A BeBuzz az egyik kedvenc BlackBerry-alkalmazásom, még akkor is, ha már közben iPhone-ra is elérhetővé vált a program, vagyis elvesztette a platformexkluzivitását. Az ok rendkívül prózai: mint minden BlackBerry-tulajdonos, én is LED-függő vagyok, ha csak meglátom, hogy a jelzőfény felvillan a telefonon, már nyúlok is utána, álmomból felkelve is. De aztán idővel megtanultam, hogy nem minden értesítés egyformán fontos, és szerencsére van már rá lehetőség, hogy ezt a jelzőfényekkel is kifejezze nekem a BlackBerrym. Na pont ezért szeretem a BeBuzzt.

bebuzz10_headless.jpg

Most pedig azért szeretem még jobban, mert a BeBuzz 10-nek, vagyis a BB10-es rendszerre fejlesztett verziónak elkészült az a változata, amelynek immár nem kell folyamatosan megnyitva, Active Frame-ben futnia ahhoz, hogy kontrollálja a jelzőfényeket. A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2.1-es verziójával ugyanis már enélkül is futhatnak a háttérben alkalmazások, már ha az alkalmazás fejlesztője ezt a képességet beépíti és szerencsére ezt a funkciót (ami egyébként annyira alap, hogy nem is értem, hogy maradhatott ki a BB10 kezdeti verzióiból) egyre több app ki is használja.

A BeBuzz 10 esetében ez most történt meg, a program headless támogatással (aki tud erre jó magyar szót, jelentkezzen, Grétsy emléklap jár érte cserébe) rendelkező 2.0-s verziója tegnaptól érhető el a BlackBerry Worldben. Van még mellette néhány egyéb, kevésbé jelentőségteljes újítás, így az alkalmazás mostantól a naptár riasztásokat is támogatja, bekerült 30 új LED-szín a repertoárba, illetve kikerült néhány olyan funkció, amit az új, headless üzemmód feleslegessé tett.

Szóval ha hozzám hasonlóan te is szeretnéd, hogy a BlackBerryden a BBM üzenetek kék LED-del, az SMS-ek zölddel, az e-mailek meg pirossal villogjanak, vagy mindezt a névjegyzéked alapján, személyre szabottan kívánod beállítani, töltsd le az új BeBuzz 10-et a BlackBerry Worldból!

BeBuzz 10 letöltési link.

A BlackBerry 10 operációs rendszer eddig is az egyik, ha nem a leghatékonyabb többfeladatos mobilos operációs rendszer volt, és az idő előrehaladtával csak még jobban kidomborítja ezt a képességét. Például az operációs rendszer 10.2-es verziójának őszre várható megjelenésével, mely már támogatja azt az alkalmazásfuttatási módot, amikor egy app akkor is futhat a háttérben, ha nincs active frame-ben megnyitva.

Vannak olyan mobilos operációs rendszerek, melyek régóta kezelik az efféle háttérben futási képességet (még akkor is, ha erősen korlátozott ez a képesség), ugyanakkor egy meg nem nevezett internetes keresőcég meg nem nevezett mobilos operációs rendszere kapcsán én is tapasztaltam már többször, hogy a rosszul megírt háttérben futó alkalmazások milyen pillanatok alatt képesek felzabálni a rendszer erőforrásait. Mindez szélsőséges esetben akadozó felhasználói felület és villámgyorsan lemerülő akkumulátor képében testesül meg többnyire.

activeframe2.JPG

Annak érdekében, hogy a BlackBerry 10-es telefonokon ez semmiképpen ne fordulhasson elő, a felület nélkül a háttérben futó alkalmazások a következő limitációval rendelkeznek a 10.2-es OS fejlesztői dokumentációja alapján:

  • Alapesetben egyetlen háttérben futó alkalmazás sem foglalhat le 3 MB-nál több rendszermemóriát
  • Minimum 7, maximum 25 százalékos maximális processzoridő-allokációt kaphatnak az appok
  • Alapesetben egy headless app 20 másodpercig futhat a háttérben, a nonstop futtatás lehetőségét külön kell engedélyeztetni (!) a BlackBerryvel.

A háttérben futó appok többféleképpen indíthatók, automatikusan a bootoláskor, push üzenettel, akár SMS-sel is, vagy lokáció alapokon (vagyis ha például beérsz az otthoni vagy munkahelyi Wi-Fi router hatósugarába), de első alkalommal minden esetben a felhasználó engedélye szükséges a futáshoz.

süti beállítások módosítása