Ma a BlackBerry egyszerre intett be a Google-nak és trollkodott egy hatalmasat ebben a több-kevesebb zöldellő szigettel rendelkező posványban, amit mobilos alkalmazáspiacnak hívnak. A kanadai cég bejelentette ugyanis, hogy az Amazonnal kötött licencmegállapodás értelmében az év végén BlackBerry 10-es okostelefonokon is elérhetővé válik majd az Amazon App Store piactér, illetve annak teljes választéka. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy hirtelen több százezer ingyenes és fizetős androidos alkalmazás válik majd elérhetővé -- teljesen hivatalosan -- a BB10-es készülékekre.
Mondjuk amellett, hogy ez eddig minimum a hónap híre, azért szerintem lehetett erre valahol számítani, igaz az optimistább forgatókönyvek inkább azzal kalkuáltak, hogy egyenesen a Google Play Store válik majd elérhetővé a BlackBerryken. A Google érdekei azonban nyilvánvalóan mást diktálnak, az Amazon viszont érdekelt lehet abban, hogy az általa forgalmazott appokat minél szélesebb kör számára tegye elérhetővé -- platformtól és gyártótól függetlenül.
Meg aztán ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszerben a kezdetek óta ott van az androidos appok futtatásának a lehetősége, amit a fejlesztők a megjelenés óta eltelt idestova másfél évben szép csendben csiszolgattak, bővítgettek. Ma már ott tartunk, hogy az androidos alkalmazások közel 98%-a fut BB10-en, csakhogy legális forrásból ezek töredékét lehet csak beszerezni -- azokat, melyek ott vannak a BlackBerry Worldben is (pl. Skype, Viber, csak hogy két kisebb nevet említsek).
Az Amazon App Store viszont saját piactér-alkalmazással költözik át a BlackBerrykre, vagyis az őszt követően két alkalmazásbolt lesz elérhető majd a telefonokon. A bővítés utolsó lépcsőfoka a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3-as verziószámot viselő változatának a megjelenése lesz, ebbe kerül ugyanis bele néhány olyan funkció, melyek még teljesebb, még jobb androidos telefont varázsolnak a BB10-es BlackBerrykből úgy, méghozzá az Android mindenféle nyűgje és járulékos "adottságai" nélkül.
Az új piactér megjelenése egyébként nagyjából 200 ezer új alkalmazást jelent BB10 platformon. A Google Play teljes választékáról nyilván szó sincs, ami nem feltétlenül baj, hiszen az Amazon a Google-lel ellentétben legalább szelektál az irgalmatlan mennyiségű hulladék közül. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez pont a Google saját alkalmazásainak a hiányát nem oldja meg, vagyis továbbra sem lesz hivatalos Google Térképek, Hangouts és hasonlók, azaz leginkább semmi, ami Google-fiók használatát feltételezi. De akinek ennyire a Google-hoz kötődik mindene, az tényleg vegyen inkább valamilyen androidos készüléket...
BerryBlog vélemény: Bár a BlackBerry piaci jelenléte okán manapság többek szerint nem számít komoly tényezőnek, az Amazon és a kanadai gyártó közt kötött megállapodás valójában nagyon komoly üzenetet hordoz az egész mobilos alkalmazás-biznisz, valamint jobban kitekintve az egész mobilos iparág irányába.
Mostantól ugyanis -- legalábbis elvileg -- nem csak az tök irreleváns, hogy milyen gyártó logója virít a készüléken, hanem az is, hogy milyen platformhoz tartozik a telefon. Persze ez azért így túlzás, de tény, hogy az ilyen megállapodásoknak köszönhetően a hardvergyártók, illetve a hardverek szerepe (ezáltal a gyártók pozíciója) tovább gyengül, amiért egyébként az Android elég sokat is tett az elmúlt években. Ez van srácok, ne most legyetek okostelefon-gyártók.
Ha már úgyis tablet-napot tartunk, és a PlayBook bejelentésének egyéves születésnapját üljük, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ma újabb tabletet köszönthetünk: az Amazon webáruház-lánc ezekben a pillanatokban leplezi le Fire nevű androidos tabletjét, ami - akárcsak a PlayBook - 7 hüvelykes kijelzővel rendelkezik majd.
A két termék bár kvázi egy napon, egy év eltéréssel érkezik, és külsőre mintha egymás ikertestévrei lennének, az eltérő célszegmens és logisztikai, forgalmazói háttér miatt egészen más életutat járhat majd be. A Fire ugyanis nagyon hamar forgalomba kerülhet, az Amazonnak pedig minden eszköze megvan ahhoz, hogy sikeres terméket varázsoljon a tabletből.
Mondjuk tényleg könnyű dolga van az Amazonnak, hiszen nem kell a nulláról felépíteni a platformot, tulajdonképpen a termék is félig-meddig bevezetett, hiszen a Kindle-k már megágyaztak a sikernek, a Fire-t ezért bizonyára viszik majd, mint a cukrot.
Meg a 200 dolláros ára miatt.
A tablet persze egészen más célt szolgál, mint a PlayBook, más a felépítése is, a két termék árát ezért botorság lenne összehasonlítani, ettől függetlenül örömteli hír a Fire érkezése, hiszen ez a termék tényleg megrengetheti az iPad-hegemóniát. Lássuk be, a PlayBook nem erre hivatott, de nem is baj, az Amazon mindenki helyett elintézi a piszkos munkát.
A válasz a címben szereplő kérdésre egyszerű: az Egyesült Államokban és Kanadában természetesen, ám aki utazás nélkül hozzá akar jutni már most egy PlayBookhoz, annak jó hír, hogy az Európai Unióból is megrendelheti, így akár már a jövő héten taperolhatja a RIM tabletét - ráadásul vámoltatni sem kell a holmit.
A PlayBooknak jelenleg két változata is beszerezhető Nagy-Britanniában az angol Amazon közvetítésévell, bár az amerikai import miatt kissé borsos áron: a 16 gigabájtos példány 499, a 64 gigabájtos pedig 699 fontba kerül. Ha magyarországi szállítást kérünk (ez pár nap alatt ideér), erre még 18 font postaköltség jön, tehát a végösszeg 517 font lesz egy 16 GB-os PlayBook esetében. Ez mai árfolyamon számolva nagyjából 154 ezer forint tokkal-vonóval.
Nem olcsó, az biztos, de lényeg, hogy akinek azonnal kell egy PlayBook, akár már most is vehet magának egyet Európában. (A félreértések elkerülése végett szólunk, hogy ez még nem a hivatalos angol fogyasztói ár, mivel Angliában hivatalosan nem árulja a RIM a PlayBookot.)