Igen-igen, lehet fellélegezni, vége a várakozásnak, mert most kiderül, hogy ki nyerte a BerryBlog első rajongói pályázatának fődíját, egy vadonatúj BackBerry 9900-at!
A pályázat kéthetes időtartama alatt számos videó is érkezett hozzánk, némelyik egészen profi, reklámfilmnek is beillő képi világgal és tartalommal. Egy azonban kiemelkedett közülük, ez Horváth László olvasónk BlackBerry reklámja, melynek főszereplője ki más lenne, mint egy igazán szemrevaló leányzó, aki természetesen BlackBerryvel kommunikál, találja fel magát ha a helyzet úgy hozza, illetve szórakozik.
A zsűri egyöntetű véleménye szerint ez a reklám alkalmas lenne arra, hogy akár nagyobb nyilvánosság előtt is népszerűsítse a BlackBerryt márkát, illetve a BlackBerry életérzést, amiért mi mindannyian úgy rajongunk. Éppen ezért megérdemelten jár Lacinak a fődíj, gratulálunk, köszönjük, hogy beküldted nekünk ezt a pályaművet!
Aki most nem nyert telefont, az se keseredjen el, hiszen egyrészt lesz még alkalom nyerni a BerryBlogon, másrészt pedig ígéretünkhöz híven mindenkinek jár egy kis BlackBerrys ajándék, így háláljuk meg azt, hogy vettétek a fáradtságot a pályamunkák elkészítéséhez, hogy részt vettetek a pályázaton, hogy képviseltétek a márkaszereteteket. A fődíj, és a többi nyeremény célba juttatása érdekében a következő napokban mindenkivel felvesszük a kapcsolatot.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a BerryBlog első rajongói pályázatán, köszönjük a RIM-nek a felajánlott nyereményeket, várunk titeket legközelebb is!
Ahogy ígértük, most következzék a BerryBlog rajongói pályázat eredményhirdetésének második fordulója, ahol a második helyezett pályamunkát mutatjuk be nektek. Jöjjön tehát máris a nagy mű, Andó Attila munkája!
A kép nagyobb méretben letölthető a szövegre kattintva
Ez egy grafika, pontosabban történelmi kordokumentum, mely hűen tükrözni, hogy a BlackBerryk minden időben velünk voltak, amiből persze az következik, hogy mindig is velünk lesznek, Attila ehhez talán készít majd egy sci-fi változatot is a pályamunkából. Ennél a pályázatnál nem annyira a megvalósítást, mint inkább az ötletességet, a humort díjaztuk -- apropó ebből, vagyis vicces, humoros pályamunkából több is érkezett, majd még bemutatunk belőlük néhányat nektek.
Attilának tehát gratulálunk, nyereményed egy BlackBerry 9790 típusú telefon, melynek átvételével kapcsolatban még ma felvesszük veled a kapcsolatot. Legközelebb azonban figyelj rá, hogy a márka leírva helyesen BlackBerry, ahogy a BerryBlogot is két nagy B-vel írjuk. ;)
A pályázat első díjazottját holnap ismerhetitek meg.
A BerryBlogon korábban többször is nagy sikerrel zajlottak különféle nyereményjátékok, legutóbb éppen a blog egyéves születésnapján, ahol azt ígértük nektek, hogy a következő játék még nagyobb lesz, még több nyereménnyel. Jó hírünk van: nem kell mégegy évet várnotok rá.
Pénteken indul a Vodafone Magyarország és a BerryBlog közös játéka, melynek során a mobilszolgáltató Facebook-oldalán keresztül játszhattok értékes nyereményekért. Az április közepéig tartó játékban a blogon megjelenő posztok tartalmára vonatkozó kérdésekre kell helyesen válaszolnotok, és ha szerencsétek van nyerhettek.
A nyeremények a következők:
- hetente egy darab BlackBerry 9900 okostelefon
- hetente két BlackBerry ajándékcsomag
A pontos játékszabályokat megtaláljátok a nyereményjáték első posztjában, valamint a Vodafone Facebook-oldalán - olvassátok a BerryBlogot és válaszoljatok minél több kérdésre helyesen!
Sok sikert a játékhoz!
A nyereményjáték szervezője a