Naszóval, az iménti helyzetkomikum után akkor most egy kicsit komolyabb vizekre evezek, nem annyira eltávolodva azért a tegnapi iPhone-bemutatótól, meg a múlt héten véget ért IFA-tól. 

A BlackBerryt szokás (volt) támadni azért, hogy elavult technológiát használ, le van maradva a konkurenciától, lassan reagál a trendekre és a többi. Bár meggyőződésem, hogy a mai BlackBerry erre már nem szolgál rá, most itt a lehetőség, hogy szavazzatok arról, milyen funkciót látnátok szívesen a legújabb, csúcskategóriás BlackBerryben. Vagyis ha rajtatok múlna, mit pakolnátok bele és mit nem mondjuk a Venice, vagy a Passport utódjába.

Csillió magos processzor, annál is több memória

Na igen, a több biztos jobb, ezt a hülye is érti, meg aztán ha most nem is kell, egyszer még ki tudja, jól jöhet, hogy nyolc(tizenkettő, tizenhat, tizennyolc...)magos processzor van abban a mobilban. Memóriából meg sosem elég, aki Windowsra van kárhoztatva, az biztos tisztában van ezzel.

mediatek_cpu_1.jpg

Úgyhogy egy csúcsmobilba mindenekelőtt legyen "erős vas", a többi szempont gyakorlatilag lényegtelen. Közben izzik a telefon? Lemerül az akku fél óra alatt? Kit érdekel, ha veled van az ERŐ?

Benyomható kijelző (3D Touch)

Mondjuk ezt a poént, vagy ehhez nagyon hasonlót a BlackBerry már egyszer ellőtte az erősen vitatott sikerű Stormmal, de erre már senki nem emlékszik, meg valljuk be, aki emlékszik, az inkább letagadja. De nem kizárt, hogy ami nem sikerült a BlackBerrynek, az sikerülni fog az Apple-nek, pláne mivel az új iPhone-okban azért kissé továbbgondolták ezt a funkciót. 

3d-touch1.jpg

Tudom, hogy a BlackBerry-felhasználók egyébként mániákusan szeretnek mindenfélét (legfőképpen gombokat) nyomogatni, úgyhogy most itt a lehetőség, hogy megszavazzátok: akarnátok-e (újra) ezt tenni a telefonotok kijelzőjével?

Stylus Pencil

Kétségtelenül a tengapi nap sztárja. Nem láttam az Apple keynote-ot, de kizártnak tartom, hogy a közönség soraiban, illetve az internetes nézők milliói körében ne lettek volna jó néhányan, akik az Apple Pencil bejelentésére ne pislogtak volna értetlenül. Mit szólna ehhez Steve Jobs? -- vetődhetett fel a tömegekben a (jogos) kérdés. És akkor most mégis a Samsungnak volt igaza? Mégsem a koreaiak másolnak? HÁT MIVÉ LESZ ÍGY A VILÁG?

s-pen.jpg

A stylus egyébként kreatív körökben kedvelt eszköz, kérdés, hogy egy okostelefon mellett helye van-e, bár amekkora péklapát eszközöket gyártanak mostanában, elfér ez is a repertoárban.

Lekerekített oldalú kijelző

Igazából nem nagy újdonság, a Samsung Note és Galaxy szériáján már több mint egy éve létezik, a BlackBerry viszont állítólag innen kölcsönzi majd a Venice kódnevű újdonság (lásd lent) paneljét.

venice_android2.jpg

Már a Galaxy és Note sorozatok kapcsán sem igazán értettem, mire jó a két oldalt lekunkorított panel, már azon kívül persze, hogy első ránézésre vonzza a tekintetet, de ki tudja, lehet, hogy a BlackBerry majd ad értelmet a lehajló peremeknek. Addig is:

Vízálló burkolat

Ez sem igazán újdonság, bár mostanában egyre több okostelefon bírja egyre jobban a vizet meg a port. Ami egyfelől jó, pláne ha az ember most kitekint az ablakon (és az esős évszak csak most jön), másfelől meg nekem soha az életben nem ázott még be mobilom, nem is értem, hogy lehet valaki olyan figyelmetlen, hogy ilyesmi történjen vele.

waterresistant.jpg

A (mérsékelten) vízálló mobilok sztorija egyébként nem az esős időszakra vezethető vissza, hanem a fürdőszobára. A BlackBerry-függést komolyan kell venni, szóval ha annyira függő vagy, hogy legszívesebben a zuhany alá vagy kádba is magaddal vinnéd a telefont, sürgősen fordulj szakemberhez!

Panorámaszelfi

Na ez a kedvencem. A Samsung jelentette be tavaly, vagy tavalyelőtt (a franc se emlékszik ezekre a rendezvényekre, maximum az marad meg belőlük, hogy évente teljesen lecserélődik a színpadi gárda), akkor látványosan azzal demózták, hogy a prezenter csinált egy panorámaszelfi-fotót magáról, meg a közönségről - úgy 180 fokban.

panoramaselfie.jpg

Szerintem ezt a funkciót azóta élő ember nem használta, még az elhíresült Oscar-díj átadáson készült szelfi is egy kutyaközönséges szelfi volt (jó-jó, kicsit azért manipulálva). De hátha csak rossz a PR-je, és a panorámaszelfi valójában a modern okostelefonok nélkülözhetetlen része.

Ennyi lett volna első körben, ne felejtsetek el mindenhol szavazni, tegyük közösen jobbá az okostelefonok világát!

Volt a BlackBerrynek néhány évvel ezelőtt egy rendkívül népszerű okostelefon-szériája, ami nem a tudásának és nem is a szépségének köszönhette a népszerűségét, és még csak nem is az árának. A Curve-öket mégis vitték, mint a cukrot, elsősorban céges telefonnak, középvezetői szinttől lefelé, és ezzel párhuzamosan a QWERTY-billentyűzetnek köszönhetően a fiatalok is meg voltak értük őrülve. Bár ezt senki nem mondta ki sehol, meggyőződésem, hogy a BlackBerry a Curve-koncepciót követve alkotta meg a Leapet, melyben minden adott ahhoz, hogy népszerű flottatelefonná váljon. Hogy a fiataloknak tetszeni fog-e, azzal kapcsolatban azért akad bennem némi kétely.

...mintha német ipari tervezők keze nyomát viselné, vagy mondjuk japánokét.

Ami azt illeti, a BlackBerry Leapre ránézve nehéz elképzelni, hogy a tervezők egyik elsődleges célja az volt a telefon megalkotásakor, hogy bárkinek is tetszen a végeredmény: Be kell látni, a Leap egy lapos, sötétszürke tégla (jó, lesz belőle fehér-fekete tégla is), amin egyetlen négyzetcentiméternyi pont sincs, mely magára vonná a tekintetet. Még csak új tervezésről sincs szó, a Leap ugyanis szinte szakasztott mása a jelenlegi legolcsóbb BB10-es BlackBerrynek, a Z3-nak, igaz, az anyaghasználatban azért van különbség a két modell közt. Az egész telefon olyan, mintha német ipari formatervezők keze nyomát viselné, vagy mondjuk japánokét, a Leap legalábbis nekem leginkább a legendás ThinkPadek mobilos megfelelőjének tűnik külsőre.

p1110547.JPG

Nem véletlen érzem ezt, hiszen BlackBerry Leap külső műanyag burkolatának anyaga, vagy inkább tapintása éppen a prémium kategóriás notebookokat idézi, persze a hátlap itt nem sima, hanem mintázott, a jobb fogás érdekében. Manapság divatos az egybeöntött burkolat egyes gyártóknál, a Leap is ilyen, vagyis nincs levehető hátlap, de még oldalsó fém, vagy krómozott csík sem. A Leap ennek ellenére, vagy talán éppen ezért iszonyú masszívnak tűnik, de ez szerencsére nem jár együtt irreális vastagsággal. A BlackBerry ennél a modellnél sem spórolt viszont az anyaggal, amire a 170 grammos tömeg is utal.

Mióta megjelentek a Passportról az első fotók, azóta mennek a találgatások, hogy nade azzal a háromsoros billentyűzettel hogyan lehet majd normálisan gépelni, és hova tűntek a funkciógombok. Mint egyébként az élet sok más, kevésbé fontos területén is, kétféle ember létezik: aki szerint a Blackberrynél tök dodók dolgoznak, és aki azt gondolja, hogy valahogy ügyesen megoldották. 

Az, hogy a végeredmény mennyire lesz praktikus, persze nem tudjuk, de abban mindenképpen utóbbi tábornak lesz igaza, hogy a BlackBerry láthatóan nem kevés energiát ölt bele abba, hogy újraértelmezze a telefonos billentyűzetet. A megoldás az, hogy a Passport hibrid bevitelt alkalmaz, amely ötvözi a fizikai QWERTY gombsort, a gesztusokat, és a érintésérzékeny kijelzőt. Igen, a Passport három különböző technikával dolgozik össze. 

hand_blackphone2.jpg

Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy a Passport fizikai billentyűzete egyben érintésérzékeny (nem csak nyomás, ugye) lesz, és a virtuális billentyűzetes BlackBerryken megismert gyorsíró rendszert ötvözi a QWERTY-vel. Ezzel a BlackBerry két eddig elkülönülő világot házasít össze. A harmadik felvonásban pedig a Passport fizikai formatervéből fakadóan virtuális kiegészítő gombok jelennek meg a képernyő alsó sarkában, ahogyan az a képen is látható - a shift, központozás, számok innen érhetőek el. 

Mit jelent ez a gyakorlatban? A BlackBerry hivatalos blogja felfedte a hibrid billentyűzet működésének sarokpontjait:

  • Visszatér a görgetés: mikor valaki klasszikus BlackBerryről áll át, azonnal hiányolni fogja a tapigombot, függetlenül attól, hogy milyen márkára vált. Ezt a sokkot legfeljebb csak azok nem élik át, akik sose tanulták meg rendesen használni a BlackBerryjüket. A Passport fizikai gombsora, mivel érintésérzékeny, képes lesz átvenni a dedikált tapipad funkcióját. A BlackBerry immár hivatalosan is megerősítette, hogy lesz görgetés, kurzormozgatás a billentyűzettel. Ez már önmagában is transzközeli állapotba hozott engem, a Q10 talán legnagyobb gyengesége, hogy a régi BlackBerryk után pontatlanul lehet csak pozicionálni a kijelzőn a kurzort. A BlackBerry azt is ígéri, hogy klasszikus BlackBerryken megszokott módon fog működni, vagyis a shift lenyomásakor szöveget jelölhetünk így ki. Álljunk meg egy szóra: egy fizikai gombsor által érzékelt gesztus és egy virtuális gomb együttes használatával hívunk életre egy funkciót. Zseniális. Világ grafománjai, most már sírhattok. 
  • Kontextustól függő virtuális gombsor: na jó, ez kacifántosan hangzik. Mindössze arról van szó, hogy a virtuális gombsor, a fizikai QWERTY felett a kijelzőn, attól függően változik, hogy éppen mit csinálunk. Ha emailt írünk, megjelenik a kukac szimbólum és a központozás, ha jelszó beviteli mezőt érzékel, akkor számokat pakol ki, webcím gépelésénél pedig kettőspont és perjel. Egyszerű, de nagyszerű. 
  • Prediktív szövegbevitel gesztusokkal: sok magyarázatot nem érdemel, és tipikusan az a funkció, amelynek a működését a gyakorlatban kell látni. Ahogyan a virtuális billentyűzeteknél is már sokan megszokták, a Passport megtanulja, milyen szavakat használunk gyakrabban, hogy gépeléskor elegendő legyen csak az adott szó az első néhány betűjét leírni - majd egy ujjmozdulattal máris elfogadhatjuk azt, és ugorhatunk a következő szóra. Ez önmagában nem új, fizikai billentyűzettel ötvözve azonban még senki nem csinálta meg. Ugyanígy törölhetünk majd egy szót egyszerűen azzal, hogy balra végigsimítjuk a billentyűzetet. 

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de én már alig várom, hogy kipróbálhassam. Remélem nem csak az ötlet jó, hanem a megvalósítás is hozza majd az elvárt szintet. 

A Telenor egy ideje szerencsére már nem csak az Android legfőbb zászlóvivője itthon, a cég most már nem Android Workshopokat rendez, hanem más platformokkal is foglalkozik, telefonsimogató rendezvényét pedig átkeresztelte Okostelefon Akadémiának. Hogy ez mennyire szerencsés, vagy szerencsétlen elnevezés, azt döntsétek el ti, mindenesetre egy olyan rendezvényről van szó, ahol tényleg minden az okostelefonokról szól, szóval akit amúgy is érdekelnek az efféle újdonságok, annak ott a helye. Aki meg csak a hostessek miatt jön..., nos azt sem fogják elzavarni.

okostelefon_akademia.jpg

Mielőtt nagyon elkalandoznék, a mobil biztonság témakörét feszegető Okostelefon Akadémia éppen egy hét múlva, március 13-án délután lesz az Akvárium Klubban, Budapest belvárosában. A rendezvény fél hatkor kezdődik és fél tízig tart, lesz néhány előadás meg workshop, de a lényeg, hogy az Expo kitelepülők közt ott lesz a BlackBerry is, a standon pedig megnézhetitek a Z10-et, a cég első BB10-es okostelefonját -- ha még esetleg nem láttátok volna.

A telefont és az összes programot ingyen nézhetitek meg, de a Telenor azt kéri, hogy előtte regisztráljatok a socialmedia@telenor.hu e-mail címen, vagy az esemény Facebook-oldalán

Mi is ott leszünk.

Az amerikai YouGov piackutató legfrissebb BrandIndex jelentése szerint, amely napi több ezer megkérdezésből felépülő adatbázisra alapoz, a BlackBerry megítélése a Z10 rajtjának hatására meredeken erősödött, és köze sincs ahhoz a negatív pangáshoz, amely egy évvel ezelőtt jellemezte a márkát és felhasználóit. A cég által publikált két metrika közül az egyik a fogyasztók friss márkapercepciójának, a másik a felhasználók lojalitásának alakulását igyekszik nyomon követni. Előbbi egyszerűen az elmúlt két hétben szerzett összes benyomását (hír, reklám, ismerősök) igyekszik összegezni, utóbbi pedig az újravásárlási hajlandóságot.

Ezek szerint a BlackBerry "cool" faktora egy év alatt megfordult, és a korábbi negatív tartományból immár magabiztosan a pozitív tartományba került -- igaz, a Samsung Galaxy és iPhone hype-ot még nem éri el, de előbbitől már nincs messze, míg utóbbi ereje drasztikusan megkopott mindössze néhány hónap alatt, az iPhone 5 rajt után. Jóslatokba nem bocsátkoznék, de ha a tendencia még egy kicsit kitart, amire a Z10 USA rajtjának, majd a Q10 közeledtével minden esély megvan, a BlackBerry menősége az iPhone közelébe kerülhet a világ vezető okostelefon piacán.

Ami a lojalitást illeti, a BlackBerry-felhasználók kevesebb mint ötöde, 18%-a mondta azt egy évvel ezelőtt, hogy maradna a márkánál, ha új telefont kellene választania. Ez az arány a BrandIndex eredménye szerint most 43%. Ez messze elmarad a fanatikusan ragaszkodó iPhone-os tábor 85%-ától, de itt is a dinamika az érdekes -- egy éve az iPhone még 92%-on állt, vagyis az iPhone 5 alulteljesít. Érdekes szerintem, hogy a Galaxy is csak 53%-ot tudott elérni, ebben természetesen bele kell hogy játsszanak a középkategóriás Galaxy modellek, illetve a régebbi Android release-ek kiforratlanságai -- kétlem, hogy az SIII tábora ennél ne volna sokkal elégedettebb.

Aki érdekel az eredeti jelentés, és utána akar nézni a metodikának, az ide kattintson.

Újabb elemző emelte meg a RIM teljesítményével kapcsolatos kilátásait múlt héten, ami valószínűleg erősen hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat részvényei egy újabb ugrással 16 dollár közelébe jutottak, miközben alig néhány hónappal ezelőtt a piac ennek még felére sem taksálta a cég értékét.

stats.jpg

A Jefferies veterán elemzője és ügyvezetője, Peter Misek 19,5 dollárra emelte a RIM papírok éves célárfolyamát, mikor azokkal még 14 dollár közelében kereskedtek. A megemelt előrejelzés mögé Misek két érvet sorakoztatott fel:

  • A cég jövője szerinte egyáltalán nem csak a BB10 telefonok sikerén múlik, vagyis egy esetleges kudarc kockázata nem lenne végzetes a RIM-re nézve. Misek szerint a RIM-nek van annyira ütőképes a szoftverportfoliója és a vállalati levelezőrendszere, hogy azok licenceléséből is szép summára tudna szert tenni.
  • A másik, hogy a jelek szerint a BB10 készülékek sikerére jelenleg növekvő esélyt lát. Misek szerint a "meghatározó mobiltelkók" immár 1-2 millió BB10 telefont kötöttek eddig le a forgalmazás első két negyedévére, amelyek eladására vállalást tettek. A decemberi villámkutatás ezt a volument még csak 500 ezerre becsülte. Ez természetesen sem azt nem jelenti, hogy a felhasználók ennyit meg is fognak venni, sem pedig azt, hogy mindössze ennyi fogyna, ugyanakkor jól mutatja, hogy a mobilszolgáltatók nagyjából 1 millió BB10 telefon gyors eladásában már biztosak. Misek szerint a BB10 erősebb rajtot fog venni, mint ahogyan azt a többség várja, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ennél messzebb egyelőre nem lehetséges előre látni, mi fog történni.

Egyelőre úgy tűnik, a dolgok jó irányban haladnak a RIM számára, a telefonokról kiszivárgott demók rendkívül biztatóak. A böngészési sebességben az összes rivális platformot megverni látszik, az igazi multitasking és Balance pedig egyértelműen szuperior képességek...

9 nap.

süti beállítások módosítása