Tegnap sokminden történt OS-fronton a BerryBlog háza táján, ami némi elmélkedésre ösztökélt a RIM telefonfrissítéseinek ütemezése és a verziók szolgáltatókhoz kötése kapcsán. Bár nem hinném, hogy a verziófetisizmusnak különösebben teret adnának a BlackBerry-tulajok, azt még a kanadaiaknak is be kell látniuk, hogy az egyéni ügyfelek, azok közül is legfőképpen a kütyübolondok körében igenis fontos szempont, hogy a telefonjukra telepített OS verziója lehetőség szerint az éppen aktuálisan elérhető legnagyobb számra végződjön.

Ezzel együtt tudvalevő, hogy a RIM éppúgy a szolgáltatókon keresztül juttatja el az új telefon-rendszerfrissítéseket a BlackBerry-tulajok részére, mint ahogy a szolgáltatókon keresztül árulja csak a készülékeit. Ha utóbbi gyakorlat nem is, de az előbbi könnyen lehet, hogy változni fog.

Így a heti munka végéhez közeledve zárásként következzék még néhány kiszivárgott dia a BlackBerry OS 6.1-ről is, melyek szintén a CrackBerry jóvoltából járták be az internetet, akárcsak az újabb CDMA-s készülékekről szóló információk.

A diák jórészt magukért beszélnek, de azért összefoglalóként érdemes kiemelni, hogy az új OS (részben a fejlettebb kódolásnak, részben a sokkal gyorsabb processzoroknak köszönhetően) a felhasználói felület kezelési sebességében hoz majd áttörést - na nem mintha komoly baj lenne ezen a téren a BlackBerrykkel, különösen a csúcsmodellekkel.

süti beállítások módosítása