Mindig őszintén rácsodálkozom arra, hogy milyen sokan vannak köztünk, akik még manapság is rádiót hallgatnak, vagy információszerzés, vagy zenehallgatás, netán szimplán csak valami háttérélmény végett. Az FM-korszak tehát távolról sem zárult még le, és ezt a készülékek gyártói, köztük a BlackBerry is látja, így a gyártó kínálatában szereplő több telefon is képes analóg rádióadásokat fogni. A BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, múlt héten kiadott frissítése révén már a legtöbb BB10-es készülék (Q10/Q5/Z30, tehát a Z10 nem!) is képes FM-rádióként működni.
A szoftverfrissítés érkezése óta többen is kérdeztétek tőlünk, hogy hol lehet elérni az FM-rádiót, illetve mi szükséges a működéséhez. A kérdés teljesen jogos, hiszen a BlackBerry nem készített külön alkalmazást a rádióhallgatáshoz, nincs erre külön ikon a menüben (ellentétben az OS7-es megoldással): Az FM-rádiót a frissítést követően zenelejátszóban találod meg, az alsó ikonsoron.
Fontos, hogy a rádiózáshoz csatlakoztatni kell egy fülhallgatót vagy fejhallgatót, ez lesz ugyanis az antenna -- viszont ezt követően nem kötelező azon keresztül hallgatni a rádióadást, lehet a telefon hangszóróit is aktiválni. A hangolás pofonegyszerű, de jó eséllyel hozzá sem kell nyúlni, a rendszer ugyanis alapesetben behangolja a helyi adókat (valószínűleg valamiféle adatbázis alapján, vagy piszok gyorsan megcsinálja a háttérben).
Ha tehát azok közé tartozol, akik szeretnek rádiózni, most már tudod, hol találod az FM-rádiót a menüben (feltéve, hogy már frissítetettél a BB10 10.2.1-es verziójára).
Bár a Telenornál a készülékek menüben már régóta nem számít (kiemelt) márkának a BlackBerry, azért még a propelleres szolgáltatónál is akad egy-egy Z10 a bolt valamelyik elhagyatottabb sarkában, uram bocsá' a raktár egyik pókhálós szegletében. És a jelek szerint érdemes nyitott szemmel vizslatni olykor a készülékárlistát, ugyanis az idő előrehaladtával meglepően olcsó lett a BlackBerry első érintőkijelzős BB10-es készüléke itt is, akárcsak a Telekomnál.
A Telenor legfrissebb, múlt hét vége óta élő árlistájában tényleg már csak a Z10 szerepel egyedüli BlackBerryként, jó hír viszont, hogy mostanra bármilyen előfizetéssel veszed meg a szolgáltatónál a készüléket, legfeljebb 59.900 forintot (3XS kategóriájú előfizetéssel, két év hűséggel) kell érte fizetned, de inkább 49.900 forintot (2XS kategóriájú előfizetéssel, két év hűségvállalással).
Érdekes módon a feltöltőkártyás csapat távolról sem dolgozik ilyen jó árakkal, még mindig 150 ezer forint egy Z10 Praktikummal, ami vagy azt jelenti, hogy a Telenornál tényleg két csapat árazza az előfizetéses és feltöltőkártyás megoldásokat (és ezek egyáltalán nem kommunikálnak egymással), vagy a Telenor NAGYON szeretné, ha 2 évre leszerződnél hozzá, kerül amibe kerül alapon.
Akárhogy is van, a lényeg, hogy aki igazán olcsó BB10-es BlackBerryt szeretne magának, már két hazai szolgáltatónál is jelentkezhet érte.
Tegnap végre megtört a jég, és a magyar mobilszolgáltatók, pontosabban azok közül egy árulni kezdte a BlackBerry jelenlegi legnagyobb és legerősebb készülékét, a Z30-at. Az újdonságra a kanadaiak háza táján zajló őrületes változások mellett talán méltatlanul kevés figyelem hárult, pedig egy nagyon masszív, nagyon sokoldalú érintőkijelzős okostelefont sikerült tető alá hoznia a gyártónak. Szóval ha nem vagy képben, a korábbi modellekhez képest mitől is más, vagy jobb a Z30, amiért majd' 150 lepedőt kér a Telekom listaáron, íme a BerryBlog szokásos felzárkóztatója, amit ha elolvasol, mindent tudni fogsz az újdonságról, amit tudni érdemes!
-Miért írod folyton azt, hogy a Z30 a legnagyobb és legerősebb BlackBerry? Nekem a Z10 is elég nagy és erős.
A BlackBerry Z30 és a Z10 közt valóban közös vonás, hogy mindkettő érintőkijelzős okostelefon, mely a vadonatúj, tavaly megjelent BlackBerry 10 operációs rendszert futtatja, méghozzá meglehetősen gördülékenyen. Ám míg a Z10 kijelzőjének képátlója 4,2 hüvelyk, azaz körülbelül 10,6 cm, addig a Z30-nál az AMOLED-panel képátlója 5 hüvelyk, vagyis 12,7 centi. Ez így elsőre nem tűnik túl nagy különbségnek, de hidd el, hogy kézbe véve jelentős a differencia.
A Z30 emellett gyorsabb processzorral és grafikus motorral is rendelkezik, mint a Z10, ami magyarra lefordítva annyit jelent, hogy a kezelőfelület és az alkalmazások még zökkenőmentesebben futnak a nagyobb készüléken.
-Értem, hogy nagyobb a kijelző, de mit jelent az, hogy AMOLED-panelje van a telefonnak? Jobb a felbontása?
Nem egészen, viszont egészen más minőségű képet ad, mint a hagyományos, LCD-alapú mobilkijelzők. Az AMOLED-panel működési elvéből fakadóan sokkal kontrasztosabb és sokkal élénkebbek rajta a színek, mint a többi kijelzőn, emellett kevesebbet is fogyaszt, vagyis tovább bírja a telefon akkmulátora egy feltöltéssel.
-Nagy ügy, gondolom mint az összes többi BlackBerryben, itt is ki lehet cserélni az akkut, legfeljebb veszek egy cserét, ha nehogy kellemetlen meglepetés érjen.
Ez igazán bölcs előrelátásra utal, csak az a baj, hogy a BlackBerry Z30-nak nem cserélhető az akkumulátora, habár a hátlapja levehető (hogy be tudd tenni a SIM-et és a memóriakártyát). Viszont nem is igazán kell félned attól, hogy az akkumulátor gyorsan lemerül, hiszen a Z30-ba egy nagykapacitású, 2880 mAh-s akku került gyárilag, amivel bőven kihúzza egy napig a telefon.
-Jó, hogy említetted a SIM-et a hátlappal kapcsolatban. Ebbe a telefonba jó lesz a régi készülékemben lévő kártya?
Az attól függ, milyen kártyád van. Az újabb BlackBerryk (Z10/Q10/Q5) kivétel nélkül microSIM-mel működnek, így a Z30-ba is ilyen kártyát kell tenned. Ha még a régebbi, nagyobb méretű SIM-ed van, kérj cserét a mobilszolgáltatódtól!
-Azt hallottam, hogy a BlackBerryk csak drága előfizetéssel használhatók. Így van ez a Z30-cal is?
Egyáltalán nem, viszont ha ki szeretnéd használni minden képességét, akkor nem árt, ha van mobilinternet-előfizetésed.
-Azt hallottam, hogy a Z30-on androidos alkalmazások is futnak. Igaz ez?
Igen is, meg nem is. Az androidos appok futtatása a BB10-es telefonokon (beleértve a Z30-at) jelenleg csak úgy támogatott hivatalosan, hogy az appot a BlackBerry saját piacteréről, a BlackBerry Worldből szerzed be. Gyakorlatilag azonban van rá mód, hogy ezt megkerülve szinte tetszőleges androidos alkalmazást elindíts a telefonon, ez azonban nem mindig egyszerű és nem is minden esetben garantált, hogy működni fog.
-Na és mi a helyzet navigációval? Egy ekkora telefonon már csak van valami normális térképprogram.
Sajnos a BlackBerry nem jeleskedik ezen a területen különösebben, hangos navigációt a beépített térképprogram Magyarországon nem tud, csak tőlünk nyugatabbra lévő országokban. Remélhetőleg ez a közeljövőben változni fog.
-Oké, akkor remélem legalább vannak látványos játékok a telefonon.
Bár ez sem erőssége a BlackBerrynek, a Z30-on sok népszerű mobilos játék szuperül fut. Elérhető rá például a teljes Angry Birds sorozat, az EA, a Gameloft és más kiadók népszerű játékai. Többségüknek viszont az androidos verziókkal ellentétben nincsenek ingyenes változatai.
-Ez remek, de végeredményben mégiscsak egy BlackBerryről van szó, nem igaz? Szóval ezzel is olyan könnyű gépelni, mint a többi BB-vel?
A BlackBerry Z30 érintőkijelzős telefon, vagyis virtuális gombokon tudsz rajta gépelni. A készülék ugyanazt az öntanuló, gondolatolvasó virtuális billentyűzetet kapta, mint a Z10, csak itt értelemszerűen nagyobbak a gombok, szóval ha nagyobb kezed van, mindenképpen jobban jársz a Z30-cal.
Maradt még benned kérdés? Írj a poszthoz kommentet, vagy e-mailt az info@berryblog.hu -ra, vagy keress minket a facebookon a https://www.facebook.com/berryblog címen!
A nagy Z10 akciózás nem volt hiábavaló a Magyar Telekomnál (egykoron T-Mobile), mostanra megérett a magyar piac is arra, hogy a legnagyobb szolgáltató bevezesse kínálatába az első BB10-es érintőkijelzős BlackBerry nagytesóját, a Z30-at. A készülék mától kapható a magenta színű logóval ellátott boltokban (és persze a weben), egyelőre rendelésre, ami erősen limitált készleteket sejtet.
A jelenlegi csúcs-BlackBerryt láthatóan a felsőkategóriába pozicionálja a szolgáltató, legalábbis ára alapján mindenképpen ide sorolódik az újdonság. Semmi nulla forintos akció, a Z30 még a legdrágább díjcsomag mellé is 54 ezer forintba kerül, listaáron és Dominóval pedig 145 ezret kell érte fizetni, ami alig marad alatta a 150 ezer forintos lélektani határnak. Tudom sokakat ez nem vigasztal, de a Z10 a tavalyi megjelenéskor drágább volt ennél -- csakhát azóta eltelt sok-sok hónap, meg történt egy, s más.
A Telekomnál egyébként a mai naptól új, okostelefonokhoz igazított tarifák is elérhetők, melyek végre olcsón kínálnak nagy adatforgalmat: a Move tarifacsalád havi díja 1990 forinttól kezdődik, és kérhető mellé havi 3090 forintért akár 5 GB adatforgalom is. BlackBerry-szolgáltatást a Move tarifák egyike sem tartalmaz (vagy legalábbis én nem látom nyomát), viszont havi 690 forintért kapcsolható hozzájuk havi 1 GB limitet tartalmazó BIS3 opció. Csak halkan jegyzem meg, hogy akinek nem BlackBerryje van, az 1 GB adatért havi 1290 forintot kell fizessen (ennyibe kerül ugyanis a NetPlusz L csomag).
BlackBerry Z30 elérhetőségek és árak a Telekom webshopjában.
"Hívását minőségbiztosítási okokból rögzítjük" -- ugye milyen ismerős? Ez a mondat mostanában egyre több, elsősörban telefonos ügyfélszolgálatra való bejelentkezés után elhangzik, már csak azért is, mert több céget törvény kötelez arra, hogy a beszélgetésről hangfelvétel készüljön. Ha benned is felmerült már, hogy különböző okokból kifolyólag te is rögzítenél hívásokat*, van egy jó hírem: mostantól van erre lehetőséged BlackBerry 10 platformon is.
Az egyik legjobb diktafon-alkalmazás, a találó nevű Parrot (papagáj) a minap frissült a BlackBerry Worldben -- a frissítés részeként az egyébként ingyenes app fizetős csomagjába egy csomó hasznos képesség került be. Így többek közt lehetőség van rá (ha a BlackBerryen a BB10 10.2-es vagy újabb verziója fut) a bejövő és kimenő hívások automatikus, vagy választás szerinti rögzítésére, a hangfelvételek jelszóval történő levédésére, illetve mostantól fizikai gombbal (a hangerőgombok közt található médiagombbal) is indítható, valamint leállítható a felvétel.
A Parrot a frissítésel a fentieken túl új ikont és kissé átalakult, új dizájnt kapott (ez természetesen az ingyenes verzióra is vonatkozik), valamint a fejlesztők szerint gyorsabb is lett a korábbi verzióknál.
A program ingyenes változata letölthető a BlackBerry Worldből, az alábbi linkre kattintva. A hívásrögzítő funkcióért 2,69 eurót kell fizetni.
*a kommentek közt közben felmerült, hogy a beszélgetés rögzítéséről illik neked is tájékoztatni a másik felet, különben jogszabálysértést követsz el. Köszi Tibor a tippet!
Egy éve ezen a napon az egész techvilág a BlackBerryre figyelt, egész pontosan arra, mit gurít az akkor már jelentős mélyponton lévő vállalat, amivel sikerül megfordítania a szerencséjét. Ezen a napon láthattuk először hivatalosan a Z10-et és a Q10-et, az izgalmas, igazán intuitív új funkciókat, meg persze azt, hogy a RIM-ből BlackBerry lett. Mit mondjak, baromi izgalmasan indult a 2013-as év.
Emlékszem, január 30-án szabadságot vettem ki, jó előre megterveztem a napomat, hogy minden biztosan rendben legyen, egyeztettem a blog.hu-s srácokkal az élő közvetítésről, majd magyar idő szerint délután ötkor nekifogtunk. Hogy mennyire várták/vártátok az újdonságokat, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a BerryBlog fennállása óta az egyik legolvasottabb poszt lett a BB10 élő bemutatója, és messze a legtöbb facebookos megosztást kapta.
"...a BlackBerry 10 az első egy évben rengeteget fejlődött..."
Aki kicsit is követi a BlackBerry sorsát, az tisztában van vele, hogy a BlackBerry 10 az elmúlt egy évben finoman szólva nem váltotta meg a világot, én azonban mégsem erről akarok most beszélni. Az elmúlt esztendő legfőbb mozzanata számomra inkább az, hogy a BlackBerry 10 az első egy évében rengeteget fejlődött, a BlackBerry hallgatott a felhasználók visszajelzéseire, és folyamatosan csiszolja a rendszert, mely továbbra is egyértelműen az egyik legjobb, legstabilabb és legmodernebb többfeladatos mobil operációs rendszer a világon.
Erre a legjobb bizonyíték éppen a tegnapelőtt megjelent 10.2.1-es verziószámú rendszerfrissítés, mely sok telefont-- különösen azokat, melyeket valami rejtélyes okból kifolyólag nem frissített soha a szolgáltató a megelőző változatra -- valósággal újjá varázsolt. A legfrissebb pletykák szerint a fejlesztőcsapat pedig már gőzerővel dolgozik a 10.3-as verzió új funkcióin, mely ősszel láthat napvilágot -- talán egy új BlackBerryvel karöltve.
Ha már a készülékeknél tartunk, a tavaly év közepén megjelent (de januárban bemutatott) BlackBerry Q10 továbbra is egyértelműen a világ legjobb QWERTY-s okostelefonja, az ősszel megjelent Z30 pedig frappáns válasz arra a kérdésre, hogy vajon tud-e igazán jó érintőkijelzős okostelefont készíteni a BlackBerry (igazából ez már szerintem a Z10 óta sem volt kérdés).
"Ha vidámabb születésnapra számítottál, hidd el, megértelek."
Az elmúlt év a BlackBerry 10 mellett a cég chatprogramja, a BlackBerry Messenger számára is komoly változásokat hozott, még mielőtt a program megjelent volna Androidra és iOS-re. A BB10-es BlackBerryk tulajdonosai így már a kezdetek óta kristálytiszta hangminőségben beszélhetnek egymással a BBM segítségével, akár videochatelhetnek is, vagy éppen megoszthatják a kijelzőjük tartalmát egymással. Mostanra pedig már azok is használhatják (újra) a chatprogramot, akik időközben elpártoltak a BlackBerrytől -- feltéve, hogy nem Windows Phone-ra pártoltak át.
Őszintén nagyon kíváncsi vagyok, ezek után mit tartogat a világ számára a BlackBerry 10 platform életének második éve. Ha vidámabb, nagyobb körben ünnepelt születésnapra számítottál, hidd el, megértelek. De ne csüggedj, hiszen akármelyik BB10-es telefont is tartod a kezedben, biztos lehetsz benne, hogy a világ egyik legjobb okostelefonját használod. Legyél rá büszke akkor is, ha nem mindenki ért meg ezért!
Boldog születésnapot, BlackBerry 10!