Emlékszem azokra az időkre, amikor egy mobiltelefon akkor számított igazán menőnek, ha ismert a Bluetooth kommunikációs szabványt -- bár használni akkortájt többnyire csak az elhíresül, mára kissé cikinek számító "James Bond" headsettel, netán autós kihangosítóval lehetett.

A Bluetooth mára sikeresen túllépett önmagán, olyannyira, hogy ma már egyáltalán nem számít extrának, ha egy telefonba beépítik ezt a képességet. A technológia fejlődése ráadásul nem állt meg az idők során, a BlackBerry és a Bluetooth szabvány gondozásáért felelős Bluetooth Special Interest Grop (SIG) például éppen tegnap jelentette be, hogy a BB10-es BlackBerryk támogatják a Bluetooth Smart funkciót.

mini_stereo_speaker.jpgBluetooth-szos külső hangszóró BlackBerryhez

Ez a bejelentés ha nem is komoly mérföldkő, mindenesetre a Bluetooth-eszközöket gyakorta használók számára kifejezetten jó hír lehet, különösen mivel a technológia manapság a reneszánszát éli. Mindez elsősorban az olyan, energiatakarékossági funkciók megjelenésének köszönhető, melyeket az idők során szedett magára a szabvány, mely most már a 4.0-s verziónál tart.

A Smart Ready támogatásnak köszönhetően a BlackBerry 10-es telefonok mindenféle okos eszközökkel képesek kommunikálni, melyek szintén ismerik ezt a szabványt -- például fitneszezközökkel, netán autók fedélzeti számítógépeivel. Mindezt tehetik úgy, hogy közben alig fogyasztanak áramot. A fejlesztők számára pedig mindezen funkciók kihasználásához lehetőséget biztosít a BlackBerry Native Development Kit, vagyis a fejlesztői készlet.

Úgyhogy nincs más hátra, mint előre egy szebb és jobb vezeték nélküli világért!

A kánikulában az a rossz, hogy nem csak nekünk, hanem mindennek körülöttünk rohadtul melege lesz hirtelen -- beleértve az elektronikai termékeket is. Ilyenkor melegebb a számítógép, a tévé, a PlayStation és a telefon is. A modern okostelefonoknál ráadásul nem csak a kánikula okozhat hőgutát, de szerencsére ezeknél a készüléknél ez többnyire rendeltetésszerű. A BlackBerry 10-es okostelefonok azonban olykor kimondottan erősen képesek felhevülni, de ez a láz gyógyítható, illetve elmúlik magától.

A saját, és mások tapasztalatai alapján mind a Z10, mind a Q10 képes alaposan felmelegedni elsősorban nagy terhelés közben, vagyis például ha játékot futtatsz a telefonon. Ilyenkor a készülékbe épített processzor teljes gőzzel dolgozik, és ha nincs hálózatra kötve a telefon, őrült tempóban szívja az akkumulátortól az energiát, melynek egy része egyszerűen hőenergiává alakul. FIgyeld meg, ha a játékot befejezed, a készülék hamar visszahűl üzemi hőmérsékletre, vagyis nagyjából szobahőmérsékletre.

superbowl2.jpg

Szintén felmelegedhet a telefon abban az esetben, ha töltőre csatlakoztatod, ez leginkább az akkumulátort töltő áramkör melegedésére vezethető vissza, de kis mértékben maga az akkumulátor is felmelegedhet töltés közben.

Az egyik legjellemzőbb melegedési probléma az új telefonok használatba vétele után közvetlenül jelentkezik. Ezt az okozza, hogy az újonnan felvett fiókokat a telefon azonnal elkezdi szinkronizálni, a folyamat annál tovább tart, minél több fiókot használsz, minél több névjegyet tárolsz a névjegyzékedben és minél több bejegyzésed van a naptárjaidban. A telefon addig nem tud valódi készenléti állapotba kerülni, míg ez a szinkronizáció tart, ezért a folyamat közben kissé felmelegedhet.

Végül, de nem utolsósorban felmelegedhet a telefon akkor is, ha a mobilhálózat gyenge minőségű jelet biztosít, és a rádiós modul sokat "ugrál" a cellák közt azért, hogy ezt valahogy ellensúlyozza. Tipikusan olyan esetekben fordulhat ilyen elő, ha a hálózat túlterhelt, vagyis egy helyre egyszerre sok ember zsúfolódik össze (koncenrtek, sportesemények stb.).

A fent felsorolt esetek mind üzemszerű működésnek tekinthetők, ha ezek egyike sem áll fenn nálad, mégis melegszik a BlackBerryd, nézz utána, milyen alkalmazások futnak a háttérben, netán indítsd újra a telefont. Ha a készülék hátlapját leveszed, és netán bármilyen deformációt, púposodást vélsz felfedezni az akkumulátoron, azt javaslom gondolkodj el egy cserén -- bár ez jellemzően csak a régi, több éves áramforrások esetében lehet probléma.

Ja, és ha a végére lehet egy tanácsom: soha ne hagyd a telefonod az autóban, vagy tűző napon, különösen ne nyáron!

Biztos vagyok benne, hogy aki BB10-es készüléket vásárol magának, az legalább egy, de inkább több e-mail fiókot beállít a rendszerhez, melyre bizonyos időközönként lekéri a céges vagy magán e-mailjeit. Az üzenetek személyessé tételére egyrészt a fiókbeállításoknál találni lehetőséget (például a megjelenített név beállításával), másrészt pedig minden e-mail végére betehetünk egy aláírást, ami minden fióknál más és más lehet -- ennek a módjával ismertetlek most meg titeket.

alairas.jpg

Az e-mail aláírások beállításához kövesd az alábbi lépéseket:

  • Lépj be a BlackBerry Hub-ba
  • A jobb alsó ikonra bökve hívd elő az oldalsó panelt
  • Bökj a "Beállítások" menüpontra
  • Válaszd ki az E-mail fiókok opciót
  • Bökj rá arra a fiókra, aminek az aláírását be szeretnéd állítani

Az "Automatikus aláírás" melletti kapcsolóval beállíthatod, hogy szeretnél-e aláírást megjeleníteni minden e-mailed alatt, a kapcsoló alatti szövegbeviteli mezőben pedig mindjárt meg is adhatod a megjelenítendő szöveget.Ilyen egyszerű az egész, mostantól minden, az adott fiókból kiküldött e-mail alatt megjelenik a beállított aláírás!

Az Inside BlackBerry Help blog posztja alapján.

A mobilos operációs rendszerek folyamatosan formálódnak, javulnak, újabb funkciókkal (és hibákkal) gazdagodnak, frissítések révén. A BlackBerry 10-et is úgy építették meg a kezdetektől fogva, hogy frissíthető legyen, és bár eredetileg arról volt szó, hogy a BlackBerry az Apple-hez hasonlóan a szolgáltatóktól gyakorlatilag teljesen függetlenül ad majd ki frissítéseket az új telefonokhoz, mégsem ez történt.

Itt is sokszor volt már téma, hogy egy új szoftver kiadását bizony mindenhol hosszadalmas jóváhagyási procedúra előzi meg, és amíg a mobilszolgáltató nem mond áment egy frissítésre, addig bizony a telefon tulajdonosa sem töltheti le a készülékére -- így fordulhatott elő, hogy míg Európában a BlackBerry 10.1 már május eleje óta elérhető volt a Z10-hez, addig a legnagyobb amerikai szolgáltatónál csak a múlt héten jelent meg.

z10_verizon.jpg

Thorsten Hein a BlackBerry legutóbbi éves részvényesi közgyűlése után a CrackBerrynek nyilatkozva közölte, csöppet sem boldog ettől a helyzettől, de most nincs mit tenni egyelőre, később a szolgáltatók majd vélhetően gyakrabban hagyják jóvá ezeket a frissítéseket. Heins szerint nem lehet csak úgy össze-vissza upgradelni egy telefont a szolgáltató beleegyezése nélkül, hiszen a készülék a szolgáltató saját tulajdonában álló hálózatot használja, ami azt jelenti, hogy egy rosszul megírt szoftver nem csak a telefon tulajdonosának okozhat kellemetlen perceket, hanem a hálózat üzemeltetőjének, vagyis a mobilszolgáltatóknak is.

Azért ehhez két dolgoz hozzátennék: egyrészt van olyan cég, amelyik ezt a rendszert évek óta páros lábbal tiporja (a nevét már említettem feljebb), másrészt meg a lehető legrosszabbkor jön ez a tökölés a BlackBerrynek, Heinséknek tehát ki kell találniuk valamit, hogy a szolgáltatók frissítési ciklusait meggyorsítsák. A dolog annál is inkább kínos, mivel a BlackBerry 10 OS-t elvileg lehet modulárisan is frissíteni, ami azt jelenti, hogy a szoftver rádiós moduljához adott esetben hozzá sem kell nyúlni -- ez pedig ha nem is az egyetlen, de a szolgáltatók hálózatához kötődő legfontosabb komponens.

Kifejezetten örömteli tény, hogy a magyar szolgáltatók egész jól állnak frissítés ügyileg, bár konkrét tapasztalatom csak a Telekommal van -- ott a bejelentést követő héten már kint volt a 10.1-es OS-frissítés a Z10-hez. Más kérdés, hogy a köztes -- de nem kevésbé fontos -- hibajavítások kiadását a magentások sem kapkodják el, bár gondolom van éppen elég tesztelendő telefon náluk is

Nem tudom, közületek hányan használják a Twitter mikroblog-szolgáltatást, gondolom vannak köztetek jó páran, akik a Facebook, a Tumblr és egyéb közösségi csatornák mellett itt is jelen vannak és csiripelnek, vagy csak fülelnek mások csiripelésére. Mindkét típusú felhasználónak jó hír (feltéve, hogy Z10-et, Q10-et, netán Q5-öt használ), hogy megérkezett BB10-re az első olyan gyári Twitter-kliens, mely használhatóságban képes szinte minden szempontból felvenni a versenyt a konkurens platformokra készített kliensekkel.

twitter_bb10.jpg

A BB10-es Twitter app új verziójának kétségtelenül egyik leghasznosabb újítása, hogy a program immár támogatja a több fiók használatát, igaz ezek közül csak az egyiket tudja szervesen integrálni a Hub-ba. Szintén régi adósságot törlesztett a BlackBerry azzal, hogy a direkt üzenetek küldése és olvasása is megoldott már kliensen belül (vagyis nem csak a Hub-ból).

Újdonság, hogy mostantól el lehet érni a más platformokon már korábban megjelent Discover funkciót, le lehet menteni a mások által feltöltött fotókat, emellett megjelent a prediktív keresési funkció, és a felületet is kissé finomhangolta a BlackBerry.

A natív BB10-es Twitter-kliens letölthető a BlackBerry Worldből, és ha már letöltötted, kövesd a BerryBlogot, hogy mindig értesülj a legfrissebb BB-s hírekről -- a Twitteren is!

A múlt héten a BlackBerry új szupertelefonjáról kiszivárgott első képpel zártam a hetet, most a kis olaszországi kiruccanás után pedig ugyanott folytatom, ahol abbahagytam: a BlackBerry A10-nél, vagy ahogy a kódnevén ismerik, Aristónál. A hét elején a készülék összes műszaki részletét nyilvánosságra hozták -- na nem a BlackBerry, hanem vélhetően egy hozzájuk igen közel álló illető, vagy netán illetők. Oh, várjunk csak, létezik olyan, hogy célzott kiszivárogtatás, szóval lehet, hogy mégis a BlackBerry volt! De lássuk is a mindent leleplező diát!

a10_specs.jpg

Anélkül, hogy minden sort külön magyaráznék, a BlackBerry A10 nagyon NAGY és nagyon ERŐS lesz, újdonság továbbá a beépített akkumulátor, valamint természetesen a BlackBerry 10.2-es OS. Érdekes, hogy bár a készüléknek óriási, 5 hüvelykes kijelzője lesz, a felbontás csupán 1280x720, vagyis kisebb a vízszintes sorfelbontás, mint a Z10 esetében. Cserébe viszont AMOLED-es kijelzőt kap az A10, vagyis ugyanaz a típusú, kvázi végtelen kontrasztú panel lesz benne, mint a Q10-ben.

a10_back.jpg

Az A10-nek egyébként a beépített akku ellenére állítólag levehető hátlapja lesz, ami mögé be lehet rakni a SIM-et és a microSD-kártyát -- legalábbis gyanús, hogy a telefon lepattintott hátlapjáról szintén kiszivárgott már egy-két fotó.

Én mondtam, hogy jönnek rövidesen részletek a Mega-BlackBerryről, és ezzel szerintem korántsincs vége, készüljetek az újabb adagokra!

Via CrackBerry.

Címkék: a10 leak aristo bb10
süti beállítások módosítása