Vannak helyzetek, amikor nehéz döntéseket kell hoznia az embernek, ezek közé tartozik manapság az okostelefon-vásárlás is, nem feltétlenül csak azért, mert a legtöbb ilyen kütyü egy csomó pénzbe kerül. Vannak képességek, tulajdonságok, melyekhez ragaszkodunk, a BlackBerry-rajongók nagy többsége számára ilyen például ilyen a nyomógomb, ami manapság a BlackBerryken kívül gyakorlatilag semelyik másik okostelefonon nem található meg. De ez nem jelenti azt, hogy egy BlackBerry csak nyomógombos lehet!

Itt van például a hamarosan hazánkba is megérkező BlackBerry Motion például, melyet a Recombu volt olyan rendes, és egy rövidebb videó keretén belül összehasonlított a KEYone-nal. Így egy kamera előtt szerepelhet a BlackBerry Mobile idei két okostelefonja, melyek közt kis túlzással egyedül a klaviatúra, meg az azzal járó dizájneltérések jelentik a különbséget, mert amúgy a két mobil belül szinte tökugyanaz.

Azaz mégsem, mert az akku például a Motionben 4000 mAh-s, szemben a KEYone 3505 mAh-s akkujával, meg ugye KEYone-ból van két változat is, némileg eltérő memóriafelépítéssel, a Motionből pedig (egyelőre) csak olyan kiadás kerül a boltokba, mely 4 GB rendszermemóriával és 32 GB (bővíthető) háttértárral rendelkezik.

Végül, de nem utolsósorban ott van az a csúnya-rossz árcetli, amin a hivatalos forgalmazói árakat tekintve minimum 45 ezressel nagyobb összeg szerepel a KEYone esetében. Mindennek figyelembe vételével te melyik típust választanád/választottad a 2017-es BlackBerry Mobile palettáról?

Talán nem árulok el senkinek sem nagy titkot azzal, ha azt mondom, az új BlackBerry 10 operációs rendszer és a rá épülő telefonok nagyon sok szempontból különböznek a régi, vagyis még most is piacon lévő, BlackBerry operációs rendszertől, valamint a telefonoktól. Az Inside BlackBerry Blog összegyűjtötte az öt legfontosabb hardveres és szoftveres különbséget, vagyis azokat a sarokpontokat, amikben a BlackBerry 10 mindenképpen többet nyújt a (nagy) elődöknél. 

heins_z10q10.jpg

  • Előlapi kamera. Ezzel egyrészt tudod magadat fotózni, ami különösen jól jön, ha te történetesen egy nárcisztikus(ab) személyiség vagy csak éppen nincs nálad tükör, és meg akarod tudni, miért néznek a fejedre olyan furcsán az utcán. Persze az előlapi kamera sok minden másra is jó, például videochatet is lehet vele folytatni, amit egyébként minden BB10-es telefon alapból tud, BlackBerry Messengeren keresztül.
  • Szupergyors mobilnet. Az új BlackBerryk a jelenleg piacon lévő modellekhez képest öt-tízszer gyorsabb adatkapcsolatra képesek, ami azt jelenti, hogy a weboldalak és videók sokkal gyorsabban töltődnek be, csak győzze a pénztárcád a nagyobb adatcsomagokat.
  • Szuper alkalmazások és játékok. A régi BlackBerrykre is elérhető volt néhány klassz alkalmazás, de BlackBerry 10-re aztán igazán szuper appokat készíthetnek a fejlesztők. A játékok és más programok semmiben sem maradnak el az iPhone-os vagy androidos játékok színvonalától, sőt, egy rendszerre optimalizált alkalmazás bizonyos tekintetben (pl. kezelőfelület) többet is nyújthat a versenytárs platformokra fejlesztett változatoknál.
  • Kijelző felbontása. A BlackBerry Z10 kijelzőjének felbontása 1280x768 pixel, a Q10-é 720x720 pixel, míg a korábbi legjobb BlackBerryé, a 9900-asé 640x480 pixel. Persze ez sem utoló gagyi, de azért ebből is látszik, hogy az új BlackBerryk kijelzője sokkal részletesebb és élesebb képet ad, mint a korábbi modellek TFT-je. 
  • Háttértár.A BB10-es BlackBerryk 16 gigabájtnyi háttértárral lettek ellátva, amiből ugyan ennél lényegesen kevesebb használható ki, de ez így is duplája annak, amit a korábbi modellek fel tudtak mutatni. Ráadásul a Z10-be akár 64 GB-os memóriakártyát is lehet tenni, szóval a kapacitás egészen 80 GB-ig feltornászható -- na ide már elég sok fotót vagy videót lehet másolni.

A BlackBerry 10 persze még ezer és egy más ponton nyújt többet vagy jobbat a korábbi operációs rendszereknél, és biztos vagyok benne, hogy a lehetőségeknek még csak az elején járunk, az operációs rendszer a jövőben újabb és még jobb funkciókkal fog kiegészülni, valamint még több alkalmazással gazdagodik a platform.

Via Inside BlackBerry Blog.

A Telekom Presse és vele együtt a BlackBerry 10-hez köthető, kiszivárgott videók hőse, a lapátkezű Big Hans ismét visszatért, hogy egy újabb videóban mutassa be nekünk, hogy a nála lévő L-sorozatú telefon hogyan teljesít, most éppen az iPhone 5-tel szemben. Bár a videóból kis túlzással egy szót sem értek, és bizonyára nem vagyok ezzel egyedül, azért mindenkinek melegen ajánlom, hogy nézze végig, hiszen nagyon jó képet lehet kapni belőle arról, hogy a RIM új operációs rendszerének működése (ne feledjétek, továbbra sem végleges a szoftver és a hardver!) a látszólagos hasonlóság ellenére mégis mennyire más lesz, mint az iOS-é.

Egyébként kicsit mérges vagyok Hansre, mivel én is akartam valami hasonló összeállítást csinálni, de a sógoroknál lakó faszi félig-meddig lelőtte a poént: Van itt minden, Siri kontra BB10 hangvezérlés, multitasking műveletek, üzenetek elérése, böngésző és Twitter-app összehasonlítás. Azt azért nem állítanám, hogy a BB10 minden tekintetben földbe döngöli majd az iPhone-t, szerintem nem is lehet ez a célja, de azt viszont már most látom, hogy az iOS mellett a legütőképesebb, leghatékonyabb mobil operációs rendszer lehet idővel. Igazi alternatíva.

Ezt egyébként nem csak egyedül én látom így, hanem például a Samsung is, mely egy meglepően vicces reklámvideót indított útjára a napokban, amiben a Galaxy S III és a Note II üzleti (?) felhasználási lehetőségeit poromózza. Nyilván tök véletlen az időzítés. 

A videó ettől függetlenül tényleg vicces, de azért remélem az Unikornis Apokalipszis soha nem készül el.

Via Telekom-Presse.

süti beállítások módosítása