A BlackBerry mindig is a gombokban volt erős, mondhatni a fizikai nyomógombok adták a telefonjaik igazi savát-borsát. Bár a kanadai cég mostanában azért lerakott az asztalra egy-két igazán jó érintőkijelzős telefont (Z10/Z30), sokan máig a tavaly bemutatott, nyomógombos, egyben érintőkijelzős Q10-et tartják a csúcsmodellnek. A cégnél azonban egyes pletykák szerint már javában dolgoznak a Q10 utódján, melynek igazi nagy dobása az lehet, ahogy ötvözi az érintőkijelzőt és a fizikai gombsort.
Az állítólag Windermere kódnéven készülő, és talán (de nagyon talán) Q30 típusjelzéssel debütáló telefonról, pontosabban annak egy prototípusáról tegnap került ki az internetre egy kép. A nagyon durván szögletes készüléken (hangsúlyoznám, hogy prototípusról van szó) ott vannak a fizikai gombok is, méghozzá az összes eddigi nyomógombos BlackBerryvel ellentétben nem négy, hanem három sorba rendezve, ám nem ez az igazán különleges bennük, hanem az, hogy ezek a gombok amellett, hogy benyomhatók, érintésre is reagálnak, vagyis az érintőkijelzős billentyűzeteken alkalmazható gesztusok minden további nélkül működnek vele. Ez egyben azt is megmagyarázza, miért nincsenek egyáltalán szimbólumok a billentyűzeten.
Mivel a telefon arányait tekintve láthatóan jóval szélesebb az átlagnál (bár az nem derül ki a képekről, hogy pontosan mekkora), ezért a BlackBerry állítólag eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha az 1:1 arányú, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzőn egymás mellett két alkalmazás is megjelenhetne. Erre a BlackBerry 10 operációs rendszer egyébként minden lehetőséget meg is ad, hiszen ne feledjük, továbbra is a leghatékonyabb többfeladatos mobil operációs rendszerről beszélünk. Azért biztos ami biztos alapon, hogy mindez garantáltan gördülékenyen működjön, a BlackBerry állítólag 3 GB-ra növelné a telefon rendszermemóriáját.
A BGR úgy tudja, hogy a Windermere kifejezetten egy nagy távközlési szolgáltatóval karöltve, annak kvázi megrendelésére készül, és egyelőre még nem bólintott rá a telkó a végleges koncepcióra. Vagyis az sem kizárt, hogy végül az egészből nem lesz semmi. Egyébként volt már kifejezetten mobilszolgáltató kérésére fejlesztett BlackBerry, ami történetesen éppen az érintőkijelzőt és a fizikai gombokat igyekezett újszerűen ötvözni. Ez volt a BlackBerry Storm, ami végül mint tudjuk, csúfosat bukott -- bár nem a hardver miatt, hanem elsősorban azért, mert a régi BlackBerry OS-t nem tudták megfelelően felkészíteni az érintőkijelzős használatra.
Via BGR.
A BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő kliensről manapság kis túlzással többet hallani, mint a kanadaiak bármelyik másik termékéről. A múlt hét nagy híre volt a multiplatformos BBM-kliens 2.0-s verziójának a megjelenése, mely immár Androidon és iOS-en is lehetővé teszi a hanghívást, valamint el lehet érni rajta keresztül a BBM-csatornákat is, illetve beépült a Glympse helymegosztó-szolgáltatás és a Dropbox-szinkronizáció is a kliensbe. Tegnap óta pedig még több felhasználó számára vált elérhetővé az alkalmazás.
A BBM tavaly októberben -- még kezdetleges funkcióválasztékkal -- csak az androidos közösség egy részének volt elérhető, azoknak a júzereknek, akik az Android operációs rendszer 2.3-as verzióját (Gingerbread) használták, nem jutott a jóból. Szerencsére a BlackBerry egyáltalán nem kívánt lemondani azokról, akik régebbi telefonokkal rendelkeznek, nem csoda, hiszen egyes felmérések szerint a teljes androidos felhasználó bázis 21 százalékáról van szó -- bár vannak olyan mutatók is, melyek lényegesen kisebb Gingerbread-részesedéssel kalkulálnak.
Akármekkora is a Gingerbread-penetráció, a BlackBerry tegnap elérhetővé tette a Google Play Store-ban azt a BBM-verziót, mely a régebbi androiddal is működik, szóval aki eddig azért nem használta a chatprogramot, mert nem települt a telefonjára, annak mostantól nincs kifogás. A frissített verzió megjelenése ezzel egyben azt is jelenti, hogy mostantól gyakorlatilag minden androidos készüléken futtatható a BBM, ami óvatos becslések szerint is bőven milliárd feletti potenciális felhasználót jelent.
Az androidos BBM letölthető a Google Play Store-ból.
Aki életében először jár valamilyen külföldi nagyvárosban, általában igyekszik a maximumot kihozni a látogatásból, felkészül útikönyvvel, térképpel, meg újabban okostelefonnal. Az utazásszervező appok egyik úttörője amúgy éppen BlackBerryre készült el anno, a BlackBerry Travel azonban elsősorban az üzletemberek életét tette könnyebbé azzal, hogy hotelfoglalási, autóbérlési lehetőséget és járatinformációkat kínált. Szerencsére most megjelent a Tripomatic natív BB10-es verziója, így az egyik legjobb turista-társ app immár BlackBerryre is elérhető.
A Tripomatic több mint 400 utazási célpontot (zömében nagyvárosokat) ismer, és naprakész ötleteket ad arra vonatkozóan, hogy mit érdemes megnézni a környéken, ha már egyszer arra járunk. A program segít az utazás, illetve a városnézés részletekbe menő megtervezésében, napi, illetve óra szintre lebontva, pénzért offline térképet is kínál, ami jól jön, ha eltévednénk, de nem akarjuk a mobilnetet használni külföldön (ami az árakat tekintve egyelőre igen bölcs dolog). És ha netán lemerülne a telefon, akkor -- de csakis akkor! -- segít a .PDF-be mentett útíterv, amit a parázósabb turisták az utazás előtt kinyomtathatnak biztos ami biztos alapon.
Ehhez egyébként célszerű az alkalmazás webes felületét használni, ami PC-ről elérhető a www.tripomatic.com weboldalról, ugyanitt lehet tervezgetni is, a kiválasztott látványosságokat pedig szépen leszinkronizálja a BlackBerryvel a rendszer.
A Tripomatic natív kódú, BB10-es verziója ingyenesen elérhető a BlackBerry Worldből. Már most tervezd meg vele a tavaszi-nyári szabadságodat!
Új, olcsó(bb) okostelefon piacra dobását tervezi hamarosan a BlackBerry, mely új vezetéssel és új gyártópartnerrel vágott neki 2014-nek. Úgy néz ki, kezd körvonalazódni, hogy fog kinézni ez a modell, melyről eddig annyit lehetett tudni, hogy az indonéz főváros nevét viseli, azaz "Jakarta" a kódneve, illetve ugyanaz a cég (a Foxconn) készíti majd, amelyik az iPhone-t is. Az N4BB most a Jakarta első renderelt (vagyis számítógéppel rajzolt) sokkol.
Az olcsó érintőkijelzős BlackBerry így első ránézésre pont úgy néz ki, mint a legtöbb olcsó okostelefon, vagyis küllemében nem sok különlegeset lehet felfedezni rajta, ennél bölcsebbek majd akkor leszünk, ha az első fotókat is meglátjuk, Például az sem derül ki a képről, hogy a Z3 majdnem akkora lesz, mint a Z30, hiszen az olcsó modellnek is 5 hüvelykes kijelzője lesz majd, pont mint a csúcsmodellnek, bár ez esetben a felbontás kisebb. A kiszivárgott képekről emellett kiderül még, hogy a Jakartán bal oldalt lesz az összes gomb, beleértve a ki- és bekapcsológombot is, valamint az aljára kerül az USB-s töltőcsatlakozó, ebből a szempontból az összes eddigi BB10-es BlackBerrytől különbözni fog.
Lassan körvonalazódik az is, hogy mit is tudhat majd az újdonság. Állítólag ezt:
- Kijelző: 5 hüvelykes képátló, 540x960 pixeles felbontás
- Processzor: 1,2 GHz-es kétmagos CPU
- Memória: 8 GB háttértár, 1,5 GB rendszermemória (ez kevesebb, mint az eddigi BB10-es telefonoké)
- Akku: 2650 mAh (ezzel a hardverrel művészet lesz egy nap alatt lemeríteni)
- Kamera: 5 mpx hátlapi, 1,1 mpx előlapi
A specifikációk alapján ez a telefon leginkább a Nokia 625-nél látottakhoz hasonló koncepcióra épül, vagyis jó nagydarab lesz, de a nagy test ellenére nem éppen egy izomkolosszussal van dolgunk. Nem tudom, hogy a BB10 hogy fog teljesíteni ezen a hardveren, a Q5-nek ugyanilyen processzora van, azon döccenés nélkül megy minden, csak ez esetben a memórián is spórol a gyártó.
A legfontosabb kérdés viszont ezúttal is az, hogy ezzel a nagy spórolással a vevő is tud-e majd spórolni (itt jegyezném meg, hogy a Lumia 625 jelenleg listaáron 56 ezer forintba kerül a Telekomnál)...
A különféle internetes csevegőprogramok, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban chatelésre születtek, majd költöztek mobilra, ahol az SMS-t váltják, illetve váltották ki oly nagy sikerrel. Aztán vannak azok a chatprogramok, amik eleve mobilokra, illetve okostelefonokra jelentek csak meg, ilyen például a BlackBerry Messenger, melynek most megjelent új kiadása valósággal újraértelmezi a mobilos chatelést és közösségi teret.
A BlackBerry Messenger (BBM) tavaly óta már nem csak BlackBerrykre érhető el, hanem androidos és iOS-es készülékekre is, sőt, állítólag már javában dolgoznak a fejlesztők a Windows Phone-os kiadáson -- szóval gyakorlatilag most már mindenhol ott van (vagy lesz) a program. A BBM legújabb, 2.0-s kiadása orvosol néhány komolyabb hiányosságot, illetve megjelent benne néhány olyan funkció, mely a világon semelyik más mobilos chatprogramban nem érhető el jelenleg.
Kezdjük talán azzal, hogy mostantól az androidos telefonokkal és iPhone-okkal rendelkező felhasználók egyaránt kezdeményezhetnek és fogadhatnak hanghívást BBM-en keresztül. A funkció Wi-Fi-n és mobilhálózaton egyaránt működik, ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint kristálytiszta hangminőséggel lehet telefonálni megfelelő hálózat esetén.
A fenti két platform esetében szintén vadonatúj funkció a BBM Csatornák megjelenése. Ezt a legegyszerűbb talán úgy leírni, mint egy chatprogramon belüli közösségi hálózatot, vagy mikroblogot, ahol különböző, tematikus oldalakat lehet létrehozni, akárcsak a Facebookon. A csatornákon megjelenő posztokhoz hozzá lehet szólni, és ohohohooo!, van lájkolás is! Persze a BerryBlognak is van ilyen csatornája, könnyen megtalálod, ha rákeresel az új BBM telepítését követően a csatornaszekcióban, vagy elérsz minket a következő PIN-en is: C000190A7
Az új BBM emellett helymegosztásra is alkalmas a Glympse nevű szolgáltatáson keresztül, ahol egyszerűen megoszthatod a barátaiddal, hogy éppen hol vagy és körülbelül meddig leszel elérhető az adott helyszínen, így ha személyesen is akartok kicsit csevegni, könnyedén össze tudtok futni.
A fenti funkció egyébként BlackBerryken is új, de csak a BB10-es készülékekkel támogatott, akárcsak a Dropbox integráció, amivel minden, a telefonon tárolt fájl, legyen szó zenéről, képről vagy éppen videóról, közvetlenül, a Dropbox felhőszolgáltatáson keresztül is megosztható az ismerősökkel.
Végül, de persze nem utolsósorban új emotikonok, vagyis smiley-k is megjelentek a programban, így már aztán végképp a BBM-nek vannak a legcukibb apró piktogramjai.
Az új BlackBerry Messengert letölthetitek a Google Play Store-ból, az App Store-ból vagy a BlackBerry Worldből.
A BlackBerry Messenger nemrég kiegészült egy nagyon hasznos, egyelőre csak BlackBerryken elérhető közösségi szolgáltatással, a BBM Csatornákkal, mely kicsit olyan, mint a Facebook, a Twitter és a Tumblr ötvözete. Aki felrakja a BlackBerryjére a legfrissebb BBM-et, az a menüben megtalálja a szolgáltatást a "Csatornák", vagy angolul "Channels" fül alatt. Ide belépve kereshetsz a csatornák közt név, vagy PIN szerint, vagy akár a rendszer által felajánlott csatornákat is böngészheted, és csatlakozhatsz hozzájuk -- nagyjából úgy, mintha egy Facebook-oldalt lájkolnál.
Mint minden közösségi szolgáltatást, úgy a BBM Csatornákat is a (közösségi) tartalom, illetve a párbeszéd tölt meg élettel, amihez a magunk szerény módján is hozzájárulnánk, méghozzá a következőképpen: kísérleti jelleggel elindítjuk a BerryBlog BBM csatornaajánlóját, melyben értékes, érdekes tartalmakat kínáló, magyar és külföldi BBM csatornákat szeretnénk nektek ajánlani. Ez nyilván nem abból fog állni, hogy majd mi jól megmondjuk, mi legyen nektek érdekes és értékes, így várjuk a ti javaslataitokat is, ha láttok olyan csatornát, amit érdemes lenne megmutatni nagyobb közönségnek, küldjetek e-mailt, vagy üzenetet a Facebookon, netán a saját BBM-csatornánkon (PIN: C000190A7)!
A borgasztronómia virágzik ma Magyarországon, nem csoda, hiszen az ország tele van jobbnál-jobb borvidékekkel, melyek jobbnál-jobb borokat teremnek. Ezeket a jobbnál-jobb borokat olykor igazi műértők szüretelik le és dolgozzák fel, ők azok, akik tavasztól őszig minden idejüket a szőlőtőkék mellett töltik, télen pedig a borospincékbe húzódnak vissza a kandalló (vagy a fűtőtest, kinek mi) melege helyett.
A BerryBlog első BBM csatornaajánlójában most egy pincészet csatornáját ajánljuk a figyelmetekbe, mely bevezet a kis borászatok kulisszatitkaiba, már-már művészinek beillő képekkel illusztrálva a bejegyzéseket. A Huber Pince BBM-csatornáját éppen ezért nem csak a borkedvelőknek ajánljuk, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a gasztronómiai hagyományok, valamint egy bács-kiskun megyei kisváros, Hajós mindennapjai.
A Huber Pince BBM-csatornáját megtalálod a fenti QR-kód beszkennelésével, vagy a PIN beírásával.