Ismét forrong a világ a Facebook miatt, Zuckerbergék csapata megint kitalált valami olyasmit, amivel a közösségi oldal a remények szerint több pénzhez juthat, vagyis ebből óhatatlanul következik, hogy a felhasználók megszívják. Most éppen azt, hogy nem lehet többé csevegni a Facebook appon keresztül, az üzenetküldést végérvényesen kiszervezte a cég a Facebook Messenger appba, amivel egyébként a chatelésen kívül lehet telefonálni is. Az Apple-tábor már pár hónapja "élvezheti" ezt a fejlesztést, az androidosok meg most jönnek majd.

fb_messenger.jpg

De mi van azokkal a hátrányos helyzetűekkel, akiknek annyira nincs semmilyen alkalmazás az okostelefonjukra, hogy még egy nyavalyás Facebook Messengert sem tudnak rá letölteni? Ők (vagyis inkább mi, BlackBerry-felhasználók) -- legalábbis egyelőre -- a jelek szerint cseveghetnek tovább a natív Facebook-appon keresztül, ami mondjuk hagy maga után némi kívánni valót más platformok hasonló célt szolgáló alkalmazásaihoz képest, de ebbe most inkább ne menjünk bele.

A lényeg az, hogy a BlackBerry-felhasználókat a Facebook mostani döntése egyelőre nem érinti sehogy, vagyis aki minden szinten a Facebookot használja arra, hogy az ismerőseivel tartsa a kapcsolatot, annak nincs semmi teendője azon kívül, hogy elindítja az appot, vagy akár közvetlenül a HUB-on keresztül is cseveghet az ismikkel.

Persze vannak, akik mindennek dacára (vagy éppen ezért) örök facebook-szkeptikusok maradnak, nos nekik még mindig ott a BBM, ahol a csatornák forgalma szépen gyarapszik, és nincs gond azzal sem, hogy a szolgáltató kiszervezné a chatelést egy külön alkalmazásba.

süti beállítások módosítása