Hardcore okostelefon-felhasználóként az ember szép lassan óhatatlanul verziófetisisztává válik, hiszen mindig jó érzéssel tölt el, ha a drágán vásárolt mobil funkciói javulnak (jobb esetben), azaz a készülék tudása bővül egy-egy frissítést követően. Így van ez a BlackBerry esetében is, akár a BB10-ről, akár az átalakított, biztonsági szempontból megerősített Androidról van szó. Előbbiből a 10.3.3-as verzió van készülőben, utóbbinál pedig nagyon közel járunk az egyelőre csak a PRIV-re telepíthető kurrens Android-verzió, a Marshmallow megjelenéséhez.
Március 10-én a világon elsőként a BerryBlogon jelent meg kép egy Marshmallow-t futtató PRIV-ről, most pedig már videón (lásd fent) is láthatjátok működés közben az új rendszert, az XLGadget jóvoltából. Ezen a videón egyébként az is jól látszik, hogy a legújabb Android túl sok lényeges kozmetikai változást nem eredményez, inkább a motorháztető alatt változik egy, s más a rendszerben, melyek összességében (elvileg) hosszabb akkumulátoros üzemidővel kecsegtetnek.
Ezek a teljesség igénye nélkül a:
- Doze mód. Ez annyit tesz, hogy hosszabb inaktív fázisok (jellemzően éjszaka) során a rendszer annyi komponenst kiiktat, amennyit csak lehet, így nem érhet az a meglepetés, hogy a telefon reggel nem ébreszt fel, ha esetleg este elfelejtetted volna töltőre rakni, minimális töltöttséggel.
- App Készenlét. A Doze-hoz hasonlóan ez a funkció is az akkumulátoros rendelkezésre álláson javít azzal, hogy a ritkán használt appoknak kevesebbszer ad hozzáférést a rendszererőforrásokhoz.
- Továbbfejlesztett alkalmazásengedélyek. Na ez éppenséggel nem javít semmit az üzemidőn, a biztonságon azonban elvileg igen, hiszen ezzel az újítással bármilyen alkalmazásnak adhatsz engedélyt bizonyos erőforrások, rendszerkomponensek használatához, illetve ugyanúgy meg is vonhatod ezeket az engedélyeket bármikor.
A PRIV legújabb, átfogó rendszerszoftver-frissítésének pontos idejét még nem kommunikálta a BlackBerry, korábban mindössze annyit közölt a cég, hogy az első negyedévben majd elárulják, mikor érkezik meg a készülékre az új Android. Mivel az első negyedévnek a mai az utolsó napja, így sanszos, hogy hamarosan hallani fogunk valami konkrétumot ebben a témában...
...mint ahogy remélhetőleg azt is elárulja a BlackBerry hamarosan, hogy a BlackBerry 10 soron következő, szintén az első negyedévre ígért frissítése mikor érkezik majd.
Nem tudom, ki hogy van vele, de engem valósággal elárasztanak az értesítések az okostelefonjaimon, pedig nagyon igyekszem, hogy csak azok az alkalmazások juthassanak szóhoz, melyek valóban releváns információkat közölnek a számomra. Így óhatatlanul előfordulhat, hogy a nagy kavalkádban megtekintés nélkül törlök egy-egy értesítést, vagy egyszerűen csak később felmerül, hogy jó lenne visszanézni, milyen app milyen értesítést küldött adott időben a telefonomra. A BlackBerry Launcher egy funkciójának köszönhetően a PRIV-en van erre is lehetőség.
Az értesítési napló elérése sajnos egyáltalán nem triviális, de ha egyszer beállítod, utána már elég csak egy ikonra böknöd ahhoz, hogy megtudd, az elmúlt néhány órában miről küldött értesítést a telefon. Ehhez érints meg az alkalmazáslista ikont (a home gomb feletti, központi ikon), majd választ a jobb felső sarokban a Billentyűparancsok opciót.
Itt görgess le az Egyéb részig, majd bökj a Beállítások parancsikonra, és húzd ki valamelyik főpanelre. Egyből ahogy ez megtörténik, a felbukkanó menüben válaszd ki az Értesítési napló opciót, és kész is vagy!
Mostantól az adott főpanelen ott lesz az Értesítési napló ikon, amivel előhívhatod a Launcher egyik leghasznosabb funkcióját. Arra még nem jöttem rá, hogy a program időben visszamenőleg hány értesítést jegyez meg, de az eddigiek alapján úgy látom, nem lehet napokig "visszatekerni", és a napló nem az értesítések elolvasására, vagy újbóli behívására szolgál, hanem annyit csinál, amennyi a neve: naplóz.
Az Inside BlackBerry Blog posztja alapján.
A keményvonalas BlackBerry-felhasználóknak azt hiszem nem nagyon kell magyarázni, mire is jók azok az autoloaderek, de mivel ezt a blogot nem feltétlenül csak keményvonalas BlackBerry-felhasználók olvassák, ezért dióhéjban: Az autoloader egy komplett operációs rendszer telepítő, amit a PC-n kell elindítani, a program pedig a gépre kötött BlackBerry rendszerét lefrissíti, miközben minden más adatot töröl. Ezek a frissítőfájlok (nevezzük most az egyszerűség kedvéért ennek) eddig elsősorban BB10 vonalon bukkantak fel, de ez hamarosan megváltozhat.
A BlackBerry tudásbázisába tegnap felkerült cikk ugyanis konkrétan, lépésről-lépésre leírja, hogy hogyan kell egy PRIV szoftverét újratölteni egy autoloader segítségével. Igaz, ilyen frissítőfájl még nem érhető el sehol, de a cikk tanúsága szerint ugyanerről az oldalról hamarosan letölthetők lesznek a rendszer újratöltéséhez szükséges állományok.
De mi lehet a BlackBerry célja azzal, hogy megadja a lehetőséget a felhasználóknak az operációs rendszer teljes újratöltésére? A mögöttes szándék valószínűleg csak annyi, hogy ha valakinek annyira összeomlik szoftveresen a telefonja, hogy más nem segít, akkor legyen egy utolsó mentsvára még, bár tény, hogy ehhez nagyon össze kell zuhannia a rendszernek.
A másik tippem, hogy a BlackBerry ezzel akar lehetőséget adni a végfelhasználóknak arra, hogy visszatöltsenek egy régebbi rendszerverziót, ha valamiért a legújabb frissítéssel valami nem kerek, vagyis leginkább valamilyen inkompatibilitási probléma merült fel vele. Ez a PRIV-re készülő Android 6.0 kiadásának közeledtével logikus magyarázatnak tűnhet, egyben nem lennék meglepve, ha a Marshmallow megjelenését követően kerülnének ki ide az első autoloaderek. Ugyanakkor ennek némileg ellentmondhat, hogy a PRIV rendszerfrissítési logikájába elvileg bele van építve az úgynevezett rollback-védelem, melynek az a célja, hogy (biztonsági okokból) ne lehessen korábbi OS-verziót futtatni a telefonon.
Egyben valószínűsíthető, hogy az autoloaderek megjelenésével a PRIV-re is jöhetnek majd kiszivárgott, vagyis nem a végfelhasználóknak szánt OS-buildek, mint a BB10-es telefonokra, bár a teljesen eltérő architektúra miatt ez még azért kérdéses lehet. Az viszont garantált, hogy a telefonra csak a BlackBerry által aláírt szoftver kerülhet majd fel, ezt a PRIV nagyon komoly rendszertöltés-ellenőrző rutinja szavatolja - ennek köszönhető az is, hogy a BlackBerry első androidos okostelefonját a mai napig nem sikerült rootolni.
Kösz a tippet Gábornak!
Tegnap a BlackBerry 10 operációs rendszer következő fejlesztési fázisáról, a 10.3.3-as verzióról számoltam be nektek itt a blogon, ám mindeközben gőzerővel készül a BlackBerry-féle megerősített Android új kiadása is - egyelőre csak a PRIV-re. Az Android 6.0.1, vagyis Android M-alapú új szoftvert már tesztelik, és most először láthatjátok ennek a bizonyítékát is, az alábbi képen.
A névtelen forrástól származó fotó értelemszerűen egy Android M tesztverziót futtató PRIV-ről, egész pontosan annak egyik, a szoftververziót tartalmazó menüjéről készült. Ebből többek között jól látszik az is, hogy ez a teszt kiadás még nem tartalmazza a legfrissebb biztonsági frissítéseket, szemben a felhasználóknál lévő végleges 5.1.1-es készülékekkel, ellenben újabb kernelverzióra épül - bár ez utóbbinak viszonylag kicsi a jelentősége.
A BlackBerry által módosított Android M valószínűleg hasonló lesz majd, mint a Lollipop-változat, vagyis a legtöbb egyedi fejlesztést a motorháztető alá pakolja be a cég, elsősorban azzal a céllal, hogy a PRIV a legújabb Androiddal is legalább olyan, vagy még biztonságosabb legyen, mint a jelenlegivel.
Az új Android főverzió-frissítés megjelenéséről, illetve az új funkciókról várhatóan a következő hetekben ad részletes tájékoztatást a BlackBerry.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a BlackBerry nem a levegőbe beszélt, amikor az Android biztonsági hibáinak a lehető leggyorsabb, rendszeres kijavítása mellett állt ki: a cég első androidos okostelefonja, a PRIV a mai nappal immár a harmadik biztonsági frissítést, ezzel együtt összesen a negyedik szoftverfrissítést kapja meg a tavaly őszi megjelenése óta. A frissítés gyorsaságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a márciusi Android patch részletei még a Google hivatalos oldalán sincsenek kint, egyes Nexusokra pedig még el sem érhető a javítás, amikor a kártyafüggetlen PRIV-ekre már rég telepíthető.
A havi biztonsági frissítések kiadását a Google tavaly nyár óta veszi nagyon komolyan, néhány gyártóval karöltve, ám az eddigi tapasztalatok szerint az androidos mezőnyben új fiúnak számító BlackBerry ezen a téren mindenkit kenterbe ver. És ez még úgy is rendkívüli dolog, hogy a PRIV-et számos kritika érte azzal kapcsolatban, hogy nem az Android legfrissebb verziójával, az Android M-mel (vagyis a 6.0-val) került piacra. Gyorsan hozzáteszem: a főverziók és a biztonsági patchek teljesen elkülönülten kezelendők a Google szoftver-ökoszisztémáján belül, vagyis attól, hogy egy telefon mondjuk Android 5.1.1-et futtat, lehet sokkal biztonságosabb, mint egy biztonsági frissítések szempontjából elhanyagolt Android 6.0-s készülék.
A (biztonsági) frissítések szükségességét, illetve szerepét a fejlesztők is kiemelik, most éppen a HWSW-n olvashattok egy remek cikket Orosz Gábortól, ebből idéznék:
Látható, hogy frissítés szempontjából teljesen más filozófiát követ a két rendszer, még az Apple a big bang frissítésekben hisz, az Android esetében az OS fő verziók frissítések szerepe jelentősen kisebb, rengeteg apró modul él külön életet, és frissül magában. Viszont a biztonsági frissítések ügyét mindenképp rendbe kellene tenni, az alól nincs mentség.
Persze ez nem jelenti azt, hogy ne várnám az Android M frissítést a PRIV-re, hiszen lesznek benne hasznos új funkciók szép számmal, de addig is jó tudni, hogy a BlackBerry tartja magát az eredeti elképzeléshez, és Android-fronton igyekszik egy olyan eszközt (később eszközöket) a felhasználók kezébe adni, melyek a lehető legnagyobb védelmet biztosítják a szenzitív adatoknak.
A most kiadott frissítés mérete egyébként 17 MB, és az AAE016-os belső verziószámot viselő patch-ről szóló értesítés automatikusan megjelenik a telefonon. Aki nem szeretné ezt kivárni, manuálisan is rákereshet a frissítésre a PRIV menüjében, a készülékinformációk alatt.
A PRIV rendszerének márciusi frissítéséről ezen az oldalon közöl részletesebb információkat a BlackBerry.
A BlackBerry PRIV androidos környezete megörökölt a BlackBerry 10-ből néhány funkciót, melyek többé-kevésbé úgy működnek a Google rendszerén, mint BB10-en, persze az adott keretek közé szorítva. Ilyen a BlackBerry Hub nevű üzenetközpont is, melyet szépen ki lehet színezni, mint egyfajta kifestőkönyvet, ami több szempontból is a hasznodra válhat.
Ha a BlackBerry Hub-ban színkódot adsz meg egy e-mail fióknak és más fiókoknak (ez utóbbi újdonság az androidos Hub-ban), máris megkönnyíted a saját életedet azzal, hogy az e-mail törzsek, illetve más üzenetek előtti színkódra rápillantva látod, hogy az adott e-mail vagy üzenet melyik fiókodba érkezett be. Mi több, már az értesítési sávban is a Hub-ban beállított színkódot jeleníti meg a rendszer az e-maileknél (lásd lenti kép), így már anélkül láthatod, hogy melyik fiókba érkezett az üzenet, hogy megnyitnád.
A színbeállításokhoz lépj be a BlackBerry Hub-ba, majd bökj a bal felső sarokban lévő ikonra. A megnyíló panelen válaszd a Beállítások opciót, majd válaszd ki, melyik fiókot szeretnéd kiszínezni. Bökj a "Fiók színe" feliratra, és válaszd ki, milyen színkóddal jelenjenek meg az üzenetek a Hub-ban.
A fiók színe mellett az e-mail fiókoknál be tudod állítani azt is, hogy a beérkező üzenetekről milyen (audio)vizuális értesítést küldjön a telefon. Itt egyenként ki- vagy bekapcsolhatod a hangjelzést, a rezgést, illetve a LED-fényt, utóbbinak a színét is beállíthatod, így mindegyik e-mail fiók más színű villogással jelezheti számodra az új üzeneteket.
Az így kiszínezett Hub elsősorban azok számára lehet nagy segítség, akik a standard üzenetek (SMS, BBM stb.) mellett több e-mail fiókot is felvittek a készülékre, vagyis egy e-mail fiók esetén nem feltétlenül érdemes vesződni a beállításával, de már akár két mailboxot használva is segíti a funkció az eligazodást a sok üzenet között.
Az Androidban amúgy az a legszebb, hogy ha nem akarod, nem kell használnod a Hub-ot az üzenetek kezelésére, tonnányi e-mail kliens érhető el a Play Store-ban, ám tudomásom szerint a BlackBerry Hub az egyetlen, mely az e-mailek mellett különféle üzenetértesítéseket, vagy éppen hívásnaplót is magába integrál.
Az Inside BlackBerry blog posztja alapján.