Tegnap befutottak a Gartner becsléseken alapuló statisztikái a mobilpiac első negyedéves eredményéről. Ebben szerepel minden gyártó és minden platform, köztük értelemszerűen a RIM is. Nincs igazán mit szépíteni rajta, a kanadai cég számára ez a negyedév nem sikerült valami fényesen, a gyártó most már csak a piac hetedik legnagyobb volument értékesítő vállalata, igaz öt olyan cég előzi meg, mely nem kizárólag okostelefonokat gyárt (az egyetlen kivétel az Apple).

A számok nyelvén elmondva, a piacot a Samsung vezeti 86 millió eladott készülékkel, a második a Nokia 83 millió telefonnal, a harmadik pedig az Apple, 33 milliós volumennel. A RIM ehhez képest az első negyedévben eladott nagyjából tízmillió BlackBerryt, hárommillióval kevesebbet, mint egy évvel korábban. Azért ne feledjük, hogy ez még így is egy Magyarországnyi ember.

Az okostelefon-piacon kicsit jobb a helyzet, ott a RIM még a harmadik legnagyobb gyártó 7 százalékos részesedésével, előtte az Apple 23, majd a topon a Samsung következik 26 százalékkal. A koreaiak tehát láthatóan uraltak mindent az év elején, és ez valószínűleg még jó pár hónapig így is lesz.

Nem mellékesen a Samsung 38 millió eladott okostelefonjának nagy része androidos eszköz és az összes többi androidos gyártó egyenként ezt a mennyiséget meg sem képes közelíteni. Ebből számomra az látszik, hogy a Samsungtól a többi androidos gyártónak van leginkább félnivalója, bár a kínaiak (Huawei, ZTE) okozhatnak még kellemetlen meglepetéseket Android-fronton mindenkinek. 

Az Apple láthatóan szintén a Samsungot tartja elsődleges riválisának, ez onnan is jól látszik, hogy a két cég jól elszórakoztatja egymást mindenféle szabadalmi perekkel, ami olyan jó bulinak számít, hogy újabban a Nokia is beszállt. A két nagy gyártón és a két legnagyobb platformon kívül ott van még a piacon a Windows Phone, mely a Nokiával kart karba öltve próbálja megvetni a lábát a kulcspiacokon, adott a folyamatosan apadó Symbian, valamint a szintén a Samsunghoz kötődő Bada.

Ezen a térfélen már van mit keresnie a RIM-nek, mely ha a BlackBerry 10-zel jól sáfárkodik, a meglévő ügyfélkörére és hírnevére építve egy év múlva a mérleg nyelvét jelentheti majd. Ehhez persze több akadályt is sikeresen kell venni először Kanadában, így a BlackBerryknek újra vonzó alternatívává kell válniuk az iOS-szel és az Androiddal szemben, ehhez pedig három plusz egy dolog kell: látvány, látvány, látvány és Angry Birds.

És ha ez megvan, még mindig nincs meg a siker, hiszen meg kell nyerni újra a sajtót, mely az elmúlt hónapokban annyiszor és annyiféleképpen temette már el, állította földbe stb. a RIM-et, hogy már csak azért sem akar majd magának ellentmondani, ha netán fordulni látszik a szerencse.

És igen, a RIM-nek meg kell küzdenie néhány piaci riválissal, de leginkább a sajtó kegyeiért kell majd küzdenie, és ez hosszú és nehéz küzdelem lesz. Szerencsére Amerika van olyan nyálas hely, hogy ha valaki a földről feláll, annak mindenki állva tapsol, tudjuk ezt a Rocky filmek óta...

Márpedig ha Amerika tapsolni kezd, azt mindenhol meghallják a világban.

süti beállítások módosítása