Köztudott, hogy a BlackBerry platform adatbiztonság szempontból máig etalonnak számít, nem véletlen, hogy a RIM vevői közt nagy világcégek, kormányzati intézmények tömkelege található. A BlackBerryk ennek megfelelően sokszor kényes titkok őrzői, éppen ezért a cég szigorú IT-házirendje alapján sok olyan alkalmazás elérését tiltják az alkalmazottaknak, ami nem köthető a munkához, ezzel együtt valamiféle biztonsági kockázatot jelenthet.

Ha minden igaz, erre a problémára hoz majd megoldást a RIM által fejlesztett, hamarosan megjelenő alkalmazás, a BlackBerry Balance, mely a Reuters szóhasználata szerint platformszinten lényegében két külön telefont varázsol egy készülékből. Bár a pontos részletek egyelőre nem ismertek, a Balance minden bizonnyal arra törekszik, hogy a cégek számára kritikus adatforgalmat (BES/BIS) valamilyen módon leválassza a hétköznapi internetes használatról (netezés, közösségi szolgáltatások elérése), így az alkalmazott anélkül tudja ez utóbbiakat igénybe venni, hogy ezzel megsértené cége biztonsági előírásait.

A BlackBerry Balance-ról ennél többet nem tudni, a beszámoló szerint azonban az amerikai mobilszolgáltatók már tesztelik az alkalmazást, melynek megjelenése állítólag két hónapon belül várható. A rendszer érdekessége, hogy várhatóan lesz belőle PlayBookra optimalizált változat is, mely eleinte alighanem a BlackBerry Bridge-dzsel együttműködve szortírozza majd az adatcsomagokat attól függően, hogy céges, vagy magánjellegű felhasználásról van szó.

Mai friss hírünk, hogy kint vannak a T-Mobile webshopjában a BlackBerry 9800 aka. Torch árai, bár a készülék egyelőre továbbra sem vásárolható meg a szolgáltatónál, a weboldalon még mindig a hamarosan érkező mobilok közt szerepel a modell. A webshopban megjelent árak alapján kijelenthető, hogy a Torch nem lesz olcsó mulatság (míly meglepő): a készülék ára 30 ezer forintról indul, a listaár pedig 156 ezer forint - ebből jön le 5 százalék kedvezmény, ha valaki a webshopban rendel.

Összehasonlításképpen, egy Bold 9700-ért nulla forintért is hozzá lehet már jutni, a QWERTY-s modell listaára pedig 118 ezer forint, vagyis az új csúcsmodellért jelentős felárat fog kérni a szolgáltató. A BlackBerry 9800-at más modellekhez hasonlóan részletfizetéssel is el lehet egyébként vinni, 24,5 vagy 34 ezer forintos indulóval, havonta 6670 forintos törlesztés mellett (szokás szerint 12 hónapig tart).

Múlt héten kiszivárgott, hogy elkezdődött egy új generációs Curve-széria próbagyártása a RIM-nél - az Apollo kódnéven futó projekt alapvetően nem szakít gyökeresen az eddigi hagyományokkal, vagyis ez is egy QWERTY-s telefon lesz (hogy milyen típusszámmal kerül forgalomba, arról egyelőre nem szól a fáma). Amiért az Apollo igazán különleges lehet, az a valamelyes átszabott, kissé ráncfelvarrt dizájn, melynek része az is, hogy a RIM mérnökeinek végre sikerült alkotniuk egy igazán végkony BlackBerryt.

Egyik hazai forrásunk a minap említette, hogy készül, most az angol Vodafone oldalán már fel is tűnt a fehér színű BlackBerry Torch, egyelőre előrendelhető állapotban. Mondjuk privát véleményünk szerint a BlackBerryk világához jobban illik az elegáns fekete szín (leszámítva talán a Curve modelleket, amik gyakran láthatók fiatalok kezében), mindenesetre az csak jó, ha van választék, legalább mindenki megtalálja a magának tetsző variácót, és nem kell attól tartania, hogy a burkolatcserével bukja a jótállást.

A fehér Torch egyébként a cég egyik gyárában dolgozó forrásunk szerint még nagyobbnak tűnik, mint a fekete változat - mondjuk nálunk még ez utóbbi sem kapható, és a legutóbbi információink szerint elképzelhető, hogy januárban már nem is hozza forgalomba a T-Mobile a készüléket. Próbáltuk kiszedni a hazai Vodafone-tól, hogy náluk mikortól kapható majd ez a modell, de egyelőre nem kötöttek az orrunkra részleteket.

Úgy néz ki, elég egy hétre kitennünk a lábunkat az országból, máris feje tetejére áll a világ a RIM-nél. Röviden a hét minden kétséget kizáróan legnagyobb történése, hogy hazánk végre-valahára felkerült a kanadaiaknál a térképre, azaz január elejétől itthon is, mindenféle trükközés nélkül el lehet érni az App World alkalmazás-piacteret, ahonnan az ingyenes és a fizetős szoftvereket egyaránt le lehet tölteni!

Az App World használatához mindössze két dologra van szükség: amennyiben a kliensprogramot még nem telepítettük, először le kell töltenünk a telefonunkra innen, ezt követően pedig létre kell hozni a saját BlackBerry-azonosítónkat (BlackBerry ID), amelynek segítségével a rendszer a későbbiekben nyilvántartja a letöltéseinket, vásárlásainkat, beállításainkat stb. Az App Worldben az alkalmazásokért bankkártyával, vagy PayPallel fizethetünk, ezek adatait is hozzárendelhetjük a BlackBerry ID-hez.


A lényeg a jobb alsó sarokban

Az alkalmazás-piactér a visszajelzések alapján készüléktípustól és szolgáltatótól függetlenül működik itthon mindenkinek, igaz, a mobilos alkalmazás keresőfunkciója tapasztalataink szerint egyelőre néha megmakacsolja magát, és közli, hogy a piactér nem érhető el hazánkban, majd kilép. A RIM -nél egyébként továbbra sem szerepel a támogatott országok listáján Magyarország, remélhetőleg csak arról van szó, hogy még nem sikerült frissíteni a felsorolást.

Az App World kliens használatáról a későbbiekben részletesebb ismertetővel jelentkezünk.

Köszönet Gregnek a tippért!

Elkezdődött a CES, jönnek is az első beszámolók a PlayBookról, meg a RIM standjáról, ám ami talán ennél fontosabb, megkezdte a tablet televíziós kampányát a gyártó. Alant három tévészpotot láthattok, alighanem lesz még több is később, ahogy a marketinggépezet beindul a RIM-nél.

Bónuszként pedig jöjjön egy video egy PlayBook és egy BlackBerry Torch párosodásáról, vagyisööö párosításáról.

süti beállítások módosítása