A QNX-alapú BlackBerryk érkezéséig elvileg már csak néhány hónap van hátra, a jó öreg Java-alapú BlackBerry OS tehát a fejlesztők örömére hosszú kínlódás után kileheli végre a lelkét. Ez elég sok változást hoz majd a platform életébe, mely valószínűleg a programozókat érinti leginkább, aki már látott korábban BlackBerryt, vagy PlayBookot, annyira valószínűleg nem fog megzavarodni első látásra az új OS-től.

Az interneten keringő legfrissebb pletykák szerint az operációs rendszer frissítési ciklusa ellenben gyökeresen megváltozik majd, konkrétan sokkal több javítás és frissítés lesz a QNX-es készülékekhez (eleinte erre valószínűleg nagy szükség is lesz). A RIM ezúttal új módszerrel, a szolgáltatókat kvázi megkerülve frissítgeti a telefonok szoftverét, mivel a hálózati paramétereket és a rádiós egységet kezelő szoftvermodult leválasztják a központi kernelről.

Mindez azt fogja jelenteni, hogy a QNX-es BlackBerryk esetében nem kell minden rendszerfrissítést az operátornak ellenőriznie és jóváhagynia az utolsó bitre kiterjedően, így nem kell szolgáltatótól függően hónapokat várni arra, hogy egy új szoftver elérhetővé váljon a telefonra. Nem kell többé továbbá a kiszivárgott, vagy más szolgáltató által már jóváhagyott verziókat trükkel telepíteni, az új "szupertelefonok" frissítése gyakorlatilag a PlayBooknál tapasztalt módszerhez hasonlóan működik majd.

Ha mindez igaz, az végső soron remek hír a felhasználóknak, aki rászánja azt a pár percet, vagy maximum fél órát a frissítésre, mindenképpen jól jár, hiszen az újabb rendszerszoftverekkel nem csak hibajavításokkal, hanem esetenként új funkciókkal is gazdagodik a kód.

Via N4BB!.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Korábban többször is szóba került, hogy a RIM egy alkalmazás köztesréteg segítségével lehetőséget fog adni arra, hogy a PlayBookon androidos alkalmazásokat futtasson a tablet tulajdonosa. Az Android App Player még idén megjelenhet, ráadásul most a Bloomberg információi szerint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a QNX-es BlackBerrykre is elkészül a futtatókörnyezet.

Vagyis a következő generációs BlackBerryken is lehet majd androidos appokat futtatni úgy, hogy a telefon teljesen más operációs rendszerrel működik. A pletykák szerint az Android App Player már a QNX-es BlackBerryk gyári szoftverválasztékának részét képezi majd, vagyis a telefonok a dobozból kivéve elvileg azonnal képesek lesznek arra, hogy a jelenleg mintegy 250 ezer alkalmazásból álló választék nagy részét futtassák.

Közben a PlayBookra készülő futtatókörnyezet fejlesztése az eredeti terveknek megfelelően halad, és a projekt még idén elkészül. A RIM tabletjével kapcsolatos további fontos hír, hogy a Tablet OS szeptemberben érkező változatában állítólag már benne lesz a natív e-mail kliens, amit a tesztelők a kezdeti időszakban hiányoltak, és amit azóta sem sikerült még a legújabb, tegnap megjelent 1.0.7.2942-es verziójú rendszerfrissítésbe sem belepasszírozni.

Elmondtuk már korábban, most is hangsúlyozzuk, a RIM az Android App Playerrel szerintünk egyfelől veszélyes játékot űz, másfelől akár be is jöhet a stratégia a kanadaiaknak, hiszen úgy tudnak nyitni a kommersz piacot képviselő Android platform felé, hogy a telefonok közben megőrzik egyedi vonásaikat, akár üzleti(es) jellegzetességeiket. Veszélyes lehet viszont, hogy a fejlesztők részéről joggal felmerülhet a kérdés: miért írnának natív programokat a BlackBerrykre és a PlayBookra, ha azok úgyis futtatják az androidos verziót?

Mindenesetre az elemzőknek és a tőzsdének tetszik az ötlet. Meg bizonyára az Angry Birds rajongóknak is.

Már kaphatók a boltokban az OS7-es BlackBerryk, de ez nem jelenti azt, hogy a pletykákra éhes nagyközönség ne kapná meg a napi, vagy heti dózisát a kétes forrású információkból. Most éppen megint a Colt, vagyis az első QNX-es BlackBerry, vagy ahogy Lazaridis nevezte, "SuperPhone" kapcsán.

A CrackBerry által megszellőztetett infók alapján elég érdekes kép rajzolódik ki a RIM jövőbeni termékfejlesztési irányáról. Aki a QWERTY-s BlackBerryk megszállottja, az most fogja be fülét, vagy gyorsan kattintson el az oldalról - mi szóltunk!

Szóval nagyon úgy tűnik, hogy az első QNX-es BlackBerry - mely esetleg már idén a boltokba kerülhet - teljes érintőkijelzős mobil lesz, és nemhogy QWERTY-gombsor, de még egy nyüves trackpad sem lesz rajta. A specifikációkról annyit lehet még nagyjából tudni, hogy a kijelzője 4,1 hüvelykes képátlójú lesz (mondjuk az információ hitelességét némileg megkérdőjelezi, hogy múlt hét végén még 3,7 hüvelykes kijelzőről szóltak a hírek), vagyis nagyobb lesz mindkét Torchnál. És ebbe már kétmagos processzor kerül majd, hurrá.

Ez a termékstratégia egyébként nem teljesen ördögtől való, vagy ha úgy tetszik éppen az ördögtől való: Egy a mobiliparban piszkosul sikeres cég pont ezt a stratégiát követi tabletjével és okostelefonjával. Azzal, hogy a RIM az okostelefonjait hasonló formátumba önti, mint a tableteket, illetve ugyanaz a platform hajtja meg a két eszközt, kár is tagadni, az Apple nyomdokaiba lép, persze jó kérdés, hogy mi lesz az ikonikus QWERTY-s BlackBerry-formátummal, aminek teljes feladása nagyjából felérne az öngyilkossággal a RIM számára.

Via CrackBerry.

Nem győzzük kapkodni a fejünket: még nem is kaphatók az első OS7-es BlackBerryk, máris a következő generációról, a QNX-alapú újdonságokról érkeznek a pletykák. A BGR által megszellőztetett, belsős forrásból származó információk szerint a RIM - ahogy arra számítani lehetett korábban - már a jövő év elején piacra dobja az első QNX-es újdonságokat. Mielőtt még valaki szoftverfrissítésben reménykedik, az a hír járja, hogy a most érkező OS7-es újdonságokon nem fut majd a QNX-alapú OS. Ennyit az időtálló befektetések és a mobiltelefonok relációjáról.

Az új, QNX-es BlackBerryt állítólag Coltnak hívják majd, típusszáma még nincs, de nagyon reméljük, hogy a RIM egyszer, s mindenkorra leszámol ezzel a lassan követhetetlenné váló modellszámozással, tízezer felé menni mégiscsak necces lenne már. Ami azt illeti, a Colt megjelenéséig hátra lévő fél évben piszok kemény munka vár a kanadai tervezőkre, nem is elsősorban az operációs rendszer, hanem a kiszolgálókörnyezet, vagyis a BES kapcsán - a jelenlegi BES-verzió ugyanis az új OS-t egyáltalán nem támogatja.

Jöttek még olyan kósza híresztelések, hogy a Colt állítólag nem kétmagos processzorral lesz majd ellátva, ami szerintünk annyira nem fájó hír, ha az OS-t jól optimalizálják, nem lesz belőle probléma, más kérdés, hogy Mike Lazaridis kétmagos CPU-kkal szerelt "szupertelefonokat" ígért még az év elején.

Meglátjuk, mi lesz ebből, reméljük a rajt simán fog menni - ha már úgyis egy pisztolyról nevezik el az első QNX-es fecskét.

Címkék: blackberry qnx colt

Sokak számára alighanem eljöhet az igazság pillanata, ha igaz az, amit az N4BB! belsős informátorára hivatkozva tegnap megszellőztetett: a blog úgy tudja, hogy a RIM teljesen leállította, de legalábbis szünetelteti a nagyobb, 10 hüvelykes kijelzővel felszerelt PlayBook fejlesztését azért, hogy helyette az új, QNX-alapú BlackBerryk mielőbbi piacra kerülését elősegítse. Ha ez tényleg így van, gyakorlatilag kijelenthető, hogy a kanadaiak - kényszerből - máris feladták a versenyt a tabletpiacon.

A RIM felsővezetői részéről az elmúlt időszakban egyre több nyilatkozat hangzott el, amiben az új, QNX-alapú készülékeket, mint "szupertelefonokat" emlegették. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a jelenlegi, Java-alapú BlackBerry OS a végét járja, és az idén megjelenő új modellekkel (Bold 9900, Torch 2, új Curve stb.), a 7-es verzióig eljutva végleg nyugdíjba vonul, hogy átadja a terepet a PlayBookon is futó QNX-alapú rendszernek. Az új rendszerrel a hardver is tovább erősödik, és jöhetnek az akár kétmagos processzorral ellátott BlackBerryk is - valamikor jövőre.

Nem vitás, hogy a kanadai gyártót nagyon szorítja az idő, a PlayBook fejlesztése pedig sok erőforrást elvett a fő csapásiránynak tekintett okostelefonos termékvonal elől - egyesek szerint túl sokat is, többek közt ennek köszönheti a RIM a jelenlegi szorult helyzetét, valamint azt, hogy az idei újdonságok az eredeti tervekhez képest csak pár hónap késéssel kerülhetnek forgalomba. Ne feledjük, hogy a vállalatnál ráadásul leépítések lesznek, illetve a hírek szerint már több százan meg is kapták felmondólevelüket, szóval emberi erőforrás tekintetében most egy darabig biztosan nem lesz jobb a helyzet.

Persze egyelőre hivatalosan nincs is miről beszélni, hiszen a RIM-nél soha nem ígértek nagyobb PlayBookot, igaz, a mostani modell sem tekinthető még kész terméknek, ami jól jelzi, hogy a gyártó mennyire kapkodva volt kénytelen lereagálni a piaci mozgásokat. Az mindenesetre azért kevéssé valószínű, hogy a termékvonalat teljesen ejtse a RIM, bár ez nagyban függ a tabletpiac további alakulásától is. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a PlayBook teljesen mellékvágányra kerüljön - persze az egész tervezést alaposan felboríthatja egy akvizíció, vagy kiszervezés, netán vezetőváltás.

Nektek ez jó, vagy rossz hír inkább?

Most már biztos, hogy a CrackBerry nem légből kapott információkat kotyogott ki a hét közepén, tényleg OS7-re vált a RIM a BlackBerryken az OS6 után. Ezt Jim Balsillie, a RIM társelnök-vezérigazgatója (másodállásban teleshop-ügynök és hokicsapat-tulajdonos) mondta el a kanadai cég tegnapi befektetői tájékoztatóján.

Balsillie a döntést azzal magyarázta, hogy az új OS "hatalmas előrelépés" még az OS6-hoz képest is, ezért kellett újragondolni a verziószámozást. Pusztán marketingszempontok alapján mi magunk sem döntenénk máshogy, sokkal jobban mutat a nagyobb számozás, erre nemrégiben több szoftvercég is rájött, más kérdés, hogy a QNX-es rendszer meg aztán annyira különböző lesz majd az összes eddigi BlackBerry OS-től, hogy elég furán venné ki magát, ha arra ezek után simán ráaggatnák a 8-as verziószámot.

Így vagy úgy, jövő héten kezdődik a BlackBerry World, ott remélhetőleg sok minden kiderül.

Címkék: blackberry qnx os6 os7
süti beállítások módosítása