Néhány órával ezelőtt lezárult a BlackBerry 10 megjelenése előtti utolsó nagy alkalmazásportolási akciója a RIM-nek. A Port-a-Thon lényege, hogy minél több olyan mobilos app jelenjen meg az új platformon, melyek máshol, jellemzően Androidon már megtalálhatók. A RIM ezért hajlandó is volt mélyen a zsebébe nyúlni: a cég minden átportolt alkalmazásért 100 dollárt fizetett.

Az elgondolás láthatóan bejött: a fejlesztők az elmúlt 36 órában több mint 19 ezer appot fordítottak át BlackBerry 10-re, vagyis a múlt hétvégén tartott Port-a-Thon számaival mindez több mint 44 ezer új alkalmazást jelent -- összesen 72 óra alatt. Ez olyan rekord, amit eddig egyetlen újszülött mobilplatformnak sem sikerült elérnie, persze tegyük hozzá, az elmúlt években a Windows Phone-on kívül nem nagyon került piacra más platform, ott ráadásul a portolást nem különösebben ösztönzi a Microsoft.

portathon_1.jpg

Kíváncsian várom, hogy a most átportolt appokkal összesen hány alkalmazással nyit majd a BlackBerry World BB10-es szekcija, illetve valóban ott lesznek-e az igazán nagy nevek a listán, ahogy a RIM korábban többször ígérte. Azért ezzel együtt sem, vagy éppen ezért nem szabad abba a hibába esni, hogy azt gondoljuk, hogy minél több alkalmazás létezik egy platformra, annál jobb az az adott platform.

Az, hogy a BB10-re ennyi fejlesztő odafigyel -- még akkor is, ha sokan nyilvánvalóan a pénzdíj miatt vettek részt az akcióban -- mindenképpen jó előjel és azt mutatja, hogy a RIM egészen máshogy áll most a fejlesztőkhöz, mint néhány évvel ezelőtt, a fejlesztők pedig máshogy tekintenek a megújult RIM-re, mely egy ütőképes mobil platformmal jelentkezik január 30-án.

A hétvégén újabb kétnapos Port-a-Thon veszi kezdetét, melynek célja, hogy a RIM minél több alkalmazást gyűjtsön a BlackBerry 10 január 30-i rajtjára. A recept viszonylag egyszerű, és múlt hétvégén elég jól be is vált: a cég fizet azoknak, akik más platformon elérhető alkalmazásukat átírják BB10-re. A feladat nem tűnik túl bonyolultnak, a "vérdíj" ennek ellenére elég magas -- összesen kétmillió dollár, vagyis majdnem félmilliárd forint. (Azt már csak zárójelben, hogy arra inkább lennék kíváncsi, hogy a nagy szoftverházaknak mennyit fizet a RIM azért, hogy elkészüljenek egyes alkalmazások BB10-es verziói.)

Ez az összeg egyébként éppen a négyszerese a múlt hétvégi Port-a-Thonon felajánlott összegnek, egy fejlesztő egy appért ettől függetlenül éppúgy 100 dollárt kap (de maximum 2000-et, 20 app után). Vagyis a RIM ezúttal összesen nagyjából 20 ezer átportolt és az App World Vendor Portálra feltöltött alkalmazásra számíthat a hétvégén. Meglátjuk összejön-e, mindenesetre ha igen, az abszolút rekord lehet, különösen ha hozzáadjuk a múlt heti 15 ezres mennyiséget. 

portathon.jpg

Azért mielőtt nagyon összecsapkodnánk a tenyerünket örömünkben, először is érdemes leszögezni, hogy attól, hogy feltöltenek a fejlesztők 35 ezer appot (tegyük fel ennyi lesz a két Port-a-Thon végeredménye) a RIM-hez, még nem jelenti azt, hogy ezek automatikusan be is kerülnek a BlackBerry World piactérre. A silány minőségű, vagy rosszul működő alkalmazások kiszűrése a RIM-nek és a felhasználóknak egyaránt érdeke, de azt hiszem olyan sok app nem fog fennakadni a rostán, mivel a fejlesztőknek meg az az érdekük, hogy megkapják a 100 dollárt a portolásért.

Amúgy meg van azért ennek a nagy portolgatásnak némi hátulütője is. Félő például, hogy a fejlesztő miután bezsebelte a pénzt az alkalmazás BB10-es verziójáért, a későbbiekben magasról tojik a frissítésre, ami az új funkciók megjelenését vagy a hibák kijavítását hátráltathatja. Másrészt meg a nem natívan BB10-re készített alkalmazások menüje és kezelőfelülete eltérhet a BB10 kezelőfelületétől, azt meg gondolom senki nem szeretné, ha egy Androidos menü vagy egy iOS dizájnelem köszönne vissza a vadiúj BlackBerryjéről.

Bár lehet, hogy erre csak én vagyok különösen háklis, de nekem ezért például egyetlen androidos app sem húzta sokáig a PlayBookomon.

A hétvégi Port-a-Thonról itt találtok részleteket, jelentkezni pedig az alábbi linken tudtok, elvileg ma estig.

Elképesztő iramban közeledik a BlackBerry 10 platform rajtja, melynek egyik kulcsfontosságú eleme, pontosabban a siker záloga a platform által kínált alkalmazás-választék. A RIM múlt hétvégén több száz androidos fejlesztőt trombitált össze egy kis közös online kódolásra, melynek célja az volt, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiségű appot készítsenek el a fejlesztők BB10-re.

A hétvégi esemény, amit egyébként Port-A-Thonnak hívtak, viccesen utalva ezzel a futószámok királykategóriájára, a Marathonra, annyira jól sikerült, hogy a BlackBerry World alkalmazás-piacteret üzemeltető és az appokat átvizsgáló személyzet jó darabig el lesz látva munkával. A fejlesztők ugyanis 37,5 óra leforgása alatt több mint 15 ezer (!) alkalmazást fordítottak át Androidról BB10-re, majd töltötték fel jóváhagyásra a piactérre.

sdk_bb10.jpg

Ez durván azt jelenti, hogy egyetlen óra leforgása alatt körülbelül 400 app fordítása készült el, percenként pedig átlagosan 6-7 alkalmazással végeztek a fejlesztők. Akiknek egyébként nem volt túl nehéz dolguk, egy közepes bonyolultságú androidos alkalmazást BB10-re átfordítani alig pár órás meló, ráadásul ehhez a RIM minden segítséget meg is ad.

Az alkalmazásválaszték további duzzasztásáról természetesen nem tett le a RIM, most hétvégén ismét lesz Port-A-Thon, konkrétan az utolsó a BlackBerry 10 rajtjáig. Aztán hogy az itt termelt appokból mekkora lesz a ballaszt és mekkora lesz a ténylegesen hasznos, használható app, az már más kérdés, de a kanadaiak úgy kalkulálnak, hogy a legfontosabb, legkeresettebb appok 90 százaléka ott lesz BB10-en is.

süti beállítások módosítása