Igen-igen, lehet fellélegezni, vége a várakozásnak, mert most kiderül, hogy ki nyerte a BerryBlog első rajongói pályázatának fődíját, egy vadonatúj BackBerry 9900-at!
A pályázat kéthetes időtartama alatt számos videó is érkezett hozzánk, némelyik egészen profi, reklámfilmnek is beillő képi világgal és tartalommal. Egy azonban kiemelkedett közülük, ez Horváth László olvasónk BlackBerry reklámja, melynek főszereplője ki más lenne, mint egy igazán szemrevaló leányzó, aki természetesen BlackBerryvel kommunikál, találja fel magát ha a helyzet úgy hozza, illetve szórakozik.
A zsűri egyöntetű véleménye szerint ez a reklám alkalmas lenne arra, hogy akár nagyobb nyilvánosság előtt is népszerűsítse a BlackBerryt márkát, illetve a BlackBerry életérzést, amiért mi mindannyian úgy rajongunk. Éppen ezért megérdemelten jár Lacinak a fődíj, gratulálunk, köszönjük, hogy beküldted nekünk ezt a pályaművet!
Aki most nem nyert telefont, az se keseredjen el, hiszen egyrészt lesz még alkalom nyerni a BerryBlogon, másrészt pedig ígéretünkhöz híven mindenkinek jár egy kis BlackBerrys ajándék, így háláljuk meg azt, hogy vettétek a fáradtságot a pályamunkák elkészítéséhez, hogy részt vettetek a pályázaton, hogy képviseltétek a márkaszereteteket. A fődíj, és a többi nyeremény célba juttatása érdekében a következő napokban mindenkivel felvesszük a kapcsolatot.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a BerryBlog első rajongói pályázatán, köszönjük a RIM-nek a felajánlott nyereményeket, várunk titeket legközelebb is!
Minket, BlackBerry-tulajdonosokat sajnos nem érint, de a hagyományos, tévés olimpiai közvetítések mellett az MTVA saját mobil alkalmazáson keresztül is eljuttatja az adásokat a kompatibilis készülékekre. Ehhez készült két reklám is, a másodikat a hét eleje óta lehet látni az m1 és m2 csatornákon, és amiért számunkra mégis érdemes beszélni az egész sztoriról, az nem más, mint maga a főszereplő...
...ami jól felismerhetően egy PlayBook tablet, amin a reklám végén nézi az adást a reklám egyik szereplője. Nyilván oda van montírozva a kép, hiszen a RIM tabletjéhez sajnos nincs alkalmazás, az online közvetítést pedig böngészőn keresztül sem lehet követni, mivel bármennyire is jó a PlayBook böngészője, nem kompatibilis a közvetítés követéséhez elengedhetetlen Silverlight rendszerrel.
Minket azonban most mégis az érdekel, hogy mindennek ellenére hogy kerülhetett a reklámba a PlayBook. Valamelyik szereplő saját tulajdona? Netán a rendezőé tán? Vagy ezt hozta a kellékes? Ti mit tippeltek?
Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.
Olvastam tegnap egy érdekes interjút a RIM újonnan kinevezett marketingigazgatójával, Frank Boulbennel, akin, illetve akinek a munkáján a BlackBerry 10 születésekor nagyjából minden áll vagy bukik. Profi marketingkörítéssel a legpocsékabb terméket is el lehet adni, a rossz marketing pedig a legjobb termék esélyeit is tönkreteszi. Bízom benne, hogy Boulben egy kitűnő termék kitűnő marketinstratégiáját építi fel már most a háttérben.
Az interjúban többek közt rákérdeznek, mégis hogyan próbálja majd meggyőzni a RIM a vásárlókat arról, amiről a nagyobb partnereket és az operátorokat állítólag már sikerült meggyőzni. Boulben szerint nem lehet többé felülről diktálni a vásárlóknak, a felhasználókat ezért inkább legnagyobb rajongókon, véleményvezéreken keresztül igyekszik majd elérni a gyártó. "Azzal fogjuk kezdeni, hogy megfelelő telefont a megfelelő kezekbe adjuk" - mondta Boulben az interjúban, ezzel nyilvánvalóan arra utalva, hogy a RIM egy az átlagosnál sokkal nyitottabb, a felhasználót a középpontba állító kampányra készül.
A marketingigazgató szerint jól jön majd a rajtnál a márka hatalmas közösségi elérése is, a RIM-nek a Facebookon például jelenleg több mint 22 millió lájkolója van - gondoljatok bele, ez kétszer annyi embert jelent, mint ahányan összesen élnek Magyarországon!
Fontos változás lesz a korábbiakhoz képest, hogy a RIM Boulben elmondása szerint egységesíti a piaci premier idején a marketingtevékenységet, így várhatóan minden régióban ugyanazok a reklámok jelennek meg a különböző felületeken, illetve a szolgáltatói partnereknél. Reméljük a marketingtámogatásból jut majd Magyarországra is, mindenesetre az jó jel, hogy a Vodafone-nal folytatott közös kampány állítólag nagyon jó visszajelzéseket kapott, és nem kizárt, hogy rövidesen más mobilszolgáltatóknál is lesz BlackBerry-kampány.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy nem fognunk unatkozni az év vége felé.
Ahogy arra számítani lehetett, jó kis vírushatást ért el a Vodafone legújabb BlackBerry reklámszpotja, melyet nemrég mi is bemutattunk nektek, és ami a legtöbb nézőben, akinek eddig mutattuk, általános megdöbbenést keltett. A klip ettől zseniális a maga nemében, bárki is készítette, elérte vele a kívánt hatást.
A videót eddig csaknem 34 ezren látták, a Facebookon 155-en osztották tovább, 1040-en lájkolták és 97-en kommenteltek hozzá, bár ehhez nyilván az is kellett, hogy a Vodafone kicsit a zsebébe nyúljon. A végeredményt majd meglátjuk, de szerintünk nem volt rossz ötlet megcsinálni a reklámfilmet, amit most mindenki örömére ide is beszúrunk újra.
Szeretem az utóbbi idők BlackBerry-reklámszpotjait, általában azért a pozitivizmusért, amit képviselnek, meg az olykor csipkelődő, vicces felütésnek köszönhetően. Valahogy az jön nekem le belőlük, hogy a BlackBerryk tényleg mások, nem átlagosak, következésképpen a reklámok sem azok.
Az angol RIM-kirendeltség legújabb szpotja is ilyen, nem is szokásos tévéreklám, ehhez túl hosszú, de érdemes megnézni, már csak a végén elhelyezett csattanó vagy tanulságféle miatt is, amit most nem árulunk el. Nem lennénk meglepve, ha a szpotnak csinálna valami folytatásfélét a RIM, ez abszolúte illene az eddigi koncepciókba, meg aztán van is még kreatív potenciál ebben a témában bőven.
Szóval várjuk a folytatását akár ennek, akár a BlackBerry people do szériának.
Dübörög tovább a Vodafone BlackBerry-kampánya, ezúttal egy meglehetősen masszív elérést biztosító médiumnál, az Indexnél lehet(ett) fülön csípni az ötletesen megvalósított bannert, mely egyébként a lenti reklámfilmet mutatja az internetes lap legfókuszáltabb helyén, a fő híreknél:
A kreatív maga meg nagyjából így néz ki:
Nem tudjuk, meddig fog menni a kampány (úgy tűnik, ma már egy másik van helyette), de tekintve, hogy a webaudit számai alapján az index.hu-ra naponta 600-700 ezer netező esik be, akik bizonyára a legfontosabb hírekre kíváncsiak, ez a kampány elég komoly hatásfokot érhet majd el. Pláne mivel az index-olvasók elég jól behatárolható célcsoportját is képezik az ilyen kampányoknak.
Még ilyent, sokat!