra is elért, még ha a készülékek valószínűleg csak júliusban jönnek:

 BlackBerry KEY2 – az ikon újjászületett!

New York, 2018. június 7. – A TCL Communication, a BlackBerry globális licencpartnere ma bemutatta a KEY2-t. A készülék a BlackBerry okostelefonokra jellemző ikonikus kivitel és minőség mellett most a világ legintelligensebb billentyűzetét, akár kétnapos akkumulátoros üzemidőt és a legmagasabb szintű adatvédelmet kínálja, a mai igények szerint újragondolt kialakítással és funkciókkal.

Újratervezett intelligens billentyűzet

A BlackBerry KEY2 vadonatúj intelligens billentyűzettel rendelkezik, mely segítségével a telefon még kényelmesebben használható és jobban testre szabható. Az új modell 35 gombos érintésérzékeny billentyűzetét a sebesség és a pontosság optimalizálását szem előtt tartva alkották meg, így a gombok kellő távolságban vannak elhelyezve, valamint merész, új betűtípust és a BlackBerry KEYone-nál alkalmazotthoz képest 20 százalékkal nagyobb, texturált gombokat kapott a készülék. 

11_stylized_athena_silver_qwerty_smll.jpg

A BlackBerry KEY2 vadonatúj Speed Key gombja hosszú évek óta az első új funkciógomb az ikonikus BlackBerry-billentyűzeten. A Speed Key lehetővé teszi az alkalmazások gyors elérését és az olyan tevékenységek – bármely képernyőfelületről történő – indítását, mint az „üzenet írása” vagy „naptári meghívó megnyitása” a kezdőképernyőre visszatérés, vagy a telefon menüjében történő hosszas navigálás nélkül.

A készüléken 52 testre szabható gyorsbillentyű alkalmazható, tehát minden egyes gomb beprogramozható úgy, hogy azok azonnal megnyissák a leggyakrabban használt kapcsolatokat és alkalmazásokat, netán bizonyos applikációk egyes funkcióit. A gyorsabb üzenetküldést a flick typing funkció is támogatja, amellyel a gépelés közben megjegyzett szavak alapján javasolt szöveg egyszerűen beszúrható.

Középpontban a hatékonyság

A BlackBerry KEY2 telefonon megtalálható továbbá a BlackBerry Hub kommunikációs központ is, amely egyetlen helyen gyűjti össze a felhasználó üzeneteit – legyen szó e-mailekről, SMS-ekről, és csaknem bármelyik közösségi oldalon regisztrált fiókjáról, például a WhatsApp vagy Messenger alkalmazásról. A BlackBerry KEY2 továbbfejlesztett kényelmi gombjával (Convenience Key) pedig testreszabott profilokon keresztül még egyszerűbben elérhetők a felhasználó leggyakrabban használt alkalmazásai otthon, az irodában, értekezleten vagy út közben egyaránt.

Kevesebb töltés, hosszabb üzemidő

A BlackBerry KEY2 igazodik a felhasználók igényeihez, köszönhetően a nagykapacitású akkumulátorának, amely egyetlen töltéssel akár 2 nap üzemidőt tud biztosítani. Az új okos akkumulátor által a BlackBerry KEY2 megjegyzi a felhasználó töltési szokásait, és jelzi, hogy mikor érdemes töltenie a telefont annak érdekében, hogy az áramforrás elegendő energiával rendelkezzen a fontos megbeszélésekhez, utazásokhoz és eseményekhez. 

A Qualcomm Quick Charge 3.0 technológia mindössze 36 perc alatt 50 százalékra tudja feltölteni az akkumulátort. Amikor a leginkább szükség van rá, az akkumulátor turbósebességgel feltölthető.

Szabályozható, fokozott adatvédelem

A BlackBerry KEY2 a legbiztonságosabb Android-alapú okostelefon, amely fokozott biztonsági és adatvédelmi funkciókat kínál már az első bekapcsolástól.

A készülék a BlackBerry előre telepített DTEK applikációjával rendelkezik, amely a hardveres komponensekkel szorosan együttműködve állandó biztonsági auditot és védelmet biztosít az operációs rendszere számára. A BlackBerry KEY2 továbbá egy elzárt tárhelyként funkcionáló Locker funkcióval is fel van szerelve, amely csak a felhasználó ujjlenyomatával vagy jelszavával hozzáférhető, és segít az érzékeny felhasználói adatok és tartalmak tárolásában és védelmében. A rendszer egy privát böngészőt is magában foglal, amely kilépéskor automatikusan törli a böngészési előzményeket.

14_stylized_athena_black_qwerty_smll.jpg

A készülékre előtelepített Privacy Shade alkalmazással az okostelefon kijelzőjén megjelenő érzékeny tartalom elrejthető a kíváncsiskodó szemek elől, így az garantáltan csak a felhasználó számára érhető el. Ezzel zsúfolt helyeken sem kell tartani a leselkedőktől, legyen szó tárgyalásokról, közlekedésről vagy különféle tömegrendezvényekről.

A BlackBerry KEY2 emellett rendszeresen megkapja az Android havi biztonsági frissítéseit, amelyekkel a készülék mindig biztonságban lesz. 

Újragondolt kialakítás

A BlackBerry KEY2 telefonban a 7-es sorozatú alumíniumötvözetből készült váz (50%-kal tartósabb, mint a 6-os sorozatú) újratervezett, intelligens billentyűzettel, valamint a jobb fogás biztosítása érdekében texturált hátlappal párosul. A BlackBerry KEY2-t kifejezetten út közben történő használatra tervezték, így vékonyabb és könnyebb kialakítást kapott, de nem a tartósság rovására. 4,5 hüvelykes érintőképernyője pedig Corning Gorilla Glass borítással készült.

Fokozott teljesítmény

Akár kétnapos üzemidőt biztosító akkumulátorral, 6 GB memóriával és akár 128 GB tárhellyel, a BlackBerry KEY2 a valaha volt legerősebb BlackBerry okostelefon. A nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 660 processzor pedig még több lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, akár útközben is.

Az első duplakamerás BlackBerry

A BlackBerry KEY2 az első, dupla hátoldali kamerával rendelkező BlackBerry okostelefon, amely olyan új funkciókat is kapott, mint például Portré mód (Portrait Mode- Bokeh) a részletesebb beállítási lehetőség és jobb képminőség érdekében, vagy az Optikai superzoom (Optical Superzoom). A hátsó kamerák felbontása egyaránt 12 megapixel, az előlapi, fixfókuszos kamera 8 megapixeles.

A BlackBerry KEY2 Google Lens funkciójával bármiről - a látnivalóktól és épületektől kezdve, a könyveken keresztül a névjegykártyákig - könnyűszerrel még több információt lehet szerezni - a telefon kameráját az adott tárgyra irányítva.

Páratlan Android-élmény

A BlackBerry KEY2 az Android által nyújtott előnyöket egyedülálló, kizárólag a BlackBerry telefonok által biztosított felhasználói élménnyel párosítja. A Google Play™ áruház több mint egymillió alkalmazásának bármelyikét letöltve elérhető az Android által nyújtott kényelem és produktivitás olyan funkciók segítségével, mint a Google™ Assistant és a Google™ Lens.

Változatok, elérhetőség és ár

A BlackBerry KEY2, a valaha volt legfejlettebb BlackBerry - fekete és ezüst színű változatban, 64 GB háttértárral érhető el Magyarországon júliustól a BlackBerry Mobile hivatalos viszonteladó partnereinél. A készülék ajánlott fogyasztói árát a következő hetekben határozzák meg.

 

A TCL Communicationről

A TCL Communication Technology Holdings Limited (TCL Communication) mobilkészülékek, internetre csatlakoztatható eszközök és szolgáltatások egyre bővülő portfólióját tervezi és gyártja TCL, Alcatel és BlackBerry márkanevek alatt. A TCL Communication a világ összes kontinensén, összesen 160 országában forgalmazza termékeit, ezzel az IDC piackutató számai alapján a 10 legnagyobb okostelefongyártók egyike. A hongkongi székhelyű cég világszerte kilenc kutatás-fejlesztési központtal rendelkezik és világszerte több ezer embernek ad munkát.

Részletes termékleírás    

Méretek (M x Sz x V)

151,4 mm x 71,8 mm x 8,5 mm

Kijelző

4,5”, 1620 x 1080 felbontás, 434 PPI 3:2 képarány, IPS LCD

Billentyűzet

35 billentyűből álló, érintéssel működő, háttérvilágítással ellátott fizikai billentyűzet (QWERTY) beépített ujjlenyomat-érzékelővel

Szoftver

Android Oreo 8.1

Memória

6 GB RAM + 64 GB Flash, kompatibilis: 6 GB RAM + 128 GB Flash

Üzem közbeni cserére alkalmas microSD kártyaolvasó

Processzor

Qualcomm SDM 660, Kryo 260 Octa-Core 2,2 GHz x 4 + 1,8 GHz x 4, 64 bit

Akkumulátor

3500 mAh (jellemző kapacitás) akkumulátor

Kompatibilis: USB Power Delivery 2.0 v1.2 és 9V2A 18W QC3.0 töltők

Kamera

Hátoldal – dupla kamera 12 M+12 M, dupla tónusú LED vakuval, HDR, 4K videórögzítés (30 fps), beolvasás, Private Capture

-12 MP, látószög: 79,3°, nagyméretű pixel – 1,28 um, F1.8, kettős fázisdetektoros autofókusz (kettős PDAF)

-12 MP látószög: 50°, Pixel-1,0 um, F2.6, fázisdetektoros autofókusz (PDAF)

Elülső oldal – 8 MP fix fókusz, selfie fény az LCD kijelző segítségével, 1080p videórögzítés (30 fps)

Navigáció

Autonóm és egyidejű GPS, GLONAS, Beidou, Galileo, OTDOA, Google Maps előre telepítve

Kapcsolat

USB (C típusú), USB 3.0, USB OTG, NFC, FM rádió, DP támogatás (C típusú csatlakozó)

 

Bluetooth

Bluetooth 5.0 alacsony energiafogyasztású (LE)

WiFi

802.11 b/g/n 2,4 GHz-hez, 802.11 a/n és ac 5 GHz-hez

4G Mobile Hotspot, Wi-Fi Direct

Hálózat

BBF100-1 típus–  EU, Afrika, Ausztrália, Japán

FDD-LTE 1, 2, 3, 4, 5, 7, 8, 12, 13, 17, 19, 20, 26, 28, 32
(2100/1900/1800/1700/850/2600/900/700/700/700/850/800/850/700/1500)

TD-LTE 38, 39,40, 41 (2600/1900/2300/2500)
HSPA+ 1, 2, 4, 5/6, 8 (2100/1900/1700/850/900 MHz)

Négysávos GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)

3GPP kiadási verzió:

-2G: Rel8

-3G: Rel9

-LTE: Rel11

Szenzorok

Ujjlenyomat (szóköz billentyű), gyorsulásmérő, magnetométer, giroszkóp, közelség, környezeti fény, hall-effektus

Előre telepített BlackBerry alkalmazások

BlackBerry® Keyboard, BlackBerry® Hub, BlackBerry® Hub+ Service, Calendar by BlackBerry®, Contacts by BlackBerry®, Notes by BlackBerry®, Tasks by BlackBerry®, BBM®, DTEK by BlackBerry®, BlackBerry® Device Search, BlackBerry® Launcher, BlackBerry® Password Keeper™, BlackBerry® Power Center, BlackBerry® Productivity Tab, BlackBerry® Notable, BlackBerry® Privacy Shade

Előre telepített Android-alkalmazások

Google Chrome®, Gmail™, Google™, Google Maps™, YouTube™, Google Play™ Store, Google Drive™, Zenelejátszás, Videólejátszás, Duo, Telefonok, Játékok és központi szolgáltatások, Google TTS, Android™ WebView, Widevine DRM, Google™Talkback, Google™ Docs, Google™ Sheets, Google™ Slides, Fordító, Üzenetek, Hírek és időjárás, Háttérképek

További előre telepített alkalmazások

Letöltések, BlackBerry® Camera, BlackBerry® Preview, Kényelmi gomb, Telefon, Beállítás, Gyors akkumulátortöltés, Locker, FM rádió, BlackBerry® Content Transfer, BlackBerry® Help, Számológép, Hangrögzítő, Beállítások varázsló, Támogatóközpont, Óra, Fájlkezelő

Ma aztán végképp minden titokra fény derül a BlackBerry KEY2 kapcsán, a New York-ban magyar idő szerint csütörtök délután négytől zajló premiert itt is nyomon követheted.

key2-button-tease.jpg

A friss információmorzsák automatikusan jelennek meg a lenti felületen, kellemet időtöltést mindenkinek, rövidesen kezdünk!

Ha ez így megy tovább, lassan nem marad semmi meglepetés holnapra, és én is inkább elmegyek gyereket sétáltatni délután live stream nézés helyett: a tegnapi, kiszivárgott renderek után most itt van a KEY2 kiszivárgott, hangsúlyosan nem hivatalos, de NAGYON hivatalosnak látszó adatlapja. 

key2_specs.jpg

Igyekeztem összegyűjteni azokat a tulajdonságokat, melyek a KEYone-nal összehasonlíthatók, így dióhéjban a következőkre lehet számítani, már ha tényleg ezek a végleges adatok:

  • A KEY2 minimálisan nagyobb, de egyben vékonyabb a KEYone-hoz képest
  • A két hátlapi kamera egyaránt 12 megapixeles szenzorral rendelkezik, de különbözik a látószög és a fényerő meg a fókuszálási képesség is
  • A készüléknek 6 GB rendszermemóriája és 64 GB háttértára lesz, illetve lesz 128 GB-os változat is. Azt nem tudni, hogy az ezüst és fekete színvariációk közt lesz-e hardverben eltérés, mint a KEYone esetében
  • A kijelző lényegében változatlan maradt az előző generációhoz képest, legalábbis ami a felbontást és méretet illeti.
  • Beigazolódni látszik, hogy a KEY2 továbbfejlesztett lapkakészletet kap, ami számítási teljesítményét tekintve lényegesen erősebb, a grafikus feldolgozást tekintve pedig valamelyest erősebb mint a KEYone-ban dolgozó Snapdragon chip.
  • Bluetooth 5.0-kompatibilitás Bluetooth 4.2 helyett
  • Android 8.1 Android 7.1 helyett (a KEYone valószínűleg a KEY2 megjelenését követően kap Android 8.1 frissítést)
  • Külön említik az adatlapon a HD hangminőséget, ami azt sejteti, hogy a KEY2-ba valószínűleg egy elég fasza DAC kerülhetett.
  • Némi csalódás (már ha tényleg így lesz), hogy marad a QuickCharge 3.0-kompatibilitás, holott a lapka tudná a még gyorsabb, még jobb QC 4.0-t is.

Továbbra is rejtély övezi, hogy a 35 gombos fizikai gombsornál a jobb oldali space helyét milyen gomb veszi át, az viszont biztos, hogy a klaviatúra éppúgy gesztusvezérelt lesz, mint a KEYone esetében, valamint a szóköz billentyűbe beleraknak egy ujjlenyomat-szkennert is.

Minden további részlet kiderül holnap, gyertek azért el BerryBlogra négykor, hátha lesz azért még így is meglepi.

Via Twitter.

süti beállítások módosítása