Július végén Windows Phone-ra is megjelent a BlackBerry saját fejlesztésű azonnali üzenetküldő programja, a BlackBerry Messenger, ami ma már persze jóval több egyszerű azonnali üzenetküldő programnál, még akkor is, ha a Microsoft rendszerét választók számára egyelőre kizárólag ez a funkció érhető el. A program a múlt hónapban még béta szoftverként került be a Windows Marketplace-re, a hétvégén azonban a legfrissebb verzióval vége a bétaüzemnek.

bbm_wp.jpg

És hogy mindez mit jelent pontosan? Elsősorban kevesebb idegesítő hibát, gyorsabb működést, jobb kompatibilitást és persze annak az látszatát, hogy a fejlesztők igen serényen dolgoznak az appon az első tesztverziók publikálása óta. Persze azért ez nem csak látszat, ezt az androidos és iOS-es verziók kapcsán már bizonyította a BlackBerry -- a két említett platformra tavaly ősszel vált elérhetővé a BBM, és azóta rengeteget fejlődött mindkét kiadás.

A Windows Phone-ra készült verziónak is van még mit fejlődnie, hogy mást ne említsek, teljesen hiányzik a programból a hanghívások támogatása, és persze a BBM-csatornák kezelése, ezeket a funkciókat egy későbbi verzióval fogják beépíteni a programba.

A Windows Phone-os BBM-et innen tudjátok letölteni (feltétel a WP 8.0, vagy újabb verzió).

Ismét forrong a világ a Facebook miatt, Zuckerbergék csapata megint kitalált valami olyasmit, amivel a közösségi oldal a remények szerint több pénzhez juthat, vagyis ebből óhatatlanul következik, hogy a felhasználók megszívják. Most éppen azt, hogy nem lehet többé csevegni a Facebook appon keresztül, az üzenetküldést végérvényesen kiszervezte a cég a Facebook Messenger appba, amivel egyébként a chatelésen kívül lehet telefonálni is. Az Apple-tábor már pár hónapja "élvezheti" ezt a fejlesztést, az androidosok meg most jönnek majd.

fb_messenger.jpg

De mi van azokkal a hátrányos helyzetűekkel, akiknek annyira nincs semmilyen alkalmazás az okostelefonjukra, hogy még egy nyavalyás Facebook Messengert sem tudnak rá letölteni? Ők (vagyis inkább mi, BlackBerry-felhasználók) -- legalábbis egyelőre -- a jelek szerint cseveghetnek tovább a natív Facebook-appon keresztül, ami mondjuk hagy maga után némi kívánni valót más platformok hasonló célt szolgáló alkalmazásaihoz képest, de ebbe most inkább ne menjünk bele.

A lényeg az, hogy a BlackBerry-felhasználókat a Facebook mostani döntése egyelőre nem érinti sehogy, vagyis aki minden szinten a Facebookot használja arra, hogy az ismerőseivel tartsa a kapcsolatot, annak nincs semmi teendője azon kívül, hogy elindítja az appot, vagy akár közvetlenül a HUB-on keresztül is cseveghet az ismikkel.

Persze vannak, akik mindennek dacára (vagy éppen ezért) örök facebook-szkeptikusok maradnak, nos nekik még mindig ott a BBM, ahol a csatornák forgalma szépen gyarapszik, és nincs gond azzal sem, hogy a szolgáltató kiszervezné a chatelést egy külön alkalmazásba.

A BlackBerry 10 és a Windows Phone mobilos operációs rendszerek közt sokan (köztük kezdetben én is) ádáz versenyt sejtettek, amit eleinte igazolni látszott az is, hogy a BlackBerry Messenger tavaly őszi multiplatformos bővítésénél a Microsoft platformja hogy, hogy nem kimaradt a körből. Aztán később kiderült, hogy ennek nem az az oka, hogy a BlackBerry ki akar tolni azokkal, akik WP-re álltak át, a chatkliens fejlesztése ugyanis megkezdődött a windowsos telefonokra is -- és most érte el azt a szintet, hogy az app gyakorlatilag bárki számára elérhetővé vált.

bbm_wp.jpg

Ami azt jelenti, hogy a BBM a rövid nyílt bétatesztet követően immár a Windows Marketplace-ről is letölthető, a Windows Phone 8-at, vagy annál újabb oprendszert futtató készülékekre. A felület amolyan Windows Phone-os, vagyis teljesen az operációs rendszer interfészéhez szabta a BlackBerry a programot, amivel egyelőre csak chatelni lehet akár egyesével, akár csoportban, a hanghívás funkció és a csatornák kezelése majd egy későbbi verzióban válik elérhetővé. 

Talán ennek köszönhető, hogy még mindig bétának nevezi a BlackBerry a WP-s BBM-et, aminek az 1.0.0.0-s (vagyis NAGYON egypontnullás) verzióját erre a linkre kattintva érhetik el a Windows Phone telefonokkal rendelkező felhasználók.

A BlackBerry saját üzenetküldő platformja (ami egyébként már jóval több egyszerű üzenetküldő platformnál) tavaly év végén vált multiplatformossá, vagyis a BlackBerry OS és BlackBerry 10-es verzió mellé megérkezett az androidos és iOS-es kiadás is. Már-már azt lehetett hinni, hogy a BlackBerry a Microsoft okostelefon-platformjára nem kívánja kiadni a BBM-et, aztán kiderült, hogy mégis, csak kis késéssel. A Windows Phone változat rövidesen végleges formát ölt.

bbm_wp.png

A natív appot fejlesztő csoport a napokban fejezte be a windowsos BBM zárt bétatesztjét, a nyílt tesztre a Magyarországon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül lehet jelentkezni. Az ígéretek szerint a szélesebb körű teszt eredményeit kiértékelve, akár már a következő hetekben letölthető lesz Windows Phone-ra az alkalmazás.

Amivel azért a kiadás után is lesz munka bőven, mivel az első verzióból hiányzik többek közt a BBM Voice támogatás, a csatornák kezelése, valamint matricákat sem lehet vásárolni (ebben mondjuk a Microsoft-féle Skype-nak is komoly lemaradása van), ezek a funkciók a további fejlesztéseket követően kerülnek be a programba.

A Windows Phone-os BBM megjelenésével a BlackBerry Messenger lefedettsége teljessé válik, vagyis az összes meghatározó okostelefon-platformon elérhető lesz az alkalmazás, ezzel remélhetőleg tovább gyarapítva az egyre népesebb felhasználói tábort. Aminek ugye már te is része vagy?

Via Inside BlackBerry blog.

A BlackBerry még május végén, azaz több mint két hete megújította a BlackBerry Messenger alkalmazásokat iOS és Android platformon, de sem BlackBerry OS-re, sem BB10-re nem érkezett akkor új kliens, minden igazi rajongó legnagyobb meglepetésére. Az új natív verzió megjelenésére tegnapig kellett várni, nem véletlenül: a BBM aktuális frissítésével olyan funkció került be a repertoárba, amit jelen állás szerint semelyik más mobilos chatplatform nem tud.

Ez a BBM Protected, mely az új verzió talán legfontosabb újítása, legalábbis azoknak a cégeknek és kormányzati szerveknek, melyek maximálisan adnak a biztonságra, és nem szeretnék, ha a munkatársak közt folyó "beszélgetésekbe" kívülről bárki rálátna. A háromrétegű titkosítási rendszert használó BBM Protected esetében a vonal mindkét végén csak a titkosítást feloldó jelszó megadását követően lehet megkezdeni a chatelést, nagyjából hasonló a helyzet a csoportokkal is. Az egészben az a legjobb, hogy a BBM Protectedhez nem kell külön alkalmazást telepíteni, vagyis ugyanazzal a chatprogrammal lehet szuperbiztonságos, titkosított csevejt folytatni, mint amivel a hétvégi golfozás részleteit egyeztetik le egymással az üzletemberek.

bbm-wallpaper.png

Hogy mennyire kétarcú platformmá kezd válni a BBM, azt jól jelzi, hogy ugyanazzal a frissítéssel, amivel megérkezett a BBM Protected, új emotikonok is jöttek (szám szerint 16), valamint a BBM shopban újdonságként megjelentek a hátterek a csevegőprogramhoz. Aztán van itt még megnövelt (16 MB-ra) fájlméret-limit a kliensek közti fájlküldéshez, valamint egyszerűbb lett az e-mailben érkező meghívók elfogadása is (a rendszer mostantól nem követeli meg, hogy a PIN-nket visszaküldjük).

Az új BBM-et elérhetitek a BlackBerry Worldből.

Na ez sem áprilisi tréfa, bár azért a viccelődéshez van némi köze a témának: A legfrissebb hírek szerint még ma megérkezik BlackBerry 10 okostelefonokra, valamint Androidra és iOS-re a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM legfrissebb verziója, melyet pár nappal ezelőtt már beígért a BlackBerry, csak kicsit későbbre vártuk.

bbm_stickers.png

Az új BBM legfontosabb újdonságai közé tartozik, hogy a program mostantól támogatja az emotikonok mellett a matricákat (angolul stickers), amivel tovább színesíthető a chatelés. A matricákhoz csomagokban lehet majd hozzájutni, valamelyik ingyen, valamelyik pénzért cserébe lehet a tiéd, vagyis a BlackBerry ezzel hivatalosan is elkezdett pénzt csinálni a BBM-ből (az most más kérdés, hogy hányan fognak fizetni ezekért a matricacsomagokért).

Ezen felül még két, mindenki számára elérhető (és remélhetőleg hasznos) újdonság kerül bele a BBM-be, az egyik, hogy mostantól a megosztható fájlméret 16 MB lett, vagyis egy hosszabb MP3 is simán átlőhető az ismerősöknek, ami jó dolog, még akkor is, ha a videók mániákus megosztóin ez továbbra sem segít, hiszen kisfilmeket továbbra sem lehet majd továbbítani a BBM-en. De erre való a Dropbox-integráció, nem igaz?

Harmadik újításként megjelenik a képek megosztásának a lehetősége a többszereplős chatben, amit remélhetőleg megint sokan fognak értékelni majd, főleg azok közül, akik szeretik a nagyobb társaságot, chaten is.

Szóval a BBM szépen lassan fejlődik, napról-napra több funkcióval látják el (nem számoltam utána, de szerintem most már nincs egyetlen olyan mobilos chatprogram sem, ami ennyire sokoldalú funkciókat kínálna). A program frissítése letölthető a BlackBerry Worldből, az alkalmazás emellett elérhető a Google Play Store-ból Androidra, és az App Store-ból iOS-re.

BlackBerry 10 operációs rendszerre előfeltétel a 10.2.1-es rendszerfrissítés telepítése.

süti beállítások módosítása