Elvileg mától kapható az Egyesült Államokban a BlackBerry Z10, úgyhogy a kanadai cégnek illett virítania erre az alkalomra egy kellően masszív bejelentést, mondjuk a BlackBerry World alkalmazás-piactéren található appok számáról. Arról persze hosszan lehetne vitatkozni, hogy mi értelme van ennek a féktelen app-hajhászatnak, pláne ha a piacterek felduzzasztása miatt minden tele van elképesztő tré kreálmányokkal, amiket még appnak sem nagyon illene nevezni, de ezt most ne firtassuk, és adjuk meg magunkat a közhiedelemnek: a több a jobb.
A BlackBerry ráadásul speciális helyzetben van: ömlenek be az áruházba az androidos portok, ami arra mindenképpen jó, hogy a számláló gyorsan pörögjön, de a magam részéről egy kezemen meg tudnám számolni az igazán jó és hasznos átportolt appokat -- persze ez is valami.
Szerencsére azért a százezer alkalmazás közül már lehet elég jókat is csemegézni, lassan csordogálnak be a nagyobb nevek, tegnap például megjött a Kindle vagy a nálunk nem használt, de a tengerentúlon nagyon népszerű OpenTable, és jön a Soundhound, a Viber és persze a Skype, hogy minden VoIP-mágus örüljön. Meg aztán itt van végre a BlackBerry Travel, ami valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem készült el a platform január végi rajtjára.
Ha pusztán a számokat nézzük egyébként, a növekedés elég figyelemre méltó, hiszen a megjelenés óta eltelt mindössze 7 hét alatt sikerült 30 ezer új alkalmazást betenni a BlackBerry Worldbe. Csak úgy mellesleg megjegyezném, hogy az Androidnak 24, a Windows Phone-nak 20, az iOS-nek pedig 16 hónap kellett ahhoz, hogy 100 ezer app összejöjjön, bár illik elismerni, hogy az androidos port meg a PlayBook-háttér azért elég nagyot löktek a BB10 szekerén.
Egyébként a választék bővülését jómagam is érzem, egyre több appot telepítek a telefonra, a nagy részüket ráadásul tényleg használom, hasznosnak tartom. Az alkalmazásajánló rovat BB10-es mutációjában bemutatom majd nektek a legérdekesebbeket, a BlackBerry 10 hivatalos magyarországi rajtja után.
Egy mobilos alkalmazás-piactérnek alapvetően mobilon kell jól működnie, ettől függetlenül mindegyik ilyen online rendszernek van valamilyen -- jobb-rosszabb -- webes felülete, amit böngészőből lehet megnyitni. A BlackBerry World is ilyen, ám mióta átkeresztelték, számos kritika érte a piacteret, főként a keresőfunkció, pontosabban annak nagyjábóli használhatatlansága miatt.
A hiányosságok egy részét most pótolta a BlackBerry, a piactér online webes felületének új verziója (ami egyébként még mindig az appworld.blackberry.com címről töltődik be) végre képes valódi kulcsszavas keresésre, az app címe mellett a típusára vagy a készítő nevére rákeresve. Fontos változás, hogy a keresési találatok most már valóban relevancia-alapúak, vagyis a kereső elsősorban azokat az appokat dobja fel kereséskor, melyeket a legtöbben letöltöttek és a legjobbra értékeltek. Ez azért nagyon jó, mert ezzel nyilvánvalóan kevesebb szemét ömlik majd ránk a piactérről.
A BlackBerry World emellett egy csomó aprósággal kiegészült, de persze még így is messze van azért a tökéletestől. Van, aki a kuponokat hiányolja, mások a kissé ódivatúnak tűnő felületbe kötnek bele, de engem például sokkal jobban zavar, hogy a mi továbbra sem vásárolhatunk az appokon kívül más tartalmakat, így zenéket vagy videókat (filmeket, sorozatrészeket), szemben például egy iPhone felhasználóval. De ami késik, nem múlik, szorgos népünk győzni fog!
Nem is volt olyan régen -- egész pontosan tavaly szeptember végén --, amikor mindenki általános megdöbbenésére a BlackBerry alelnökei Alec Saunders vezetésével egyszercsak összeálltak egy spontán rockbandába, és eldalolták egy jól ismert szám feldolgozásában, hogy mennyire szeretik a fejlesztőket. A dal kapcsán azt még a legelvetemültebb ellendrukkereknek is el kellett ismerniük, hogy ezt a fajta nyilvánosságot azért az IT-világ cégvezetői közül viszonylag kevesen vállalják be, pláne kétszer. Márpedig a BlackBerry Jam Europe-on megérkezett a második -- egyben utolsó -- klipje az összeverbuválódott bandának.
Aki nem ismerné a számot, Etta James 1960-as klasszikusának (At Last) sajátos feldolgozásáról van szó, Alec Saunders (vokál), Chris Smith (gitár) és Martyn Mallick (billentyű, vokál) előadásában. A számot tehát már február elején lejátszották a nagyközönségnek, hogy miért csak most került fel a YouTube-ra, azt nem tudom (feltételezem van némi köze a Z10 amerikai rajtjához), de a lényeg, hogy felkerült...
Végre.
Ismét eltelt egy hét, és számos esemény történt a BlackBerry világában, némelyikük fontos, némelyikük inkább csak szaftos.
- A cég szempontjából a legfontosabb valószínűleg az, hogy péntek óta Indonéziában is kapni lehet a Z10-et. Az indonéz piac a BlackBerry legnagyobb nem angol nyelvű piaca, az ország lakossága közelíti a 250 milliót, a gazdaság gyorsan bővül, folyik a globális léptékben is már egyre jobban kereső középréteg kialakulása. Az országban több millió lelkes BlackBerry felhasználó van már most is, akik megrohamozták a boltokat a Z10-ért. Híradások szerint ezt kihasználva viszonteladók és nepperek súlyosan megemelték az árakat, akár 40 százalékkal a hivatalosan ajánlott végfelhasználói árhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a SIM független készülékekért akár több mint 1000 dollárt, vagyis több mint 240 ezer forintot is van arcuk elkérni -- a feketepiacon állítólag jóval e fölé mennek az árak. Konkrét eladási adatokat persze megint nem tudunk.
- Ha már eladási adatok, akkor az RBC Capital 500 ezerben állapodot meg magával, már ami a Z10 februári eladásaitilleti -- a korábbi becslés 350 ezer volt. A BlackBerry március 28-án teszi közzé negyedéves jelentését, vagyis jövé héten, a piac megfeszülten várja az adatokat, a részvények egyelőre nyugalommal csúsznak 15 dollár alá.
- A Z10 eladásai és a média támogatása láttán Heins eléggé kottásnak érezte magátahhoz, hogy egy ausztrál interjúban azt fejtegesse, hogy az iPhone és annak kezelőfelülete mára elavult, megporosodtt, hiába tiszteli azért az úttörő munkáért, amelyet végzett. Nos, nekünk erről is hasonló a véleményünk, viszont mi nem vagyunk a BlackBerry CEO-ja, így Heins ebben a kapacitásában lehetne szerényebb, mert iPhone-ból mégiscsak úgy kb. százszor több fogyott eddig. Egyébként Ausztráliában is elindult a Z10.
- Megjelent a méltán népszerű WhatsApp Messenger BB10-es változata, így majdnem BBM-szintű chatklienst kapott a Z10 is, hogy azokkal is tudjunk chatelni és képeket küldözgetni, akik istenkáromló módon nem BlackBerry hívők. Vagyis a többséggel. Neked hány BBM ismerősöd van? Nekem csak 3 :(.
- Végezetül a BlackBerry bétáztatja a Secure Work Space technológiáját, amely az iOS és Android platformokra viszi el a BB10 beépített képességét, a Balance-t: szeparált munka- és magánkörnyezet egy telefonnal. A szolgáltatást a BlackBerry Enterprise Service 10 verziója fogja menedzselni. A funkció a második negyedévben válik elérhetővé a nyilvánosság számára, további részleteket a BlackBerry a májusi BlackBerry Live konferencián fog közzétenni. Ezzel együtt is a Balance a natív integráció miatt néhány dologban még mindig elegánsabb és kényelmesebb marad, például az üzleti naptár jelzi, ha magánprogrammal ütközne egy vacsora - az iPhone és Android felhasználóknak sajnos választaniuk kell majd, hogy bénának tűnnek az üzleti partner előtt, vagy tajtékzó párhoz akarnak hazamenni.
- Még mindig nem tudjuk, mikor érkezik a Q10, pláne hogy mennyiért.
Többször felreppent már a hír, vagy éppen a Lenovo szellőztette, hogy érdekelné a BlackBerry megvásárlása. A napokban ismét előkerült ez a pletyka, amivel a tegnapi 14%-os ralit magyarázzák sokan -- ez ebben a formában azonban egyszerű marhaság, ráadásul a Lenovo pénzügyi vezérigazgatója szájába adott állítás, mint kiderült, fals és felnagyított.
Az, hogy a Lenovo mit akar tenni és mit nem, most nem lényeges - leginkább a kínai vállalati és kormányzati piacon tudna csak lökést adni, amiért megérné prémiumot fizetnie a cégért.
Ami viszont lényeges, hogy a BlackBerry a Lenovónak elérhetetlen. A BlackBerry Kanada és az Egyesült Államok kormányzatainak kommunikációs beszállítója, nem csak készülékekkel, hanem a BB-k működéséből fakadóan szoftverekkel és saját adatközponti infrastruktúrával, amelyen keresztül a forgalmat irányítja. Ezen kívül számos stratégiailag kritikus iparágban működő vállalat mobil és email kommunikációja a mai napig BlackBerryn fut. Hosszasan lehetne sorolni ezeket a kormányzati szerveket és cégeket, de elég ha annyit mondunk, hogy az Egyesült Államok elnöke, a Fehér Ház és a Pentagon is BlackBerryket használ biztonságos kommunikációhoz.
Tehát: vajon egy kínai cég meg tudná-e venni az amerikai elnök levelezését kezelő céget?
A kanadai kormányzat számára egy felvásárlás blokkolása semmiféle problémát nem jelentene, mégcsak új precedenst sem teremtenének, mert a friss precedens már megvan, nem is akármilyen: 5 évvel ezelőtt Kanada megakadályozta, hogy egy amerikai (!) vállalat, az Alliant megvásárolja a kanadai MacDonald műholdas üzletágát, mivel az Kanada számára nem hozott volna semmiféle előnyt, miközben érinti a kanadai műhold technológiát és egy védelmi felderítő műholdat, amely a sarki területeket pásztázza.
Mégegyszer: a kanadaiak még az amerikaiknak sem voltak hajlandóak eladni egy nemzetbiztonsági szempontból érzékeny üzletet szimplán a pozitív nemzetgazdasági hatás hiányára hivatkozva.
Ezek után mennyire is tűnik reálisnak, hogy egy kínai vállalat megkaphatja Kanada technológiai zászlóshajóját, amely nemzetbiztonsági szempontból is kritikus?
Jim Flaherty, Kanada pénzügyminisztere a felvetésre diplomatikusan annyit válaszolt (6.00-tól) a Bloombergnek január végén, hogy "alaposan megvizsgálnának" egy ilyen felvetést. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a RIM egyes technológiái nem eladhatóak "tengerentúli" vevőknek, úgy kezdte válaszát, hogy "Tökéletesen így van".
Ami tegnap a tőzsdén volt, az csak egy gyorsan, nagy tétekkel lejátszott pókerjátszma volt vérprofik, félprofik és félhülyék közt - valaki blöffölt, hogy ki tudjon szállni. Nincs itt semmi látnivaló, nyugodtan haladjunk tovább.
Ha a Lenovo és BlackBerry közt köttetik is üzlet, az nem felvásárlás, hanem esetleg technológiai licencelés (BB10 OS) vagy OEM (Lenovo név alatt forgalmazott BB-k Kínában) megállapodás lesz - ha lesz.
A T-Mobile USA, az amerikai piac negyedik legnagyobb szolgáltatója, mától forgalmazza a Z10-et az üzleti előfizetőknek. A Verizon és AT&T a következő 2 hétben fogja követni - utóbbi piacvezetőként 22-én fog beállni a Z10 mögé, 2 éves szerződés mellett 200 dolláros áron. A Sprint úgy döntött, ők megvárják a Q10-et. Valószínűleg a rajt körüli fokozódó pozitív médiavisszhang miatt a tőzsde elkezdte felfelé hajtani a cég papírjait a short nyomás ellenére, alig nyitott ki a NASDAQ, már 6% fölött járunk -- robog a hullámvasút!