Hohó, kérem szépen, ez a vonat most úgy ment el mellettünk, hogy gyakorlatilag észre sem vettük, bizonyára a BlackBerry sanyarú sorsa feletti sírás-rívás közepette, vagy egyszerűen csak egyéb bokros teendőink miatt nem tűnt fel, hogy a BlackBerry legújabb BB OS7-alapú (!) készüléke, a 9720 megjelent Magyarországon, a Magyar Telekom kínálatában. A telefon információink szerint október elseje óta érhető el az üzletekben, kiváltva a 9790-es és tulajdonképpen a 9320-as modelleket is, mivel annyival jobb az újdonság, mint amennyivel nem drágább.

9720_white.jpg

Konkrétan a BlackBerry 9720 listaáron, előfizetés nélkül 60 ezer forintért elvihető (ugyanennyibe kerül Dominóval is), 2 év hűségvállalással pedig 57.090 forint a telefon. Ha valaki díjcsomagra is vállal hűséget, az árat egészen 13.970 forintig leviheti, ám ekkor már havi 20 ezer forintos díjcsomagra kell előfizetni. 

A BlackBerry 9720 egyébiránt egy olyasmi érintőkijelzős és QWERTY hibrid telefon, mint a 9790, de inkább a Q5-höz hasonlít, leszámítva, hogy ennek vannak híváskezelő gombjai, a BB10-es verziónak pedig nincsenek. Az újdonságról hamarosan mindent megtudhatsz itt, a BerryBlogon!

Majd elfelejtettem: a telefon fekete mellett fehér színben is kapható!

A BlackBerry aztán tényleg ért az időzítéshez, tegnap a cég jövőjével kapcsolatos stratégiai terveket teregette ki (lásd Jack Potata előző, igazán remek írását), ma pedig mintegy ráhúzva egy lapot az egészre bejelenti, hogy jön egy vadonatúj, olcsó BlackBerry, a 9720. 

9720.jpg

Az új készülékről korábban már itt is írtunk ezt-azt, a 9720, vagyis kódnevén a Samoa nem tartozik sem a Bold, sem a Curve családba, az viszont immár biztos, hogy nem BlackBerry 10, hanem BlackBerry OS 7.1 fut majd rajta. Ez egyszerre jó és rossz hír, jó, mert így biztos, hogy a régi OS-hez is jönnek még jó darabig alkalmazás-frissítések, és rossz, mert a 9720-at vásárlók egy csomó jósághoz nem fognak hozzáférni, a legolcsóbb BB10-es telefon továbbra is a Q5 marad.

Apropó Q5, a 9720 szerintem a Q5 szakasztott mása, ha nem a BlackBerry gyártaná ezt is, azt mondanám pofátlan koppintás (persze a híváskezelő gombok nélkül), de ez így csak jó, pláne ha az olcsóbb modell minősége is vállalható lesz, ahogy azt a Q5-nél tapasztaltam.

Egyébként a 9720 műszaki tartalmát tekintve semmilyen szinten nem veszi fel a versenyt a mai élmezőnnyel, de nem is ez a célja: 2,8 hüvelykes érintőkijelző, 512 MB memória és 800 MHz-es processzor -- ennyit tud a 9720, de mit számít ez, ha cserébe 20-30 ezer forintba fog kerülni (már feltéve, hogy ennyibe fog kerülni)?

Olcsó BlackBerryt akartatok? Megkaptátok!

Azt gondolná az ember, hogy a BlackBerry 10-re épülő okostelefonok idején semmi keresnivalója nincs a boltokban egy olyan új készüléknek, mely a régi BlackBerry OS platformra épül. A BlackBerry viszont máshogy gondolja, de legalábbis egyre több jel utal arra, hogy a BlackBerry 9720 megjelenése nem kamu. Ráadásul a telefon nem csak külsőre hasonlít eléggé a Q5-höz (leszámítva a híváskezelő gombokat), hanem van egy-két elem az operációs rendszerben, melyet a BlackBerry 10-től lopott a gyártó -- már ha valaki tud saját magától lopni.

Ilyen a fenti videón látható zárolási képernyő, melyet éppúgy felfelé mutató gesztussal lehet "nyitni", mint az új készülékeknél, más kérdés, hogy itt előtte meg kell nyomni egy gombot, legalábbis a videón a feloldás előtt láthatóan megnyomja a felvétel készítője a menügombot. A zárolási képernyőről ráadásul elindítható a kamera alkalmazás, amiben új funkció a megosztás gomb (legalábbis én nem emlékszem ilyenre a 9900-ról), ami az exponálógomb mellett található közvetlenül.

Aki tovább akarja nézegetni a BlackBerry 9720-at, az megteheti a lenti videó elindításával, már ha nem zavarja az orosz narráció. Ha a videókat időközben nem lehet lejátszani, akkor sajnos a BlackBerry éber jogi osztaga eltávolíttatta a YouTube-ról őket.

Meg itt van közben egy vietnami videó is:

Via CrackBerry.

Hétfőn írtam róla, hogy a BlackBerry idén még jó eséllyel kiad egy OS 7.1-es telefont, melynek a BlackBerry 9720-as típusjelzést adja majd a gyártó -- még aznap közzé is tettek a szorgos vietnami barátaink egy-két kiszivárgott fotót a telefonról. Most más forrásból is jöttek képek ugyanarról a készülékről, annyi könnyítéssel, hogy a fotós a telefon mellé rakott egy BlackBerry 9900-at, ami a BB10-es korszakig a kanadaiak csúcstelefonja volt.

9720_9900.jpg

A szokás szerint kellőképpen életlen és alulexponált fotón (tényleg minden kiszivárgott fotót következetesen szar kamerabeállításokkal kell csinálni?) jól látható, hogy a BlackBerry 9720 szinte hajszál pontosan akkora, mint a 9900, az előlapi gombok és a QWERTY-bilentyűzet viszont teljesen más, inkább a Curve-szériát idézik, akárcsak gondolom az anyaghasználat. 

9720_9900_2.jpg

A BlackBerry emellett cselesen egy kis Q5-öt is elrejtett a telefonon, legalábbis a billentyűzet teljesen vízszintes kialakítása a BB10-es QWERTY-s modellekre volt eddig jellemző -- mondjuk a kijelző nem 1:1 képarányú, mint a Q5/Q10 esetében és itt még megvannak a híváskezelő gombok is.

A telefon többi paraméteréről egyelőre keveset tudni, állítólag 480x360 pixeles felbontású kijelzője lesz, de még azt sem tudni, hogy ez érintőkijelző, vagy sima TFT lesz. Nem lennék meglepve, ha a következő napokban/hetekben ennél lényegesen több infó derülne ki a készülékről.

Via BGR.

Címkék: q5 bold 9900 9720