Ha tényleg létezik olyan, hogy az élet császára, akkor a különböző piaci jóslatokat beböfögő elemzők aztán tényleg azok. Körülbelül egy meteorológus felelősségével (ami köztudottan zéró) azt mondhatnak, amit akarnak, csak itt nem az a tétje egy prognózisnak, hogy mondjuk ronggyá ázik vagy szétfagy pár ezer ember, hanem hogy egy cég teszemazt veszít az értékéből rongyos pár millát és olyan sajtója lesz, hogy a PR hónapokig küzdhet a kármentéssel.

De ne feledjük, hogy az elemzőcégeknél is emberek dolgoznak és bár mostanában nem sok jót jósolnak a RIM-nek, volt már rá párszor példa, hogy tévedtek. Az okostelefon-piacon maradva mindjárt két vicces példát is szeretnék elétek tárni, az egyik az IDC jóslata 2010 januárjából, a másik a Gartneré 2009 októberéből. 

Ezt mondta az IDC 2010-ben:

Az IDC arra számít, hogy 2013-ra az okostelefonok piaca 391 millió darabra emelkedik, ezek közül 132 millión fut majd Symbian, 68 millión Android, 66 millión Blackberry OS, 51 millión Windows Mobile, 49 millión pedig iPhone OS. A hatodik legnépszerűbb mobil platform a Palm-féle WebOS lesz az IDC szerint.

...ezt pedig a Gartner 2009-ben:

A piackutató úgy látja, három év múlva világszerte 525 millió okostelefon talál majd gazdára, ezekből 195,5 millión, azaz 37,4 százalékukon fut Symbian operációs rendszer, 94,5 millión, azaz 18 százalékukon Android, 73 millión (13,9%) BlackBerry OS, 71,5 millión (13,6%) iPhone OS és csupán 47,7 millión (9%) Windows Mobile. A cég úgy számol, hogy 2012-ben már jelentős piaci részt hasítanak ki maguknak a Maemo-alapú készülékek (23,5 milliós eladási darabszámmal, 4,5 százalékos arányt képviselve).

Hát fiúk, ez annyira nem jött be. Annyira nem, hogy a Symbian mára tulajdonképpen az életéért küzd, a Windows Mobile gyakorlatilag eltűnt, vagyis van helyette Windows Phone, Palm dettó eltűnt, Maemo - na ne röhögtessetek! Az iOS-t meg kábé olyan szinten alábecsülték az elemzésekben, mintha Véber István azt mondaná ma este az RTL-en, hogy holnap mínusz tizenöt fok lesz.

Gartner-Q1-smartphone-sales.jpg

A tényleges, friss adatokról álljon itt a fenti táblázat, ami szintén a Gartnertől származik, és szintén becslés, de legalább utólagos becslés. Ha nagyon akarnék, biztos egy éves jóslatot is előkotorhatnék valahonnan, de őszintén szólva nem látom sok értelmét, meg nem is akarom annyira.

Zárásként itt a legfrissebb IDC prognózis 2016-ra, mindenki döntse el, mennyire hisz ezek után nekik:

idc_2016.jpg

Idézetek: HWSW

Tegnap befutottak a Gartner becsléseken alapuló statisztikái a mobilpiac első negyedéves eredményéről. Ebben szerepel minden gyártó és minden platform, köztük értelemszerűen a RIM is. Nincs igazán mit szépíteni rajta, a kanadai cég számára ez a negyedév nem sikerült valami fényesen, a gyártó most már csak a piac hetedik legnagyobb volument értékesítő vállalata, igaz öt olyan cég előzi meg, mely nem kizárólag okostelefonokat gyárt (az egyetlen kivétel az Apple).

A számok nyelvén elmondva, a piacot a Samsung vezeti 86 millió eladott készülékkel, a második a Nokia 83 millió telefonnal, a harmadik pedig az Apple, 33 milliós volumennel. A RIM ehhez képest az első negyedévben eladott nagyjából tízmillió BlackBerryt, hárommillióval kevesebbet, mint egy évvel korábban. Azért ne feledjük, hogy ez még így is egy Magyarországnyi ember.

Az okostelefon-piacon kicsit jobb a helyzet, ott a RIM még a harmadik legnagyobb gyártó 7 százalékos részesedésével, előtte az Apple 23, majd a topon a Samsung következik 26 százalékkal. A koreaiak tehát láthatóan uraltak mindent az év elején, és ez valószínűleg még jó pár hónapig így is lesz.

Nem mellékesen a Samsung 38 millió eladott okostelefonjának nagy része androidos eszköz és az összes többi androidos gyártó egyenként ezt a mennyiséget meg sem képes közelíteni. Ebből számomra az látszik, hogy a Samsungtól a többi androidos gyártónak van leginkább félnivalója, bár a kínaiak (Huawei, ZTE) okozhatnak még kellemetlen meglepetéseket Android-fronton mindenkinek. 

Az Apple láthatóan szintén a Samsungot tartja elsődleges riválisának, ez onnan is jól látszik, hogy a két cég jól elszórakoztatja egymást mindenféle szabadalmi perekkel, ami olyan jó bulinak számít, hogy újabban a Nokia is beszállt. A két nagy gyártón és a két legnagyobb platformon kívül ott van még a piacon a Windows Phone, mely a Nokiával kart karba öltve próbálja megvetni a lábát a kulcspiacokon, adott a folyamatosan apadó Symbian, valamint a szintén a Samsunghoz kötődő Bada.

Ezen a térfélen már van mit keresnie a RIM-nek, mely ha a BlackBerry 10-zel jól sáfárkodik, a meglévő ügyfélkörére és hírnevére építve egy év múlva a mérleg nyelvét jelentheti majd. Ehhez persze több akadályt is sikeresen kell venni először Kanadában, így a BlackBerryknek újra vonzó alternatívává kell válniuk az iOS-szel és az Androiddal szemben, ehhez pedig három plusz egy dolog kell: látvány, látvány, látvány és Angry Birds.

És ha ez megvan, még mindig nincs meg a siker, hiszen meg kell nyerni újra a sajtót, mely az elmúlt hónapokban annyiszor és annyiféleképpen temette már el, állította földbe stb. a RIM-et, hogy már csak azért sem akar majd magának ellentmondani, ha netán fordulni látszik a szerencse.

És igen, a RIM-nek meg kell küzdenie néhány piaci riválissal, de leginkább a sajtó kegyeiért kell majd küzdenie, és ez hosszú és nehéz küzdelem lesz. Szerencsére Amerika van olyan nyálas hely, hogy ha valaki a földről feláll, annak mindenki állva tapsol, tudjuk ezt a Rocky filmek óta...

Márpedig ha Amerika tapsolni kezd, azt mindenhol meghallják a világban.

Van keresnivalója a tabletpiacon a RIM tapizós kütyüjének, a PlayBooknak is, legalábbis ezt jósolja a Gartner, mely éppen ma tette közzé legújabb előrejelzését a szegmens jövőbeni alakulásáról. A kutatócég szerint nyilvánvaló, hogy még évekig teljes Apple-dominancia lesz, de az iPadek erőfölénye lassan apad majd, míg 2015-re már csak nagyjából minden második eladott tableten lesz alma-logó.

Ez - már amennyiben egyáltalán így lesz -, jó hír a konkurenciának, így többek közt a RIM-nek is, mely a Gartner előrejelzése szerint egyébiránt nagyjából 29 millió QNX-es tablet (azaz PlayBook) értékesítésével számolhat majd 2015-re, ezzel a PlayBook a teljes piac 10 százalékát teszi majd ki. A Gartner egyébként idén 3,9 millió, jövőre pedig 7 millió PlayBook eladását jósolja, vagyis az elemzőcégnél kevésbé optimisták, mint a CES-re kilátogató ügyfeleket szondázó RBC Capital Marketsnél, ahol hatmilliós idei volumenre számítanak.

Forrás: Gartner

süti beállítások módosítása