Meglehetősen zsúfolt időszakban, pont a karácsonyi ünnepek előtt kaptuk kölcsön a Vodafone-tól a Curve 3G-t, vagyis a BlackBerry 9300-at. A telefont egy hétig nyúztuk, próbálgattuk, ismerkedtünk vele, babusgattuk, de a tapasztalataink megírására egyszerűen már nem maradt idő a bejglik és a pezsgőzés időszakában. Most mindent pótolni fogunk!

A Curve 3G szép reményekkel indult útjára alig pár nappal a Torch premierje után: végre egy olyan típus a családban, ami a kor elvárásainak megfelelően 3G-s kapcsolat felépítésére is hajlandó. Egyébként is, többen úgy vélik, hogy a 8520-as modell csúnya melléfogás volt a RIM részéről, amit illik valami jósággal korrigálni. Ez a törekvése a kanadai cégnek csak részben jött be, a Curve 3G bizonyos szempontból még mindig rosszabb, mint a korábbi, 8900-as típus.

Először is, a telefon szerencsére szebb és elegánsabb, mint a 8520, mert ugyan meggyőződésünk, hogy bizonyos felhasználói rétegek számára a szokásos BlackBerry stílusjegyek nem jelentenek semmit, mégiscsak jól néz ki a telefon oldalán körbefutó króm csík, ami ugye az elődről teljesen hiányzott. Jól meg van csinálva a gumírozott hátlap is, mitagadás, bár ez még mindig nem bőr, dehát ez középső árszegmensbe pozicionált telefonnál ez bocsánatos bűn.

A Blackberrycool jóvoltából találtunk így reggelre egy angol humoreszket, mely a BlackBerryken és természetesen az Apple-en élcelődik, hol máshol, mint egy zöldségesnél. Figyelem, csak az angol humort kedvelőknek, és az angol nyelvet jól ismerőknek!

Mi szóltunk...

Természetesen BlackBerryje!

A kissé már öregecske Chert a minap Londonban fotózták le kedvenc telefonjával a kezében - a szép az ebben, hogy a BlackBerryk a jelek szerint bármelyik generáció igényeinek megfelelnek, hiszen a múltkor láthattuk Justin Bieber kezében is ugyanezt a telefont, márpedig a srác egész biztosan csókolomot köszön Chernek.

Már csak az a kérdés, hogy vajon Daryl Van Horne szerepel-e még a boszorkány telefonjának névjegyzékében...

A RIM kommunikációjában láthatóan manapság központi szerepet játszik az új táblagép, a PlayBook, ami nyilván nem véletlen, a szakma és a márka rajongói egyaránt sokat várnak az iPad után az első, kvázi zárt pltaformra épülő tablet megjelenésétől. Rosszmájúak szerint a RIM ha akar sem nagyon tud mostanában másról beszélni, mint a PlayBookról, hiszen új, ütőképes telefon egyelőre nemigen van a tarsolyban, bár Lazaridis nemrég kétmagos processzorokkal ellátott, QNX-alapú BlackBerryket vizionált - csak éppen nem tudni, pontosan mikorra.

Egyelőre a PlayBook szállításával kapcsolatban sincs még konkrét dátum, mindenesetre annyival beljebb jutottunk a negyedéves eredményeket ismertető tegnapi befektetői konferencia után, hogy a RIM nem számol bevételi oldalon a február 26-án véget érő negyedik pénzügyi negyedévében a PlayBookkal. Tekintve, hogy a gyártó korábbi ígérete szerint a tablet még az első naptári negyedévben megjelenik a tengerentúlon, mindez azt feltétlezi, hogy február legvégén, vagy márciusban debütálhat Észak-Amerikában a kütyü.

Mindez annak ismeretében nem túl jó hír, hogy a PlayBookot csak a második naptári negyedévre ígérték Európának, és mivel bevallottan elsősorban a honi piacokat akarják ellátni a cégnél, ezért a raktárkészlettől és a kereslettől függően elképzelhető, hogy a nagyobb európai piacokon is csak valamikor a nyár közepén debütál a RIM tabletje.

Bár éppen tegnap írtuk mi is, hogy egyes tengerentúli szolgáltatóknál közel sem megy olyan jól a RIM szekere, mint egy éve, elemzők pozitív előrejelzéseket tettek közzé a cég november végén véget ért harmadik pénzügyi negyedévével kapcsolatban. Szakértők szerint mindenképpen a kanadaiak malmára hajtja majd a vízet a jövőben a tény, hogy a mobilszolgáltatók hálózati erőforrásaival a BlackBerryk bánnak a legtakarékosabban - mások szerint a takarékos üzem oka, hogy a BlackBerry-tulajok jellemzően kevésbé aktívak az interneten.

A várakozások szerint a RIM a harmadik negyedévben is jelentős mennyiségű BlackBerry 9800-on adott túl, ami tekintve, hogy ez a cég jelenlegi zászlóshajója, jó hatást gyakorol majd mind a bevételi, mind a nyereségességi mutatókra. A teljes BlackBerry értékesítési volumen egyébként az előrejelzések szerint valamivel 14 millió darab felett lesz világszerte, vagyis a RIM ugyanannyit adott el az összes általa forgalmazott telefonból, mint ahány iPhone-t értékesített az Apple nagyjából ugyanabban az időszakban.

Címkék: blackberry rim

Tegnapelőtt írtunk róla, hogy a BlackBerryken elérhető legfrissebb Facebook-klienssel már működik a közösségi oldal helyközlő szolgáltatása, a Places. Azóta több visszajelzést is kaptunk, hogy bár úgy tűnik, minden klappol, mégsem sikerül életet lehetlni a rendszerbe, melytől a foursquare akár földbe is állhat.

Volt aki arra panaszkodott, hogy a hétfői blogbejegyzésben megjelent instrukciók alapján nem lehet aktiválni a helymegosztást a Facebook-kliensen belül, az ominózus menüpont ugyanis bár jelen van a beállításoknál, de inaktív. Igyekeztünk utánajárni, hogy mi lehet a parajelenség oka, amit úgy tűnik, hogy sikerült reprodukálnunk a nálunk lévő vodás Curve 3G-vel is.


Itt nem fog működni a Places...

Tény, hogy a Vodafone-tól kapott készülékre hiába töltöttük le az aktuálisan legfrissebb Facebook-klienst (ez egyébként az 1.9.0.20-as verziószámot viseli), nem lehetett a beállítások menüpontban kipipálni az adott menüpontot. Tekintve, hogy ezt a jelenséget más készülékkel, és más szolgáltatói háttérrel is jelezték nekünk, azt sejtjük, hogy ugyanazon a verziószámon legalább kétféle Facebook-kliens fut a RIM-nél.


...itt viszont igen

Ezt erősíti meg legalábbis, hogy ha a www.blackberry.com/facebook címet begépeljük a BlackBerrynk böngészőjébe, a weboldal az App Worldre vezetne át minket, de ha nálunk nem érhető el a piactér, akkor azért szerencsére ad egy alternatív linket, ahonnan letölthető a kliens. Vélhetően az ezen a két helyen lévő verzió különbözhet egymástól, az egyikben a funkció éles, a másikban eleve ki van iktatva (a kezünk ügyében lévő 9700-esen az App Worldből letöltött változat fut).

Mindez magyarázatot adhat arra, hogy miért nem tudja mindenki aktiválni a Placest a Facebookon, egyben azt is logikussá teszi, hogy a rendszer miért nem működik itthon cellainformációk alapján - vélhetően itt a Facebook alkalmaz valamiféle szűrést. Reméljük mindez hamarosan változni fog, addig is aki használni akarja a Facebook Placest a BlackBerryjén, megpróbálhatja más forrásból beszerezni az alkalmazást.

A fentiek sajnos még mindig nem jelentenek semmiféle garanciát arra nézve, hogy nálad működni fog a Facebook Places, így például a nálunk lévő 9300-asra bármelyik verziót telepítettük, nem tudtuk aktiválni a helymegosztást.

süti beállítások módosítása