Még az Android legújabb, 6.0-s kiadásának megjelenése előtt, illetve már arra készülve frissített jó néhány kritikus rendszeralkalmazást a BlackBerry az első androidos okostelefonján, a PRIV-en. Ezek az appok a Google Play Áruházon keresztül frissülnek időről-időre, ami gyökeresen más megközelítés a BB10-es rendszerhez (vagy akár az iOS-hez) képest, ahol a rendszeralkalmazások frissítéséhez többnyire a teljes operációs rendszer frissítése szükséges. A frissítések a megszokott hibajavításokon túl fontos új funkciókat is tartalmaznak.
Az egyik, napokban frissített komponens a BlackBerry szolgáltatásháttérért felelős BlackBerry Services, mely a hibajavítások és a Marshmallow-kompatibilitás mellett a Hub-ba is integrál új funkciót. Az új verzió telepítése után a visszajelzések alapján megjelennek a Hub-ban a Skype, Instagram és Slack értesítések is - ehhez azért nem kell magát a Hub-ot is frissíteni, mert az értesítési központot (ahonnan a Hub is kapja az üzenetértesítéseket) a BlackBerry Services komponens felügyeli.
Szintén hibajavításokkal és Marshmallow-kompatibilitással frissült a BlackBerry Device Search (vagyis a keresőmotor), illetve a BlackBerry Launcher. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a frissítés után egyes rendszerfolyamatok jelentősen gyorsultak, illetve javult a készülék általános reakcióideje.
Végül, de nem utolsósorban a BlackBerry gyári billentyűzetalkalmazása is frissítést kapott, talán itt jelent meg a legtöbb, kézzelfoghatóan (szó szerint) újdonság, sorjában:
- Type by swiping. Ez az opció lehetővé teszi, hogy úgy gépelj a telefonoddal, hogy nem emeled fel az ujjad a kijelzőről, vagy a fizikai billentyűzetről. A billentyűzet beállításainál tudod aktiválni, külön-külön a fizikai és a virtuális gombsorra, de nem árt tudni, hogy utóbbinál elveszted a "felpöckölős" prediktív bevitelt, illetve a visszafelé söpréssel végezhető szótörlési funkciót. Egykezes gépeléshez viszont kiváló módszer lehet, bár kétségtelenül megszokás kérdése, különösen az érintésérzékeny fizikai gombok esetén.
- 200 új emotikon. Ez gondolom magáért beszél. Az amúgy megvan, hogy az előző billentyűzet-verzió óta van prediktív emotikon-bevitel is?
- Szövegkijelölés új módszerrel. Tartsd lenyomva a shift billentyűt a fizikai billentyűzeten, és a nyilakkal jelöld ki a szöveget.
- Szövegmozgatás. Az így kijelölt szöveget drag and drop módszerrel a kijelző (szövegbeviteli mező) tetszőleges pontjára mozgathatod.
- Pontosságot növelő fejlesztések.
- Prediktív bevitel javítása (az app mostantól a névjegyzékből is megtanulja a kapcsolataid nevét).
Van néhány alkalmazás (pl. a Camera), ami ezúttal nem kapott frissítést, illetve ezek a komponensek (plusz még egyéb más is, többek közt a DTEK) is a teljes rendszer részeként frissülnek majd, amikor az Android 6.0 elérhetővé válik a PRIV-re - vagyis előreláthatóan néhány héten belül.
A most frissült appokat a következő hivatkozásokon éred el a Play Áruházban:
Lassan egy éve jelentették be az Android kurrens, legfrissebb végleges verzióját, a Marshmallow kódnevet viselő 6.0-s kiadást, amit a mai napig csak az androidos tábor nem egészen 5 százaléka használ a telefonján. Valószínűleg sosem fogom megérteni, miért tart ennyi ideig egy alapvetően nem gyökeresen átalakított mobilos OS terítése, és bevallom, azok közé tartozom, akik azt sem igazán értik, miért nem eleve ezzel a rendszerrel került a boltokba a BlackBerry első androidos mobilja, a tavaly novemberben megjelent PRIV.
Azért persze eret nem fogok vágni ezért, pláne mivel a BlackBerry úgy tűnik, sok gyártóval ellentétben megszondáztatja kicsit a végfelhasználókat is, mielőtt minden készülékre ráeresztené az új Androidot. Ma indul az új verzió nyilvános tesztje.
A PRIV nyilvános Marshmallow bétatesztjét az elmúlt hetekben jelentette be a BlackBerry alighanem kettős céllal: egyrészt hogy a verziófetisisztáknak végre befogja a száját, másrészt pedig hogy ugyanezek a felhasználók szépen kitapossák az ösvényt a sokaság előtt, akik nyilván nem szívesen akadnak bele valami orbitális bugba a frissítést követően. Olyanokba, amelyekből a BlackBerry 10-es frissítések során azért jó párszor kapott a nép, és ami ugyanígy elkerülhető lett volna, ha előtte lemegy egy bétateszt pár száz, vagy pár ezer kiválasztott felhasználóval.
Emlékeztetőül, a mostani bétatesztre önként lehetett jelentkezni, Magyarországról amúgy (hivatalosan) pont nem, mivel az egészhez Beta Zone hozzáférés kellene, az meg itthon nincs, de ha van pl. Nigériában élő ismerősöd,ő segíthet a regisztrációban.
A Marshmallow béta amúgy az eddigi információk szerint több hullámban érkezik meg a tesztelők telefonjára, pont úgy, mint egy "hagyományos" frissítés, vagyis egyszercsak jelez a telefon, hogy új szoftverfrissítés érhető el. A keresést manuálisan is le lehet futtatni, de a BlackBerry nem javasolja, hogy bárki morzézzen a frissítés gombbal, mert könnyen azon kaphatja magát, hogy a Google szervere (?) egy hétre kizárja a játékból.
Az alighanem gigabájtos méretű frissítés letöltését követően kezdődhet a maratoni frissítés, melynek kapcsán a BlackBerry már előre figyelmeztet, hogy a frissítés alatt, illetve közvetlenül utána pár óráig szokatlanul forró lehet a készülék, mivel bőven lesz dolga a folyamat alatt a processzornak. Ebből adódik (és ez nyilván a későbbi, végleges frissítésre is igaz lehet), hogy a telefont a frissítés idején erősen ajánlott töltőre rakni.
Az új Android végleges verziója valamikor április végén, május elején jelenhet meg (nem kizárt, hogy nem várja meg a kiadással a BlackBerry a bétateszt végét), arra viszont ne nagyon számítson senki, hogy a bétával szerzett tapasztalatokat széles plénum előtt ecsetelné mondjuk a CrackBerry, mivel a BlackBerry minden tesztelőnek titoktartást ír elő a teszt részleteit illetően.
Annak ellenére, hogy a BlackBerry a legutóbbi üzleti negyedévében mindössze 600 ezer készüléket értékesített, a kanadai gyártó a legfrissebb nyilatkozatok szerint makacsul kitart a hardverrészleg mellett, melynek forgalmát idén elsősorban új középkategóriás modellekkel próbálja fellendíteni. Az újdonságokról az ominózus negyedéves jelentés közzététele óta semmit nem lehetett hallani, egészen mostanáig: John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója dubaji látogatása során a The Nationalnak nyilatkozva árult el apróbb részleteket a cég idei készülékstratégiájáról.
Chen ebben az interjúban megerősítette, hogy a BlackBerry továbbra is kitart azon terve mellett, hogy idén két új okostelefont is piacra dobjon, melyekről egyelőre annyit árult csak el, hogy az egyik teljes érintőkijelzős, a másik pedig QWERTY-érintőkijelzős hibrid lesz. Ez egybecseng a korábbi pletykákkal, melyek szerint az újdonságok már a csőben vannak, jelenleg Hamburg és Rome kódnéven futnak (a korábbi Vienna helyett), és várhatóan a 300-400 dolláros ársávban landolhatnak majd nyáron és ősszel.
A cégvezető egyszersmind először ismerte be a nyilvánosság előtt, hogy a BlackBerry első androidos okostelefonjának pozicionálása nem feltétlenül volt jól átgondolt, magyarul a PRIV túl drága (volt) a piacnak, és így nem hozott/hozhat semmilyen áttörést a BlackBerry számára:
Az, hogy az első androdios modellünkkel a high-end szegmenst céloztuk, utólag talán nem bizonyult annyira bölcs dolognak, mint ahogy eleinte gondoltuk. (...) Számos üzleti ügyfelünk fordult hozzánk azzal, hogy "Szeretnénk megvásárolni a telefonotokat, de 700 dollár túl sok érte. Egy 400 dollár körüli készülék jobban érdekelne".
No igen, a fenti mondatot olvasva alighanem most minden, a BlackBerry árképzését bíráló BlackBerry-rajongó, vagy ex-BlackBerry-rajongó különös elégtételt érezhet, és kiülhet az arcára az elégedett mosoly, hogy
UGYE ÉN MEGMONDTAM!
Tény, hogy a PRIV marha drága telefon, és a jelek szerint hiába drága a iPhone (leszámítva az SE-t), meg a csúcs Samsung Galaxy, a csúcs-BlackBerryért nem hajlandók ennyit fizetni nagyobb tömegek. Többek között ennek is tudható be egyébként, hogy a PRIV árát a múlt héten valamelyest csökkentette a gyártó.
A számottevő forgalomnövekedéshez valószínűleg ez is kevés lesz, az idén érkező két középkategóriás modell azonban továbbra is életben tarthatja a hardvergyártó részleget, melyhez a végsőkig ragaszkodik Chen. És nem mellesleg ebből az is jól látszik, hogy nem a PRIV volt a BlackBerry utolsó reménysége.
Via The National.
De most tényleg, ez egy ilyen ökölszabály-szerűség: ha bárhol a világon internetes szavazókat kell mozgósítani, hívd a magyarokat, vagy a BlackBerry-rajongókat!
Legalábbis eddig akárhány, magyar vonatkozású nemzetközi szavazás volt a neten, ott a magyar érintettség mindig kimagaslóan szerepelt, és úgy tűnik, hogy ebből a szempontból mi, magyarok nagyon sokban hasonlítunk a BlackBerry-felhasználók, rajongók globális csoportjára.
Történt ugyanis, hogy a minap jól pofára estek a világ vezető mobilgyártói (including Apple és Samsung) a méltán híres Tom's Guide Smartphone Madness 2016 versenyén, ahol nem másról lehetett szavazni, mint a jelenleg kapható legjobb okostelefonról.
Ami a szavazatok szerint a PRIV.
Az egyenes kieséses szavazósdiban a PRIV olyan versenyzőket vert meg, mint a Google Nexus 6P és 5X, vagy a HTC One A9, illetve a döntőben elkalapálta a másik ágról bekerült nem kevésbé meglepő származású döntőst, az Alcatel Idol 4/4S-t. Az internetes lap eredményhirdető cikkén látszik is, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni a srácok azzal, hogy egy olyan telefont szavaztak be a rajongók a legjobbnak, amelyikből félmilliót sem adtak el egy negyedév alatt (bár ilyen talán van más is a listán).
De úgy látszik a rajongó az rajongó marad, akár androidos, akár BB10-es BlackBerryről van szó, ami ha másra nem is, arra mindenképpen rámutat, hogy még mindig van remény az emberiség számára.
Via Tom's Guide.
Tavaly november óta, vagyis a BlackBerry első androidos okostelefonjának a megjelenése óta várok arra, hogy valaki végre kellő szakértelemmel alátámasztva, kellő alapossággal elmagyarázza nekem, hogy a PRIV miért egy használhatatlan, átlagos, ÓCSKA,
SZEMÉT!
Mostantól szerencsére nem kell tovább várnom, hiszen itt van a jó öreg BlackBerry hater JC, aki nem kevesebb, mint 11 percben ecseteli, hogy a PRIV miért ipari hulladék. Íme:
A konklúzióval csak egyetérteni tudok, vegyetek iPhone-t (lehetőleg SE-t, ha már úgyis most került forgalomba), ha jót, és VALAMI IGAZÁN EGYEDIT! akartok.
Hó elején két dolog biztos, a fizetés, meg a PRIV biztonsági patch, bár belegondolva utóbbi még tán biztosabb is, ki milyen iparágban/munkakörben dolgozik ugyebár. A BlackBerry felsőkategóriás androidos telefonjára tegnap érkezett meg a Google szokásos havi biztonsági tapasza, ami ezúttal egy uszkve 21 megabájtos (de ettől még fél órán át települő) update-ben javítja ki azokat a sebezhetőségeket, melyeket a Google a múlt hónapban korrigált a mobilos operációs rendszerében.
Az AAE298-as verziószámot viselő update javítja azt a kritikus sebezhetőséget is, melyre egyébként már március 23-án megérkezett a hóközi frissítés - ám nem minden PRIV-re, csak azokra, melyeket közvetlenül a BlackBerrytől vásároltak a vevők. Az április eleji patch ezen felül még 28 sebezhetőségre nyújt tapaszt, melyek közül 7 kritikus, a többi alacsonyabb besorolású.
A legfrissebb biztonsági patcheket az Android Marshmallow publikus bétatesztben résztvevők is meg fogják kapni az aktuális tesztkiadással. Mármint azok, akik bebocsáttatást nyertek a bétaprogramba. Erről éppen tegnap adott ki részleteket a BlackBerry, és pár órán belül már be is telt minden hely - bár állítólag a következő hetekben bővülhet majd a kontingens.
A PRIV új szoftverében megjelent biztonsági javításokról itt olvashattok részletesebben.