A következő sorok kemény kritikát tartalmaznak a RIM irányába, sokáig gondolkodtam rajta, hogy egy olyan rajongói blogon, mint a BerryBlog, egyáltalán van-e helye egy ilyen posztnak, amit egyébként Jack Potata barátom követett el (aki mint ahogy a posztból kiderül maga is BlackBerry-használó).

Aztán úgy voltam vele, miért is ne, ráadásul bizonyos tekintetben igazat is adok neki, lássuk be, hogy hibák mindenhol történnek, ahol emberek dolgoznak, bár a magam részéről most már jobb szeretek a megoldásra koncentrálni, ami nem más, mint a remélhetőleg most már hamarosan érkező BlackBerry 10. Öveket becsatolni tehát, akinek pedig valami nem tetszik, nos... az írja meg a véleményét a kommentekben, vagy küldjön olvasói levelet.

Tom & Berry

Miközben a RIM kapcsán már mindenki a BB10-es generációt várja, addig érdemes talán néhány szót ejteni a jelenlegi portfólióról is. Bár már senki nem várja el, hogy a BB7-es eladások erősek legyenek, az a gyanúm, a RIM jobban is reagálhatott volna a helyzetére.

Ezt a véleményemet ezúttal semmi egyébre nem alapozom, mint friss tapasztalataimra egy Curve 9320 modellel, de a szintén jópár hónapig használt 9360-at is ide sorolom. Nem akarom hosszú lére ereszteni, a lényeg: ilyen telefont 2012-ben piacra dobni hiba volt. A RIM-nek az iPhone és Android eladások, valamint a BlackBerry-k rohamosan romló reputációja láttán nagyjából 5 perc gondolkodás után rá kellett volna döbbennie, hogy a céget érő károkat úgy tudja minimalizálni a BB10 megérkezéséig, hogy újrapozíciónálja a portfolióját a csúcskategória felé, és sürgősen kivonja az alsókategóriás, de akár a középkategóriás modelleket is.

A Curve 9360 és 9320 modellek ragyogó példái annak, hogy a RIM úgy tett, mintha kénye-kedve szerint szegmentálhatná a piacot a maga kis világában, függetlenül attól, hogy más gyártók mit csinálnak. Különösen az utóbbi modellről ordít, hogy szándékosan rontották-bugyutították a formatervet, ergonómiát, képességeket (különösen a kijelzőn;l, szinte lehet látni a pixeleket, ráadásul lassú is), hogy eltávolítsák a drágább Curve, de leginkább az igazán jó Bold modellektől. Máshogyan fogalmazva a RIM úgy gondolta, megengedheti magának, hogy ne a legjobb formáját mutassa.

Mintha nem szenvedett volna elég kárt attól, hogy a BlackBerryről váltók nagyon nagy része mégcsak nem is idei vagy tavalyi, hanem a 2-4 éves, bumfordi OS5-6 modellekkel szerzett tapasztalatokat vetik össze egy iPhone vagy erős Android telefonnal. Az köztudomású, hogy a RIM rendkívül erős pozíciókkal rendelkezett a vállalati szektorban, az már kevésbé, hogy sok szarrágú céges ügyfél a legolcsóbb Curve modelleket adta és adja a dolgozóknak, amelyeket a RIM eredetileg a tizenéveseknek álmodott meg. És hát persze hogy a dolgozó azt mondja, faszom belétek, és vesz magának egy közép vagy csúcskategóriás okostelefont, amely biztosan nem BB lesz, mert abból elegük lett. Bring Your Own Device = Spend Your Own Money.

Ez az a kontraszt, amely indokolatlanul rombolta a BlackBerryk megítélését, és amely miatt feleslegesen veszít el felhasználókat a RIM. Nem a Bold 9900 vagy a Torch marad csúnyán alul az iPhone-Android mezőnnyel szemben, hanem az összes többi lebutított BB. Aki csirkefarháton él, persze hogy a mennyben érzi magát egy jó marha steaktől, és soha többet nem akar csirkehúst.

A RIM-nek legkésőbb a QNX felvásárlásával be kellett volna szüntetnie az alsó- és középkategóriás modellek forgalmazását, legalábbis a nyugati piacokon. Be kellett volna látni, hogy ezeknek helye a piacon már nincs, a vevők viszonyulása a telefonokhoz alapjaiban változott meg, ahogyan a telefonok feladata is alapvetően más.

Mert a BB7 egyébként nem rossz platform, sőt. A RIM által évtizede csiszolt fizikai billentyűzete, a trackpad baromi praktikus dolgok. Az egész csomag villámgyors, célratörő, és ki merem jelenteni, sokkal jobban kézre áll, mint a teljesen érintőképernyős megoldások. A Bold 9900 és Torch bebizonyították, hogy a BB platform érintőképernyős működésre is alkalmas. De mindezt agyon lehet vágni gagyi csomagolással.

A QNX-alapú BB10-re hatalmas szükség van, hiszen a BB7 lényegében elérte a régi platform műszaki határait, a fejlesztők nem boldogok vele. Remélhetőleg a RIM tanult a történtekből, és jövőre igazán kiváló okostelefonokkal fogja visszaépíteni az imidzsét, és nem fog tartalékolni. A BB10-ben hatalmas potenciál rejlik, amely a RIM hardvertervezési képességeivel megtoldva igazán izgalmas eredményt szülhet. Már csak néhány hónap.

A RIM sok szempontból speciális cég az IT-szektorban mind termékportfólióját, mind struktúráját tekintve - utóbbiba beleértve a vezetést is. A cégnek két társelnök-vezérigazgatója van, Mike Lazaridis és Jim Balsillie, ők ketten alapították 1984-ben a társaságot, és azóta minden operatív döntésben a legfelsőbb szinten képviseltetik magukat.

stymiest.jpg

Nem titok, hogy a részvényesek és befektetők szerint az utóbbi időszakban ez nem bizonyult túl jó ötletnek, ezért mindenki, akinek pénze áll a RIM-ben, igyekszik megtalálni a módját annak, hogy Lazaridis és Balsillie befolyását csökkentsék. Erre lehet egy megoldás az elnök-vezérigazgatói pozíció szétválasztása, ami a legfrissebb pletykák szerint hamarosan megtörténhet, a társaság elnöke pedig az igazgatótanács egyik női tagja, az 55 éves Barbara Stymiest lehet.

A kilenctagú igazgatótanács tagja a két jelenlegi elnök is, akik állítólag készek átadni a stafétát Stymiestnek, az ezzel kapcsolatos döntés már meg is született, már csak a részletek kidolgozása, valamint a bejelentés van hátra.

Balsillie és Lazaridis egyébként idén összesen 1 dollár fizetést kap a RIM-től, a két vezető állítólag önként mondott le az ez évi anyagi juttatásairól - a cég részvényeinek összesen 12 százalékát birtokló párosnak a fenti döntéssel nem csak az anyagi helyzete lehetne rosszabb, hanem valamivel kisebb befolyásuk is lenne a cég irányításában, bár az igazgatótanácsi pozíciót aligha kell majd feladniuk.

Szerintetek ez a lépés milyen hatással lehet majd a RIM középtávú jövőjére?

Via Financial Post.

Címkék: elnök RIM
süti beállítások módosítása