A BlackBerry Messenger, vagyis a BBM egyike volt a legelső mobilos chatklienseknek a világon, a BlackBerrykkel rendelkező felhasználók kis túlzással már akkor a mobiljukon chateltek, amikor a Vibert ma használó generáció még meg sem született. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb, ma mobilon népszerű chatprogram eredetileg PC-re készült el, majd az okostelefon-éra kezdetével költözött át a készülékekre, a BBM pedig most éppen fordított irányba tart, és ezt már félig-meddig hivatalos infóként is lehet kezelni.

A PC-s BBM-kliens megjelenése rövidesen várható tehát, más kérdés, hogy nem biztos, hogy abban a formában, ahogy arra sokan számítanak. John Chen és John Sims (utóbbi a BlackBerry nagyvállalati megoldásokért felelős részlegének a fejese) a PCMagnek árultak el néhány apróbb titkot a készülőben lévő üzleti megoldásokról, köztük az eBBM üzleti üzenetküldő platformról, melynek kapcsán szóba került a PC-s funkció is.

bbm_logo_angled.jpg

Sims a magazinnak elmondta, hogy lesz ugyan PC-s BBM-videochat, de ez várhatóan csak az üzleti ügyfelek számára lesz elérhető, a "mezei" felhasználók ugyanis a cég szerint nem igénylik ezt a funkciót. Ezek után jó lenne tudni, hogy a többi funkcióval mi lesz, mert kétségtelenül elég hülyén nézne ki egy ingyenes PC-s chatkliens videochat-funkció nélkül, másfelől viszont ha egy kellően robusztus és biztonságos videokonferencia-rendszert épít ki a BlackBerry a BBM-re támaszkodva, akkor azzal olyan megoldásoknak jelenthet konkurenciát, mint például a méltán népszerű (és piszok drága) Cisco Videoscape.

A beszélgetésen a BBM mellett szóba került még a BlackBerry Enterprise Service 12, mely a jelentős strukturális változások miatt ugrott mindjárt két verziószámot a BES10-hez képest. A BES12 ugyanis akár teljesen felhőalapú megoldásként is működhet majd, vagyis nem kell hozzá drága szervert venni/bérelni, támogatni fogja a Windows Phone platformot, ezzel a támogatott okostelefon-platformok köre teljes lest, valamint Office 365-integrációs is kínál majd.

Via PCMag.

A BlackBerry Messenger jóval több egyszerű csevegőprogramnál, így például lehet vele fájlokat is küldeni egyik készülékről a másikra. Bár a legfrissebb verzióval már a Dropbox felhőszolgáltatáson keresztül is megoszthatunk egymással állományokat, direktben is működik ez a képesség, igaz, némi korláttal.

bbm_logo.png

A rendszer ugyanis (jelenleg) nem enged 6 MB-nál nagyobb méretű fájlokat átküldeni, ami különösen videók küldözgetésénél lehet problémás, de már egy nagyobb MP3-szám is több adatot jelent ennél. Szerencsére a BlackBerrynél a legfrissebb hivatalos információk szerint már dolgoznak ennek a limitációnak a feloldásán, a következő verziótól állítólag nagyobb méretű állományokat is át lehet majd küldeni a rendszerrel. Már csak azt kéne tudni, hogy ez a verzió (ami egyébként újabb, vicces emotikonokat is tartalmaz majd) mikor is jelenik meg pontosan.

A BBM egyébként a multiplatformos kliens megjelenése óta szépen fejlődik, már 85 millióan használják, ebből 40 százalék Android- vagy iOS-platformon veszi igénybe a szolgáltatást -- derült ki a BBM-ért felelős részlegvezető, John Sims nyilatkozatából. Érdekesség, hogy a 85 millió felhasználóból 25 millió vállalati ügyfél, nem véletlen tehát, hogy a BlackBerry kifejezetten őket célozva létrehozta az eBMM platformot, mely a fokozott biztonság mellett újabb üzleti funkciókat kínál majd az év során.

Sims azért nem csak jó hírekkel szolgált, így azok, akik asztali (PC-s) BBM-kliens megjelenésére várnak, ne számítsanak rá egyhamar.

Via CNET.

Címkék: bbm ebbm

A BlackBerry ma Barcelonában a két, korábbi posztban is említett készülék mellett a legújabb, idénre tervezett üzleti platformjairól is lerántotta a leplet. A cég nagyjából John Chen kinevezése óta bevallottan az üzleti ügyfelek, illetve a mobilmenedzsment-bizniszben érdekelt partnerek megtartására koncentrál, ennek a stratégiának a része a BES migráció megkönnyítése, az új árképzési modell, illetve a BES12 idei bevezetése. A BES11-et meg elvitte a cica...

Aki nem tudná, miről van szó: a BES egy olyan szerveralkalmazás (illetve a jövőben felhőalapú platform), mely a vállalati mobilok kordában tartására hivatott, nehogy az alkalmazottak véletlenül vagy szánt szándékkal veszélyeztessék a vállalat -- vagy kormányzati szerv -- információbiztonságát. Márpedig az okostelefon nem csak a privát életünknek, hanem a munkánknak is egyre szervesebb része, így a BES-hez hasonló mobilmenedzsment-platformokra egyre nagyobb szükség van.

bb_balance.jpg

A BlackBerry Enterprise Service 10 ennek jegyében már nem csak BlackBerrykkel, hanem androidos és iOS-es eszközökkel is működik, a jövőben pedig a Windows Phone platform integrációja is megoldott lesz -- ígérik a fejlesztők. A BES soron következő, 12-es verziója a BlackBerry szerint jobban skálázódik majd, könnyebb lesz a használata és egyszerűbb lesz a bevezetése -- aki dolgozott már BES(10) környezetben, az tudja, hogy ezzel temérdek ősz hajszál megjelenésétől kímélheti meg a gyártó a rendszergazdákat.

Az új platformok közt megjelenik továbbá az eBBM, mely a nevéből adódóan egy üzleti üzenetküldő rendszer lesz, kicsit olyasmi, mint a BlackBerry Messenger szupertitkos változata, ahol nem randikat szerveznek a csevegőpartnerek, hanem amin keresztül akár egy komplett üzleti tárgyalás is lebonyolítható -- természetesen úgy, hogy abba illetéktelenek még véletlenül se kapcsolódhassanak be. Az eBBM első eleme éppen ezért a nyáron megjelenő BBM Protect lesz. A cégeknek a tervek szerint felhasználók alapján kell majd havi díjat fizetni a szolgáltatás után.

Címkék: bbm bes bes10 bes12 ebbm
süti beállítások módosítása