A tegnapi nap egyik legsokkolóbb híre (amellett, hogy immár szinte biztos, hogy a Nokiának lesz androidos telefonja), hogy távozott a BlackBerrytől Andrew Bocking, a kanadaiak BBM-guruja, egész pontosan a BlackBerry Messenger üzletág vezetője. Ő egyébként az a tag, aki tavalyelőtt Thorsten Heins-szel vitatott körülmények közt, a nézők sorában egy Z10-et villantott egy NBA-meccsen. Azóta sem vagyunk meggyőződve róla, hogy nem egy jól megtervezett médiahack főszereplője volt-e a két csúcsvezető...
Bocking (jobbra) itt még Heins-szel hype-ol
Az viszont biztos, hogy Bocking lelépése nem médiahack, bár a BlackBerryt valami ismeretlen okból notóriusan és mélységesen gyűlölő BGR szivárogtatta először ki a hírt, amit végül a BlackBerry is megerősített. Ahogy ilyenkor lenni szokás, a BBM-részleg vezetőjének távozása kapcsán nem sok konkrétum derült ki, de a cég nyilatkozatából legalább annyit tudni, hogy Bocking döntése volt, hogy otthagyja a gyártót, más kérdés, hogy egy ilyen döntést azért belülről elég alaposan elő lehet segíteni.
Az mindenesetre elég valószínű, hogy a Chen vezette BlackBerry ezzel nem fordít kevesebb figyelmet a BlackBerry Messenger fejlesztésére, illetve az immár multiplatformos, tehát BlackBerry mellett Androidon és iOS-en is használható chatprogram népszerűsítésére. Már csak azért is, mivel a BBM legalább annyira üzleti kommunikációs platform, mint közösségi alkalmazás.
Via BGR.
Ne ess pánikba! -- nem, nem a Galaxis Útikalauz Stopposoknak lesz a poszt témája, hanem egy másik útikalauz, vagyis inkább térképszoftver, a Mireo, mely jelenleg vitathatatlanul a legjobb alternatív, sőt úgy általában a legjobb hangos navigációt is kínáló offline térképprogram BlackBerryre. És aminek a neve egész pontosan Mireo DON'T PANIC (igen, így all caps-szel).
A BlackBerryk sosem domborítottak igazán, amikor navigációra került a sor, ezt kár is lenne tagadni, és ez a BlackBerry 10 operációs rendszerrel sem változott. Az egyébként minden porcikájában modern rendszer gyári térképprogramja a BB10 igazi szégyenfoltja, nemhogy offline navi nincs, de erre felénk még a hangos navigációt sem támogatja a BlackBerry Maps -- több mint egy évvel a BB10 megjelenése után.
Amit a BlackBerry egészen eddig nem tudott megoldani, azt megoldotta a Mireo, melyről korábban már ejtettünk itt pár szót: ez egy offline navigációs alkalmazás, amihez éppúgy le lehet tölteni fizetős térképeket, mint bármelyik más, ismertebb navigációs szoftverhez. A program pontos, viszonylag olcsók a frissítések, és a ami a legfontosabb -- egyben ennek a posztnak az apropóját is adja --, hogy most már magyarul is működik a hangos navigáció.
Aki szeretné kipróbálni a legjobb BB10-e térképalkalmazást, egy hétig ingyen megteheti, a térképekért csak ezt követően kell fizetni, attól függően, mely országokban akarunk autózni vele (a teljes Európára érvényes térképszoftver örökös frissítéssel 40 euróba kerül, a Magyarországot is tartalmazó Kelet-Európa csomagért 25 eurót kell fizetni).
A Mireo DON'T PANIC letölthető a BlackBerry Worldből az alábbi linkre kattintva.
Kösz mindenkinek, aki beküldte!
Nálunk még csak éppen elkezdték forgalmazni a BlackBerry óriástelefonját, a Z30-at, a kanadai gyártónál a jelek szerint már javában dolgoznak az utódon, legalábbis erre lehet következtetni abból a méréssorozatból, melyet a múlt héten itt is bemutatott Geekbench 3-mal csinált valaki, aki vélhetően igen közel áll a tűzhöz. Szóval az újdonság, ami az Ontario kódnevet viseli, vélhetően még erősebb, még gyorsabb lesz a Z30-nál, és nagyjából ennyi, amit egyelőre tudni lehet róla.
A Geekbench eredmények közt feltűnt riport tanúsága szerint az Ontarióba egy négymagos, 2,15 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzort pakolnak majd, konkrétan az MSM8974-et, ami egyébként 2,3 GHz-es működésre hitelesített gyárilag, szóval vagy a tesztpéldány van kicsit alullőve, vagy a BlackBerry nem akar nagyobb kraftot beletenni az Ontarióba. Az N4BB értesülései szerint egyébként az Ontario mellett a sosem hallott W-sorozatba (ez egy QWERTY-s készülék) is ezt a processzort tenné a BlackBerry, meg a B-sorozatba is (ez egy teljes érintőkijelzős modell lesz).
Az Ontario egyébként a kiszivárgott infók szerint ugyanúgy 2 GB memóriával rendelkezik majd, mint bármelyik BB10-es BlackBerry, valamint a BB10 OS 10.3-as verzióját futtatja majd.
Ha már lúd, legyen kövér alapon az N4BB forrásai szerint a BlackBerry már a 2015-ös felhozatalt is tervezgeti, amiben a Qualcomm MSM8994-es típusú lapkájának is szerepe lesz -- ez egy 2,5 GHz-es, nyolcmagos (!) processzor. Hogy a BB10-nek mi szüksége ekkora kakaóra, arról még találgatni sem nagyon tudunk, mindenesetre lehet, hogy az egészből nem lesz semmi (beleértve az Ontariót), arról egyelőre ugyanis semmilyen szinten nem nyilatkozott a John Chen vezette BlackBerry, hogy az ebben a hónapban bemutatkozó Jakartán kívül kíván-e idén egyáltalán bármit is piacra dobni.
Via N4BB.
Aki régi motoros a BlackBerrysek közt, bizonyára jól emlékszik rá, hogy a legtöbb készülékhez gyártottak a kanadaiak valamilyen asztali bölcsőt, vagy dokkolót. A BB10-es modellek közül egyedül a Z10-hez készült ilyen kiegészítő, mely immár örömmel jelentjük, hogy a BerryBolt kínálatában is megtalálható!
A BlackBerry Z10-hez készült gyári, multimédiás dokkoló több egyszerű töltőnél: a microUSB csatlakozó töltésre és adatátvitelre egyaránt használható, míg a dokkoló HDMI-kiemenete a telefon kijelzőjének a képét másolja TV-re, vagy más kijelzőre. Vagy ha akarod, zenét is lejátszhatsz a segítségével a telefonról, ha olyan erősítőhöz csatlakoztatod a dokkolót, mely rendelkezik HDMI-bemenettel.
A kiegészítőt éppúgy használhatod a nappaliban, mint az irodában, vagy éppen az éjjeliszekrényeden, utóbbi esetben lesz egy nagyon menő ébresztőórád is egyben.
Micsoda badarság, hogy a BlackBerryken csak tőzsdei kimutatások, meg e-mail kliensek futnak! A BlackBerry 10 jóvoltából, és persze az erősebb hardvernek köszönhetően az újabb készülékek már aztán tényleg mindenre alkalmasak, akár 3D-s játékok futtatására is. És ahol az erős hardver, ott előbb-utóbb feltűnnek azok az alkalmazások, melyek azt igyekeznek bőszen szemléltetni, hogy lám, tényleg erős a hardver: ezek az alkalmazások a benchmarkok.
Ha neked semmit nem mondanak azok a szavak, hogy lebegőpontos teljesítmény, meg elsőszintű utasítás-gyorsítótár, akkor inkább ne is olvass tovább, a Geekbench 3 biztosan nem a te zsánered. Ha viszont igen, netán a haverjaid úgy szeretik egymáshoz méregetni az iOS-es és androidos telefonjuk teljesítményét, mint a pé... izé bicepszük kerületét, akkor jó hír, hogy mostantól te is csatlakozhatsz hozzájuk!
A Geekbench 3 BlackBerry 10-es verziója pontosan ugyanazokat a teszteket futtatja le, mint az androidos vagy iOS-es kiadás, a teszt végén aztán el lehet dönteni, hogy kinek a telefonja menőbb, de legalábbis melyikben van több kraft. A program alaposan megizzasztja futás közben a processzort, a grafikus feldolgozóegységet és a memóriát, a végén pedig szépen alaposan mindent egy pontszámmal értékel. A végeredmény is egy pontpáros, amit egyelőre nem lehet szemléletesen összehasonlítani az alkalmazáson belül más platformok más modelljeinek pontjaival, de ami késik nem múlik, bizonyára ennek is eljön majd az ideje.
A BB10-es geekek új kedvence megtalálható a BlackBerry Worldben, a program letöltése ingyenes.
Mióta az androidos és iOS-es BlackBerry Messenger megjelent, állandó téma, hogy azok, akik telepítették a programot, vajon mennyire használják ténylegesen is az alkalmazást. Erről persze a BlackBerry mélyen hallgat, mindenesetre én nem nagyon lennék meglepve, ha az androidos telókra meg iPhone-okra telepített BBM-ek esetében a partnerlistákon alig pár kontakt tengődne csupán.
Ennek rendkívül prózai oka van: ha valaki feltette a multiplatformos BlackBerry Messengert a telefonjára, akkor eddig jobbára direkt meghívóval, PIN begépelésével, vagy QR-kód szkennelésével tudott magának ismerősöket gyűjteni. Ehhez képes ott van pl. a VIber, ami az aktiválást követően azonnal képes feltérképezni, hogy a telefonkönyvben lévő ismerősök közül ki használ (vagy használt két éve) VIbert, és annak rendje s módja szerint fel is tölti velük a partnerlistát.
Na ez mostantól az androidos és iOS-es BBM esetében is pont így működik, az alkalmazás tegnap megjelent friss változatával ugyanis fel lehet deríteni, hogy ki BBM-ezik az ismerősök közül -- pont úgy, mint a Vibernél (vagyis itt is fennáll a lehetőség, hogy olyasvalakit tesz fel a listára a program, aki két éve BlackBerry és BBM felé sem nézett).
Ettől függetlenül ez egy nagyon hasznos és kézenfekvő újítása a programnak, mondhatni ezzel kellett volna kezdeni, és akkor a letöltésszámláló mellett bizonyára az aktivitás is az egekbe kúszott volna. De még kúszhat, pláne mivel a 2.0-s verzióban jönnek a további újdonságok, a chat mellett a hanghívás, meg végre a csatornák is megjelenhetnek az iPhone-okon meg az androidos okostelefonokon.